Bmeg, bmeg, bmeg

Ha bárki azt gondolja, hogy arról az alkotásról szól bejegyzésem, mely leírthatatlan felháborodást keltett az ősi rocker társadalomban, akkor nagy tévedésben van. Mert az szóra sem és billentyűzetre sem érdemes.

Szóval volt egy koncert. Vagy a nagybetűs Koncert. Na de mit is jelent annak, aki 1993-ra már túl van egy fanatikus megdönthetetlen DM korszakon? És aki egyszer csak felfedezi a szomorú szemű, jajj de nagyon fáj élni hangú srácokat gitárral vagy épp gitár nélkül. Mert ugye mind tudjuk, hogy a tinikorban valamiért nagyon fáj élni. A nagyok a hormonokkal magyarázzák. Hát nem tudom, de nekem vagy nagyon sok, vagy épp rohadt kevés hormonom volt, vagy hullámzott, de ezek a szomorú szemek megfogtak. Meg aztán én valahogyan hamarabb lettem tini, és az érettségire meg is komolyodtam. Persze sokra nem mentem azzal, hogy baromi jól sikerült az érettségim, mert míg más 4 év alatt én ugye 5 év alatt és két, azaz kettő iskolában végeztem el. És ugye a 4 év alatt szerezett pontok számítottak. Hiába tudtam 5 évet felmutatni, csekély matektudásommal is ki tudtam számolni, hogy épp mindenre jó lesz, csak az egyetemre nem. Mert hát 4 évig kellett volna tanulni, és nem csak a hajrában. De a hajrá mikor már látom a célt, rám serkentően hat. Na de a szomorú szemű, nagyon fáj élni fiúk.

A szerb határhoz közel (akkor még Jugoszlávia) és a szerb piac zenei tájékozottságának köszönhetően, rengeteg szomorú szemű zenészbe futottam. Így tényleg magamévá tettem a jajj de nagyon fáj élni story-t. És persze a DM továbbra is ottmaradt, mert abban is van valami fájdalamasan szép, csak teljesen másként. 

Szóval, ha ezt a fájdalmas korszakot túléli az ember fia vagy lánya halál és érfelvágás nélkül, akkor lesz belőle felnőtt, aki megérti a mai kor fiataljainak is a szenvedését…mondjuk a zenei ízlésüket már kevésbé. De ha nekik jó, nekem aztán mindegy.

Tehát ha túlélted, a zene megmarad. És lehet már nem fáj annyira élni, de a szomorú szemek rabjává válsz. Nekem ez annyira sikerült is és bevált, így élek boldog, harmonikus párkapcsolatban…hát persze, hogy nem. Mert azért tudni kell, hogy a szemek néha azért mást is rejtenek.

Na de a téma még mindig a koncert lenne..de hát pont ez a lényeg. A koncert, mondom a nagybetűs Koncert hatása épp ez a számvetés volt.

De inkább folyt köv-ben, második részben szedem össze minden erőmet és írom le utazásom.

Mert elkalandoztam és gondolom mindenkit rohadtul érdekelt az én múltbeli, tini énem.  

De azért bmeg, bmeg, bmeg Kurt Cobain!

 

  

A füst

Hajnali 3:30 émelyítő füst. Valami ég. Nem, ez a tegnap délutáni nád, ami órákig égett. Várjuk az esőt, az életet adó vizet, mint a Messiást. De tudjuk: a Messiások ritkán jönnek közénk, és ha itt vannak fel sem ismerjük.

Csukjam be az ablakot? Nem, mert megsülök. Jó akkor elindítom a klímát (ilyen rezsi árak mellett..napi politika kipipálva).

Felesleges bármit tenni masszívan beállt már a füst, ez bizony nem mozdul meg.

Ismerős ez valahonnan. És jön a felismerés: India. Ez az a mély és szúrós és nehéz szag, ami ottlétemet állandóan körbeveszi. Ami az első pillanatban megfogott, körül ölelt és fogva tartott. A szag, ami rabul ejt. Akár egy parfüm reklám. Ahogy jött a felismerés, már jönnek is az emlékek: a színek, az ízek, a hangok, az arcok, a tekintetek. És az érzések. Az érzések, melyek ott vannak bennem elrejtve, magam előtt sem felfedve.

