Csapatot építek, avagy hogyan kerül hús a franciasalátába, na meg a magyar egészségügy

Új cég, de minden más hasonló, mert a multi az multi. Szóval az első csapatépítés több, mint 200 fővel. Hogy lehetséges-e? Szerintem nem, mert itt aztán tényleg lehet klikkesedni. Hajnali indulás, a közös fáradtság kicsiny csapatunkból már-már családot kovácsol és mind Görbeházán találkozunk és osztódunk, mert bár minden autó öt személyes, de négyen mégiscsak kényelmesebb. Az esély arra, hogy aludjunk a nullával egyenlő, meg hát a sofőrt sem illik magára hagyni. 

Érkezés, terepfelmérés, s bár a lelkünkre volt kötve szobákat csakis a kötelező program után foglalhatunk, mi renitensek egyből azzal kezdtünk. Majd a nagy terem és a kötelező helyfoglalás. Persze itt sem követtem a szabályokat, de hála az égnek az a személy sem, akinek a helyére ültem. Így aztán csak bátrabb az ember fia. Első feladat alakítsunk 4 fős csoportot és keressünk közös dolgokat. Hamar el is jutottunk addig, hogy mindenki vidéki. Nos egyből felszólaltam, hogy írjuk azt, hogy egyikünk sem pesti, mégiscsak jobban hangzik. Aztán jöttek a szakmai dolgok. 

Majd az ebéd. Igen ez egy sarkalatos dolog nálam, de nem akartam egyből jelezni, bíztam a wellness hotel szakácsában. Utólag kár volt. Szóval volt ott minden szép és jó, csak épp általam nem annyira fogyasztható. Így aztán a franciasalátánál kötöttem ki. Első falat után, kissé „turkálni” kezdtem mert nem tetszett amit láttam. És hát jól láttam. Állagából csirkemellre tippeltem. Ekkor biztos kiült valami az arcomra, tükör nem volt velem szemben, talán jobb is. Mielőtt reklamáltam, megnéztem hogy talán az én figyelmemet kerülte el a kiírás, hogy francia saláta csirkemellel. De nem. Gyorsan legjobb barátomhoz fordultam, aki google névre hallgat, hogy mi is a hagyományos franciasaláta receptje, és a húst ebben sem leltem. Nos ekkor már erősnek, elszántnak és bátornak éreztem magam így a pincérhez léptem, visszaadtam neki az ételt és megkérdeztem, hogyan került bele hús? A válasz gyors volt és rövid: miért van benne? Persze csak álltam és néztem. Na ennyit az ebédről. 

Délután a kötetlenebb feladatok jöttek, közben pedig kerestem a „párom” mert hogy volt egy Wanted feladat. Pár ismertetőjel és jellemző és találd meg. Minden szemüvegeshez odamentem, de nem leltem. Majd arra jutottam, hogy az élénk, rövid, vörös haj, a tetoválás és az orrpiercing csak feltűnő, vagyis keressen meg ő. Estére meg is talált.

Vacsora előtt pedig beiktattam, a kórház felhívását, hiszen én a műtétre készültem. Isten a tanúm eddig védtem a magyar egészségügyet és a dolgozóit. Tény, hogy a hálapénzt elítélem azt is aki adja és azt is aki marja. De az, hogy valamit megbeszél az ember lánya vagy fia, majd egyszerűen közlik, hogy a te neved nincs a listán, az igazán kiakasztó. Ültem dühtől forrongva és keresve kutatva a mit verjek szét ami nem kerül több tízezerbe. Közben a telefonom csörög, hogy a véletlenül talált tombolával még nyertem is.. Hát kellett vagy 20 perc mire összeszedtem magam, de még mindig nem tudtam, hogy másnap Szeged, vagy Debrecen, vagy telefon vagy egy rövid idegösszeomlás. Lementem a lifttel, ami nem egyszerű mert lassú és amúgy is minden szinten megállt.. Magamhoz vettem egy tányért és körbejártam a kínálatot. Majd jött a déli pincér és közöltem, hogy a franciasaláta után semmiből sem merek enni. Láthatta rajtam az előbbi összeomlás jeleit így megkaptam az ígéretet: grilleznek egy kis sajtot: halleluja, még jó hogy nem vagyok vegán. 

