Adott egy nagy dumás ember, aki a
dumájával palástolja az érzelmeit. Majd azt veszi észre, hogy a kertjébe kerül
egy fa melyről annyi levél hullik a mélybe ahány szót kiejt a száján. Élete
összefonódott a fával, vagyis ha az összes levél lehull, akkor ő is meghal a
fával együtt. S elkezdődik a hajsza a szavakért, a szavak értékéért. Vajon
ahogy lentebb írtam, tényleg mindennél fontosabb az emberi kommunikáció? Vagy
legyünk tudatosak a fontosról és a kevésbé fontosról? Minden szónak egyforma értéke
van, ha a faleveleket nézzük, de vajon igaz ez a beszédben? Állíthatom, hogy
nem. Filmhősünk is a film végére megtanulja kezelni, mi az amit ki kell tudni
mondani: szeretlek és megbocsájtok. Vajon ha tudnánk, hogy 1000 napunk van
hátra (nem is 1000 szavunk), hogyan élnénk az életünket? Mit tennénk meg akkor
ha tudjuk az elkerülhetetlent? Érdemes pár percet ezen elgondolkozni…
