Életképek

Reggel fél hét buszmegálló. Anyuka a tini lányával álldogál és újságot olvas. Tiszta idill. Jön a busz, a lány nem találja a bérletét. Anyuka hirtelen idegbeteg lesz, elkezdi rángatni a lányt, a táskáját és szitkozódik. A busz elindul, a lány nem akar az anyuka mellé ülni. Anyuka ráparancsol, a lány megszeppenve megy mellé. Anyuka még mindig káromkodik, és az arcán van a világ összes gondja. A lány szól neki, ne hozza ilyen helyzetbe mert a fél busz őket nézi. Anyuka figyelembe sem véve ezt a kérést, tovább szidja. Meg lesz a buszbérlet, addigra a lány kezébe temeti arcát és sír. 13 év körüli: neki ez a legnagyobb gondja. Majd felnéz, egy szót sem szól többet. Pár perc múlva tekintetünk találkozik én rámosolygok, ő pedig vissza. Később már pár szót képes váltani az anyjával. Közben én gondoltam egyet és a táskámból kivettem egy matricát. Azon agyaltam hogyan adjam oda a lánynak, akinek ez a legnagyobb gondja. Vajon az anyja nekem esik, vagy elküld a fenébe, hogy mégis mit képzelek én hogy bármit is adok az ő szeretett lányának? S leszállva a buszról megfogtam a lány vállát és a kezébe nyomtam:

légy boldog

Megköszönte, mosolygott.  Remélem tényleg ennyi lesz a legnagyobb gondja.

Tökölés - magyar módra

Szóval halloween. Olvastam egy két helyen, hogy ohh jajj át ne vegyük ezt Amerika-majmolást, mert hogy igazi magyar ünnep a mindenszentek és a halottak napja, és a halloween szokás átvételével oda a magyarság tudatunk. Na most ha egy sütőtök kiformázása ezzel jár, hát akkor jelentem az én magyarságom oda lett. Tegnap kitaláltam, ma megvettük és délután kifaragtuk. Sejtettem, hogy először a kibelezés történik, majd a rajz, majd pedig a faragás. Aztán a szépítgetés, és a mécses behelyezése. Majd egy fotó és boldogság, mert Dönci (a tök) mosolyog, mi mosolygunk és ez így van jól. Aztán este egy kis hírek, mert hát a Sandy katasztrófa ugye nem hat a magyarságtudatra…

orr

száj

mosoly

mécses

Dönci

boldogság

Üdvözlünk Damodara!

Kőhajító csákányhős amazon

Reggel 8 körül érkeztem a templomba. Először nőies feladatot végeztem: krumpli és sütőtök pucolás. Majd egy kis ténfergés után a törmelékeknél találtam magam. Először a nagyobb darabokat nyomtam fel a kamionra mint egy súlylökő, majd ez nem tűnt sem hatékonynak sem gyorsnak így kaptam egy csákányt, és a fellazítás lett a feladatom, hogy mások könnyebben lapátolhassanak. Na így telt a nap hátralevő része egészen 5 óráig. A fáradtságot észrevehettük magunkon, mert eljött az a pont amikor már mindenen nevetni tudtunk, pl amikor felém repült egy kő, egyszerűen közöltem: én nem tenném, mert nem vagyok keresztény.. Aztán persze a csákány is egyre nehezebb lett, s próbáltak megnyugtatni, hogy nem velem van a baj, hanem a csákány természete, hogy a nap lenyugvásával súlya gyarapodik. Na jah, lehet hogy nő vagyok irodai munkavégzéssel, de hogy ennyire szőke lennék? Sebaj. Este szépen hazatekertem, majd elég hamar álomba szenderültem. S hogy kedden felbírtam-e emelni a kezem? Hát persze, hogy a csákány súlyát még akkor is éreztem. 

Kétkeréken

Nagyon furcsa alig 8 perc alatt beérni a munkahelyre, de azt hiszem meg tudnám szokni. Péntek délután irány Dunakeszi. A szombat délelőtt pihenéssel telt, délután pedig felültünk a kölcsön bicajokra és Göd felé vettük az irányt. Összességében kb 28 km-et tekertünk le, hol házak közt, hol a Duna parton, hol pedig kerékpárúton. Közben kihasználva a nyár utolsó leheletét fagyiztunk egyet. Visszafelé pár percig vadregényessé váltunk, mert a Duna közvetlen partján mentünk. Persze itt nem tekerve hanem tolva, emelve és ki tudja hogyan. A lényeg hogy fáradtan tértünk haza. Vasárnap délben pedig irány vissza: Debrecenbe, hiszen vár az építkezés.