A füst ólomsúllyal nehezedik a mellkasomra szinte meggátolva a légzést.

Emlékeszem az első indai utamon a megkönnyebbülésre, mikor a Himalájába érve hosszan, mélyen beszívhattam a levegőt és élveztem az oxigént. Milyen könnyen megfeledkezünk erről az alapvető (mert mi alapvetőnek tekintjük) dologról. És milyen nagyszerű érzés ennek az alapvető folyamatnak minden másodpercét élvezni, minden pórusodban átélni.  

Alapvető..így már négyszer írtam le. Véletlen szóismétlés vagy hangsúlyozás?! Mert ugye ami van az természetes, azért nem hálálkodunk..bezzeg ami nincs az fáj. Kérdezd meg az oxigénpalackkal élőket, a lélegeztetőgépen levőket, a codiv által 20% tüdőkapacitással tovább létezőket, mit nem adnának egy mély lélegzetért?!

Hajnali 4:30 és a füst már nem zavar.

Mert van és még lehet véleményem

Bevallom nem nézek híreket, nem nézem a Fókuszt, sem a Tényeket, ha még vannak és rádiót sem hallgatok. Meguntam, hogy csak rosszat hallok, csak szenvedést látok és a sok negatív élményt mivel akarják feloldani? Napi cukisággal kis állatokról, vagy vicces videókkal, amit viszont bármikor megnézhetek nagy interneten.

Nos tekerek a minap fejemen a fülessel, hogy a lehető legkevesebbet szedjek össze a környezetemből és azt hittem, hogy rosszul látok. Miután háromszor is láttam el kellett hinnem, hogy kedves kormányunk emojikkal üzen. Nem kell már gondolkodnunk sem csak rajzolnunk. Vajon amikor a szavazólapot töltöm már akkor sem a jól bevált ősi ikszet vagy keresztet kell tennem, hanem rajzolnom kell egy emojit? Vajon a parlamentben is felváltja az igent a mosolygós smile? Bevallom eddig kitöltöttem ezeket a konzultációs kérdőíveket odafigyelve a kissé sem manipulatívan fordított kérdésfeltevésre, de most elbizonytalanodtam. Vajon megfelelő értelemmel rendelkezem ahhoz, hogy rajzolgassak? Nem azt hiszem, ez már nem fog menni nekem..ehhez már tényleg öreg vagyok?! De nézzük a nagy nagy kérdéseket, melyek annyira fontosak életünkben, hogy mindenféleképpen az adómból kell ezt a kampányt is fizetni.

Idegesít-e Brüsszel? Féltem-e gyermekeimet a szexuális propagandától? Nyomul Soros?  Emeljük-e a minimálbért? Jajjjjjj majdnem kihagytam az illegális bevándorlókat, akik a Covid enyhülésével ismét megjelentek.

Na a kedvencem a szexuális propaganda. Írom úgy ezt, hogy mindeközben a szomszédokat boldogítom egy kis Marilyn Mansonnal. Mert lehet, hogy tényleg a szülők dolga a szexuális nevelés, de ezt egy olyan országban, ahol a szülők többsége eteti gyermekét a gólya mesével, majd a bibék pórzásával igazán felelőtlen dolog kijelenteni. Nagy felelőtlenség egy olyan szülői rétegre bízni ezt, akik kommentháborút indítanak egy alsónadrágos férfi kép alatt (imádlak Galla Miklós, maradj ilyen). Nagy butaság ezt olyanokra bízni, akik a gyermekeik előtt nem hogy nem csókolják, még csak meg sem ölelik egymást. És nagyon felháborító ezt azokra bízni, akik elmondásuk szerint soha semmilyen körülmények között nem hogy nem láttak, de még csak nem is hallottak olyanról, akik már találkoztak olyannal, aki látott is valaha egy pornó filmet..de mindegyiknek ott van a böngészési előzményében a youporn..és ha még a videókazettás időkben élnénk: ki ne nyisd az ágyneműtartót mert ott aztán feltárul a valóvilág..apuci rejtett kincsei.

