Mert lehet jó is az egészségügy..az én világomban

A munkáltatóm kötött rám biztosítást. Persze mert sokat érek én a gépezetben (vagy jó a szakszervezet). A biztosítással pedig jár egy őszi meg egy tavaszi kivizsgálás. Mivel ezt nyár végére tudtuk meg, így az őszibe kerültem. Ami kitolódott januárra. Egy dolgot biztos tudok: január az nem ősz, mert itt kérem napok óta (nekem éveknek tűnik) repkednek a mínusz fokok. Na de harcra fel. 

Reggeli vizelet. Hát de ott vannak a megszokások. Így a dobozkát a wc tetejére kell ám helyezni éjszaka, hogy azzal kell majd kezdenem reggel, mert ugye reggel sok mindenre képes az ember lánya, főleg ha az épp én vagyok. És utána jönne a reggeli turmix, kávé és ha épp utamba kerül egy csoki azt sem hagyom meg délutánra. Na de NEM! Mert ugye éhgyomorra vérvétel. Nehezített pálya, mert reggeli vizelet, de éhgyomor, na meg telt hólyag a hasi ultrahanghoz. Huhh, kemény meló ez. És persze a wc-ben elhelyezett dobozt se felejtsd otthon. Jah és vigyél ennivalót, mert a vérvétel után, igaz az ultrahangig nem ehetsz, de utána egyél, mert még ekg, meg röntgen és nőgyógyász vagy urológia (kinek melyik is döntse el maga) és sejthetően nem egy óra alatt végzünk. 

Tehát harcra fel és indulás. Gyorsan találtunk parkolóhelyet is, igaz nem teljesen szabályosan, de nekünk ott volt dolgunk és ennyi. Volt egy kontakt személyünk, akit keresni kellett. Említettem már a híres arc és névmemóriámat? Egyik sem jobb a másiknál, és ha párosítani kell még rosszabb. Szóval megnéztem vagy háromszor a nevet és az emeletet, de a lifthez érkezvén halvány gőzöm sem volt róla kit kell keresni és vajon a másodikon vagy a haramdikon. Ekkor elővettem a papírt és már nem vágtam zsebre: fő a biztonság. Beléptünk, köszöntünk és a bemutatkozás után leültettek minket. Így végighallgattuk, hogy a tetőszint beázott, és beomlott. Hogy a kartonok oda és a gépek sem úszták meg szárazon, hanem kissé eláztak. Hogy meglepődtem-e? Nem, hiszen ez a magyar egészségügy. Persze más országokban is megesik az ilyen, de most itt rólunk van szó. Na de sebaj néhány aláírás, jött a kísérőnk aki soron kívül bejuttat majd minket ajtóról ajtóra. Már láttam is a sorban állók elégedett arcát, hallottam ahogy anyukám csuklik, viszont tovább él: éljen! A vérvétel pikk-pakk lement. Nem visel meg, számtalan csapoláson túl vagyok már. Ifjú koromban vashiányos voltam..pedig ettem húst. Na nem sokat, mert válogattam, de azért akkor még vegyes táplálkozású voltam. Persze azóta is csapolnak évente, mert most már hiánytáplálkozásom van: veszélyezetett és egyben védett faj lettem!!! Jelzem a laboromon ez nem látszódik, sőt a vasam is megnőtt: ki érti ezt. Szóval leültem, majd levették a vért és már mentem utamra. Mondták, hogy 5-10 percig tartsam nyomva a kis gézt. Nem hittem el, így 1 perc után levettem és alig láttam valamit. Életem egyik legjobb vérvétele volt, komolyan mondom repetáztam volna. Jah ugye aki ismer, nem lepődik meg, hogy a kis dobozkáért vissza kellett fordulnom, mert az utolsó bukatónál, hogy bevigyem majdnem elbuktam, mert a kicsike elbújt a táskámban. Reméltem, hogy ezután az ultrahang jön, mert a hólyagom tele, a gyomrom meg üres. De nem. A következő ajtó a röntgen volt. Itt mindig annyi mindenre kell figyelnie az embernek: vállat fel, de ne nagyon, mellkast odanyomni, a fejet odarakni, levegőt vegyél, de csak akkor mikor engedik, majd ereszd ki de azt is csak mikor mondják..és ha elfelejtenek szólni? Akkor mi van? Még most is ott állok??  Majd jött az ultrahang. Van előnye a mínusz 15 foknak: a kis zselé már nem is olyan hideg..vagy már ez is valami modern meleg zselé, ki tudja. Emberünk nagyon beszélgetős volt, sok mindent megtudtam Kanadáról, bár nem kérdeztem, de ő mesélt és mesélt, hogy hazánkat miként zsebeli ki. Rendben: utáljuk együtt Kanadát! Közben felfedezte a epeköveimet. Kijelentette, hogy egész gyöngysort tudnánk fűzni belőle, és még jó, hogy a nagy ünnepi ebédeket, vacsorákat megúsztam roham nélkül. És elővettem az adumat: lassan 12 éve nem eszek húst így talán érthető, amiért nem az ügyeleten töltöttem az ünnep másnapját. Egyből jött a kérdés: na de akkor mitől van? Biztos nem eszik nehéz, zsíros húsételeket? Természetesen elgondolkoztam, hogy vajon alvajáróként nem ugrok-e át a szomszédba egy kis csülökért, vagy nem megyek-e el valami éjjel-nappali étterembe egy kis pacalért. De mindent átgondolva közöltem, hogy bár sok mindenre képes vagyok, és sok mindent elfelejtek, de egy csülök a számban feltűnne. Vagyis nem, nem eszek húst. A végén közölte, hogy nincs mese, ezt kérem műteni kell, mert lehet ez is meg az is, de ha baj van akkor már nem fogunk beszélni. (nem meséltem neki, a reinkarnációról, majd ha odakerülünk, megmutatom neki az epekőgyöngysorom). Kaptam róla fényképeket, persze felőlem akár magzat is lehetne rajta, vagy egy lenyelt szög, mert én ugyan semmit sem látok rajta. A végén még közölte, hogy a kövek puhák és az jó. Rendben örüljünk a puha köveknek és utáljuk a kizsákmányoló Kanadát. Én már bármit IS megígértem volna, csak jussak ki a mosdóba. Ott viszont fűtés nem volt. Igazuk is van: sok ember jár oda, nehogy már ott üldögéljenek telefont nyomkodva! Megkönnyebbültem, majd megittam a kis ananász-banán kombó turmixomat. Az ekg következett. Kis bizbaszok rám, majd feküdjek mozdulatlanul. Nem sikerült, mert nekem látni kell ki is lép be az ajtón.. Majd jöhetett a nőgyógyász. Nyugi nem mesélek részleteket, mert van intim szférám! És végezetül jött az összegző doki, akire igen kellett várni, mert voltak nála, és egy sürgős eset is beesett: semmi gond, empátiában jó vagyok. Aztán behívott, nő volt és kedves. Igen, igen: nő, negyven felett 2-vel, én még eggyel alatta így megbeszéltük, hogy jók vagyunk mi még. Nézte a papírjaimat, majd megkérdezte, hogy ugyan miért hagytam el Szeged városát. Mondtam, hogy férjhez mentem, majd elváltam és maradtam. Nem értette, hogy miért is, mert ő mindig is szegedi férjet szeretett volna, és hogy ugyan nem jött volna ide semmi pénzért sem. Én nem kérdeztem vissza, hogy akkor miért nem költözik el, mert jött az epém. Kérdezte, hogy jól megijedtem-e. Mondtam, hogy annyira nem, de azért igazán fura ez a dolog. Persze ő is elkezdte mondani, hogy lehet így is élni, de jajj nagyon vigyázzak a nehéz, zsíros húsokkal. Mondtam, hogy annyira vigyázok, hogy még a lakásba sem jöhet. Ő is csodálkozott, de hát ez van kezdem megszokni, hogy tiltanak, óvnak attól, amit amúgy sem eszek. Mondta, hogy csak meg kellene ezt műteni, főleg ha a nyugalmas életet választom és nem akarok nap-nap után aggódni. Mondtam, hogy tudom és tervbe is vettem már. Majd ezen jó hírek után megmérte a vérnyomásom, ami nem ért az egekig, így nevetve közölte látja tényleg a nyugodtság híve vagyok, így tervezzem be egy jó időpontra a műtétet. Megígértem neki. Kérte, hogy majd a labor eredménnyel menjek vissza, mert megnézi nekem szívesen. Ezt nem ígértem meg, mert a csillagot én is felismerem majd a papíron. Amúgy összegezve a több, mint három óra jó hangulatban telt el, pedig ez a magyar egészségügy kérem szépen. És igen én hinni akarom (mert ez az én világom) hogy nem biztosítási összeg miatt történt ez így, hanem mert vannak akik jók, akik szeretik az embereket, akik szívvel-lélekkel végzik a munkájukat, mert a világomnak így kell működnie..