Azt est többi része pedig csak úgy elszállt: voltak nagy találkozások, és az utolsó másfél órára még zene is volt. Majd vészesen közeledett a másnap. Egy telefonhívás és a kérdésem: mikor indulunk? A válasz: kilenckor. És hány óra van? A válasz fél kilenc. Khmm, gyors öltözés, még jó hogy egy korábbi ébredéskor úgy döntöttem, ha már ott vagyok letusolok. Reggelinél gyors fókuszálás, mert sajt és zsemle csak van talán. Aztán pedig indulás Etyekre a filmesekhez, ahol sejthetően valami zombi apokalipszist forgatnak majd velünk, mert a 200 ember feje csakis zombi statisztáknak feleltek meg, mert némileg karikás szemek és hullasápadt arcszínek vettek körül.

Összegezve nem az a legnagyobb katasztrófa, hogy a köveimet az epémben hordozom őszig, hanem hogy hála a filmeseknek megtudtam, Potter nem tud repülni a seprűn, csak egy zöld háttér előtt kikötött seprűn ül és dől jobbra meg balra, a haját pedig egy ventilátor lobogtatja. Sőt Pókember sem tud falon mászni, hanem egy dőlt kelléken támaszkodik.. Szóval azt hiszem kellene a Man in black neutralizáló cucca, hogy újra teljes tudatlanságban élvezhessem a filmek világát..

Magyar egészségügy level 2-3 és Red hot chili peppers..

Közeledik a nagy nap, így aztán újra Szeged és újra egészségügy. Persze intézhetném Debrecenben is, de lábadozni csak jobb lesz egy napfényes kertben egy négylábú mellett. Első utam a vérvételre vezetett. Nem hatott meg, edződtem már tizenévesen a kóros vashiány miatt, pedig akkor még vega sem voltam. Aztán jött az ekg, ilyenben még sosem volt részem. Kis zselé, bizonyos helyekre, majd öntapadós kütyü, két perc mozdulatlanság, aztán nyomtatás és ájuldozás, milyen szép is az a görbe. Ezek után a mellkas röntgen következett. Jelezték, hogy sokan lesznek, de ne pánikoljak mert gyorsan megy. És nem hazudtak. A hölgy akár egy vetés-forgó három ajtón keresztül szólította az embereket és minden ment, mint a karikacsapás. Itt is újongás, de szép is az eredmény. Másnap folyt köv. Persze közben bennem felmerült 1-2 kérdés. Pl, miért is kell személyesen bemennem a laboreredményért? Miért nem tudom letölteni valahonnan taj szám alapján? Vagy miért is nem tudja a sebész letölteni és akkor megmentettünk pár fát egyből? Vagy, hogy a vércsoportot miért másik labor végzi? Oda is miért kell bemennem személyesen? És ha egyszer már megnézték a vércsoportomat, miért nem lehet a tb számom mellé társítani? Miért kellene az minden újabb műtét előtt újra és újra ellenőrizni? Ha jól tudom ez nem változik, ha csak nem valamiféle feltámadás útján újra az élők körébe kerülnék.. de lehet ez még akkor is állandó lenne. Na de a kérdéseimre mindenki csak vállat vont: fogadjuk el, így sok embernek van munkahelye…

Másnap indulás a laboreredményért: hibátlan. Nem is értem miért műtenek?! Innen go a vércsoportomért, pedig én aztán tudom: AB+. De nekem senki sem hisz. A villamoson utazva rá kell jönnöm, semmi sem változik. Idősebb hölgy nézeteltérésbe kerül fiatalabb diákfiúval, mert hogy a legény nem adja meg neki a tiszteletet, mert nem állt arrébb. Csöppnyi képzavar, hogy a fiú fülében zene szólt így nem is hallotta a kérést. Mikor aztán a hölgy már fizikailag is jelezte szándékát, arrébb állt, de nehezen viselte a beszólást, és kérte, hogy a tiszteletet a hölgy is viszonozza, szóljon udvariasabban. A fiú KO-val erkölcsileg győzött, de a hölgy nem hagyta magát. Ezek a mai idősek, bezzeg az én koromban.. pont ilyenek voltak.

