Bakancslistás álmok, vágyak és ami kell

Tavaly RHCP és jövőre Metallica..

Az embernek mindig vannak céljai, álmai, vágyai. Vagy kimondott dolgok ezek, vagy mélyen elzártak és csak a kiválasztottak ismerhetik. Van, akinek anyagi, van akinek érzelmi, van akinek egy van akinek kettő és van akinek megszámlálhatatlan. De azt az egyet, ami a legfontosabb mind tudjuk. Most nem a nagy megvilágosodásra gondolok, a visszatérésre, hanem a kézzel fogható és az oly sokat szidott pénzen megvett dolgokra. Szokták mondani, hogy a pénz nem boldogít.. de a rajta vett dolgok annál inkább. Közel 40 évesen eljutottam oda, hogy leírjam a saját bakancslistámat. De elárulom, hogy felesleges leírni,mert úgysem tudod elfelejteni a célod, az álmod..ha meg mégis akkor ez azért van mert lett másik fontosabb. De hát divat a bakancslista akár csak a műhaj/köröm/mű Istenek.. Stílusosan egy régi Martens-re írnám, de az épp 220 km-re van most tőlem..de ami nem késik, az nem múlik. 

Szóval nézzük! Tiniként azért a legnagyobb álom, mégiscsak egy Depeche Mode koncert volt. Még be sem töltöttem a 18-at: elértem. Aztán jött egy újabb szerelem: India. Tudtam, hogy nehezebb feladat lesz. Így aztán jöttek a gyorsan valóra válthatók (a legtöbb zenei, milyen meglepő?). Cure koncert, akik épp Szegedre jöttek..még mindig hihetetlen!! Fesztiválok ebből is a legnagyobb magyar szervezésű: Sziget. És aztán közel 30 évesen elérkezett India. Persze csak akkor hittem el, hogy ott vagyok, amikor leszálltam a repülővel, amikor a lábam alatt éreztem talaját, amikor az orromban éreztem minden szagát, amikor a fülembe hallottam minden zaját, amikor láttam a színeket, az életet magát. Nem csak én aggódtam, mi lesz ezután? Mi van, ha a legnagyobb álmod teljesül, hova tovább és mi az, ami éltet majd ezentúl mi éltet, mi a célod? És hasonló kérdések foglalkoztattak. Persze rövidre zártam, mert akkor a pillanat minden mozzanatát át akartam élni. És sikerült. És hazajöttem..és már tudtam, hogy újra megyek. Mert emberek van egy jó hírem: az álmokat többször át lehet élni.. Így aztán most a Before I die listámra (igen Szigetről loptam) felkerültek a dolgaim ami volt, ami lesz és még ki tudja mit találok ki következő éveimre...és igen nem véges, és igen bővíthető és igen semmit sem húztam át, mert újra és újra élhető.. És igen van, amit még nem értem el, és van, ami nem szerepel a listán, talán mélyen ott van a szívemben a vágy és ezt csak az erre hivatottak tudják..és igen lehet, hogy ebben az életben nem érem el soha..de a következőben ki tudja?!

Bánkódhatunk azon, amink nincs, beszélhetünk be nem teljesült vágyakról, vagy emlékezhetünk megvalósult álmokról. Te döntöd el, hogy melyik hozzáállást választod, hogy a kesergés könnyeit törlöd le, vagy a boldogság könnyeit emelt fejjel hagyod legördülni arcodon..

Ez mind a te saját döntésed, mert ez a szabad akarat! 

Online ismerkedés magas fokon

Mit is csinálhat egy válás után az ember fia, lánya? Természetesen először tiltakozik, hogy ő bizony sosem kerül oda, hogy regisztráljon erre meg arra. Majd egy hosszúra nyúlt éjszakán mégis regisztrál egyre, majd kettőre, majd nincs megállás. Közben pedig rájön, hogy a legtöbben nem egy válás után kerülnek fel a tagok közé, hanem hobbiból, mert így azért a tisztes távolságból, álarcban (nem-nem a szexuális segédeszközben, hanem a valóság eltakarására szolgálóban) mégis csak könnyebb.

Amikor felkerülsz egy oldalra rengeteg dolgot kell/illik kitölteni, ezzel is garantálják, hogy megtalálják a számodra legmegfelelőbbet. De kérdem én: ezek még nem hallottak arról, hogy az ellentétek vonzzák egymást!? Szóval már a regisztrációnál elkezdődik a kozmetika, hiszen el akarod adni magad. Első lépésként jól megválasztod a profilképedet. Mint nő odafigyelsz, ne legyen pattanásod, lenőtt hajad. Szép legyen a szemöldököd. Jelzem az ellenkező neműt ezzel nem hatod meg, mert a második mondatában már úgyis teljes alakú képet szeretne rólad, lehetőleg minél kevesebb ruhával. Na de ne szaladjunk előre.