Elárulok egy nagy titkot, amikor a gyermekben felmerül a kérdés hogyan is lesz Ő vagy épp a tesó, lehet ez 3-4-5 éves korban: nyugodtan mondjátok kedves szülők, hogy anyu meg apu szereti egymást, összebújnak majd anyu hasából szépen előbújik. Egyfelől nem vadássza tovább a gólyákat, akik mondjuk télen ritkán vannak hazánkban, pedig öcsi bak csillagjeggyel lett megáldva. Másrészt, mert ez közel van az igazsághoz. Aztán ha megkérdezi, hogy 2 fiú vagy 2 lány miért megy kézen fogva egy szabad országban..erre is egyszerű a válasz: mert szeretik egymást. Nem kell ezt túlbonyolítani, mert a gyermeki lélek és értelem nemesen tiszta és egyszerű.

Összegezve: ha a szülői nemzedék olyan rohadtul felvilágosult lenne, akkor nem lenne ennyi leányanya, nem lenne ennyi eldobott, nevelőotthonba adott gyermek, nem lenne ennyi megölt csecsemő… Csak szólok vannak azok az inkubátorok, ahova kérdés nélkül beteheted a gyermeket, ha már anyunak és apunak elhitted, hogy a gólya hozza..és te esküdsz mindenre ami szent, hogy csak egyszer és épp télen, amikor egy kibaszott gólya sem volt az égen..na te akkor bújtál össze Fecóval a 8.C osztályból..mert Fecó elhitte, hogy ő egy nagyra nőtt méhecske, aki csak virágról virágra száll..

Játszmák

Bennünket embereket (direkt nem magyarokat írok, mert ez nem egyedi tulajdonságunk) annyira könnyű egymás ellen uszítani, egymás ellen fordítani. Valahogy mi a végletek emberei vagyunk: úgy érezzük, hogy minden körülmények között dönteni, választani kell. 

Mert nézzük csak: vannak balosok-jobbosok; fradisták-újpestisek; vegák-húsevők; keresztények-más vallásúak. És vannak feketék-fehérek; na meg sárgák és egyéb átmenetek. Vannak heterók és igen vannak homók. És ja a legfontosabb vannak oltottak és tűmentesek. 

És igen vannak, aki velem együtt szenvednek ezen kategóriáktól és a külső jegyeket leszámítva (mert ha Istenke ezt a ruhát szánta ránk, mi mehetünk szoliba és 40 fokban a Nap alá, akkor is egy idő után visszatérünk eredeti helyzetünkbe, épp ahogy ez történik velünk majd földi életünk végén) úgy érezzük, hogy nem foglalunk állást (pedig biztos nem így van, mert életünk része lett a valahova tartozás). Mi szenvedünk ettől, és nem képmutatásból használjuk a peace love and empathy-t, hanem mert érezzük a súlyát. Érezzük azt, milyen lehet a másiknak, aki nagyon más az egyik szerint. És lehet tőlem tudod meg kedves vagy épp kedvtelen olvasó, hogy te is épp más vagy az egyiknek, ahogy az egyik más a másiknak. Hogy mire szolgálnak ezek az egyszerű kategóriák, ezek a döntési és választási kényszerek? Egyszerűen amíg a másik utálatával vagy elfoglalva és csak a saját magad igazát (ja bocs: amit a szádba és agyadba adnak ideológiát) hajtogatod, addig nincs összefogás, nincs egység.

Pedig örök nagy igazság, hogy egységben az erő. és maradj ember minden körülmények között.

Az oltásom története, és ami mögötte van

Nem, nem agitálok (értsd buzdítok) senkit sem! Oltakoztam, mert így tartottam jónak, meg amúgy több mint egy év után haladni akarok már valamerre. Szóval mondhatnám, hogy a Szputnyikra esett a választásom, de választásom nem volt. Persze ez sem igaz, mert vagy kérem vagy passzolom. Rég letettem a voksom háziorvosom mellett,  így rövid kérdésemre adott határozott igen válasza, mely úgy hangzott jó lesz-e ez nekem? meg is győzött. 