A véradó állomás igazán szép épület, persze kiírás sehol sem hogy merre is menjek az eredményemért, amit már 5 évesen is tudtam. Azon nem csodálkoztam, hogy itt ki, ott be, forduljon jobbra, menjen hátra és ott lesz balra. Na megtaláltuk, persze korábban érkeztünk, mint az ott dolgozó. Aztán jött a kérdés, hogy a vércsoport lelet kiadó ablaknál mit is szeretnénk: egyértelműen vércsoport laboreredményt közöltem kedvesen. Majd a szemben levő közölte, hogy délután négy előtt ugyan meg nem kapom. Ekkor laza skizó énem elővette a szigor és kimértség hangját, arcom komolyra feszült és közöltem, hogy nem oda Buda, nekem bizony 9-re kell, mert sebészi egyeztetésem van. Kicsit sajnáltam a lányt, mert egyből megettem reggelire: halk, gyenge, bizonytalan hanggal közölte akkor telefonos segítséget kér, mert a közönséget nem tudja megszavaztatni. A végeredmény az lett: a sebész majd kikéri, nem kell érte mennem. Ekkor eldöntöttem a vércsoportomat magamra tetováltatom, mert ki tudja, hogy kiét is adják ki. Plusz amúgy sem hiszem, hogy ha vért kellene elfogadnom és eszméletlenül fekszem, gyorsteszt nélkül elhinnék-e egy labor eredményét?! Én nem bíznék senkiben sem. Megnyugtattak: ha odáig jutunk, igen lesz teszt. Na akkor indulás a sebészetre. Harmadik emelet. Doki sehol. Közlik, hogy lehet az ambulancián van, végül is ambuláns rendelési ideje van. Az persze alagsor, a liftnél pedig ki van írva: csak felfele használatra. Na de ahhoz le kell mennie a liftnek, ha már lemegy akkor meg nem mindegy, hogy üresen vagy velem?! Igaz akkor még nem tudtam, hogy ez lesz az egyik legnagyobb szórakozásom ebben a pár órában. Na le a földszintre. Pár perc után beszednék a papírom, közlöm, hogy nekem még kell egy altató dokival beszélnem. Mondták ok, akkor várjak. Várakozás közben rájövünk nekem ugyan oda nincs beutalóm, így vissza az előző sorba, papír lead. Kis idő múlva kijön a hölgy, aki nem mosolyog és mindenkinek mondja, hogy üljön le, és az nem zavarja, hogy nincs annyi szék ahány csüccs felszólítás elhagyja az ajkát. Szóval kijön és közli, hogy május 20 van írva a papíromra. Na ne mondja! Mondom igen, de én most jöttem, és hogy még mindig az altató dokihoz mennék, ha lenne beutalóm. Hölgy vissza. Ismét egy idő után kijön egy másik, aki közli, hogy nem kell nekem altató doki, legalábbis a sebész ezt állítja, hiába mondtam, hogy alig két hónapja mást állított, közölték, hogy húzzak fel a harmadikra. Rendben, most legalább legálisan használhatjuk a liftet. Újra a tetőtérben, leadom a papírokat. Ismét várakozás. Majd hívnak. Lesz pár kérdésük. Rendben. Közben gyors vérnyomásmérés. 145/90. Kérdezem: ez jó? A válasz egy vállrándítás: biztos izgul. Sosem volt ennyi. Vissza ki a folyosóra. Közben jön a hír: elfogytak a Red hot chilire a jegyek. Jegyvásárló megbízottam nemes egyszerűséggel elfelejtette, így ott állok jegy és normál net nélkül: na most aztán valós lehet a 200/100 is… Tehát a szitu a következő: ott állok a folyosón, telefon ide-meg oda. Pánik, hogy nincs jegy, de hol van hol nincs, de ki is van aki képes fél percenként frissíteni és jegyet vadászni nekem csupán a két szép szememért és a csodás mosolyomért? Vannak bónusz neveim és van az a pont amikor igenis kérek szívességet. Közben behívnak, papírokat adnak és közlik: nekem bizony egy altató dokival kell egyeztetnem. Egyre valósabbnak érzem a 240/120-at is! Felfelé utazónak álcázva magunkat lefelé is használjuk a liftet. Ha lett volna jegyem, biztos az első ajtón bekopogtatok, hogy héé kedves csücsüljön le asszonyság látod mégis kell a kábítóssal egyeztetnem. Na de nem érek én erre rá, mert ohh jajj hol van jegy, hogy nincs, ülök vagy állni fogok. Esküszöm ülve fogom végig állni a közel 15 éve vágyott koncertet!! Közben behív az altatós ember. Na ők mosolyognak egyedül ebben az épületben..ki tudja reggelente mit szívnak. Pár kérdés, majd kéri a doki, hogy ne rosszalkodjak a műtétig. Hümmögtem egyet, hogy relatív ki mit ért rosszaságon, de nem merültem el benne, mert vártam az sms hangot, mely azt jelzi: jegy megvéve. Szóval harmadjára is elárultam, hogy csak mandula műtétem volt, és ha van is gyógyszerallergiám fogalmam sincs róla, mert nem volt szerencsém kipróbálni. Megtudtam, hogy kapok vénásan altatót, meg gázt is. Jó lesz, legalább szállok-repülök teljesen büntetlenül. És természetesen vissza a harmadikra. Újra telefonálgatás, mert egy újabb bónusznév ugrott be. Na több szem, több frissítés, csak lesz jegy..vagy nem. De ha nem akkor gyilok lesz! És lett. Igen én már biztos ott leszek. Mikor már a 110/90 lett a reális, jön a sebész és közli: fél kettő után lesz program, addig nem tud mit mondani..jelzem ekkor még csak 12:00 volt. Nah köszi, ismét 160/90-en éreztem magam. Na de a jegy megvan. Így aztán csak várakozás volt. És jött a doki, meg a program. Doki szólít: Barbikám jöjjön?! Hmm reggel a csücsüljön le asszonyság kijavított, hogy nem Attila, hanem doktor úr.. Hát tessék, több óra várakozás után már csak Barbikám lettem, szóval mindenki nyugodjon le: nekem ő már csak Attila lesz. Szóval behív, és közli, hogy mind szép és jó, hogy itt vagyok és hogy 23-án műtene, de 20-án még egyeztessünk telefonon, és ha tehetem 22-én menjek be ágyat foglalni, mert tök mindegy, hogy kiírnak-e 23-ára műtétre vagy sem, ágyat mint a hunok foglalni kell. Na könnyen mehet ez egy Attilának, de én csak a Barbikám vagyok.. Így aztán elköszöntünk. Állapotom 220/140 lett, és felfelé álcázván lefelé menet eldöntöttem: 22-én egy guminőt teszek az ágyamba és ő foglalja, mert hogy a közel 20 éve fizetett tb járulékom egy rohadt ágyat sem képes foglalni…röhej.  

