Létezik olyan, hogy szép halál?
Biztosan, de ezt mindig az adott ember élete határozza meg. Mert egy katona
leginkább harc közben szeretne meghalni, egy halálos beteg szépen szeretne
elaludni, egy sztár pedig talán szereplés közben hagyna el ezt a földi létet.
Vajon a gyors lefolyás jobb, mert nincs időd gondolkozni, átértékelni mindent,
vagy a lassú felkészülés, elfogadás a kedvező? Előbbinél talán a lezárási fázis
elmarad, az utóbbinál talán megnyugvással távozhatunk. Két példa van most
előttem: Lemmy, aki pár nap leforgása alatt hagyta el a testét és David aki
felkészülten, lezárva az egész életművét. Eltervezte, hogy a 69-dik
születésnapján megjelenteti az albumát, melyben szépen elköszön. És így is lett.
Kiadás, elköszönés és elmenés. És persze lehet ez marketing fogás, hogy így tartsanak életben egy legendát.. Ettől függetlenül szép búcsú ez.
Azt hiszem addig élünk, míg van célunk, feladatunk. Valahogy cél és feladat nélkül, csak úgy vagyunk az emberi testünkben, ami sosem hoz elégedettséget. Ha pedig egy életen át fenntartod a célt, majd hirtelen szem elől téveszted, te is elveszel: csak a tested él, a lélek pedig távozni készül, mert a lélek célja a visszatérés vagy haza, vagy vissza a Földre... de célját sosem feledi, talán ezért is örök.
Azt hiszem addig élünk, míg van célunk, feladatunk. Valahogy cél és feladat nélkül, csak úgy vagyunk az emberi testünkben, ami sosem hoz elégedettséget. Ha pedig egy életen át fenntartod a célt, majd hirtelen szem elől téveszted, te is elveszel: csak a tested él, a lélek pedig távozni készül, mert a lélek célja a visszatérés vagy haza, vagy vissza a Földre... de célját sosem feledi, talán ezért is örök.