vadregényes

a világot megváltva

A Dunánál

Coelho: A harcos és a hit

„Fontos, hogy elfogadjuk a szenvedélyeinket, és ne mondjunk le sikereink felett érzett lelkesedéseinkről: ezek az élet részei, és a résztvevőknek örömet szereznek. De a fény harcosa soha nem feledkezik meg a tartós dolgokról és az idő edzette kötelékekről: meg tudja különböztetni egymástól az átmenetit és a végérvényest. Van azonban egy pillanata, amikor a szenvedélyek hirtelen, se szó se beszéd, eltűnnek. Hiába a harcos minden bölcsessége, hagyja, hogy legyűrje a csüggedés: hite egyik pillanatról a másikra már nem olyan, mint volt, a dolgok nem úgy mennek, ahogy megálmodta, a tragédiák igazságtalanul és váratlanul következned be, és egyszer csak úgy érzi, hogy imái már nem lelnek meghallgatásra. Továbbra is imádkozik, eljár vallása szertartásaira, de hiába is próbálná áltatni magát: a szíve nem felel úgy, mint régen, s mintha a szavaknak sem lenne értelmük. Ebben a pillanatban csak egy lehetséges út létezik: folytatni. Folytatni az imádkozást, akár kötelességből, akár félelemből, mindegy mi okból – a lényeg az, hogy folytatni kell. Kitartani, akkor, is, ha úgy tűnik, semmi értelme.”

Kedvesség

Koncert után már nem gyalog hanem Metróval mentünk haza ideiglenes 2 napos szállásomra. Könnyen elaludtam. Kicsit Sziget feelingem volt: koncert után, matracon alvás, hárman egy szobában. Könnyen jött álom a szememre. Másnap ébredés, és 8 perc séta múlva ismét a munkahelyemen voltam, igaz pesti székhellyel. Kérdezték milyen volt a koncert, de láthatóan nem ismerik őket. Délután pedig irány Csillaghegy – Krisna templom. Ismerős színek, illatok.

Gyönyörűek

Az Urak meglátogatása után a büfé az irány. Gondoltam a szállásadóimnak viszek pár sütit. Nehéz volt a döntés: melyiket és mennyit. Helyben megettem egy zserbót biztos ami biztos alapon. Aztán ültünk, beszélgettünk, közben Krsna 3d rajzfilmet néztünk. Majd vissza HÉV és villamos. Betértem egy fűszereshez: vettem csillagánizst és kandiscukrot. Utóbbi még a fűszeresnek is újdonság, így megörült hogy valaki vett és egyből megkérdezte: na ezt mire is használják? Telefonos segítséget kértem, mert azon kívül, hogy ha megeszed és keserűnek érzed, akkor májbetegséged van, semmi más nem jutott eszembe.

„Ha tisztítjuk a szívünket, képesek leszünk megérteni, amit Krisna és a Védák mondanak. Meg kell tisztulnunk. Ha egy ember sárgaságban szenved és adunk neki egy darab kandiscukrot, azt fogja mondani, hogy nagyon keserű. Pedig keserű a kandiscukor? Nem, nagyon édes. És a sárgaságra a kandiscukor az orvosság. A modern tudomány és a Védikus Irodalom is leírja ezt. Ha sok kandiscukrot eszünk, akkor megszabadulunk a sárgaságtól. És amikor enyhülés mutatkozik, az ember azt mondja: „Óh, ez nagyon édes.” Az istentelen civilizáció modern sárgaságát a Hare Krisna vibrálása tudja meggyógyítani. Kezdetben keserűnek tűnhet, de ahogy fejlődünk, látni fogjuk, hogy milyen kellemes is ez.”  

És sejtettem nem csak ezért árulják. Abban maradtunk, hogy egyszerű édesítőszer. Vásárlás után fáradtabban mint tegnap, de hazaértünk ideiglenes otthonomban. Mindenki örömmel fogadta az édességhalmot.

Mangós és krémes

Közben megérkeztek a konvektor szerelők, aki jól végezték dolgukat, mert már fűtött lakásban ehettük meg a párolt, fűszeres zöldségünket és a sütiket. Kedves szállásadóim ugyanis úgy döntöttek, hogy illemből addig nem esznek húst amíg én ott vendégeskedek. Hát nem kedvesek? DE.