A kép után jönnek a személyes adatok, ahol lehetsz magasabb és vékonyabb, és barna szeműből zöldes-barna, mert ha így meg úgy esik a fény, akár még zöld is lehetsz. Majd a kedvenc ez és az, meg mit tennél, ki lennél, mit szeretsz és mit nem szeretsz kérdés felelek. Itt mindig, mindenki egyéni akar lenni. Vagy belead anyait és apait, és bizonyítja széleskörű látásmódját, vagy jön a titokzatosság: ha meg akarsz ismerni beszélgessünk (és akkor kaméleonként majd azt kapod, amit szeretnél). Ha túl vagy a 120-dik kérdésen, a kiválasztandó képeken, melyek ismét a személyiségedet, hobbidat, érdeklődéseket hivatottak bemutatni (de hogy válasszak egy kutya és egy elefánt között, vagy egy tengerpart és egy hegy között, amikor hol ehhez, hol meg ahhoz van kedvem?!) jön a mézes madzag. Hiszen, ha levelezni is szeretnél, vagy chatelni (hát bmeg miért ne szeretnék, valahogy csak kommunikálnék, hiszen a füstjeleket kevesen ismerik) akkor küldj egy sms-t, vagy fizess és már meg is nyílt az online piactér.

És akkor ott vagy a sok száz kereső közt. Lehet ezrek is vannak. Mindenki a képekkel kezdi. Lehet itt mondani, hogy a belső a fontos, de valljuk be van, akire rá sem nézünk. És akkor beszéljünk a kreativitásról! A férfiak 50%-a úgy érzi, hogy az autótól lesz igazán menő. Így aztán vezetés közben (bízok benne, hogy legalább álló autóban) ellő egy-egy szelfit és feltölti. Szép! Látsz egy fejet (legtöbbet napszemüvegben) látod a hátsó szélvédőt, vagy a visszapillantót, na meg a hátsó ülésen a kupit. Köszi, látjuk van autód. Van, aki csak a BMW-s kulcstartóját fotózza le. Mondjuk ettől még nem lesz BMW-je és a bugyim sem esik le!  Igen és még? A maradék 50%-ból 10% ezt a motorján csinálja. Ez még jobb, mert, ha biztonságos motorozó, akkor tuti, hogy semmit nem látsz belőle. Köszönjük, látjuk a száguldás a barátod. Nincs baj sem az autóval, sem a motorral DE ettől nem leszel férfi, sorry! A maradék 40%-ból 20% pózol döglött állatokkal. Mert, ha nincs autód, vagy ha arra nem vagy büszke, akkor légy büszke a gyanútlan állatok mészárlására. Marad 20%, akinek a fele tuti párkapcsolatban van és képes barátnős képpel regisztrálni, vagy kedvenc tükör szelfikkel a fürdőben, ahogy a háttérben a szennyesek közt láthatod az asszony kozmetika cuccait (ööö remélem, hogy az asszonyé és nem saját használatú). Az utolsó 10% megoszlik. Fele a férfiasságával pózol (értsd szó szerint ezen azokat a bizonyos centiket) és marad 5%, aki felvállalja önmagát. Tehát a képek alapján leszűröd magadnak azt, amit a programok nem tudnak és ekkor olvasgatod az adatlapot. Nekem még van egy szűrőm (tudom perverz dolog) a helyesírás. Bocsi, ha nem tudsz helyesen írni, akkor off.

És mit teszel, ha valakiről emberi kép van fent, és még írni is tud? Dobsz egy like-ot. Persze közben, mint friss regisztrált te már több tetsziket is bezsebeltél. És ezzel mit lehet kezdeni? Jó rendben dobj vissza egyet te is, nehogy sérülést okoz embertársadnak. És az ismerkedés nagy %-a itt meg is áll. Mert vagy te vársz a következő lépésre, vagy ő..vagy már nem is tetszik, hiszen letelt pár perc.

Na de viszonzott like-ok után akár kezdődhet is az ismerkedés. Még mindig az 5%-nál tartunk. Legjobb esteben jön az első szia. Mert ugye vannak oldalak, ahol automata szövegblokkok is vannak (nehogy gondolkozz!) és rád dob egy főzne neked kávét, vagy megsimogatná a szád mondatot. So romatic! Köszi a kávét tejjel iszom (növényivel) az ajkaimat meg így elsőre csak nem adnám ki tudja mivel is simogatnád.. én mondjuk az öklömmel a tied. Így ezeket is off-olja, az aki némileg kedveli az egyéniséget. Tehát ha jön egy szia, akkor szépen visszaköszönsz. Nem telik el egy perc jön a kérdés: te mit keresel itt? Ööö.. Valószínűleg az ellopott bicajomat keresem. Ilyenkor mindenki magyarázkodik, hogy nem is tudom, csak egy véletlen klikk folytán kerültem ide (persze és ez a klikk írta be kedvenc filmnek a Pulp fiction-t), és nem is tudom ez, hogy működik. Vagy egy részeg tettem következménye, vagy a barátnőim, kutyáim regisztráltak én esküszöm nem tudtam róla.. Hát igen ezt mindenki beveszi, vagy nem. Aztán következik a szint lépés két változata: küldj egy képet magadról vagy van valami különc szokásod? Hmm. Igen a tejet mindig a konyhában felejtem.. ez elég perverz nem!? Természetesen itt nem ezekről van szó, hanem kőkeményen feltérképezik szexuális szokásadat, mit vállalsz és mit nem. Nehogy már lyukra menjen (pedig ez a cél)! Nehogy már fizikai valóságban derüljön ki bármi is. Mint a piacon: tudni akarja mindenki, hogy mit is kap/vesz. 