Színezzük újra

Meglátásom szerint a felnőttkor egyik nagy problémája, hogy elfelejtjük és eltemetjük gyermeki énünket. Félreértés ne essék, senkit nem akarok az infantilizmusra buzdítani. Hogy miért is nem? Mert a felnőttkor másik legnagyobb problémája a végletekig elmenés. Valaki vagy háziasszony, vagy családfő, vagy örök Pán Péter. Pedig Buddha is az arany középutat javasolta.

Visszatérve a gyermekkorra. Gyakorlott szülők próbálják lefoglalni gyermeküket. Tény, hogy ebben a korban még a fejlesztő, nyugtató foglalatosság a legmegfelelőbb (ugye hogy nem a tv?). Nézzük például a legót: fejleszti a logikát, a látásmódot, a képzelőerőt, a térlátást, a formaérzékelést, a színkezelést stb stb. És igen a gyermek lenyelheti..bár én sem nyeltem le. Vagy nézzük a puzzle-t. Hasonlóan az előbbihez fejleszt az mindent és leköt. A mondókák segítenek a beszéd kialakulásában, ritmusuk pedig megnyugtat, akár elaltat. És sorolhatnám tovább és tovább. Felnőtt korunkra a legtöbben letesszük ezeket a kedvteléseket, kivéve a made hand mozgalmat követők. Nekik vagy hobbi vagy munka lesz ez. Ha épp egybevág a kettő, akkor beszélhetünk boldog emberekről. Na de mi van azokkal, akik csak dolgoznak és önmagukra sincs idejük. Akik stresszben élnek, idegeskednek hol emiatt, hol meg amiatt. Ha pénze van képes százezreket költeni stressz kezelési technikák elsajátítására, keresni, kutatni a nyugalmat a környezetükben. Sokan rendezik be ennek megfelelően a lakásukat, csak egy a baj, ha nem éled meg/át akkor lehet neked zen kerted, lehet saját feng shui-d és az összes vízeret kiszedheted a lakásod alól: te még te maradsz. Gyújthatsz füstölőt, ha nem látsz tovább a füstnél. Hallgathatsz te zenét, ha nem hallasz túl a zajon. Mit sem ér ha nem éled meg. Vannak, akik egyből rátalálnak a mantrázás ízére és magára Istennel való örök kapcsolatukra, és nekik egyből megnyugvást ad. De vannak örök keresők. És ha nem is akarunk ennyire mélyre utazni lelkünk bugyraiba, akkor javaslom: színezzük újra!

Először csak egy kifestőt, majd magunkat, majd pedig színezzük újra a világot!

