Még mindig nem világosodtam meg,
hogy mi az értelme össze és vissza elnevezni a napokat:1,2,3,4,5,6,7. Az ember
lánya nem tudja ezt követni?! Munka után rákészültem az újabb Szigetelésre. Ez
annyit jelent, hogy előtte aludtam két órácskát. Újra gyalog keltem át az
Árpád-hídon, hiszen szép is a Duna, meg úgysem akkor jön a villamos, amikor én
érkezem. A HÉV megállóban felvettem barátnőmet, mondjuk a HÉV nem vett fel
minket. Nem kicsit, hanem nagyon sokan voltak. Busszal is meg lehet közelíteni
a Szigetet, de kétlem, hogy azon több lett volna az egy m2-re eső hely. Így a
második turnusba fértünk be. Vagyis ezt mindig számold bele az indulás-érkezés
folyamába, nehogy lemaradj a kezdésről. A jegybeváltás gyors volt, a
becsekkolás nem. Mert ugye lehetett venni 5 illetve 7 napos bérletet. A 7
naposok szerdán, az 5 naposok pedig pénteken költöztek be. Igaz beállhattunk
volna a gyorsforgalmi sávba is, de már az elején elcsesztük, így maradt az
araszolgatás. Az átvizsgálásnál valójában a sípoló kapu egyfolytában sípolt.
Arra gondoltam épp a csend jelzi (ahogy a kisgyermekeknél is furcsa) ha gond
van. Itt szeretném megjegyezni, hogy a fényképezőgépemet soha senki ki nem
veteti a belépéskor. Persze nem bánom, de én jó vagyok. De mások? Szóval a gép
alatt bármit becsempészhetek, vagy épp a gépben, mert ez nem egy pick-pack
kompakt gép, hanem emberölésre is használható önvédelmi eszköz. Persze van
olyan supersecus jóismerősröm, aki ezen esetekben megkéri a fotósokat, hogy
vegyék elő és csináljanak vele egy képet. Biztos lenne a részemről is egy
fejvágás, de elfogadnám, hiszen egyfelől látja, hogy nincs kibelezve a gép,
másfelől így a táska alját is látja, mert ugye manapság nem csak saját
örömszerzős dolgokat próbálnak sok ember közé bevinni. Na de mondtam én jó
vagyok, így be is értünk. Persze még mindenki nyomja a belépős szelfiket,
hiszen mindig van, akinek ez az első napja. A bejáratnál balra női pisilő tölcsér
vásárlására és kipróbálására buzdítanak. Nos, nem tudom, hogy papír vagy
műanyag, de akkor most veszek és kipróbálom, majd eldobom, vagy elöblítem és
cipelem magammal? És hol dobom el? Mert a piszoáros részen nincs intim szemét
eltüntetésére használatos kuka, mert ugye alapból nekik nem kell. Szóval
maradok én annál az ürítési módszernél, amivel Istenke megteremtette a nőt,
mert csak tudja, hogy miért szívat minket.
Balra mentünk tovább és megálltunk a
Postánál, ahol készítettek egy 4*4-es igazolványképet, amit beleragasztottak a
kis helyi útlevelünkbe és már teljes jogú állampolgárnak éreztük magunkat.
Közben utcazenészek jöttek engem pedig megszálltak az emlékek. Utoljára
ilyesmit Indiában éltem át. Ott ugyanis sosem lehet tudni, mikor jönnek és
éneklik az Úr Szent nevét, vagy épp mikor készülnek halotti szertartásra, de
egy biztos ezt mindig zenével és énekléssel végzik és valahogy mindenkit
magával ragad. Itt is ez történt: a kifőzdések vagy fakanállal, vagy puszta
kézzel, de a wokon biztos, hogy egyszerre doboltak. Ezt nézvén és hallgatván
betértünk az egyetlen Real cheesburgereshez, ahol egy fordított világba érkezel.
Itt ugyanis rántva, de minden burgerben valamilyen sajt van meg szósz meg
zöldségek. Egy típusban van bacon, de a többinél szabad a pálya. És hát minden
ember vágya, hogy a 1450 forintos szendvicset egyen. Tény, hogy finom, tény,
hogy a többihez képest megfizethető, tény, hogy egyszer vagy akár többször is
próbáld ki, mert jó, mert finom, mert a fiúk kedvesek. Evés után, lassan de
biztosan a Nagyszínpad közelébe jutottunk: elé már nem lehet, mert be kell
vallanom, hogy előző nap nem néztem meg Rihanna-t, de el tudom képzelni mi
lehetett, ugyanis a Sziget látogatók kinőtték a Nagyszínpad előtti teret..Határ
a csillagos ég! És hogy miért nem mentem ki, még ingyen belépővel sem, hogy
megnézzem a művésznőt? Nah adott egy anno kedves arcú, jó hangú lányka, akiből
felkapott előadó lett. És rá építettek egy egész fesztivál kampányt.