Időben érkeztem, nem hamarabb, mint oly sokan, így el sem zavartak, hogy várjak még. Az oltás olyan gyors volt, hogy a szelfire ismétlést kértem. Senki ne fogja a fejét: nem kaptam meg kétszer, így nyugodtan lehet a kép alá írni, hogy csalás, mert a második tényleg az volt. Nos az original elsőt meg sem éreztem. Letekertem bicajjal 10 km-et utána és éltem nyugodt maszkos életem. 

Oltás után két héttel tüneteket észleltem: hőemelkedés, majd láz, hasmenés és az a tipikus megvert kutya érzés (nem mintha valaha vertem volna meg kutyát!). Háziorvosom rövidre zárta: pcr. Na mondom jönnek a hetedikre a szkafanderes emberek (nem, nem a SKAfunderz, mert őket legalább kedvelem) és az összes szomszéd a szájára vesz, majd elmeséli a helyi híreknek: mindig is furcsa ember volt. Sosem vette le a maszkot, de éreztem a maszk alatt azt a gúnyos mosolyt. Na meg a haja is milyen: piros. Hát kinek pirosa haja?!  A telefonom csörgése félbeszakította celeb álmaimat. Egy hölgy kérdezte mennyire vagyok rosszul, mert ha képes vagyok járni jobb és gyorsabb, ha én megyek be a szűrésre. Hát jó! Értem én, ha pozitív vagyok akkor 10 nap elzárás, de ha csak esélyem van a pozitívumra akkor sétáljak, ’tömegközlekedjek’ a szűrésre meg vissza. Logikát nem kerestem, így szépen a kétkerekűvel el is indultam. Hárman álltunk és vártunk. A másik két embernek a gyorstesztje pozitív lett így a pcr már nem szükséges. Mondhatni az esélytelenek nyugalmával léptem be az általános iskolai székekkel, asztalokkal felszerelt terembe. Gyorsteszt negatív. Őszintén megmondom, lehet egy pozitívnak jobban örültem volna, mert a második tesztnél már azon agyaltam, hogy tényleg ennyire fel lehet dugni az ember agyába ezt a többszörösen hosszabbított fültisztítót?! Esküszöm már vártam, hogy a számon keresztül távozzon. Nemes egyszerűséggel bekönnyeztem, pedig bírom a fájdalmat. Könnyes búcsúval köszöntem el újdonsült űrhajós barátomtól. Másnapom az ügyfélkapu oldal frissítésével telt, miközben tüneteim enyhültek. Majd érkezett az eredmény: negatív. Elfogadtam, bár a tünetek azok voltak, de a teszt az teszt.

Majd következett a második oltás. Kevesebb várakozással és fájdalmasabb szúrással, valamint szelfi nélkül végeztem. A 10 km-et kihagytam. Estére hőemelkedésem lett, minden izmomat, ízületemet és nyirokcsomómat is éreztem. Pánikba nem estem, mondták ez ilyen dolgozik a szer és a szervezetem pedig válaszol: nem halkan, hanem hangsúlyosan. Szerintem éjszaka már jambikus ritmusban, ütemesen tette mindezt. Lefekvéskor nem tudtam, hogyan is helyezzem fejem. Persze nem csak az érzékeny nyirokcsomóm akadályozott, hanem a tragus piercingem, ami a fülemben helyezkedik el és új. Gondoltam, hogy két szúrás nem elég a vakcinával: ide még kettővel. Mivel a fejem a nyirokcsomómtól duzzadt a háton fekvés kizárt. Az oldalfekvést pedig az ékszer gátolta. Persze van másik oldalam, de ha az ember lánya egyszerre szúratja át mind a kettőt, akkor eléggé lekorlátozza magát. Nos ideiglenes lakótársam nyakpárnájával próbáltam valami pihenő pózt felvenni. Aztán elnyomott az álom. Hogy volt-e lázam? Valószínűleg igen, mert több alkalommal arra ébredtem, hogy lefutottam két maratont oda-vissza, majd leúsztam több ezer métert és vizesen be is dőltem az ágyamba..én marha. De egyszer sem szedtem össze magam annyira, hogy megmérjem. Mire is mentem volna vele? Van és kész, így kell lennie. 