 

Léleksimogatás…avagy a halottak tényleg táncolnak

Dead can dance. Azt hiszem őket vagy szeretni vagy nem szeretni lehet: nincs köztes lét. Talán egyszer   valahol keringet egy körkérdés hogy mi az amit elvinnél magaddal egy lakatlan szigetre. Na a SPIRITCHASER című albumuk bekerült ebbe a képzeletbeli hátizsákba. Szóval logisztikából ismét jelesre vizsgáztam. Munkából kocsiba, kocsival Pest, cuccok le, aztán séta a stadionhoz. Belépés, 10 perc várakozás és elém tárult egy álomvilági utazás. Mivel későn vettem a jegyet, így esélyem sem volt a többiekhez csatlakozni. De éreztem, hogy itt nincs szükségem másokra. Mikor beléptem a nézőtérre, egyből érezhető volt a kulturáltság, a nyugalom és a mély tisztelet. Az első számot még állva tudtam nézni, majd a rendfenntartó kérte üljek a helyemre. Sötét volt már, fogalmam sem volt hova vettem a jegyet, így leültem egy székre és egyszerűen elvesztem. Testem ült, de lelkem szárnyakon szállt a zene mámorító dallamára. Nem kellett se szó, se köszöntés, csak egyszerűen a zene, amiben benne van több kultúra, vallás életútja, története, szomorúsága, boldogsága. A számok közte lelkesítő taps, majd az újabb dallamra ringatózó fejek becsukott szemekkel. Egyszer egy sms-t kaptam: itt vannak értem. Na de miért is ily korán? Órámra nézve látom, hogy röpke utazásom anyagi szinten már másfél órája tart. Vége is, elköszönnek és lemennek a színpadról. Vén róka révén tudom lesz még itt ráadás. Inkább taps és talpdobogás mint a „KRISZTA” kántálása. Visszatérnek. Én még mindig ülve, s repülve. Majd két szám után ismét elköszönnek. Felállok, de érzem nem lehet még vége. Egy szinttel lejjebb sétálok, majd állva hallgatom a repetát. Tökéletes percek, tökéletes hangulat, még az sem zavar, hogy arrébb állítanak mert hogy a korlát a fő menekülő útvonal, így álljak be az ajtóba.. De nem hagyom magam: úgyis utazok fél 9 óta, pár lépés fizikailag nem zavarhat meg. Aztán a második számnál minket is megtapsolnak, és elköszönnek. Magamban én is köszönetet mondok, hálát adok, majd hátat fordítok és kilépek a való világba, s be is ugrik? Az ajtóba? Akkor a menekülők hogy tudnak kirohanni?

 

Némi zűrzavar a programokban

Sokszor érzem hogy minden egyszerre történik. Most az ételosztás irodájának kialakítása van folyamatban, egyszerre az étterem felújításával. Hogy miért kell iroda? Az én megértésem szerint: a rászorulókat nyílván kell tartani, a nyílván tartást írásban kell vezetni papíron, ezt dossziéban, a dossziét zárható iratszekrényben, és az iratszekrényt irodában. De hát XXI. század. Semmit nem mondd az online nyílván tartás jelszóval? Nem kell más csak áram és egy laptop. Na mindegy. A festés kész lett még pénteken, s mivel alkohol nélkül is képes vagyok másnapos lenni nem maradt más csak a hétfő délután. Négy körül érkeztem és 6 után végeztem: megállás nélkül. Hát nem mondom hogy 100%-os lett, de ahhoz képest hogy előtte 3 évig földes árú raktár volt, jó munkát végeztünk. Közben a szerdai koncertre készülvén kaptam egy telefon és egyben meghívást is a Szegénység világnapján tartandó megmozdulásra Debrecenben, mint FFL képviselő. Nem kis szervezés után megegyeztünk, hogy két prabhu jelenik meg. Jó reklám, jó hogy látnak bennünket.  Kis zene, szórólapozás és ami még belefér.

 

 

Anyum kérésére magyarul

Kedves Maharaja!

 

Kérlek fogadd hódolatomat, minden dicsőséget Srila Prabhupada-nak!

Szeretnélek köszönteni születésnapod (megjelenési) alkalmából: egészséget, erőt és kitartást kívánok Neked. Köszönöm, hogy társulhattam veled, hogy a magam minimális szintjén szolgálhattalak New Vrajadhamban. Az általad tartott előadások minden perce egy-egy korty víz a szomjazónak, egy falatnyi levegő a fuldoklónak. Köszönöm, hogy útmutatásoddal lehetőséget adsz arra, hogy megtaláljam a helyes utat Krisna felé. Köszönöm indokolatlan kegyed amiben részesítesz nap nap után. Remélem egyszer mindezt viszonozni tudom.

