Sokak szerint perverz vagyok,
mert megnézek szinte minden magyar filmet. Tény, hogy egy ideig nem találtam
kedvemre valót és én is vallottam azt, hogy az öreg Kabos. De néha-néha
belefutottam egy-egy nagyszerű alkotásba. Pl. Szőke András filmjei, vagy egy-két
Jancsó film. Valamiért művészfilm kategóriát kaptak, pedig szerintem csak nem
lehet rájuk sablont húzni. Olyan ez, mint az alternatív zenei irányzat: ha nem
tudjuk beazonosítani a stílust akkor legyen a zene alternatív a film pedig
művész.
Az utóbbi idők egyik legnagyobb alkotásának a Kontroll-t tartottam, ez
nem is kérdés. De azóta elindult egy irányvonal és egyre több igazán jót látok
hazánk fiaitól. Nézzük csak: Társasjáték. Igen tudom, hogy az első évad egy
filmadaptáció, de akkor is. Nézzük meg a karaktereket, a színészeket, a hangot,
és technikát. Igazán letisztult alkotás, végig leköt, nincs benne egy perc
unalom sem. Lehet elfogult vagyok Simon Kornél miatt, de ha sz@r lenne akkor
nem néztem volna végig. Aztán némi félelemmel ültem le a második évadhoz, mert
az már hazai szülemény, de nem csalódtam: épp ugyanolyan jó volt benne minden.
Szóval valami megváltozott. Ezután jött Liza, a rókatündér ami sokakat
megosztott, én a végén már együtt sírtam, nevettem és japánul énekeltem hőseivel.
Majd a Víkend, ami már thriller kategóriát kapott és bár kicsit fura és
döcögős, de jó. Közben láttam a gárdista film bemutatóját is, ami igazán
érdekesnek tűnt, még ha kicsit Amerikai História X-es is lehet. És igen a
sorozatok. Lássunk a Terápiát. Megint egy nagy alkotás, nagy színészekkel és
igazán jó rendezővel. Ebben is a letisztultság fogott meg, amikor szinte vág az
ember hangja. És mert kell egy-két vicces film is, aminek szintén egyedi
poénjai vannak: Munkaügyek. Aztán egy kis szünet lett, de jött az Aranyélet. Az
első két rész után az a kérdés merült fel bennem: emberek, eddig hol voltak
ezek a filmek, színészek, rendezők? De komolyan, ha ezt eddig is tudták a
hazaiak ugyan miért titkolták. HBO jellel van ellátva mind a három
(Társasjáték, Terápia, Aranyélet) sorozat, így kezdem azt vallani, hogy egy
márkanévvel lettünk gazdagabbak.
Szóval
Aranyélet. Kőkemény valóság és ami mögötte van, egyszerűen meg kell nézni,
főleg azoknak akik nem csak látni, nézni hanem érteni és érezni akarnak. És visszatérve a sorozatoktól nem szeretném
kihagyni a Félvilág című filmet sem. Az egész olyan mintha egy színházban
lennék, akkorát alkotnak benne a szereplők, hogy nem tértem magamhoz azóta
sem..
Persze nem hazudtolom meg magam,
az Aljas nyolcas-ra (Tarantino) csak benevezek, és nem, nem olvasok el semmi
kritikát előre, mert majd én akarom véleményezni…