Let’s talk about Hajdúszoboszló

Mert a történelem ismétli önmagát. Az első hét igazi de ja vu utazás volt. Persze a modern kor szellemében neten sorban állás nélkül vettem meg havi MÁV bérletemet, így nem találkoztam unott pénztárossal és felháborodott utasokkal akik közül páran halkabban, páran pedig hangosabban emlegették volna a számlát kérő őseimet is. Szóval reggel kód beüt és már nyomtatódik is a Világjegy (Ötödik elem után szabadon, ha nem láttad nézd meg iziben, mert ezt a filmet is látni kell!). A vonatra fellépvén próbáltam kicsiny bérletigazolvány tartómban elhelyezni ezt a jegy kinézetű bérletet. Nos akárhogy is próbáltam hajtogatni vagy itt vagy ott de kilógott. Most komolyan vegyek emiatt egy nagyobb tokot? ÁÁÁ. Így is annyi mindenre kell figyelnem, hogy ne maradjon otthon. A többiek átérezték aggodalmam és próbáltak az aljából majd  a tetejéből is behajtani egy kicsiny részt, de ezzel csak annyit értünk el, hogy 3 perc alatt saláta levél (és nem jégsaláta, ami friss ropogós, hanem az az igazi hazai saláta) állapotba került a még 30 napig érvényes utazási irományom. Rendben: feladtam ez ugyan nem fér bele semmibe. És mire erre rájöttem már el is telt az utazási idő, kalauz meg nem is jött. Sokan mondják, hogy maga az utazás a cél és nem a cél a fontos, na meg hogy az eszközt még szentesíti is. Hát nah: ha utazok akkor céllal utazok, és szeretnék minél hamarabb odaérni, és akárhogy is nézem a vonatot, mint eszközt még sem szent és főleg nem sérthetetlen, mert a pontos érkezését, indulását kiszámolni nem lehet, vagy csak az én képességeimet haladja meg. A hét további napja igazi kihívás volt, mert ha azt hiszi a kedves utazó, hogy valamiféle rendszer szerint mindig ugyanarról a vágányról indul a vonat, akkor téved. Indult ez kérem a 4-esről, az 5-ösről és a minap a 2-esről. Ismerem magam és már látom is a fejem, ahogy vonat induláskor szembesülök azzal, hogy rossz irányba indul el. Mondjuk tény, hogy ez még mindig jobb, mint Záhonyban ébredni, és keresni kutatni egy blokkoló terminált, hogy rögzítse érkezésem, mert eskü én dolgozni jöttem, és az hogy épp adott településen nincs olyan telep ahova be tudnék jutni a különböző kártyáimmal már nem az én hibám. Persze van másik lehetőség is: például, ha jó vonatra szállok, de valamiért azt hiszem, hogy Szegedre vagy Budapestre tartok és Hajdúszoboszló után eszembe jut, hogy mégsem, akkor aztán Kabáról vissza, mert ha jól tudom a Cukorgyár (már ha létezik még és üzemel) nem az a telep, ahol én dolgozhatnék. Aztán ott van még az az infó, amit az állomáson kedvesen minden reggel bemondanak: a szerelvény utolsó két kocsija leakad és nem megy tovább. Ha nem is kötök bele a nyelvtani helyességbe (de belekötök: mi az hogy leakad? Én egyből kiakadtam és gondoltam egy jobb napomon megkeresem azt aki ezt felmondatta arra a bizonyos rögíztőre és megkérdezem, hogyan is akad le: automatán csak úgy, vagy Pista bácsi odamegy és leakasztja, vagy leválasztja vagy tudom is én leradírozza az összekötő bizbaszt, de hogy Isten a tanúm arra, hogy a kocsik nem akadnak csak úgy le, mert ha igen akkor veszélyben van mindenki, mert mi van akkor ha egy renitens kocsi Ebesen szándékozik leakadni, vagy az extrém sportot kedvelő kocsi épp menet közben akad le?!) Összegezve rengeteg buktatót véltem felfedezni, így aztán igazán résen kell ám lennem és nem arra gondolni, hogy bezzeg tavaly ilyenkor csak felpattantam Bírborkára (kétkerekű) és Napsütésben, széllel szemben (érdekes mindig szembe fúj a szél) csak betekertem a helyi telepre és huss már dolgozhattam is. Mert hát az idő minden emléket megszépít és romantikussá tesz, pedig rémlik még a hiszti ha esett és vizes lettem, a hiszti ha épp 40 fok volt és vizes lettem.. És Istenke ilyenkor széttárja karját, sóhajt egyet és ennyit mond: na ember neked semmi sem jó, és ha ez sem jó és nem értékeled megmutatom adhatok én másik helyzetet amiben rájössz, hogy nah az előző mégis csak jobb volt, hiszen ember vagy és mindent csak akkor értékelsz amikor már NINCS.