 

törekvő szolgád

bhn. Barbara

Az esküvő

Egy jó barátunk esküvőjére hívtak meg bennünket Budapestre. Ahogy mostanában szokássá alakult, nem tudjuk párommal összehangolni az utazásainkat. Ő már pénteken elindult, mert éjszakára munkára hívták. Én csak szombat reggel mentem. Gyors pakolás: igazából az iratokon kívül csak a fényképezőgépet vittem magammal, hiszen ez is egy feladat számomra. A vonat kivételesen pontos volt, igaz tele is volt.  Próbáltam aludni is: több kevesebb sikerrel. Majd megvártam párom vonatát, aki két óra alvás után nem volt igazán kipihent. Mivel ő volt a tanú és a barát, így az egyik legfontosabb szerep jutott neki eme jeles napon: a gyűrű hordozója. Na és ezt szó szerint kell érteni, mert a mi gyűrűnk kapott főszerepet a vőlegény, illetve a friss férj úján. Voltak páran aki azt mondták ez nem jó jel. Magam részéről nem vagyok babonás, meg hát mi lehet abban rossz ha másodjára is valaki örök hűséget fogad meg egy gyűrűvel. Persze volt aki szerint előbb utóbb a feleségre is igényt nyújt be. Hát a fényképeimre mindenképpen! Szóval gyors, rövid szertartás sok nevetéssel, kisebb könnyekkel. Majd 10 perc autózás és megérkeztünk az ebéd helyszínére. Ajándékátadások, tánc, ebéd, majd egy kis fotózás a híres lánykérés helyszínén. Aztán vissza az állomásra, és indulás: én Debrecen, párom Dunakeszi. Mert visszafelé sem tudtuk összehangolni, s ő csak hétfőn jött vissza.

 

Boldogságosan

Köszöntő

Dear Maharaja,

Please accept my humble obeisances, all glories to Srila Prabhupada.

o ajana-timirandhasya jnananjana-salakaya
caksur unmilitam yena tasmai sri-gurave namah

I would like to greet you on the day of your appearance and I wish you health, strength and steadfastness. Thank you for giving me your association and that I could serve you somehow in New Vraja Dhama. Every minute of your classes was like a gulp of water for the thirsty, a bite of air for the suffocating. Thank you for giving me the chance with your instructions to find the right path towards Krishna-consciousness. Thank you for your causeless mercy that you give day after day. I hope one day I will be able to reciprocate it somehow.

Your aspiring servant,

bhn. Barbara, Hungary

Győzelem

Hónapok óta tudom, hogy lesz, tudom, hogy mikor és hol. De halogattam, aztán tegnap rászántam magam: megveszem a jegyet. Gondoltam az internet világában kényelmesen intézem. Mint egy pofon jött a felismerés: hazánkban a legtöbbe a kényelem kerül. Szóval ha neten rendeled meg a jegyet és házhoz szállítást kérsz akkor egy ezressel drágább. Értem mert kiszállítják. Na de ha lefoglalom és a személyes átvételt választom miért is kerül 900 forinttal többe? Hiszen az én net forgalmam növelésére és villanyszámlámra folytattam azt a merész tevékenységet, hogy lefoglalom. Sebaj választható opció az otthon nyomtatás. Nosza nézzük csak. Micsoda? 1500 forint az otthon nyomtatási funkció regisztrálása. Na de kérem: az én netem, az én áramom, az én papírom és az én tintám, s ne beszéljek a nyomtató használatáról. Tehát indulás a legközelebbi Tourinform irodába. Jah hogy kártyával nem lehet fizetni. Sebaj átugrok a szemközti automatához. Felsejlik, hogy mintha már a felvételi díjon kívül lenne valami tranzakciós díj is, vagy csak lesz. Nem baj, megtapasztalni nem tudom, mivel tízen állnak az automatánál, mert épp most töltik fel pénzzel. Na akkor megyek pár száz métert, ahogy igaz nem áll senki, nem is töltik az automatát, de a felirat magért beszél: sajnáljuk az automata jelenleg nem üzemel. Semmi probléma úgyis van személyes ügyem is a bankban, bemegyek. Egy papír, két papír, majd 5 óra, a Tourinform bezár. Hogy nem érzem-e azt, hogy valamiért nem kellene erőltetnem ezt a koncertet? Nem. Megerősít abban, hogy nekem ez kell. Így másnap készpénzzel bemegyek és megveszem mint életem legelső Depeche Mode koncert jegyét. Csak akkor az még szép színes igényes jegy volt 1600 forintért. Most pedig kapok egy nyomtatott verziót igényesség nélkül, számos biztonsági jellel ellátva 7500-ért. De győztem: megvan.