Nézzünk pár szösszenetet:

•   van barátnőd, akit hoznál magaddal? (persze és egy plüss Hugóm is van,  vigyem?)
•   van egy barátom, aki társulna harmadiknak (és erre neked van szükséged  vagy szerinted  egyedül kevés vagy?)
•   nem zavar a sperma íze (ennek örülök, de mi lenne, ha a keresés részben  a férfiakat  állítanád be?)
•   kapcsolatban vagyok, csak ágyszomszédot keresek (és mekkora az ágyad,  vagy vigyem  a sajátomat?)

És a sor folytatható lenne napestig. Ha nem veszed komolyan jókat nevethetsz ám, viszont van egy pont amikor sírhatnékod lesz, hogy ennyi hülye hogy lehet…és még te is köztük vagy.

Igen lehet olyat olvasni, hogy valakinek sikerült és örök szerelem lett a vége, és igen lehet olyat is hallani, hogy nem sikerült. És igen van, akivel tudsz beszélgetni is, de hol is tartottam a számokban? Hiszen az utolsó 5%-kal kezdtem beszélgetni és ugye ekkor még kiderül pár dolog.. De a megmaradt 0,.. %-ból nekem is megmaradt egy-két ember, akivel azóta is beszélgetek mindenről: kivéve a fent említett témakörökről..mert fel sem merül!

Persze közben látok egy-egy női profilt: tükör előtti, csípőre tett kezű, szájcsücsöris, felül kinyom, alul behúz fotós lányok, akik mű körmökkel, mű szempillákkal keresik az igazit.. rólatok sem feledkeztem meg! Ti is megérnétek egy blogbejegyzést, de ezt férfi társaimra bízom.

peace, love & empathy

Testközelből .. FO System 2017

Volt és van egy magyar együttes. Persze több is volt és van és lesz is, de ez az egy, ami volt és van és reményeim szerint lesz is. Azok, akik ismerik, már unhatják a történetet olvasni, még ha a szívüket melengeti is. Azok, akik meg nem ismerik, valljuk be, nem is fogják már. 

Hol is kezdjem? Réges régen, mikor még 15-16 éves voltam, amikor tudjátok, annyira fáj élni és mindent annyira meg tudsz élni. Szóval akkor egyszer hozzájutottam egy FO System kazettához. Nem volt jó felvétel, bevallom Mahasz bólogató zsiráf sem volt rajta..Szóval zúgott az rendesen. De így is jajj de nagyon szépségesen fájdalmas volt. Tehát volt egy albumuk, majd pár koncertjük, amiről szépen lemaradtam. Feloszlottak és jött a Sex Action, de ők azért mások. Na de visszatérve a zúgó kazettára. Szegeden megnyitott egy supermarket. És ezen is kötelező volt ott lenni, de amíg mások az alap dolgokat keresték én felleltem egy FO System cd-t. És végre már nem zúgott. Persze nem volt hibátlan, de kit zavar ez, amikor azt hiszed, hogy a cd formátum sosem romlik el és így örökkön örökké tied lehet. Etalon lett ez a zenekar a magyar dark közegben. Szerettük, hogy voltak és szerettük, hogy fáj. Egy-egy baráti (táncos-zenés) összejövetelen, mindig előkerült. A tagok pedig más-más formációban elő-elő kerültek. 

Azt hiszem, a magyar ember, ha szeret, akkor igazán szeret, és nem enged. Mára már tudom, hogy Mátyás Attilát, a frontembert igen csak zaklatták a rajongók, hogy csak kellene egy koncert. Csak egy, még egy. Attila ellenállt, de a nép csak akarta és akarta. 

Aztán engedett és 2009-ben felléptek a Pecsa-ban. Természetesen kötelező volt ott lenni. És a hatás nem maradt el! Sem nekik, sem nekünk. Mert „a múlt bennünk, még úgy fáj”, de már nem az a belehalós, nekik meg már nem fáj, sőt öröm és boldogság volt látniuk, hogy vagyunk, hogy éneklünk és szeretünk. Jó volt látni a csillogó tekinteteket, hallani „a hangok zaját”. És éreztük, hogy „még, még, még ez még nem nem elég”. De szépen megköszöntük egymásnak, és csak vártunk. Azt hiszem ott már kezdtünk családdá alakulni. 

