A héten egy beszélgetés közben felmerült a kérdés van-e jogunk szóvá tenni számunkra zavaró dolgokat. Elgondolkoztam és azt mondtam igen. Úgy érzem jogunk van egy olyan dolgot feltárni és kibeszélni ami zavart okoz bennünk. Leginkább azzal az emberrel tegyük ezt aki ezt okozza bennünk. Persze mondhatnám azt is, hogy egyszerűen engedjük el. De vajon mikor állunk azon a szinten, hogy a számunkra zavaró dolgokat egyszerűen figyelmen kívül hagyjuk? Vagy mikor kerülünk arra a szintre hogy ne is vegyük észre. Szerintem ez egy hosszú tanulási folyamat, sok sok buktatóval. Hiszen lehet hogy intelligenciával tudjuk, hogy nem kellene ezzel foglalkoznunk, de a felszín alatt ott lappang, ezzel megmérgezve mindennapjainkat. És persze félünk attól, hogy mi lesz ha mindezt csak én értem félre, és nem is így van, és egy hisztis hülyének tűnök majd ha szólok..
Szóval a válaszom IGEN, szóljunk ha valami zavar, hiszen a saját életünkről van szó. De ebben a nagy szókimondásban egyet ne felejtsünk: jogunk van szólni, és jogunk van elnézést kérni. Az első jogunkat csak akkor gyakoroljuk, ha a másodikat szintúgy tudjuk alkalmazni.