Főzzünk maradékból

Minden évben nagyobb ellentétek alakulnak ki a karácsonyi töltött káposztánál. Mert, hogy itt (Hajdú – Bihar megyében) az édes káposzta az általános én pedig csak csodálkozok, mert nálunk Szegeden savanyú káposzta a divat. Nem is értem. Na de nem is ez a lényeg, hanem hogy sosem találom el a mennyiséget. Így minden év elején csak nézem a hűtőben a káposztát, hogy mit is kezdjek vele. Szeretem én a töltött káposztát (házisajttal), meg a székely káposztát is, de az ünnepek után belátható időn belül nem kívánom. A google sem dob fel sok mindent a savanyú káposzta felhasználására (bezzeg a nem savanyúra), de csak találtam egy töltött lepény receptet. Így munka után akár egy háziasszony bevásároltam. Mondjuk a recept azt írta, hogy lisztes krumplit használjak. Tény, hogy fogalmam sincs arról, hogy ez mit jelent. Néztem a krumplikat, aztán vettem egy hálósat. Gondoltam, majd megfőzés után úgyis tenni kell bele lisztet és megoldódik a nagy titok. Hazaértem, gyorsan megpucoltam a krumplit és felkockáztam (itt csaltam, mert héjában kellene, de így lassabb lenne) és már főtt is a burgonyakocka. Jött a répa, és a reszelés. Vannak a konyhában bizonyos munkamenetek, amiket nem szeretek. Ilyen például a reszelés, és a tésztagyúrás, dagasztás. Ja és a görögdinnyét sem szeretem felkockázni. Így amit tudok, gépekkel oldok meg. De most lusta voltam előszedni. Valójában három répát kellett lereszelnem, és a másodiknál már nagyon untam. De kemény vagyok és dúdoltam magamban az LGT dalt, hogy nem adom fel és nem-nem adtam fel. Ismét csaltam egy kicsit, mert nem hagymát pároltam üvegesre hanem hinget, majd a forró olajba tettem a fűszereket (koriander, kömény, só, bors) aztán bele a reszelt keveréket és kavargatva párolódott. Megvártam, hogy kihűljön. Kezdtem álmos lenni. Még mindig nem értem, hogy képes erre valaki nap-nap után. Na aztán jött formázás. Gyanús volt nekem a liszt mennyiség, hogy ragadni fog ez így rendesen (majdnem tapasztalt konyhatündér vagyok) így tettem még bele, de még mindig ragadt. Na de sok lisztet nem tehetek bele, mert akkor liszt ízű lesz. Mondjuk az eleve lisztes burgonya is gondolom liszt ízű..vagy állagú? Na sebaj akkor legyen egy kis zsemlemorzsa. És hogy ragadt-e tovább? Hát persze. Az első adagot szenvedve nyújtottam ki a tenyeremen, majd tettem bele a tölteléket és formáztam batyuvá majd lapítottam. Aztán persze ésszel él az ember lánya, főleg ha már minden ragad, vagyis minden IS. Olaj a tenyérbe és szinte magától formázódik minden.

Jajj de a sütésre is kell figyelni, mert vajon túl sütöm (esetleg égetem) vagy épp nyers marad?! Persze az egész lakásban olaj szag terjengett, pedig nekem aztán van szagelszívóm, csak épp nem annyira hatékony.. Sebaj, legalább az egész ház tudja, hogy a másodikon egy háziasszony, konyhatündér tevékenykedik.. Kijelentem, hogy emberi fogyasztásra alkalmasnak találtam, egy kis szósszal maga a tökéletesség.. 

Persze savanyú káposzta még mindig maradt a hűtőben. 

Új-régi valami folytatódik

Gondoltam örvendjünk, hogy vége a 2016-nak. Persze annak is örvendhetünk, hogy elkezdődik a 2017. A számmisztikusok szerint a 7-es szám igazán jót jelent. Tudjátok, a három darab 7-es a bankjegyeken milliomossá tesz. Ezzel nem a számmisztikában hívőket akarom bírálni, mert tőlem aztán bárki bármiben hihet. De most azt ígérik, hogy amiről 2016-ban álmodtál, az 2017-ben megvalósul. De mi van azokkal akik nem igazán jóról álmodnak? Mert ha minden, akkor ez is! Ez a bajom a milliószoros napokkal is. Szóval most amúgy is bajban vagyok, mert elsején mostam és teregettem. És a néphagyományok szerint ez nagyon rossz jel, viszont ha a 7-es számjegy annyira pozitív, akkor csak egyensúlyban lesznek a történések. 

Hiszem, hogy 2016-ban is mindenkivel történtek jó dolgok és rosszak is. Csak az előbbiről nem veszünk tudomást, az utóbbiról annál jobban. Hiszen nem értjük, hogy ugyan miért, amikor én olyan jó vagyok, és tudom, hogy nem ezt érdemelném. Nos, azt hiszem mindenki követett el már valami rosszat: szerettük el más szerelmét, bántottunk meg szavakkal, tettekkel akarva akaratlanul másokat, voltunk igazságtalanok, ítéltünk elsőre stb. Szóval nincs itt tabula rasa, de ha mégis akkor egyből jön a pára és oda a tisztaság. És amúgy is én igazán rossz voltam már január elsején: nem ettem lencsét, de nem dobtam ki semmit sem és baromfit sem ettem. Bár tény, hogy sertést sem. Ha jól számolom, még mindig nullán állok. Ohh a fenébe, nem vettem fel piros fehérneműt, mert azt mondják az öregek, ha január elsején piros fehérneműben vagy úgy, de úgy megtalálod az igaz szerelmet, hogy csak na. Ajjaj! De megnyugszom, mert az a bizonyos 7-es szám, csak teszi majd a dolgát.