Én elhittem, hogy ez volt az Utolsó üvöltés, kellett mint embernek a víz. Aztán egyszer csak mozgolódás volt észlelhető és 2016-ban ismét ott álltak a színpadon, mi meg előtte. Már tudták, hogy az egész család ott lesz, már tudtuk, hogy csillognak a szemek az örömtől, a bánattól, a fájdalomtól és a boldogságtól. Mert igen a darkok is felnőnek (a szerencsésebbek) és igen a darkok is tudnak mosolyogni, miközben „lassan felettünk, elmúlik minden, ahogy jöttünk csendesen, eltűnünk a semmiben”. És ennek is vége lett. 

És én elhittem, hogy ez tényleg az utolsó volt. Pedig nem, mert jött a 2017 és nekünk megint kötelező volt ott lenni. Magam részéről azt sem tudtam, hogy mint rajongó, vagy mint fotós, vagy mint családtag legyek ott. Aztán 3in1 lett, mert hát egy családtag tudja csak igazán, hogy mit is kell majd fotózni, hogy mikor mi történik majd. Így aztán én Debrecenből, barátnőm Szegedről de végül csak kikötöttünk Budapesten, a Barba Negrában. Középre első sorba, mert tudtuk Attilánk, vagyis Matyink ott lesz. És az első ütemek után tudtam hazatértem. 

Persze elöl mindig történik valami. Például fontosnak tartottam megkérdezni, a mögöttem állótól, hogy ugye nem fog lehányni. A választ jól átgondolta és közölte hogy nem. Aztán persze a buli hevében párszor könyökkel fejbe vágtak, én meg ahogy illik szépen visszarúgtam. Majd megkért az ember, hogy ne tegyem. Nos kicsifiú, attól, hogy megkérsz hogy ne, megfogom tenni, pont annyiszor ahányszor lekönyökölsz. És a további hévben, a kapucnim szerinte pont jó arra, hogy abba kapaszkodjon és ütemre rángassa. Nyilván én is élveztem volna, ha közben nem éreztem volna, hogy fogy a levegőm. Így már csöppet sem kedvesen hátra fordultam és túlüvöltve mindent, közöltem, ha még egyszer a kezébe veszi kapucnimat: leütöm. A buli hevében, meg amúgy is hol érdekel engem, hogy férfi testben van (nem, nem használom ki, hogy nő vagyok és nem illik megütni.. igenis üss meg ha megérdemlem!, mert ez ilyen pálya) hogy magasabb nálam: egyszerűen túl akarom élni. 

Na de ezek mellett figyeljünk a színpadra, mert ott is dúlt a harc. A harmadik szám után érezhetően történt valami a mikrofonnal. De ugye mi hozzászoktunk a rossz minőségű felvételhez, így énekeltük Matyival, vagy épp helyette. De aztán a gitár is feladta. Nem kicsit hanem nagyon. Próbálták közben javítani. Nem sikerült. Na akkor Matyi megkérdezte mehet-e gitár nélkül? Őszintén mondom, mind úgy voltunk vele, hogy gitárral vagy nélküle, énekkel vagy nélküle, nekünk aztán mindegy: csak legyetek a színpadon, mi meg majd folytatjuk a bulit. És akkor jött a mínusz egy gitáros koncert rész, ahol úgy vélem, hogy Zana Zoltán (igen-igen ő az a kartelből) ha fogyasztott is némi alkoholt egyből kijózanodott, s mivel közel voltam leolvastam a szájáról, mikor közölte: de így nem tudom, nem tudom. Így még jobban átéreztem „a kétségbeesés hullámai, ha átcsapnak a fejünk felett”  részt a Talán című dalból. Viszont büszkén mondhatom, hogy Zolibá helyt állt, lehet hogy hol gyorsabb volt, hol lassabb, mint az a zúgós felvétel, de nekünk így is tökéletes volt. Persze közben ment a küzdés a gitárral, mert Matyink fél nélküle a színpadon..és nem úgy fél, hogy fél, hanem hogy nem egész, és igen azt láttuk, éreztük, de jobb egy fél, mint egy nulla. Sőt a fél is épp tökéletes, mert a másik felet, majd mi hozzátesszük, ahogy tudjuk. 

Majd Matyi gitárját átvette Tomi, aki igen ritkán mosolyog. Most sem tette, mert érezte a súlyt a vállain. Hiszen egy kultikus zenekarnak, aki ritkán ad koncertet teljesíteni kell. Pedig én mondom, hogy elvárás részemről sosincs, épp elég hogy ott lehetek. Na de a harcot nem feladva Jani megjavította a gitárt, és bár nem volt 100%, de akkor is a félből majdhogynem egész lett. 