Reggel kutyával közöltem, hogy több opciója is van a reggeli eü-i sétára, de egyikben sem szerepel, hogy ezt velem teszi meg. Mivel az erkélyen nem akart lemászni (a hetedikről..meg is értem) így a 'kibírom, mert kemény vagyok és visszatartom, amíg a vendégszoba lakója fel nem kel és le nem visz-re' esett választása. Én addig összeszedtem magam és elkezdtem dolgozni. Éreztem, hogy van testem ez tény. Délután egy órára már két flectorral tartottam magamban a lelket. Viszont a flectorok számával a látásom is kettőződött, így befejeztem ténykedésem és a home office adta kényelemmel élve az asztal mellől felállva egy lépéssel az ágyban landoltam. A tagurusok sem zavartak már, bármilyen fejtartással képes voltam aludni. Este hiába győzködtem négylábút, hogy nem kell az a séta..szegénykém már a nyakörvet is magára tette, csak haladjunk. Jójóó a haladás túlzás: vánszorogtunk. Lefekvés előtt jött a harmadik flector: nem, nem érdekel a gyomrom. Éjszaka már csak egy maratont futottam és úszás után talán a törölközőt is használtam, mert csak háromszor ébredtem vizesen. 

Reggel a tükörben az utóbbi 24 év összes olimpiai karikája a szemem alatt volt, de a testem felettébb kellemetlen fájdalma már csak a múlt homályos emlékeként derengett előttem. Oké a reggel is túlzás, mert mindez délelőtt 10-kor történt. Bulldogom is végigaludta ezt az időt (lehet ő is kapott vakcinát, vagy maratont futott..mindkettőre pont ugyanannyi esély van). Egészen a ház melletti tóig jutottunk. Ott a stégen a Napon úgy éreztem magam, mint egy akkumulátor, aki épp 0%-ról próbál életre kelni és minden receptorom rákapcsolódott a fényre. Harminc perc ruhában napozás után itthon már étvágyam is lett. A nap hátralevő részében pedig kedvenc hősömnek Jack-nek szurkoltam, hogy mentse meg a világot vagy legalább az USA elnőkét egy nap alatt újra és újra. Én saját magam hőse lettem, aki túlélte ezt is. És, hogy újra megtenném-e? Persze. Mert ez az én döntésem, épp úgy, mint másé pedig ennek ellenkezője. A lényeg, hogy ne ezen döntések alapján ítéljük meg egymást, hogy ne bántsuk egymást hiszen peace van meg love na meg empathy.

Halkan megjegyzem..egykor régen az agyhártyagyulladás elleni oltástól pont így érzetem magam, csak épp 5 napig tartott 39 fokos lázzal. És nem, nem tudom ki gyártotta és a mellékhatásokat sem olvastam el: ez az én extrém sportom!

Kossuth-díjas nemzeti csótányunk

Nem véletlenül nem írtam jó ideje, de van ami mellett már nem mehetek el billentyűzet nélkül.

Először is szeretném az elején leszögezni, hogy nem Nagy Feró munkásságát bírálom: mert igen én nem énekelek, nem vagyok rock sztár, nem írok dalokat, nem állok színpadra és nem káromkodok ezrek előtt. Mondjuk a magyar nyelvet szebben artikulálom, de manapság már a helyesírás sem érték, miért pont a szép kiejtés lenne az.