És akkor a fogadalmak! Ma megtudtam, hogy nem az a fontos, hogy mikor és mit, hanem a kitartás a lényeg (már érdemes volt nézni a tények extrát). Megnyugodtam, nem baj, hogy december 31-én semmi sem jutott az eszembe, mert január 15-én is tökéletes lesz az ígéret, a fogadalom. Addig majd jól kitalálom. Persze cseppet sem zavar, ha valaki fogadalmat tesz, itt most rólam van szó. Na de akkor mit is jelent az óév búcsú és az újév köszöntő számomra? És itt sóhaj. Semmit: van, volt és lesz. Mert leülhetnék és mesélhetnék, hogy mi minden történt velem: új munka, új emberek, sok fesztivál, még több koncert, ételosztás stb stb. Ja és én tényleg tudom mit teszek 2017-ben: ételt osztok, több koncertre megyek, sok fesztiválra, új embereket ismerek meg és ha új munkám lesz állok elébe.

Összegezve minden úgy lesz ahogy lennie kell, mert ez a karma. Kicsit javíthatunk a helyzetünkön, de azt kapjuk amiért tettünk annak idején valamit, legyen az jó vagy rossz. Csak ugye a rosszat valahogy jobban megjegyezzük..

Onlineticket, avagy jegyüzér, de hivatalosan

Írás közben próbálom félretenni az indulataimat, de igenis eléggé fel vagyok háborodva, sőt olyannyira, hogy pár sorban meg is fogalmaztam már az illetékeseknek.. De nézzük csak a legelejéről. Életem első emlékezetes koncertje a Queen volt, ahova szüleim vittek. Ők nagyon várták én meg csak azt tudtam, hogy most élőben hallgatom, illetve látom azt, akit eddig csak bakelit lemezről. Szóval készültek a koncertre, megvették a jegyet, és rokonoknál aludtunk a koncert előtt és után. Mikor közelítettünk a stadion felé pár ember halkan, de határozottan kérdezte, hogy van-e jegyünk, mert neki van egy felesleges, mert x és y nem tudott eljönni és eladná. Persze egyből kiderült, hogy drágábban adná, mert már ugye venni nem lehet sehol. Ekkor mondta apám, hogy ezek a jegyüzérek és nem igazán jó emberek, bár ha a kereslet találkozik a kínálattal, akkor ésszel él az ember, de azért jobb hivatalos helyen megvenni előre a jegyeket. Pár évre rá, már boldogan mentem egy utazási irodába átvenni a DM jegyeimet. Aztán Szegeden lett egy hangszerüzlet, ahol biztosságosan meg lehetett venni a belépőket, így rászoktunk erre a vásárlási módra. Aztán pedig fejlődött a technika és már mindenki neten rendelte, majd postán átvette. Manapság már csak megvesszük és kinyomtatjuk, vagy mobilon felmutatjuk. Szóval gyorsuló világunkban nem érünk már rá a sorban állásra. Igaz hogy a zenei ízlésem csapong ide-oda és szeretem a jó zenéket, de nagy stadionos koncertekre csak akkor megyek ha valaki tényleg érdekel. Idén szerencsecsillagom látható volt: Black Sabbath, Red hot chili peppers, The Cure, Placebo és 2017-ben System of a down és Depeche Mode. És ekkor jött a pofon először, másodszor majd harmadszor. Ekkor már nem bírtam magamban tartani és az alábbi sorokat küldtem el, választ nem várva: Üdvözlet! Inkább a legutolsó sorban ülve, távcsővel nézek meg egy koncertet, mint hogy tőletek vegyem meg a jegyem! Mert hát.. Aki még nem vett jegyet akkor jól figyeljen, hogy ne támogasson senkit sem, csak is a szervezőket és az hőn szeretett együttest! Mikor kiderül egy sztár zenekarról, hogy koncertet ad, szépen megadják az időpontot, hogy mikortól lehet jegyet venni rá: előtte sosem, hiába jelennek meg oldalak, hogy foglaljuk le. Sőt szépen sokkolnak is, hogy ennyi és annyi idő alatt el fog majd fogyni a jegy, de ők előre garantálják, hogy neked biztos lesz, sőt foglald le, mert így biztos egymás mellé fog majd szólni. Főleg hiteles ez egy küzdőtéren, mert gondolom mindenkinek felfestett jele lesz pl. a monogramja, hogy hova állhat. Névazonosság esetén sarokba állítanak majd. Szóval nem szabad annyira elhinni, hogy majd ők akkor biztosítanak nekünk belépőket. Na aztán eljön a nap és pontos időben el is kezdik árulni a jegyeket, nem csak napot hanem pontos időpontot kapunk. Na itt jön a pofon, mert hiába vagy te iszonyat gyors akkor is vannak nálad gyorsabbak..De hogy?? Na a RHCP-nél órákig be sem lehetett jutni. Ha bejutottál vagy nem tudtad a kosárba helyezni, vagy a fizetés maradt el, vagy lefagyott, de közben a jegyek fogytak. Na RHCP azt mondta legyen plusz nap, így ott már volt esélyünk. Ok megvettük, bejutottunk és Halleluja. Igaz még az utolsó napokban hozzá lehetett jutni, de cinkes, hogy másolt pdf-ben kapod és mikor bemennél már megelőztek. Telt az idő és ohh jajj Prágában System of a down lesz 2017 nyarán. Prága szép, mindig is el akartam oda jutni: kössük össze a kellemest a hasznossal. Jegyre fel! És itt ugyanaz a helyzet, időpontban klikkelek az egérrel, én vagyok az 500-dik. Tény, hogy nem vág ki, és szép lassan beenged. Álló már nulla, ülő is elvétve. Itt teszem, hozzá a tuti ígérem lesz jegyed oldalon persze vannak még igaz kétszeres, háromszoros árakon. Héé ember ne hidd, hogy csak ők tudnak egymás mellé adni! Te is szépen virtuálban látod a stadiont, az ülőhelyeket és szépen kiválasztod és nyilván van eszed, hogy egymás mellettit válassz. Na jó akkor üljünk, mert jó lesz az is. És rá egy napra jön a hír: DM 2017-ben hazánkban. Na és itt szakadt el az a bizonyos cérna, ami nálam inkább egy madzag, mert türelmesebb vagyok én az átlagnál, de azért van az a pont. És itt a pont. Szépen leülök a gép elé, belépnék, de a rendszer tart, majd mikor belépést kapok: kiemelt nincs, csak normál. Kilesek az biztosan egymás mellé fogsz ülni oldalra és láss csodát: kiemelt álló van, de pont háromszoros áron. És ha ez még nem lenne elég, akkor felszámol az eticket mailben küldéséért közel 4500 forint kezelési költséget. Ember, az egy havi netelőfizetés! Szóval egy pillanatra öklömet emeltem, majd döntöttem jó lesz a normál álló is. Jelezem ez is szépen elfogyott, majd három nap múlva már csak ülő volt. Persze a bizonyos oldalon, amit nem nevezek néven, még mindig van, és igen egymás mellett is állhatsz!