Én pedig biztonságba helyeztem a fényképezőgépet, mert végre lett egy kép Zana Zoliról is (róla nem egyszerű a dobok mögött) és amúgy is a túlélési ösztönömet is előhívták. A ráadásnál még lőttem párat a színpadi árokból, mert a buli heve és a hátam mögött álló ember alkohol szintje csak nőtt és nőtt, és kezdtem félteni a gépemet. A koncert után vártunk és vártunk, aztán csak megkérdeztem, hogy a fiúk kijönnek-e hozzánk. Vélhetően ez volt minden vágyuk egy ilyen technikai csuda koncert után. De nem kellett csalódnunk, mert Matyi és Csaba jött is a hívó szóra. Volt ott ölelkezés, puszilkodás: mi köszöntük ők köszönték. Csaba mellém állt, majd sóhajtva rám nézett és ennyit mondott: „jól éreztük magunkat, de a végére kibuktunk”. Viszont már csak mosolyogtunk, nevettünk, hiszen a múlt elmúlt, de nem feledjük soha!

Köszönjük Matyi, Zoli, Csaba és ritkán mosolygó Tomi! Én mindig elhiszem, hogy az utolsó üvöltés az utolsó.. de most már reménykedni is merek!!!

Mert lehet jó is az egészségügy..az én világomban

A munkáltatóm kötött rám biztosítást. Persze mert sokat érek én a gépezetben (vagy jó a szakszervezet). A biztosítással pedig jár egy őszi meg egy tavaszi kivizsgálás. Mivel ezt nyár végére tudtuk meg, így az őszibe kerültem. Ami kitolódott januárra. Egy dolgot biztos tudok: január az nem ősz, mert itt kérem napok óta (nekem éveknek tűnik) repkednek a mínusz fokok. Na de harcra fel. 

Reggeli vizelet. Hát de ott vannak a megszokások. Így a dobozkát a wc tetejére kell ám helyezni éjszaka, hogy azzal kell majd kezdenem reggel, mert ugye reggel sok mindenre képes az ember lánya, főleg ha az épp én vagyok. És utána jönne a reggeli turmix, kávé és ha épp utamba kerül egy csoki azt sem hagyom meg délutánra. Na de NEM! Mert ugye éhgyomorra vérvétel. Nehezített pálya, mert reggeli vizelet, de éhgyomor, na meg telt hólyag a hasi ultrahanghoz. Huhh, kemény meló ez. És persze a wc-ben elhelyezett dobozt se felejtsd otthon. Jah és vigyél ennivalót, mert a vérvétel után, igaz az ultrahangig nem ehetsz, de utána egyél, mert még ekg, meg röntgen és nőgyógyász vagy urológia (kinek melyik is döntse el maga) és sejthetően nem egy óra alatt végzünk. 