Változások szele

Az élet folyamatos változás. Úgy tűnt, hogy munkahelyemen (legalábbis csoporton belül) stagnáltunk. Aztán eljött a 2012. Nem győzöm kapkodni a fejemet ide és oda. Emberek jönnek, mennek, születnek, eltávoznak. Ha egy pillanatra külső szemlélőként nézelődünk, s közben hallgatunk az ún belső hangra egyszerűen nem lehet nem érezni a változás szelét. Magyarázatot nem találok erre, egyfajta belső valami, ami beindul mikor a jövőre gondolok. Érezhető hogy történni fog még valami. Most már nem érzem. Megtörtént a három nagy változás, s bár tudom három a magyar igazság és miegymás.. de azt hiszem most egy ideig nagy dolgok nem történnek. Hogy bánom-e? Nem. Így legalább ismét lesz időm amit magamra és nem a történések megfigyelésére fordíthatok.

Gyermek vs szarvasmarha

A politika még továbbra sem érdekel. Szegedi látogatásom alatt háttérzajként megy az ATV. Legalább az egyensúly megvan: barátnőm  ATV fan, szüleim HÍRTV imádók. Már a tv-ben is van jobb és bal. Nincs mit ezen csodálkozni. Beszélgetés közben egy rövid szösszenetre figyeltem fel: a gyermekvállalás épp olyan mint a szarvasmarha tenyésztés. Na mondom megvárom a miértet, a magyarázatot, mert a 8 év általános iskolai, az 5 év gimnáziumi (a másodikat annyira megkedveltem, kétszer jártam, két suliban, persze csak hogy össze tudjam hasonlítani, s tudjak majd miről mesélni) és a 4 év főiskolai tanulmányaimra visszagondolva semmi párhuzam nem jött elő agyamból. A válasz: mert mindkettő leírható az adóból. Puff neki, ez aztán tényleg nem jutott eszembe. Felnevettem, de akár sírhattam volna is. A politikusaink tényleg ennyire nem tudnak nyilatkozni, beszélni, fogalmazni vagy érvelni. Mintha piacon lennék, ami szintúgy nem elitélendő hely. De minden helynek meg van a maga viselkedés kultúrája. Azt már meg sem említem, hogy nyilatkozat közben a parlamentben valami gép zaj volt, és a sajtótájékoztatóban politikusunk megjegyezte: tessék fejlődik országunk, az infrastruktúra. Istenem mi van itt? Pár hete közlik, a nő szüljön gyermeket, térjen vissza régi szokásokhoz, legyen anyja és háziasszony, s akkor majd megszűnik a családon belüli erőszak. Hát persze ez így működik: reméljük az agyatlan erőszaktevőnek megjön az intelligenciája és csak nem ver félholtra ha állapotos vagyok.

Amikor még az asztalra teheted

Születés és halál: körforgás. Ennek kapcsán felmerült bennem, hogy mi emberek mennyire el tudunk menni egymás mellett. Adott egy munkahelyi csoport, munkahelyi kapcsolatokkal. Természetesen egy idő után már többet tudunk egymásról, mint családtagjainkról, hiszen több időt vagyunk velük, és az élethelyzetek a legkülönbözőbb dolgot váltják ki belőlünk. Aztán egyikünk elmegy, mert anyai örömök elé néz. Havonta mégis benéz, s elismeri hiányzik neki az egyáltalán nem felhőtlen hangulat. Közben pedig mégis elmegy mellettük. Neki fontos, élete legfontosabb dolga a gyermeke. Szeretne róla beszélni, szeretné megmutatni egyszerűen csak szeretné. Közben a másik szeretné látni, szeretne beszélni vele róla. Az egyikük az hányja szemre, hogy nem állsz, nem jössz, nem kérdezel. Míg a másik azt, hogy nem hívsz, nem szólsz, nem mutatod. S így telnek, múlnak a látogatások. Egyikük sem teszi meg a lépéseket, egyikük sem közelít. Emberek! Ha meg akarod mutatni, ha ki akarod mondani tedd! Ha látni akarod menj! Ne legyen bennetek gátak! Közelítsetek, mert egy életen át el lehet egymás mellett menni nehezteléssel.. De nem lenne jobb másként? 