Rengeteg kérdés merül fel bennem, de leginkább az, hogy ezt mégis hogyan lehet? Mert értem én, hogy az oldalon fel van tüntetve, hogy viszonteladó és hogy a jegyen feltűntetett ár az nem azonos azzal amennyiért ők továbbadják..de akkor is! Ha már adózol akkor lehetsz hivatalos jegyüzér? Csak azért mert online teszed és nem ballonkabátban a stadion előtt, már nem számít bűnnek? És ti emberek, akik itt megveszitek nem érzitek, hogy pont miattatok van létjogosultságuk? Pont úgy, ahogy az örömlányoknak? Mert ugye ha nem lenne kereslet akkor a kínálat is eltűnne. Tény, hogy sokan sokfélét szeretünk, és sokat megteszünk azért, hogy ikonjainkat lássuk, de ahogy a szocialista rezsim bukás után feltűnő kabátos, csendes jegyüzérei érezték, hogy hol a határ, ti nem érzitek, hogy mennyit fizethettek reálisan egy koncertért? A változás mindig egyén szintjén történik meg, aztán lesz még egy és még. Hiszem, ha pár alkalommal, rajtuk marad az összes jegy, vagy egyre kisebb haszonkulccsal dolgoznak, szépen eltűnnek ők is. Emberek! Gondolkozzatok és csak ezeken az oldalon vásároljatok:

www.ticketpro.hu

www.livenation.hu

Tupír, hajlakk, és a Cure életérzés

Van egy bizonyos korosztály, réteg akinek a Cure sokat jelent és van akinek csak annyit, hogy jah tényleg a tupírozott hajú, depressziós emberek. Hát van egy jó hírem: a tupír eltűnik, a depresszió csak néha köszön vissza, de a zene megmarad.

Idén hazánkban negyedszer lépett fel a The Cure. Büszkén mondhatom, hogy ebből hármat is végignéztem. Itt kérek elnézést, hogy 1989-ben nem vettem részt az elsőn, de kérem akkor még csak 12 sem voltam. Na de, hogy állok én Robert csapatával? Nos fel tudok sorolni 20 olyan dalt amitől uuu, meg ááá hogy nagyon de nagyon. És igen fel tudok sorolni 20 olyan dalt amitől uuu meg áá de nagyon de nagyon nem. Szeretnék objektív maradni, de nem fog menni. Szóval ahogy jött a hír, hogy fellépnek hazánkban, már vettük is jegyeket. Jól tettük, mert gyorsan fogytak. Hogy mi ennek az oka? Talán mert igazán régen voltak nálunk, talán mert a 40-es korosztály ilyenkor újra fiatalnak érzi magát és érzi menni kell. Sok helyen olvashatjuk, hogy a rendszerváltás idején a Depeche Mode és a Cure volt, aki megnyitott a zenei kaput. Én nem tudom, de az biztos, hogy betalált a korosztályomnak.

És akkor a koncert. Olvastam, hogy szinte minden helyszínen más setlist van, így nem keresgéltem. Úgy voltam vele, hogy a három órás koncertből lesz olyan blokk, ami a fent említett uuu és áá nagyon lesz. Igen három óra. Egyfelől mert szeretnek zenélni, másfelől mert szeretnek minket. Harmadrészt, mert kismillió stílusuk van, sok-sok albummal és sok-sok elvárással. Mert itt vagyok például én, aki elégedetten ment volna haza, ha a Disintegration albumot eljátsszák A-Z-ig, na de ott vannak a punk beütésű emberkék, akik egy Killing an Arab-ért vagy Fire in Caio-ért vagy a Grinding halt-ért csak jobban megmozdulnak, és akkor a populárisabb vonalasok meg egy Let’s go to bed-nél nem alváshoz készülődnének. És igen három órát kaptunk Szegeden is, így mi sem adjuk alább.