C’est La Vie

Szerepek

Éjszakai eszmecserét folytattam közeli barátommal. Na és egyből egy gondolat: nekem pl. mivel nő vagyok a barátom szóból egyből egy férfira kell gondolni? Vagy sejthető, hogy nőneműről van szó? Szóval egy nőnemű barátommal váltottunk gondolatokat a férfi vs női szerepekről, a családi minták öröklődéséről. És persze nem önálló gondolatok ezek, innen-onnan összeszedett és akár nevezhetjük letisztult „tudásnak” is, de mindenféleképpen valamiféle összegzésnek. Nézzük a legalapvetőbbet: párválasztás. Pár zátonyra futás után, egy bizonyos korba lépve az emberlánya csak el kezd gondolkozni, hogy mit ront el a választásainál. Vagy ha nem is elrontja, de miért jut mindig ugyanoda, mikor a legelején direkt figyel arra, hogy a választottja ne hasonlítson az előzőre. Nem a fizikai megjelenésre gondolok, hanem viselkedésre. Szóval új ember, új kapcsolat, nagy remények és egy idő után rájövünk, hogy a legjobb esetben sem írunk új könyvet, maximum új fejezetet, de egy idő után sorismétlés történik, hiszen NE csak a másiktól várjunk el hogy másmilyen legyen, hanem önmagunktól is, mert a történetben mindig két szereplő van, és ha köztük valami gubanc van, na akkor lép be a harmadik. Hát van egy rossz és egyben jó hírem is: a választásaink (akármennyire is mondják egyesek, hogy rajtunk áll) karma és séma szerint történik. A séma pedig jöhet és jön is előző életből, de leginkább a szülőktől. Igen mind a kettőtől. Az anyától meg kell tanulni a női szerepet, az apától pedig a férfi mintát. Ha tetszik, ha nem ebből kell kiindulnunk. Tehát vágyhatunk mi egy biztonságot adó férfira, de ha nem tudjuk hogyan is kell vele viselkedni, akkor nem tudunk vele mit kezdeni. És itt lépett be egy nagy felismerés, szinte hallottam és láttam, ahogy a chat másik végén leesik. Hiszen akinek az utolsó emléke az apjáról annyi, hogy együtt szaladnak, játszanak mert épp abban a korban éltek együtt, majd a szeretett férfi ki is lépett lánya életéből..na akkor jelen lány, honnan tudhatná azt, hogy mi is a férfi igazi szerepe?! És ekkor az apjához hasonló típust keres felnőtt testben gyermeteg lélekkel. Közben persze az egyedülálló anya mellett megtanulta, hogy csak magára számíthat, és mindent magának kell megoldani. Így aztán az egyensúly felborul és hiába is küzd a gyermekből nem lesz férfi, de ha lenne is mit érne vele, hiszen ő sem az „elesett” nő. Ne tessék le antifeministázni, mert bár hiszem, hogy a nő akár egyenlő is lehet a férfival, de ugye minden nőnek jól esik, ha előre engedik?! Plusz hozzá teszem (igen lehet háborogni), hogy a fent említett példa a testi alapon megállapított szerep-mintára vonatkozott. És hogy tisztább legyen a kép, körbenéztem azonos neműek közti kapcsolatokban is. És igen ki kell hogy ábrándítsak mindenkit ez sem jelent kitörést, mert a szerepek ott is megvannak testi vonásoktól függetlenül.

Összegezve ördögi kör az egész életünk, igen szépen samsaranak hívjuk! Kikerülhetsz belőle, csak épp légy bölcs, hallgass az eszedre vagy másokra, mert mások kívülről mindig okosnak tűnnek, csak épp ne nézz bele az életükbe, mert akkor láthatod, hogy ő is csak kapálódzik kifele, és ha el is kap egy-egy kezet előbb-utóbb visszacsúszik..

Contact

Életünk során sokféle emberi kapcsolatot alakítunk, építünk vagy épp rombolunk le. Sok üres frázist lehet olvasni arról, hogy minden ember okkal kerül és nem véletlenül az életedbe. Sokra rá lehet húzni a karmikus jelzőt, mert valahogy érezzük, hogy ez régről jött dolog lehet. Jó magam elgondolkoztam, mert mostanában jó pár ember lép ki vagy épp lép be az életembe. Szóval én úgy érzem, gondolom és tapasztalom, hogy vannak olyanok akiknél fel tudom idézni az első találkozást, az első mélyebb beszélgetést és valahogy ezeknél érzem is, hogy ebben az életben lezárásra kerülnek, mert aminek kezdete van annak vége is van. Viszont mi van azokkal az emberekkel, kapcsolatokkal ahol egyszerűen ha bele döglök sem tudom felidézni az első pillanatot. Olyan mintha mindig is lett volna, csak most egyszerűen folytatjuk. Például ki az aki fel tudja idézni a szüleivel való első kontaktot (kivéve aki idősebben került nevelőszülőkhöz)? Ugye hogy nem?! Ez aztán tényleg karmikus. Számomra ez annyit jelent, hogy ha nem emlékszem az első pillanatra, akkor az utolsóra sem fogok, mert aminek nincs kezdete, annak hogyan lehetne vége… 