Megesznek, megrágnak, kiköpnek

Izgalommal tölt el: ismét vonatozhatok. Kíváncsian várom mi történhet az úton. Félúton nem hallottam mit is mondott a kalauz. Sebaj, van mobilstick és elvira. Micsoda csoda! Késünk közel 2 percet. Majd elcsípem a tájékoztatást végét: kábellopás miatt késünk, Cegléden a Szeged felé tartó vonat nem vár. Nincs mit csodálkozni, hiszen régen megénekelték már ezt. Nincs mit tenni, irány a ceglédi jegypénztár. Nem várt nehézségbe ütközöm: neten rendelt jegyet nem áll módjukban beváltani. Na de ki akarja beváltani? Én kicserélni szeretném. Küzdök, nem hagyom magam. Támadnak az ablak mögül, támadnak a sorban. Én pedig határozottam a felettest hívom. Egy perc és rájönnek akaratos ksatriya (ohh bárcsak) vagyok. Így fejet hajtva, de kicseréli. Győztesen leülök a padra, ahol hallom: a Pest felől érkező vonat kb. 10 percet késik. Ohh Istenem! Miért nem az előző késett? Akkor elértem volna. Közben elgondolkozom: aki gyenge azt megeszik, vagy megrágják és kiköpik. Értem én, hogy a MÁV nem tehet a kábellopásról, vagy a melegről, vagy a hidegről, vagy a gázolásról. De akkor miért van menetrend, menetidő, ha garancia nincs semmire, ha ők semmiért soha nem felelősek. Akkor mondja a MÁV: van vonatunk, jön s megy amikor tud. Ennyi: ha nincs ígéret, nincs elvárás és nincs számonkérés.  

Ha hagyod magad elvesztél, és nyugodtan halsz meg, ha küzdesz fáradt rogysz össze, de büszkén. S hogy melyik éri meg? Melyik vezet előre? Jó kérdés. A választ csak az idő hozza meg? Az sem, hiszen mire rájössz már nem lesz kinek elmondanod. És minek is tennéd? Az élet harcait mindenki saját maga vívja meg: vagy nyíltan, vagy sumákban, vagy beilleszkedve, vagy elfogadva. De küzdünk egy életen át, az már biztos.

Darshan

Vannak olyan helyzetek amikor kilátástalannak látok szinte mindent: legyen az lelki, legyen az anyagi. Most épp lelki szinten van egy érzelmi gát amin egyszerűen nem tudok átlépni. Pedig csak átlépni lehet, s nem felejteni. S ilyenkor az ember azt hiszi egyedül van. Pedig nem. Nekem nem kell mást bizonyíték erre, csak annyi hogy erről a mélypontról egy segítő email kihúzott. Nem állt benne semmi más, épp annyi, hogy Radhastami fesztivál vendég Devamrita Swami. Hirtelen elkezdett verni a szívem, járni az agyam. Emlékszem tavaly épp így kaptuk a hírt, de akkor nem valósult meg, csak két hétre rá. Így tanulva a tavalyból egyszerűen, röviden és annál tömörebben rákérdeztem mailben, hogy tényleg jön-e, mikor jön és meddig marad. Nem kellett a válaszra sokat várnom: két nap s jött a még rövidebb és még lényegre törőbb válasz, szinte órára pontosan a beosztásáról. Ennek jegyében telt a pár nap. Valahogy tervezni mindig jobb mint véghezvinni. De nincs mese menni kell. Persze autóval közel 5 óra, 5 utassal nem leányálom. Aztán persze az első éjszakát máshol kell töltenem, csak másnap térhetek a szállásunkra. Sebaj, itt vagyok és várakozok. Nagyjából tudom már a menetet hiszen harmadik alkalommal szolgálhatom a magam módján Maharaja-ot. Szóval megérkezett, s ismét rájöttem a prabhuknak minden egyszerűbb: ők odamehetnek egyenesen, foghatják a bőröndöt, én pedig csak a távolból nézhetek. Persze figyelmet és egy Hare Krisnat kapok tőle, s ez már elégedetté tesz. A vacsorára nem kell nagyon készülni a maha prasadam épp elég. Másnap 5 emberhez igazodva a kelést, zuhanyzást elértük hogy 5:10-re már a templomban voltunk. 

Teljes hódolat

A reggeli meditáció könnyen ment, hajtott a tett vágy. 

Egyik kedvencem

Az Urak üdvözlése után rohanás a maha gyümölcsökért, kiegészítve egy avokádóval s kész is a reggeli. Majd jön a fesztiválozás: éneklés, tánc s minden ami kell. 

Majd egy sms, hogy 14:30-tól takaríthatom a szobát. Na oda a prasadam, de sebaj ez többet ér. Maharaja ki, én be s jöhet a gyors s minél alaposabb takarítás. Tudom nonszensz, de nem adom fel. Megnyugvással fedeztem fel, hogy még a régi pipere táskája van (amit tavaly próbáltam széppé varázsolni) így célt fog érni kicsiny ajándékom. Közben berepül egy darázs, nehezen de Ricsi prabhu kiviszi. Felmértem a terepet mit kell hoznom holnap, hogy még hatékonyabb legyen a takarítás. Később egy kis prasadam, s két adag fagyi. Csavart gépi fagylalt kókusztejből. Isteni nedű. Később átcuccolás a másik szállásra. Édes fáradtságtól kidőlve alvás reggelig. Reggel később de még épp időben érkezünk üdvözölni az Urakat. 