Szóval itt van nekünk a nemes Kossuth-díj, mely a magyar kultúra művelésének és ápolásának járó legmagasabb magyar állami kitüntetése. Felmerül bennem, hogy vajon én vagyok annyira tájékozatlan, hogy egy dolog sem jut eszembe Nagy Feróról amivel ápolná a magyar kultúrát? De ha én is vagyok a tudatlan akkor gondoltam rákeresek a youtube-on. Nos az ötödik találat nem egy sláger, hanem idegbeteg kirohanás egy főzős műsor hátterében. Nem részletezem, de az iskolai ellenőrzőm tele lett volna tanári bejegyzésekkel, ha csak a felét kiejtem a számon. A sok szitok szó mellett megmaradt bennem egy mondat: nem vagyok én celeb rock and roll van?! Hát Feró bácsi, ha nem lennél celeb akkor nem lettél volna zsűritag egy műsorban, nem vállaltál volna el egy együtt ülünk egy asztalnál és főzünk eszünk műsort, valamint nem lennél oszlopos tagja a Keresztanya nagyszabású filmsorozatnak, ahol megint családról, örökösökről na megy egy évről van szó. Erre a filmre is érik egy bejegyzés, mert annyira egyedei az ötlet, a történet..sosem volt még ilyen. Talán épp egy éve a Drága örökösekben. Vagy megint én lennék a hülye?

Na de térjünk vissza az állami kitüntetésre. Tehát felterjesztik a jelölteket és a bizottsági tagok döntenek, szavaznak. Na de mi alapján? Elemzik a dalszövegeket? Hát de kérem a 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás már rég megdőlt. A munka mert ugye, ha sok pénz kell többet dolgozol. Szórakozásról meg rég nem beszélhetünk, hiszen minden is zárva van. A pihenést megy hagyjuk, mert az sosem volt 8 óra. Vagy a „jajj úgy élvezem én a strandot, ottan annyira szép és jó” dal az, ami leginkább ápolja a magyar kultúrát? Persze menjünk még vissza időben és nézzük a korai időszakot, amikor tényleg rock and roll volt, és mert hát mindig a régi az igazi. Itt szeretném kijelenteni nem darálták le élő csirkét. Igaz szakad farmerban, bőrnadrágban és bőrmellényben jártak (ez már önmagában lázadás volt). Erdős Péter pedig nem szerette őket, de hát Peti kit is szeretett igazán? Miközben a sorokat írom hallgatom a Betiltott dalok albumot. Elhiszem, hogy akkor ez lázadó volt, elhiszem, hogy életérzés, mert bevallom át tudom érezni. Jobban, mint a Pancsoló kislányt. De akkor is..

Azt gondolom, pedig egy senki vagyok, hogy egy díj odaítélésekor egész életpályát kellene, illene nézni és biztos velem van a baj, de akkor sem látom, hogy mit tett le az asztalra Nagy Feró, pedig az általa adott interjúban megköszönte, hogy értékelték az eltelt 50 év munkáját.

És ha olyan rohadt nagy rock and roll van akkor legyünk lázadók: add vissza a díjat, a pénzt oszd szét, mert ha tükörbe nézel Feró akkor pontosan tudod, hogy ezt a díjat te nem érdemelted meg.

A végén még nemzeti közkincs lesz a babos kendő és aztán igazán jól fogunk itt kinézni!

A darálón túlról

Túltoltad ezt lányom, Béla! Igen, Béla. Aki ismeri tudja, aki nem az meg így sem úgy sem tudja.

Szeretnék köszönetet mondani, mert bevallom nélküled (gondolom a dalt jól ismered..amivel semmi bajom nincs) soha a büdös életben nem jutott volna eszembe 43 évesen mesekönyvet venni, és olvasva elemezni. Köszönöm a médiának, hogy általuk még az is el akarja olvasni (már ha nem vakon akar véleményt alkotni), aki nem is tudta, hogy akarja.

