Léleksimogatás…avagy a halottak tényleg táncolnak

Dead can dance. Azt hiszem őket vagy szeretni vagy nem szeretni lehet: nincs köztes lét. Talán egyszer   valahol keringet egy körkérdés hogy mi az amit elvinnél magaddal egy lakatlan szigetre. Na a SPIRITCHASER című albumuk bekerült ebbe a képzeletbeli hátizsákba. Szóval logisztikából ismét jelesre vizsgáztam. Munkából kocsiba, kocsival Pest, cuccok le, aztán séta a stadionhoz. Belépés, 10 perc várakozás és elém tárult egy álomvilági utazás. Mivel későn vettem a jegyet, így esélyem sem volt a többiekhez csatlakozni. De éreztem, hogy itt nincs szükségem másokra. Mikor beléptem a nézőtérre, egyből érezhető volt a kulturáltság, a nyugalom és a mély tisztelet. Az első számot még állva tudtam nézni, majd a rendfenntartó kérte üljek a helyemre. Sötét volt már, fogalmam sem volt hova vettem a jegyet, így leültem egy székre és egyszerűen elvesztem. Testem ült, de lelkem szárnyakon szállt a zene mámorító dallamára. Nem kellett se szó, se köszöntés, csak egyszerűen a zene, amiben benne van több kultúra, vallás életútja, története, szomorúsága, boldogsága. A számok közte lelkesítő taps, majd az újabb dallamra ringatózó fejek becsukott szemekkel. Egyszer egy sms-t kaptam: itt vannak értem. Na de miért is ily korán? Órámra nézve látom, hogy röpke utazásom anyagi szinten már másfél órája tart. Vége is, elköszönnek és lemennek a színpadról. Vén róka révén tudom lesz még itt ráadás. Inkább taps és talpdobogás mint a „KRISZTA” kántálása. Visszatérnek. Én még mindig ülve, s repülve. Majd két szám után ismét elköszönnek. Felállok, de érzem nem lehet még vége. Egy szinttel lejjebb sétálok, majd állva hallgatom a repetát. Tökéletes percek, tökéletes hangulat, még az sem zavar, hogy arrébb állítanak mert hogy a korlát a fő menekülő útvonal, így álljak be az ajtóba.. De nem hagyom magam: úgyis utazok fél 9 óta, pár lépés fizikailag nem zavarhat meg. Aztán a második számnál minket is megtapsolnak, és elköszönnek. Magamban én is köszönetet mondok, hálát adok, majd hátat fordítok és kilépek a való világba, s be is ugrik? Az ajtóba? Akkor a menekülők hogy tudnak kirohanni?