Kékben

Majd ismét maha gyümölcs avokádóval. Utána pedig készülés az ebédre. Szedd magad mozgalom a hátsó kertben: cukkini, bazsalikom, paprika s ki tudja mi minden kerül a kosárba. Majd aprítás, mosogatás. Közben a prabhuk közli, hogy a „pipere táska” amit  Maharajnak szántam átadásra került, s hogy köszöni szépen. Jaya! Jön a hír ebéd a teraszon. Próbálunk győzködni mindenkit túl nagy a szél. De hát nem mi győzünk, így marad az agyalás csipesz nélkül hogy marad meg a terítő. Megmarad az csak ragasszuk oda. Közben Maharaja kijön mi épp a földön ülünk ragasztjuk a fa asztalra a terítőt, ő  mosolyogva köszön majd visszavonul a szobájába. Gondolom megnézte már a két szerencsétlent aki akkor zajjal voltak hogy csak na. Na de siker: a terítő ott maradt. Jön a díszítés majd a szervírozás. Mi pedig be takarítani. Most 3 szoba jutott hármunkra. 

Niranjana Swami - Őt is tudtam kicsit szolgálni

Kisebb fennakadás volt hiszen csak egy vödör van, sebaj megoldottuk. Délutáni pihenőt követően, ismét a kertet látogatom bazsalikomért. Közben előkészülünk a zöldségléhez. Mivel gép nincs így a reszelés majd a kézi facsarás jön. Megszenvedünk a 2dl léért, de az elégedettsége mindent megér. Este ringatás nélkül mindenki tudott aludni. Reggel egyből a konyhán kezdtünk. A reggeli mindig egyszerű, így nem kell neki nagy cécó, de ahogy vége a reggelinek kezdődik a sürgés forgás. Főleg hogy némi változás történt. Ugyanis keddre terveztük az ekadasit, de közben kiderült, hogy az szerdán lesz. Szóval GPS újratervez. Közben szólt Radikesh prabhu hogy Maharaja 11 körül vár engem is Ricsit. 

Devamrita Swami - akivel beszélgethettem

Hát egyből a japámba kapaszkodtam s lejapáztam néhány kört. Majd akadt fordítónk is, bár beszélek valamennyire angolul, de ilyenkor a nem nagy tudásom mellett még a zavarommal is meg kell küzdenem. Szóval 11-kor Ricsivel együtt mentünk be hozzá. Maharaja kedvesen érdeklődött felőlem. Majd megkérdezte, hogy jól látta itt a férjem is. Mondtam igen, s ő ezt mosolyogva nyugtázta. Majd rátértünk a nehézségeimre. Röviden: stop eating, stop breathing but don’t stop chanting. Nincs több kérdésem. Azzal váltunk el, hogy reméli jövőre ugyanitt találkozunk. Ilyenkor sok minden kavarog az ember elméjében, de nem tudtam vele foglalkozni, mert jött az ebéd. Már nagy gyakorlatom lett az asztal letakarásával, igaz a szélcsend is segítőtársam lett. Ismét teljesen egyedül terítettem meg. Majd amíg a prabhuk szervíroztak, addig párommal ismét takarítottunk. Észrevettem, hogy Maharaja tükre eltört, így tudtam hogy délutáni utam a shopba vezet majd. Vajon minden ajándékom majd a fürdőszobához köthető? Ebéd után eltakarítás, majd egy kis szieszta. Aztán következik a szertartás: én bazsalikomért megyek a kertbe, Ricsi prabhu reszeli a zöldséget, majd facsarja. Én mosogatok. Este bent maradtam bhajanon, mivel párom abban a kegyben részesült, hogy virágot fűzhetett az Úr Nrsimhadeva-nek. A bhajant Sivarama Swami tartotta, de megérkezett Devamrita és Chandramauli Maharaja is. 

Chandramauli Swami - Oda jött hozzánk szervírozás után személyesen megköszönni a prasadamot.