Tehát harcra fel és indulás. Gyorsan találtunk parkolóhelyet is, igaz nem teljesen szabályosan, de nekünk ott volt dolgunk és ennyi. Volt egy kontakt személyünk, akit keresni kellett. Említettem már a híres arc és névmemóriámat? Egyik sem jobb a másiknál, és ha párosítani kell még rosszabb. Szóval megnéztem vagy háromszor a nevet és az emeletet, de a lifthez érkezvén halvány gőzöm sem volt róla kit kell keresni és vajon a másodikon vagy a haramdikon. Ekkor elővettem a papírt és már nem vágtam zsebre: fő a biztonság. Beléptünk, köszöntünk és a bemutatkozás után leültettek minket. Így végighallgattuk, hogy a tetőszint beázott, és beomlott. Hogy a kartonok oda és a gépek sem úszták meg szárazon, hanem kissé eláztak. Hogy meglepődtem-e? Nem, hiszen ez a magyar egészségügy. Persze más országokban is megesik az ilyen, de most itt rólunk van szó. Na de sebaj néhány aláírás, jött a kísérőnk aki soron kívül bejuttat majd minket ajtóról ajtóra. Már láttam is a sorban állók elégedett arcát, hallottam ahogy anyukám csuklik, viszont tovább él: éljen! A vérvétel pikk-pakk lement. Nem visel meg, számtalan csapoláson túl vagyok már. Ifjú koromban vashiányos voltam..pedig ettem húst. Na nem sokat, mert válogattam, de azért akkor még vegyes táplálkozású voltam. Persze azóta is csapolnak évente, mert most már hiánytáplálkozásom van: veszélyezetett és egyben védett faj lettem!!! Jelzem a laboromon ez nem látszódik, sőt a vasam is megnőtt: ki érti ezt. Szóval leültem, majd levették a vért és már mentem utamra. Mondták, hogy 5-10 percig tartsam nyomva a kis gézt. Nem hittem el, így 1 perc után levettem és alig láttam valamit. Életem egyik legjobb vérvétele volt, komolyan mondom repetáztam volna. Jah ugye aki ismer, nem lepődik meg, hogy a kis dobozkáért vissza kellett fordulnom, mert az utolsó bukatónál, hogy bevigyem majdnem elbuktam, mert a kicsike elbújt a táskámban. Reméltem, hogy ezután az ultrahang jön, mert a hólyagom tele, a gyomrom meg üres. De nem. A következő ajtó a röntgen volt. Itt mindig annyi mindenre kell figyelnie az embernek: vállat fel, de ne nagyon, mellkast odanyomni, a fejet odarakni, levegőt vegyél, de csak akkor mikor engedik, majd ereszd ki de azt is csak mikor mondják..és ha elfelejtenek szólni? Akkor mi van? Még most is ott állok??  Majd jött az ultrahang. Van előnye a mínusz 15 foknak: a kis zselé már nem is olyan hideg..vagy már ez is valami modern meleg zselé, ki tudja. Emberünk nagyon beszélgetős volt, sok mindent megtudtam Kanadáról, bár nem kérdeztem, de ő mesélt és mesélt, hogy hazánkat miként zsebeli ki. Rendben: utáljuk együtt Kanadát! Közben felfedezte a epeköveimet. Kijelentette, hogy egész gyöngysort tudnánk fűzni belőle, és még jó, hogy a nagy ünnepi ebédeket, vacsorákat megúsztam roham nélkül. És elővettem az adumat: lassan 12 éve nem eszek húst így talán érthető, amiért nem az ügyeleten töltöttem az ünnep másnapját. Egyből jött a kérdés: na de akkor mitől van? Biztos nem eszik nehéz, zsíros húsételeket? Természetesen elgondolkoztam, hogy vajon alvajáróként nem ugrok-e át a szomszédba egy kis csülökért, vagy nem megyek-e el valami éjjel-nappali étterembe egy kis pacalért. De mindent átgondolva közöltem, hogy bár sok mindenre képes vagyok, és sok mindent elfelejtek, de egy csülök a számban feltűnne. Vagyis nem, nem eszek húst. A végén közölte, hogy nincs mese, ezt kérem műteni kell, mert lehet ez is meg az is, de ha baj van akkor már nem fogunk beszélni. (nem meséltem neki, a reinkarnációról, majd ha odakerülünk, megmutatom neki az epekőgyöngysorom). Kaptam róla fényképeket, persze felőlem akár magzat is lehetne rajta, vagy egy lenyelt szög, mert én ugyan semmit sem látok rajta. A végén még közölte, hogy a kövek puhák és az jó. Rendben örüljünk a puha köveknek és utáljuk a kizsákmányoló Kanadát. Én már bármit IS megígértem volna, csak jussak ki a mosdóba. Ott viszont fűtés nem volt. Igazuk is van: sok ember jár oda, nehogy már ott üldögéljenek telefont nyomkodva! Megkönnyebbültem, majd megittam a kis ananász-banán kombó turmixomat. Az ekg következett. Kis bizbaszok rám, majd feküdjek mozdulatlanul. Nem sikerült, mert nekem látni kell ki is lép be az ajtón.. Majd jöhetett a nőgyógyász. Nyugi nem mesélek részleteket, mert van intim szférám! És végezetül jött az összegző doki, akire igen kellett várni, mert voltak nála, és egy sürgős eset is beesett: semmi gond, empátiában jó vagyok. Aztán behívott, nő volt és kedves. Igen, igen: nő, negyven felett 2-vel, én még eggyel alatta így megbeszéltük, hogy jók vagyunk mi még. Nézte a papírjaimat, majd megkérdezte, hogy ugyan miért hagytam el Szeged városát. Mondtam, hogy férjhez mentem, majd elváltam és maradtam. Nem értette, hogy miért is, mert ő mindig is szegedi férjet szeretett volna, és hogy ugyan nem jött volna ide semmi pénzért sem. Én nem kérdeztem vissza, hogy akkor miért nem költözik el, mert jött az epém. Kérdezte, hogy jól megijedtem-e. Mondtam, hogy annyira nem, de azért igazán fura ez a dolog. Persze ő is elkezdte mondani, hogy lehet így is élni, de jajj nagyon vigyázzak a nehéz, zsíros húsokkal. Mondtam, hogy annyira vigyázok, hogy még a lakásba sem jöhet. Ő is csodálkozott, de hát ez van kezdem megszokni, hogy tiltanak, óvnak attól, amit amúgy sem eszek. Mondta, hogy csak meg kellene ezt műteni, főleg ha a nyugalmas életet választom és nem akarok nap-nap után aggódni. Mondtam, hogy tudom és tervbe is vettem már. Majd ezen jó hírek után megmérte a vérnyomásom, ami nem ért az egekig, így nevetve közölte látja tényleg a nyugodtság híve vagyok, így tervezzem be egy jó időpontra a műtétet. Megígértem neki. Kérte, hogy majd a labor eredménnyel menjek vissza, mert megnézi nekem szívesen. Ezt nem ígértem meg, mert a csillagot én is felismerem majd a papíron. Amúgy összegezve a több, mint három óra jó hangulatban telt el, pedig ez a magyar egészségügy kérem szépen. És igen én hinni akarom (mert ez az én világom) hogy nem biztosítási összeg miatt történt ez így, hanem mert vannak akik jók, akik szeretik az embereket, akik szívvel-lélekkel végzik a munkájukat, mert a világomnak így kell működnie..