Tapasztalataim szerint az egy személyre felépített dolgok nem sülnek el jól
(kivéve ha ez a személy Isten). Túl nagy az elvárás vele szemben, túl sokan
várják és készülnek rá, és őt a kicsik és a nagyok is szeretik. És igen
elmondásokból tudhatom, hogy alig lehetett elférni, hogy iszonyat pénzt kért,
hogy ő maga döntött, hogy 30 perccel később kezd, amire csak egy magyarázatot
tudok elképzelni: mert még sokan állhattak a bejáratnál és nem akarta, hogy
lekéssék a rajongói a falunapokra emlékeztető haknit. Szeretném kihangsúlyozni,
hogy ezt elbeszélésékből tudom, és az emberek főleg hazánkban nem minden
esetben jóindulatúak,hiszen van, aki szereti, van, aki nem, van, aki kiment,
van, aki nem, van, aki szeretett volna, de nem volt rá pénze és van, aki már
nem tudott jegyet venni. És őszintén jó embernek kell lenni ahhoz, hogy
félretéve saját sértettségünket tudjunk örülni a mások örömének. Sejtem, sok
gyermeket kivittek a szüleik, akik mind Rihannák akarnak lenni. Remélem ők
élvezték apuka nyakából és az előbb említett érzésekből, véleményekből semmit
sem vettek észre. A végén pedig leszögezem: Rihanna nem baj hogy nem vagy egy
fesztiválfellépő, de akkor ne is erőltesd, mert nincs az a pénz, ami miatt
megéri ekkorát égni. Vagy mégis?! Na de visszatérve a John Newman előtti
tömeghez..Én Paulnak hívom, mert őt legalább ismerem. A tömegtől semmit nem
láttam, de gondolom, délután hatkor egy DJ nem tud nagy látványt varázsolni.
Vártuk, hogy a végén oszoljon a tömeg, mert jött a flag party.
Mi és sokan
mások nem jutottunk zászlóhoz, pedig sokan szerették volna, pedig sokaknak több
is volt. Vajon két kézzel hány zászlót tud az ember látványosan lobogtatni? És
miért kell mindig valakinek több és több azon az áron, hogy másnak egy sem
legyen? Ettől függetlenül maradtunk, mert megindult a visszaszámlálás és aztán
jött a lobogtatás és a hivatalos Szigetinduló. Jó látni, érezni mikor több ezer
ember ugyanazt csinálja. Tudjátok mekkora energiabomba és hogy mi mindenre
lenne képes a világ, ha egy adott pillanatban mindenki egyszerre meditálna a
békén? Nekem elhihetitek, hogy az összes önmagát és másokat robbantgató, mások
életét kioltó elpusztulna, vagy megtérne. De amíg lesznek olyanok, akiknek egy
zászló nem elég, addig az egyensúly nem valósulhat meg. A közös lobogtatás után
visszatérésünk közben megálltunk egy Bacardis helyen. Kaptam szép batman
tetkót, közben pedig a fiú elmesélte, hogy tegnap egy pillanatra félrelépett és
az asztalon hagyott 200 db denevér ragasztható tetkót meg egy ipad-et. Az
előbbit ellopták, az ipad-et meg otthagyták. Nesze neked multikulti, aranyáron
van a műtetkó!
A Volt-on épp a Hiperkarma hangolt, majd kezdett időben. Robi
jókedvű volt így aztán mi is azok lettünk és bár „messze a legjobb”, most jó
volt mégis közel lenni. Utána vissza a Nagyszínpadhoz (kellene egy lépésszámláló,
mert már kilométerek lehetnek a lábamban és nem is tudom, csak érzem. És ott
újra feladtam, mert nem lehet előrejutni a tömegben, Manu Chao meg csak várjon,
én visszatérek Annához meg a Barbiehoz.
És hogy megbántam-e? Nem. Egyfelől mert
nyugiban végig tudtam fotózni, másfelől mert Anna boldog volt, hogy sokan őt
választották fél 10-kor. Harmadrészt, mert szeretem. Ennyi. Jött, látványt
adott, showt adott (nem falunaposat) és győzött, mert egyszerűen szívvel,
szeretettel teli ember. Aztán csak visszamentem nyomni egy kis Manu-t, majd egy
nagy körbe kezdtem. Betértem egy elit, zárt Jack Daniel’s helyre, szép volt, jó
volt, rendezett sorokban állt a polcokon Jack bácsi, és minden fekete és fehér.
Ez utóbbi egy színkavalkád közepén megnyugtató a szemnek és a léleknek. Majd a
Világzenei színpadhoz mentem és ismerős hangokat, ütemeket fedeztem fel, mely
mosolyra csábított arcomat Grogannal az élen. Nosztalgia fogott el, de
sétálgattam még egy kicsit, majd Manu végén felszedtem barátnőmet és ismét go a
sárga autókhoz, mert szombaton jön a nagymenet..tényleg kell egy lépésszámláló!