Egy műtét előtti margóra

Évenként egy nagy szűrés, mert ez a megállapodás, hiszen vega vagy lányom és annyi de annyi hiánybetegséged lesz, hogy kihullik a hajad, a fogad és jajj a vasadnak is oda. Na akkor nosza. S lám egy nem épp hibátlan véreredmény: kicsit emelkedett koleszterin, kisebb májfunkciózavar DE hibátlan vas. Ilyenkor az ember csak ül és néz ki a fejéből, hogy ugyan mi változott 12 hónap alatt. Na a laboros doki igazán kedvesen felhívta figyelmem a következőkre: ne egyek zsíros húsokat, belsőségeket, ne zsírban hanem olajban süssek-főzzek, fedezzem fel az olíva olajat, a reformkonyhát is ismerjem meg mert a teljes kiőrlésű jobb, mint a fehér, na meg tudom-e hogy a zöldségek és gyümölcsök is fontosak és arról ne is beszéljünk, hogy a salátát nem csak majonézzel lehet enni, hanem joghurttal. Fellélegeztem: éljen egy diéta amit már tartok is. Persze azzal a kis májzavarral az említett doki nem foglalkozott, mert inni ihatok vagy drogozhatok, sőt akár hepás is lehetek, de a lényeg, hogy mindezt olajban tegyem. Szóval a kezdeti üresség után hívtam a dokimat, hogy azt hiszem valami baj van. Nyilván már távolról lövöldözött a rozsdás szögekkel és neon színben látta maga előtt az FE jelet. Na de mégsem ez a gond. Hát rendben no para kell egy hasi ultrahang és megnézzük azt a májat. Szülővárosomba érve csak levettek három csövecske vért, lassan már hobbiból levetetem végül is az Alkonyat hatására sokan hihetik, hogy éheznek a vámpírok. Még az ultrahang előtt megjött az eredmény, ami bizony semmi eltérést nem mutatott, sőt igazán egészségesnek hanem teljesen egészségesnek mutatta a testem (hála az agyamat nem vizsgálták). Na mondom akkor mehetek egy múzeumba és különböző természetgyógyászati előadásokra, hogy bár tudja a tököm hogyan csináltam de én aztán helyre tettem a májamat és ahogy letettem az addig sem fogyasztott ételeket egyből helyre állt a koleszterinem is. Persze kevésbé sem vicces ez, hiszen három hét alatt két ennyire különböző nagylabor eredményt produkálni inkább a magyar egészségügyre nézve kétségbeejtő, mintsem könnykicsorgató paródia. Na de ha már meg volt az időpont akkor nézzük már meg azt a májat is. Persze előtte nem lehet enni és még pisilni sem. Ugye nem kell mondanom, hogy majd megdöglöttem az éhségtől, aztán meg a homlokon villogott a WC felirat, mert hirtelen minden porcikám üríteni akarta azt a minimális mennyiségű folyadékot amit valaha szervezetembe vittem. Na de heroina módjára elindultam utamra. Imádom a várakozást egy váróteremben, mert egyből beteg leszek. Jött is a doktor aki tuti a Vészhelyzetből vagy minimum a Grace klinikából lépett elő. Mondta vetkőzzek, feküdjek. Majd bekent azzal igazán jó hideg zselés anyaggal. Aztán parancsra lélegeztem, bent tartottam, kifújtam. Volt mikor azon agyaltam, hogy vajon tudja, hogy mióta tartom bent mert én már fújnám igazán, de