Olvasáskor fogtam egy post it tömböt (magyarul: ragasztócsíkkal ellátott jegyzettömb..nehogy le legyek „nemmagyarozva”) és minden mese után egy vagy több szóban lejegyeztem gondolataimat. Mert nekem vannak gondolataim és még ki is mondom. De mielőtt mélyebbre merülnénk a mesék világába szeretném megjegyezni, hogy szüleim megtanítottak a könyvekkel bánni! Nem firkálod össze, nem hajtod hátra a borítót, nem hajtod be az oldal sarkát, ahol tartasz stb. Tény, hogy a „nemdarálunkkönyveket” nem volt a listájukon, mert ugyan kinek jutna ez eszébe (számos politikusnak, vallási vezetőnek..bárkinek aki úgy gondolja, hogy veszélyeztetve van kicsiny hatalma..hiszen a könyvek tanítanak vagy legalábbis elgondolkodtatnak).

Akkor nézzük. Adott 17 író vagy költő vagy épp egyszerű ember. Adott 17 mese, ami szólhat kicsiknek nagyoknak, szólhat bárkinek, aki szeretne elmerülni, szeretne kikapcsolódni. Mi ezzel a baj? Ma séta közben hallottam, ahogy apuka megmagyarázza a kislányának, miért is csíp a darázs, épp úgy elmagyarázza, hogy vannak másként érző, gondolkodó és kinézetű emberek. Ugye? Mert baj az, hogy jelen könyvben Hófehérke nem fehér bőrű, hanem barna. Ez baj, de az, hogy az apja egyfolytában meggyilkolná, az nem zavar, kedves Dóra? Baj, ha kislány fiú akar lenni, mert bántják és hiszi, ha fiú lesz, akkor erős lesz és nem bánthatják többé? Baj, hogy ez a kívánsága, mert senki sincs, aki megvédené? Baj, hogy két barátnő együtt él, mint két testvér!, mert igen szépen ki van hangsúlyozva: mint két testvér. Mert baj, ha itt a sárkány nem gonosz, és nem elrabolja hanem megmenti a királylányt, aki nem akar férjhez menni, de boldogan mossa és teregeti ki annak ruháit? Baj az, hogy valaki kisebb, gyengébb, ha egy nyúlnak 3 füle van? Baj, vagy épp jó mert messziről meghallja az erdőtüzet? Baj, ha a másságunkat nem gyengeségnek hisszük, hanem épp erőt nyerünk belőle? Baj, ha valaki kilép egy bántalmazó kapcsolatból? És igen van benne két azonos nemű házasággal végződő mese is, mert a mesék házasággal végződnek. Baj ez? Ha igen ne olvasd el, nem kötelező! Nem tananyag, csak egy könyv, ami kicsit más, mint az, ami volt, és más, mint az, ami e könyv után lesz. És igen van benne egy, aminek nem tetszik a nyelvezete, bár tudom mit akart érzékeltetni az író, de a föld nem főd, a dógozunk az dolgozunk stb. Nem tetszett, megjegyeztem és tovább léptem. Mert bevallom az alsó szomszédom sem tetszik, de eszembe nem jutna ezért ledarálni.

Kedves daráló, olvastad te azt a mesét, amiben a lány szeretne polgármester lenni, mint az apja, aki ezért jól leszidja?! Ha igen, akkor tessék elgondolkozni, és a továbbiakban mosni, főzni takarítani, na meg maximum diót, mogyorót és mákot darálni. Tessék többé nem közmédiában szerepelni, és tessék azt a politikának nevezett bármit is elfelejteni, mert nem lánynak való, hiszen a mese is megmondta. Mert ha megmarad annak ami (vagy akinek véli magát), rengeteg darálót kell építenie, nagyobbakat, mint azok a bizonyos gázkamrák, hiszen egy egész görög mitológiát kell itt kérem darálni, mert azok az istenek aztán csináltak mindent és mindenkivel. Nem beszélve a versekről, regényekről, zenékről, festményekről és bármiről/bárkiről, aki más, aki mást szeret, aki ezt meg meri mutatni, aki mer élni úgy ahogy szeretne, nem sértve másokat. 

És a kedvenc idézetemmel zárnám soraimat (mert tényleg elolvastam minden betűjét, hiszen véleményt csak arról alkothatunk, amit láttunk, hallottunk, olvastunk..amit éreztünk)

„Semmi sem lehetetlen. És csak az igazán nagyok elég nagyok ahhoz, hogy kicsik legyenek.”