Színezzük újra

Meglátásom szerint a felnőttkor egyik nagy problémája, hogy elfelejtjük és eltemetjük gyermeki énünket. Félreértés ne essék, senkit nem akarok az infantilizmusra buzdítani. Hogy miért is nem? Mert a felnőttkor másik legnagyobb problémája a végletekig elmenés. Valaki vagy háziasszony, vagy családfő, vagy örök Pán Péter. Pedig Buddha is az arany középutat javasolta.

Visszatérve a gyermekkorra. Gyakorlott szülők próbálják lefoglalni gyermeküket. Tény, hogy ebben a korban még a fejlesztő, nyugtató foglalatosság a legmegfelelőbb (ugye hogy nem a tv?). Nézzük például a legót: fejleszti a logikát, a látásmódot, a képzelőerőt, a térlátást, a formaérzékelést, a színkezelést stb stb. És igen a gyermek lenyelheti..bár én sem nyeltem le. Vagy nézzük a puzzle-t. Hasonlóan az előbbihez fejleszt az mindent és leköt. A mondókák segítenek a beszéd kialakulásában, ritmusuk pedig megnyugtat, akár elaltat. És sorolhatnám tovább és tovább. Felnőtt korunkra a legtöbben letesszük ezeket a kedvteléseket, kivéve a made hand mozgalmat követők. Nekik vagy hobbi vagy munka lesz ez. Ha épp egybevág a kettő, akkor beszélhetünk boldog emberekről. Na de mi van azokkal, akik csak dolgoznak és önmagukra sincs idejük. Akik stresszben élnek, idegeskednek hol emiatt, hol meg amiatt. Ha pénze van képes százezreket költeni stressz kezelési technikák elsajátítására, keresni, kutatni a nyugalmat a környezetükben. Sokan rendezik be ennek megfelelően a lakásukat, csak egy a baj, ha nem éled meg/át akkor lehet neked zen kerted, lehet saját feng shui-d és az összes vízeret kiszedheted a lakásod alól: te még te maradsz. Gyújthatsz füstölőt, ha nem látsz tovább a füstnél. Hallgathatsz te zenét, ha nem hallasz túl a zajon. Mit sem ér ha nem éled meg. Vannak, akik egyből rátalálnak a mantrázás ízére és magára Istennel való örök kapcsolatukra, és nekik egyből megnyugvást ad. De vannak örök keresők. És ha nem is akarunk ennyire mélyre utazni lelkünk bugyraiba, akkor javaslom: színezzük újra!

Először csak egy kifestőt, majd magunkat, majd pedig színezzük újra a világot!

Főzzünk maradékból

Minden évben nagyobb ellentétek alakulnak ki a karácsonyi töltött káposztánál. Mert, hogy itt (Hajdú – Bihar megyében) az édes káposzta az általános én pedig csak csodálkozok, mert nálunk Szegeden savanyú káposzta a divat. Nem is értem. Na de nem is ez a lényeg, hanem hogy sosem találom el a mennyiséget. Így minden év elején csak nézem a hűtőben a káposztát, hogy mit is kezdjek vele. Szeretem én a töltött káposztát (házisajttal), meg a székely káposztát is, de az ünnepek után belátható időn belül nem kívánom. A google sem dob fel sok mindent a savanyú káposzta felhasználására (bezzeg a nem savanyúra), de csak találtam egy töltött lepény receptet. Így munka után akár egy háziasszony bevásároltam. Mondjuk a recept azt írta, hogy lisztes krumplit használjak. Tény, hogy fogalmam sincs arról, hogy ez mit jelent. Néztem a krumplikat, aztán vettem egy hálósat. Gondoltam, majd megfőzés után úgyis tenni kell bele lisztet és megoldódik a nagy titok. Hazaértem, gyorsan megpucoltam a krumplit és felkockáztam (itt csaltam, mert héjában kellene, de így lassabb lenne) és már főtt is a burgonyakocka. Jött a répa, és a reszelés. Vannak a konyhában bizonyos munkamenetek, amiket nem szeretek. Ilyen például a reszelés, és a tésztagyúrás, dagasztás. Ja és a görögdinnyét sem szeretem felkockázni. Így amit tudok, gépekkel oldok meg. De most lusta voltam előszedni. Valójában három répát kellett lereszelnem, és a másodiknál már nagyon untam. De kemény vagyok és dúdoltam magamban az LGT dalt, hogy nem adom fel és nem-nem adtam fel. Ismét csaltam egy kicsit, mert nem hagymát pároltam üvegesre hanem hinget, majd a forró olajba tettem a fűszereket (koriander, kömény, só, bors) aztán bele a reszelt keveréket és kavargatva párolódott. Megvártam, hogy kihűljön. Kezdtem álmos lenni. Még mindig nem értem, hogy képes erre valaki nap-nap után. Na aztán jött formázás. Gyanús volt nekem a liszt mennyiség, hogy ragadni fog ez így rendesen (majdnem tapasztalt konyhatündér vagyok) így tettem még bele, de még mindig ragadt. Na de sok lisztet nem tehetek bele, mert akkor liszt ízű lesz. Mondjuk az eleve lisztes burgonya is gondolom liszt ízű..vagy állagú? Na sebaj akkor legyen egy kis zsemlemorzsa. És hogy ragadt-e tovább? Hát persze. Az első adagot szenvedve nyújtottam ki a tenyeremen, majd tettem bele a tölteléket és formáztam batyuvá majd lapítottam. Aztán persze ésszel él az ember lánya, főleg ha már minden ragad, vagyis minden IS. Olaj a tenyérbe és szinte magától formázódik minden.