aztán a végén mindig kaptam lehetőséget a légzésre. Egy-egy hmm hagyta el ajkait, majd közölte, hogy ez bizony műtét lesz. Mondom mi? Hát ez, mutatja. Biztos tudom kellett volna, hogy az ott nekem mi, de isten a tanúm hiányoztam akkor biológia órán mikor az embert belülről mutatták. Szóval csak visszakérdeztem, hogy az melyik szervem ott lent jobb oldalt. Hát az epe. Yipp, na ez aztán maga a csoda. Mert, hogy ez a gond és hogy van egy szép nagy, és sok kicsi, és hogy a nagy nem lenne gond, de az a sok kicsi ugye gondot okoz. Hallgatván a fekete erdei klinika sztárját rájöttem, hogy nem az epémről beszél, hanem az epém tartalmáról. Halkan megjegyeztem, hogy eddig nem tudtam arról, hogy gondom lenne. Erre ő folytatta, hogy műtét lesz ő látja és hogy majd a háziorvos úgyis elmondja, de addig tartózkodjak a nehezebb ételektől, mint például pacal pörkölt. Menni fog? – kérdezte kétkedve. Nos elnevettem magam, nem kicsit, hanem úgy igazán. Persze egyből jött a kérdés, hogy ezen mi a vicces. Hát én elkezdtem mondani, hogy 10 éve vega vagyok, de vegaságom előtt sem ettem pacalt, mert hát az mégiscsak valakinek a gyomra, meg amúgy a zúzával elvoltam egy ideig, de aztán világossá vált számomra, hogy az is gyomor, és hogy egy ideig bírtam, hogy csirke vagy tyúk lábak állnak ki a levesből, de mikor apám közölte, hogy ezzel kapirgálta a szart az udvarban, gondolkodóba estem, hogy basszus tényleg és ezek után maradtak azon húsok amiben nem láttam az állatot. De aztán csak rájöttem, hogy a csirkemell és csirkéből van és szépen a vega életmód mellett döntöttem. Tehát ha a doktor úr most előadja, a hogyan egyek kímélő ételeket és hogy mekkora erőfeszítés lesz átállni, de megéri mert könnyebb lesz és jobb, akkor fotózzon le mert én vagyok a mintadiéta követő zselés hasú amazon. Na miután a doki végighallgatta a tudatossá fejlődött étrendemet, csak annyit közölt, hogy akkor egyek úgy ahogy eddig. Na köszi, örülök, hogy a vega epekőre nincs magyarázatod. Közben adott két darab papírtörlőt, hogy szedjem le magamról a cuccot. Persze semmire sem volt elég és közben ismét felmerült bennem egy kérdés hogy vajon a terhes nők már alapból viszik magukkal a papírtörlőt otthonról, vagy nekik azért adnak többet is.. tuti ezért sok a levont tb. Na dolgom végeztével, mivel a hálapénzt én ugyan hírből ismerem csak, megkérdeztem mivel tartozok, hiszen ez egy magánrendelés volt, ráadásul szívesség ultrahang. A doki közölte, hogy semmivel. Ezen aztán úgy meglepődtem, hogy a banános műzliszeletem neki adtam. Vélhetően nagy szüksége volt rá, de valamiért adni akartam neki valamit. Nincs nekem bajom az adással, csak ne hála és ne elvárt hála pénz legyen, mert azért az első lényt, aki pénzt adott a dokinak azért mert elvégezte a munkáját csak megkeresném és vagy fejbe vágnám, vagy elvinném a Taigetoszhoz, hátha találunk valami ledobandó okot.