Az Arénába a bejutás nem volt nehéz, nyugiban zajlott minden. Igaz előtte keresgélnem kellett a társaságom által bérelt buszt, mert én Pesten csatlakoztam hozzájuk és a cuccaimat csak le akartam tenni, hogy ne okozzak a biztonságiaknak kellemetlenséget, hogy vajon miért is van nálam ennyi minden, mikor ez csak egy koncert. Na de cucc le, és Arénába be. Az emberek szállingóztak, hiába mondták, hogy Robert Smith kedvenc zenekara lesz nem nagyon hatott meg bennünket. Amúgy is elképzeltem, hogy Robert reggel ébredéskor hallgatja a Twilight Sad legújabb slágerét. Sajnálom, de a nevükből beugrott az Alkonyat trilógia és ettől nem tudtam elvonatkoztatni, mert erről a filmalkotásról is tudnék mesélni, de nem akarok. Szóval a fiatalok nyomták vagy 40 percet, az énekes a plafont nézte egyfolytában, biztos volt ott valami, forgott és mérhetetlenül Sad volt. Nem voltak rosszak, de számomra a jó nem ez. Aztán közeledett a nyolc óra, barátok jöttek, köszöntek. Sokan évek óta nem látták egymást és most boldogan ölelkeztek. Sokan voltak feketében és még többen nem. Voltak tupírozottak és voltak kopasz, pocakos emberek is. 20 év alattiak is, akik a szüleikkel jöttek, gondolom na gyere fiam megmutatom mi is a zene, mi voltam én fiatalkoromban. A fiatal meg örül, hogy legalább van net a telefonján, mert jó lesz azt nyomkodni majd. Szóval összejöttünk mi szegediek az ország összes részéről és mind egyet vártunk, hogy halljuk Robertünket. És negyed kilenc magasságában egy igazán kellemes Shake dog shake-el nyitottak. Örültem, mert ez benne van abban a bizonyos 20 dalban, és ha ez a kezdés, akkor utána mi lehet a folytatás?! Valahogy vagy én lettem kicsi, meg akikkel voltam, vagy a többiek egy ősrobbanás következtében mind 180 cm fölé nőttek, de kellett logisztikáznom, mire Robertet megláthattam. Tudtam, hogy nem a látványra hajtanak majd, de meglepő módon a fények pont jók voltak se több se kevesebb, pont amennyi kell és a kivetítőn, ha épp nem ők voltak, akkor igazán jó képek jöttek össze. Persze szüleimnek és a mai fiatalságnak nyomasztónak tűnhettek volna, de nekünk épp ez kellett. Na a kezdeti lelkesedés nem hagyott alább, mert éreztem a feltörő libabőrt, jöttek elő az emlékek a rég múltból. Bár tény, hogy a mai napig nem értem, hogy abban az időben miért fájt annyira élnem/élnünk?! Fogjuk a hormonokra és a rendszerváltásra. Megnyugodva észleletem, hogy Robert hangja nem változott, hogy még mindig tudnak zenélni és még mindig lelkesek. Tény, hogy a Cure nem egy táncolós zene, mondjuk azt, hogy az ember lelke táncol, nem látványosan, de annál elmélyültebben. Nyilván azoknak fura lehet ez, akik csak úgy lekeveredtek a küzdőtérre. És itt kell megjegyeznem, hogy nem értem ez, hogy működik. Egyik nap felébred valaki és azt mondja, na elmegyek egy Cure-ra. Igaz nem tudom mi az, de megyek. Vagy ennyi promó jegy volt? Mert nem baj az, hogy nem ismered a dalok szövegeit, de akkor is látszik rajtad, hogy tudod hol vagy. Mert be kell vallanom, hogy egy-két táncos lábút megkérdeztem volna, hogy ember te mégis hogyan, de most úgy tényleg?! Volt aki megduplázta az ütemet és egy lightos house party dance-t nyomott. Tény, hogy teljesen más megvilágításba helyezte a Lullalbyt, de tény hogy a Lovesongot csukott szemmel hallgattam, mert tánctudása megtörte volna a dal hangulatát. Aztán volt, akinek nem igazán jött le, hogy merre is van a színpad így ő mindig háttal állt. Lehet ezt így is csak nem érdemes, főleg, hogy mindig nekünk támolygott, majd egy bocsánatkérést nyomatékosabbá tett a lány és hopsz megfogta a mellem. Zavarba nem jöttem, de jeleztem, hogy nem nyújtott nagy élményt így lányom kérlek menj arrébb! Szóval jókat derültünk a tucc-tucc táncosokon, miközben már egy óra lement a koncertből. Persze jól esik tudni, hogy hátra van még két óra, és igen hátra volt. A One hundred years-nél érzetem, hogy a vér tényleg hömpölyög az ereimben és ha tehetnék a bőrömön keresztül törnének ki. Ezt persze csak érti, aki érzi. És ezzel lassan véget is ért az első blokk, amiben azért ott volt a top 20-ból egy-kettő. Pár perc után jött a következő 20 perces blokk és még mindig a top 20-nál tartottunk. Mosollyal nyugtáztam magamban: igen jó helyen vagyok. Persze az embereket itt sem tudtam kizárni, mert egy alak előttem többször is a középső ujját mutogatta Robertnek és felmerült bennünk, hogy szólunk neki, hogy ez nem a szeretlek egyetemes kézjele. Nem is értettem, de a végén megvilágosodtam, mert hogy emberünk az utolsó blokk második számánál mozgásban lendült, ami a Friday I’m in love volt. És innentől elvesztettem őt és magamat is, mert ezek a számok nálam igaz, hogy a top 20-ban vannak, de ez a második kötegben. Kicsit reménykedtem, hogy valami mélyre húzó, eret vágó számmal búcsúznak, de hát nyilvánvaló volt, hogy mindenkinek nem lehet megfelelni, és ami másnak jó az nekem nem biztos, és épp így van ez fordítva is, így záró dalként a Why can’t I be you-val köszöntek el tőlünk a gyógyszert és egyben kúrát adó Roberték. Hazudnék, ha azt mondanám nem maradt bennem hiányérzet, de hazudnék akkor is, ha azt mondanám, hogy nem volt jó. De igen jó volt, sőt tökéletes volt, mert így teljes a kép, az életmű. És kedves szülők és emo-s gyermekek! Mindenki nyugodjon le, ezt a korszakot is túl lehet élni és felnőttként már mosolyogni is lehet egy telt házas dark-gotic koncerten. :) 

Igen Red hot..

