Minap olvastam egy hírt „Életét vesztette egy Írországban élő indiai nő, miután az ír orvosok katolikus hitükre hivatkozva megtagadták tőle az abortusz elvégzését. A nő később elvetélt és vérmérgezést kapott.” A cikk szerint azért tagadták meg az abortuszt, mert hogy Írország katolikus ország és ez tiltott dolog. Elgondolkoztam hányszor vádolnak meg hogy egy szektához tartozom, ahol az emberek agymosottak és nem gondolkoznak, csak követik a tanokat. Hát azt hiszem az embereket soha nem a vallásuk alapján kell megítélni, hiszen ha így tennék nem lennék különb másokkal. Sajnálom, hogy ilyen híreket kell hallani, és sajnálom hogy vannak akik majd vallási fanatizmussal vádolják meg az abortusz ellenzőket. Úgy gondolom a vallás gyakorlás nem tiltja a gondolkodást. És az alábbi magyarázat sem elfogadható számomra: Írországban az alkotmány tiltja az abortuszt. Egy 1992-es legfelső bírósági döntés értelmében a terhesség-megszakítás végrehajtható, ha az anya élete veszélyben forog vagy félő, hogy a terhes nő öngyilkosságot kísérelne meg. Ezt a döntést azonban öt egymást követő kormány sem ültette át törvénybe. Tényleg egy törvény kell az élet megmentéséhez? Nem lehet gondolkozni? Mert ezt sem ültette át törvénybe a parlament? Mi köze ennek a vallásossághoz? Semmi. Ez egyszerű emberi intelligencia lenne…ha lenne…
Beszéljünk a franciákról: az első nap
Ohh hát oda nem menj, csalódás, koszos, büdös, és nem kedvesek. Még angolul sem beszélnek. Jó, de ott van Mr. Morrison, és hát bakancslistám...

-
Ohh hát oda nem menj, csalódás, koszos, büdös, és nem kedvesek. Még angolul sem beszélnek. Jó, de ott van Mr. Morrison, és hát bakancslistám...
-
Nem, nem agitálok (értsd buzdítok) senkit sem! Oltakoztam, mert így tartottam jónak, meg amúgy több mint egy év után haladni akarok már val...
-
Nem véletlenül nem írtam jó ideje, de van ami mellett már nem mehetek el billentyűzet nélkül. Először is szeretném az elején leszögezni, h...