Összegezve itt állok, ülök és fekszek egy úgynevezett rutin műtét előtt, amiről, lehet hallani minden szépet és jót, de egy a biztos lesznek lyukak a hasamban, nem csak a köldököm és akárki mondja nem hiszem, hogy nem fog meglátszódni (kis virágos tetkók lesznek majd) és igen altatni is fognak (végre legálisan beszívhatok, egyből duplát kérek biztos ami biztos alapon) és igen majd bent kell aludnom is legalább egy éjszakát (van ott wifi?) és igen nekem akinek 4-5 évesen szedték ki a manduláját és azóta igen csak rövid időket töltött kórházban, annak igen nem egy felemelő érzés ám és ha akarana sem tudna nem ezzel foglalkozni. És igen egy dologra emlékszem a mandulakiszedéskor, hogy azon izgultam, hogy vajon értem eljönnek-e, mert volt akiért nem jöttek.. és igen vajon most jönnek értem?!

Wass Albert: Előhang

Volt egyszer egy ember, az ő háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének.

De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette, hanem ezer meg ezer apró csillámló homokszemcséből, és a homokszemcséket köddel kötötte össze.

És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták: bolond.

De az oszlop csak épült, egyre épült, mert az ember hittel a szívében építette az ő Istenének.

És amikor az oszlop készen állott, az emberek még mindig nevettek és azt mondták: majd a legelső szél összedönti.

És jött az első szél: és nem döntötte össze.

És jött a második szél: és az sem döntötte össze.

És akárhány szél jött, egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, amely hittel épült.

És az emberek, akik ezt látták, csodálkozva összesúgtak és azt mondták: varázsló. És egy napon berohantak az udvarára, és ledöntötték az ő oszlopát.

És az ember nem szitkozódott és nem sírt, hanem kiment megint az ő udvarára és hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az ő Istenének.

És az oszlopot most sem faragta márványból, sem nem építette kőből, hanem megint sok-sok apró homokszemcséből, és a homokszemcséket köddel kötötte össze.