Jajj de a sütésre is kell figyelni, mert vajon túl sütöm (esetleg égetem) vagy épp nyers marad?! Persze az egész lakásban olaj szag terjengett, pedig nekem aztán van szagelszívóm, csak épp nem annyira hatékony.. Sebaj, legalább az egész ház tudja, hogy a másodikon egy háziasszony, konyhatündér tevékenykedik.. Kijelentem, hogy emberi fogyasztásra alkalmasnak találtam, egy kis szósszal maga a tökéletesség.. 

Persze savanyú káposzta még mindig maradt a hűtőben. 

Új-régi valami folytatódik

Gondoltam örvendjünk, hogy vége a 2016-nak. Persze annak is örvendhetünk, hogy elkezdődik a 2017. A számmisztikusok szerint a 7-es szám igazán jót jelent. Tudjátok, a három darab 7-es a bankjegyeken milliomossá tesz. Ezzel nem a számmisztikában hívőket akarom bírálni, mert tőlem aztán bárki bármiben hihet. De most azt ígérik, hogy amiről 2016-ban álmodtál, az 2017-ben megvalósul. De mi van azokkal akik nem igazán jóról álmodnak? Mert ha minden, akkor ez is! Ez a bajom a milliószoros napokkal is. Szóval most amúgy is bajban vagyok, mert elsején mostam és teregettem. És a néphagyományok szerint ez nagyon rossz jel, viszont ha a 7-es számjegy annyira pozitív, akkor csak egyensúlyban lesznek a történések. 

Hiszem, hogy 2016-ban is mindenkivel történtek jó dolgok és rosszak is. Csak az előbbiről nem veszünk tudomást, az utóbbiról annál jobban. Hiszen nem értjük, hogy ugyan miért, amikor én olyan jó vagyok, és tudom, hogy nem ezt érdemelném. Nos, azt hiszem mindenki követett el már valami rosszat: szerettük el más szerelmét, bántottunk meg szavakkal, tettekkel akarva akaratlanul másokat, voltunk igazságtalanok, ítéltünk elsőre stb. Szóval nincs itt tabula rasa, de ha mégis akkor egyből jön a pára és oda a tisztaság. És amúgy is én igazán rossz voltam már január elsején: nem ettem lencsét, de nem dobtam ki semmit sem és baromfit sem ettem. Bár tény, hogy sertést sem. Ha jól számolom, még mindig nullán állok. Ohh a fenébe, nem vettem fel piros fehérneműt, mert azt mondják az öregek, ha január elsején piros fehérneműben vagy úgy, de úgy megtalálod az igaz szerelmet, hogy csak na. Ajjaj! De megnyugszom, mert az a bizonyos 7-es szám, csak teszi majd a dolgát.

És akkor a fogadalmak! Ma megtudtam, hogy nem az a fontos, hogy mikor és mit, hanem a kitartás a lényeg (már érdemes volt nézni a tények extrát). Megnyugodtam, nem baj, hogy december 31-én semmi sem jutott az eszembe, mert január 15-én is tökéletes lesz az ígéret, a fogadalom. Addig majd jól kitalálom. Persze cseppet sem zavar, ha valaki fogadalmat tesz, itt most rólam van szó. Na de akkor mit is jelent az óév búcsú és az újév köszöntő számomra? És itt sóhaj. Semmit: van, volt és lesz. Mert leülhetnék és mesélhetnék, hogy mi minden történt velem: új munka, új emberek, sok fesztivál, még több koncert, ételosztás stb stb. Ja és én tényleg tudom mit teszek 2017-ben: ételt osztok, több koncertre megyek, sok fesztiválra, új embereket ismerek meg és ha új munkám lesz állok elébe.

Összegezve minden úgy lesz ahogy lennie kell, mert ez a karma. Kicsit javíthatunk a helyzetünkön, de azt kapjuk amiért tettünk annak idején valamit, legyen az jó vagy rossz. Csak ugye a rosszat valahogy jobban megjegyezzük..