Az álmokkal az a baj, hogy beteljesülnek és elmúlnak, vagy beteljesületlenül elmúlnak. De mindenképpen elmúlnak, halványulnak vagy a régiek helyét újak veszik át. Amikor közeledik a beteljesülés hiszed is meg nem is: megrémülsz, hitetlenül állsz előtte és bár látod a célt, de még mindig van pár lépés és addig amíg tényleg el nem éred kételkedve nézel előre: ez lehetséges? Ez mind igaz? És amikor felcsendül az első hang, akkor valóság lesz az amire eddig csak vártál. Jelen esetben mindenki tudja, aki nem az most megtudja, hogy a RHCP hazánkban 20 évvel ezelőtt járt. Akkor még csak nagy plakátokon hirdették, már ha hirdették, hogy ki mikor hol lép fel. Persze volt olyan, hogy Pest megyén kívül már nem volt plakát, így ha nem voltál nagyvárosi (mert Szeged ugye olyan kicsi?!) akkor szépen lemaradtál róla. Tény, hogy nem emlékszem rá mikor volt mikor lemaradtam róluk, de lemaradtam az igaz. Tavaly egy kósza hír keringett, hogy jönnek így bőszen gyűjtöttem a "kettőszázasokat", és a pénz meg is lett, de ők még sem jöttek. Idén már a Novarock fesztivál útvonal is felmerült bennem, mert olyan nincs, hogy ne lássam, halljam őket. Aztán pedig robbant a bomba és minden olyan jól meg lett tervezve, hogy ki, mikor, hogyan veszi a jegyet. Csak épp nem számolunk azzal, hogy más is így tesz, hogy összeomlik az OTP felülete, hogy a ticketpro sem bírja majd kiszűrni a jegyüzéreket. Így aztán sóhajtva ugyan, de meglettek az ülő jegyek. A számon nem volt őszinte a mosoly, de a jobb, mint a semmi mégis adott egy kis vigaszt. De aztán robbant a második bomba, hogy másnap replay lesz. És bár ott sem voltunk annyira ügyesek,de némi osztás szorzás után a mail fiókomban landoltak a kiemelt jegyek: ha lúd akkor legyen kövér (van ilyen mondás?..fáradt vagyok). Ezek után szépen megszabadultunk az ülő jegyektől és kezdődött a visszaszámlálás, mert úgy tűnt egy álom válik valóra 2016-ban: sokak egy álma. Közben fesztiválok jöttek mentek, de nap-nap után sallallá kíséretében énekeltem, hogy biza szeptember 2-án RHCP lesz Budapesten. (itt kérek elnézést, ha valakinek már az idegeire mentem, de hát emberek: RHCP!). Na és ezek után beléptünk a Stadionba és egyre valóságosabbá vált az egész. Tömeg volt, de szépen haladtunk mert az Aréna ebből a szempontból jó. Bementünk a kiemelt helyre, megkaptuk a ki-be járásra jogosító karszalagot. Közben hirtelen az első sorban találtuk magunkat: meglepően sok hely volt még, pedig az elő zenekar már kezdte is. Sajnos most sem érdekeltek, pedig ők biztos örültek a lehetőségnek. Közben kimentünk a büfé részre és egyből megértettük bent miért vannak olyan kevesen. Mindenki sorban áll. Na ebben nem jó az Aréna. Sok a pultos, de valahogy csak szaladgálnak és nem haladnak. Így beálltunk és vártunk. Közel fél óra alatt már pult közelbe kerültünk, amikor is egy 16 év körüli szőkeség elénk állt és a mellette levő srácnak pénzt adott. Persze társam nem bírta ki szó nélkül és megkérdezte, hogy te aztán hogyan és miért és leginkább mikor? A lány közölte, hogy velük van. Aham. Amikor a pulthoz értek a fiúk és ő, én is előre léptem és nyomatékosabban kérdeztem: te mikor és hogyan? Nekem is jött a sablon válasza: velük vagyok. Aham, én pedig élből vissza: és hogy hívják a melletted álló fiút? A válaszon nem lepődtem meg: nem tudom. Nos ekkor már idegből közöltem, hogy egy jó tanács kislány, ilyenkor blöffölj be egy nevet, mondjuk ne Kati legyen (bár a mai világban igenis egy férfi lehet Kati) mert talán így hitelesebb leszel. Majd ránéztem a srácra aki szólni szándékozott, hogy te se szólj semmit, mert majd legközelebb hirtelen leadok 25 évet és növesztek hosszú szőke hajat és egyből nem kell sorban állnom. Nem is szólt legényünk, ellenben a pultos szólt, hogy akkor ő kiszolgálna. Na de a pultos lánynak közben a négy srác közül egy leadta a rendelést, aki kétszer 3 deci whiskey-t kért. Ezen a pultos ledöbbent, majd próbálta győzködni a fiúkat hogy 3 cent az a 3 dl, mert a deci az sok. A srácok állították, hogy elbírják ők ezt a mennyiséget, de a lány nem hitte. Én biztosítottam arról, hogy az embereink tudják a különbséget a deci és cent között bár kértem a fiúkat, hogy inkább kérjenek egy fél litert egyben, hátha azt könnyebben érti. De nem, és mivel ott csak fél deciben mérnek így a lány gyorsan kiszámolta, hogy 6 deci az pont 16 féldeci. Sóhajtottam egyet, de nem szóltam. Ha voltál olyan vagány és jófej hogy beengedted a szőkeséget, akkor számoljon ő utána, hogy ti most hogyan lettetek átverve, ha már te magad nem tudsz számolni.. A fiúk kértek még pár sört és mindez 21 ezer forintba került nekik. Khmm. Ekkor vált gyanússá a dolog, hogy itt arany áron van minden. Szóval figyelj: fél liter üdítő 500 és a mentes víz 450. Tehát ha nekem még egyszer valaki azt mondja, hogy a fesztiválok drágák akkor elirányítom az Arénába. Miután a lány kirabolta a fiúkat, végre mi is sorra kerültünk. És szép lassan vissza az első sorokba. És egyszer csak elkezdődött. Lassan, szépen felfogtam, hogy tényleg ott állok, és tényleg ott vannak. Gondoltam, hogy felveszem az elejét ahogy berobbannak. És telt az idő és már szinte megint nem hittem el, hogy hol is vagyok, de aztán nem várt szám kezdődött By the way..