Örülök, hogy az Ő szobáját is takaríthattam. Nem mintha nagy takarítani való lenne egy Maharaja után, de azért egy sepregetés felmosás és portörlés nem árt. Kilenc körül kerültünk ágyba. Másnap a felkelést nem kapkodtuk el, így egy rövid üdvözlés után a konyhára mentünk. Ma már kevesebben voltunk, így jobban elfértünk a konyhán, bár a „meló” is több lett. Radikesh lett a konyhafőnök, én pedig az egyik keze. Mostam, pucoltam, daraboltam, mosogattam. Majd ismét az asztalra ragasztás kezdődött. Félidőben szóltak, hogy most a sátorban prasadamolnak. Sebaj. Mindent szépen áthordtunk, megterítettünk, szervíroztunk, majd ettünk és mosogattunk. Míg a Maharaja-ok ebédeltek beültem a templomszobába. Egy indiai mataji állt az oltárnál és énekelgetett. Igazán bensőséges hangulata volt az egésznek. Én csak ültem és hallgattam, figyeltem. Valahogy az indiaiknak annyira természetes az istenszeretet. Tegnap azt is megállapítottuk, hogy annak az indiai házaspárnak aki Devamrita Maharajanak főztek nem jelentett semmiféle feszültséget. Egyszerűen csak csinálták a dolgukat: nem idegeskedtek, nem rohangáltak, hanem szolgáltak. Maharaja is azt kérdezte tudom-e milyen a teljes szívemet beleadni? Mondtam fogalmam sincs. Azt mondta dehogynem, hiszen ez a természetünk: egyszerűen viselkedj természetesen. Vajon tudok valaha is természetes lenni, s nem egy álarc mögé bújni? Ahhoz hogy elérjek valamit meg kell tanulnom ezt. Szóval ültem és hallgattam a mataji énekét. Egy kicsit Indiában éreztem magam. Vajon 2014-ben újra eljutok oda? Bízom benne. Pakolás után Siva melletti kis rétre dőltünk le. Fél óra szieszta. Ma átvállalta párom a zöldségprés szerepét, így én folytattam japameditációmat.

Vacsora után hazasétáltunk: dombról le majd dombra fel. Végülis egy völgyben vagyunk. Lefekvés előtt összeszedtük a cuccainkat, hiszen holnap indulás. Reggel időben keltem, kivételesen nem jelentett nehézséget. Szépen besétáltam s közben japáztam. Leszaladtam konyha melletti kis fészerbe, ugyanis ott volt Maharaja eltört tükre. Az üvegdarabokat kiszedtem a keretet eltettem. Hogy mi lesz a sorsa? Megőrzöm s feljavítom. Talán jövőre eltörik a tőlem kapott darab, s ezzel tudom majd pótolni. 

Lecke előtt a templomi folyosón sétáltam mikor az egyik fordulónál szembe találtam magam Maharaja-al. Majdnem frontálisan ütköztünk. Gyorsan félreálltam, ő hangosan egy Hare Krisnaval fogadott, majd meglepően kérdezte, hogy még itt vagy (úgy volt az első terv hogy tegnap hazamegyünk, de aztán kiderült hogy másnap reggel ő tart leckét, s osztottam szoroztam, s nem számoltam a pénzügyeket, hiszen évente csak egyszer látogat el ide) mondtam igen. Majd beosontam utána a templomba. Elhatároztam, hogy túllépve félénkségemen a lecke végén felteszek valami kérdést. De a teremtésről beszélt, ehhez pedig aztán semmit sem konyítok, még annyira sem hogy kérdezzek. Jó volt vele társulni, hallgatni az önfeledt nevetését. Lecke után rohanás a shopba venni mazsolát, majd maha gyümölcs. Közben elkészült az útravaló pizzája is. Későn reggelizett, mivel Sivarama Maharaja bement hozzá elköszönni. Épp a ház sarkánál álltam amikor Sivarama Maharaja elsietett mellettem: kölcsönösen megilletődtünk, de mosolyogva köszönt: Haribol. Ezt követően ettünk, takarítottunk. Kissé kibuktam mert a 11-es indulásból 13:00 lett. De ennek a késői indulásnak köszönhetően a hazafele séta közben egy autó lelassított mellettünk, a jobb első ablak lehúzódott majd Devamrita Maharaja mosolyogva, szinte nevetve köszönt és integetett nekünk. Én először fel sem fogtam mi történik, így természetszerűen visszaintegetem. Majd mikor rájöttem ki is Ő gyorsan hódolatomat ajánlottam. Szóval az integetős kapcsolatú Maharaja-ok közt már ketten vannak. Na de ki mással történhet ilyen? Most a vonaton ülök, összegzem a gondolataimat, s azon tűnődök mit is kerestem itt. Láttam és találkoztam, sőt beszélgethettem emelkedett nagy tudású személyekkel. Szembesültem saját elesett helyzetemmel, s mégis kaptam egy esélyt, egy lehetőséget. Maharaja szavaival élve: egy meghívót kaptam, mely arra szólít hogy japázzam a köreimet, mert ez az én dolgom, s ő csak akkor tudja tenni a dolgát, ha én végzem a rám eső részt. Hát ezen leszek a legjobb tudásom szerint: Hare Krisna.