És még tartottam a telefonomat, de a robbanásnál ugrás, sikítás telefon el és inkább éljük meg. És utána ment minden, ahogy vártam. Sőt, jött az Otherside, ami miatt a csütörtökiek sírtak, hogy nem volt. Mi megkaptuk. Közben kicsit hátrébb álltam, mert a látványt is szerettem volna élvezni. Előttem kettővel egy Pumped Gabo gyerek állt vagyis ugrált le és fel, aki szerintem a Sound óta nem jött le a szerről és amúgy sem tudta hogy hol van. Szóval pattogott, mint egy labda és emelgette a kezét, ahogy mostanság illik. Gondoltam bár kisebb vagyok de az acélbetétemtől annál erősebb, így mellé álltam löktem rajta kettőt-hármat, aktuális barátnőt sem kíméltem, érezzék a törődést a kiemelt helyen 34.000-ért. Arrébb is állt, és miután számára szarnak titulált szám jött, mert tudása a Californation-nál megállt, így rágyújtott. Esküszöm a világ legjobb döntése volt, hogy a szórakozóhelyeken nem lehet rágyújtani, erre itt a piros pöttyös meg az arcomba fújta? Hát nah, ránéztem és barátságosan megkérdeztem: most ezt te komolyan gondolod? A válasza laza igen volt, erre én még mindig barátságosan megjegyeztem: hát én is! Majd farkasszemet néztünk és én nyertem mert eltaposta. Na de a koncert ment tovább és most már a látványt is élvezhettem, mert az is maga volt a csoda: színes lámpák fel és le, a kivetítőn hol a tagok hol pedig winplay szintű képvarázsok, akár egy élő kaleidoszkóp. Hihetetlen ám benne lenni egy ilyen filmben. Majd jött egy kis közös jam, és már énekeltük is I want to hold your hand, mert hát peace van meg love meg empathy, csak Gabo vissza ne jöjjön! Majd egy ismerős dallam, és és csak nézek mert látom az üveges tekinteteteket, és hátra nézek mert érzem, hogy a mögöttem levő 3 ember is megmozdul, de látom, hogy szavuk elakad, mert akár hogy is hallgatom ez durr bele az arcba, ez ez Joy Division, és és az emberek nem értik, nem ismerik, nem érzik és mi hisszük is meg nem is, mert nem hittem volna hogy ezt a dallamot valaha élőben hallhatom, főleg tőlük és titkon vártam, hogy Ian megjelenik a színpadon és nevetve közli, hogy hello csak vicceltem, mert akkor és ott én nem akasztottam fel magam, csak játszottam egy kicsit! Persze Ian nem jelent meg, a dalt sem lett végig játszva, nem is énekelt bele az Kurt Cobain-es  Josh gitáros, pedig hozzá igazán illett volna. Aztán pedig jött a Under the bridge. És itt eltört a mécses, tudod úgy amikor egy gombóc lesz a torkodban, ami nem mozdul, amikor bekönnyesedik a szemed, és épp csak kibuggyan a sarkából és próbálod palástolni, pedig mindenki tudja, hogy most könnyezel. És igen most nem kellett titkolni, mert ugyan kit érdekel. Emlékszem ez volt az első számuk amit slágerré tett a MTV és jajj de untam a Soundgarden Black hole sun-jával együtt. Komolyan megutáltam, pedig igazán jónak tartottam. Majd évek múlva előkerült újra és akkor már nem folyt a kulcslyukon is, így már élvezhettem szabadon. És most ott szólt élőben olyan szíven ütősen. Ekkor kezdtem érezni, hogy lassan vége az álomnak, és néha jobb várni, mint beteljesülni. Sokak szerint az utazásban az út a fontos, nem a cél. Én nem szeretek utazni:  megérkezni szeretek. És most otthon éreztem magam, és már Gabo sem érdekelt, de jobb hogy nem jött vissza. Nem is értem amúgy, aki egy számot ismer az miért foglalja el a helyet mástól és miért szívja el a levegőt előlem? És ekkor levonultak a színpadról, jött a vissza-kriszta és én kihasználva az időt elszaladtam 500-ért inni egy életet adó folyadékot. A ráadás zárása a Give it Away volt, és tudtam, hogy ennek itt tényleg vége van. Érdekes a végét jobban elhittem, mint a kezdetét. 

Másnap az állomáson az első emberrel, akit ismertem megosztottam a Joy Division szösszenetet, és hogy miként reagált: libabőrrel, pedig férfi ember! Majd a vonaton álomba szenderültem, mert fárasztó ám az álmaidat megélni, és köszönet a szemben ülőnek, akit idegenként meghatotta fáradtságom, így gondolta megörökíti.. lehet ő is ott volt ahol én?! Nem kérdeztem, mert ha igen úgyis tudja mit élek át, ha meg nem akkor meg tök mindegy! Hazaértem és jó ideig csak néztem ki a fejemből, mert igen én ott voltam, igen én megéltem az álmomat, ahogy tette velem ezt még pár ezer ember. És igen valahogy ott mi akkor egy család lettünk, még a rossz Gabo-t is magunkkal vittük, hagy tanuljon valamit a gyermek, hátha egyszer felfogja hogy az évtized koncertjén lehetett jelen velünk!

a képet köszönöm a www.zenefesto.hu-nak (más tollával  képével UGYE forrást említve)