700 forint, mondd mennyit ér?

Zentének sikerült, vagy a szüleinek, vagy a médiának, vagy a karmának. 

Vajon miért ő és miért nem más? Vajon miért most, miért ennyi és miért és miért? 

Az egész történetben azon kívül, hogy gyermek és beteg és gyógykezelés és sok pénz számomra egy dolog az elgondolkodtató. 

Ugye mennyi mindenre képes az „emberiség” ha összetart? Ugye mekkora erő rejlik a bennünk, ha egy a cél? És ugye mi mindenre képesek lennénk, ha önös érdekeinket félretennénk, és semmi de semmi más nem érdekelne, csak az hogy másnak jó legyen? Hiszen te is és én is a másiknak épp egy másik vagyok, akinek az egyik és a másik épp olyan jót szeretne, mint ahogy én egyik másiknak.

Bevallom mire képbe kerültem, már jött is a hír, hogy megvan a szükséges pénz. És igen rengeteg más betegség, más gyermek, más állapot van amiben segíthetnénk. És igen nehéz eldönteni, hogy kinek és merre, hiszen egy ember a világot nem mentheti meg. 

Én sem a világot akartam megmenteni, csak bizonyos embereket és persze leginkább önmagamat. De örök igazság: segíteni csak annak lehet, aki akarja és hagyja..és Zente vagy épp a szülei, vagy épp a bolygók állása akarta, nagyon, a legjobban. Annyira, hogy nem volt esély arra, hogy ne sikerüljön, mert ha valamit akarsz, és a világon te akarod a legjobban (és Istenke is úgy akarja, s miért ne akarná, hiszen te is akarod)  akkor megvalósul.

Tudod! Merj álmodni, mert ha te nem mered más nem meri megtenni helyetted.

És mennyit ért 700 Ft? Egy vegán Magnum ára. Vagy egy olcsó hamburger ára. Vagy egy jobb csoki ára. Vagy egy akciós kis üveges Nutella ára..vagy ..vagy.. vagy valaki esélye az életre. 

És persze vagy sikerül vagy nem, és lehet hogy „nem érte meg”, de ha meg sem próbálod sosem tudhatod meg. 

Az esélyt meg kell adni magadnak, másnak, mindenkinek, a világnak. 

Mert 700 forint neked nem a világ, neki meg épp egy életet jelenthet..ha még 999.999 ember épp így gondolja..

Ha bepakolsz akkor ki is kell pakolni

Az első szegedi hetem szabadsággal kezdődött, de nem pihenéssel. Hol dobozokból pakoltam ki, hogy bútort szereltem/szereltünk és dobozokat cipeltünk, vagy épp tüntettünk el. Jut eszembe? Másnak is mindig marad ki ez meg az a bútorokból? És ha igen, és ha ezek nélkül is funkciónál akkor minek is teszik a dobozba? Közben persze a SZIN is elkezdődött. És jöttek a digisek a nettel, és a klímásokhoz is be kellett menni aláírni. Viszont a redőnyös nem jött. Valahol sejtettem így mindezt megelőzve sötétítő függönyt is beszereztem.

A kipakolás gyorsabb lenne, mint a bepakolás ha lenne hova..de nincs. A konyhaszekrény kicsi, vagy túl sok a cuccom. A nagyszoba beépített szekrényére pedig várnom kellett, mint Godotra. És a fürdőszobában sem tudok elveszni, sem elbújni. Hát igen újra kell tervezni..és megint újra..aztán ismét újra. Bele kell nyugodnom, hogy a fürdő nem nő meg, hogy a mosógép ott lesz, mert a konyhában a mosogatógép mellé nem fog elférni. Mindeközben megtudtam, hogy a Pepco is egy istenség, mert ott minden is van és nem drága. Sőt azt is megtanultam, hogy egy éjszakai SZIN-ezés után ne menj el függönyt venni, mert ha kettő kell akkor nagyon oda kell figyelni, hogy az a kettő egyforma legyen. Ha meg nem akkor kétszer járod meg. Gondolom senki sem csodálkozik, hogy igen én kétszer voltam a Pepcoban.

És mire végeztem az átmeneti dobozok kipakolásával és kezdtem elfogadni a dobozból élek dolgot, megérkezett a szekrény. És persze be lehetne osztani, hogy ma ez, holnap azt aztán meg amazt pakolom ki..de nem, nekem mindent egyből meg kell oldanom. És megoldottam. Minden a helyére került a szobában. És az Urak is beköltöztek. Persze eddig is ott laktak, de most újra mindenki számára látható formában. 

Persze mindig van újabb és újabb ötletem, de haladok és egyszer vége lesz.

Közben megismerkedtem Jancsival..aki egy csótány volt. Kérdeztem te honnan is jöttél? Nem válaszolt, de kiszúrtam az ikertesóját, aki épp az útvonalon próbált közlekedni. Ezt az utat jelentem elvágtam még így az elején, nehogy az egész pereputty beköltözzön, elég ide Milla. Persze tíz percenkén ellenőriztem, hogy Jancsi bácsi nem érkezett meg, de sem őt sem a nagyit nem láttam többé. Nyilván nincs olyan illúzióm, hogy nálam sosem lesz, de próbálom a legjobbat kihozni ebből is ahogy az egész helyzetből.

Lassan egy hónapja élek újra Szegeden. Kezdem kialakítani a mindennapokat: a reggeli esti sétákat Millával, aki már imádja a liftet, mert tudja ha lift akkor séta és ha séta akkor itt a világ: színek, illatok, fények, zaj, emberek, és nálatok laknak-e állatok. És hogy én mit érzek: valami megmagyarázhatatlan békességet és nyugalmat és biztonságot.

Amúgy Godot-ra azóta is várok csak Godot hol vízszerelő, hol asztalos, hol redőnyös, hol villanyszerelő, hol ablakos, hol leolvasó..vagyis egy kis ribi, aki bárkivel helyettesíthető.

És hogy honnan tudom, hogy itthon vagyok? Hát a poloskák megjelentek..és ők engem igazán szeretnek..én mondjuk nem annyira, de ők ezt pont lesz@rják. 

Utazás

Még mindig örök szerelmem a MÁV. Ugyanis indulás előtt pár nappal kiderült, hogy Ceglédtől vonatpótló buszok járnak Szeged irányában. És mit kell tudni a vonatpótlókról? Hogy oda kutyát tuti nem lehet vinni. Kérdeztem is a kallert, hogy mégis hogyan lehetséges ez? Erre, hogy ezt mindig az induló állomás dönti el, hogy lehet-e vagy sem. Hmm rendben és ha ott állok Ludmillával és kiderül, hogy nem lehet mihez kezdek. Otthagyom, vagy kiveszek egy szobát mert ez a vonatpótló buszos dolog csak hétvégén van. 

És itt eszembe jutott a szerelem lakás amit épp Milla miatt passzoltam. A lényeg, hogy a lakás nekem való volt: a hangulat, a színek, az atmoszféra, a tulajdonosok. Van az amikor egyből egymásra hangolódtok valakivel, amikor érzed, hogy ez nem véletlen, amikor tudod, hogy ennek a pillanatnak jelentősége van. És van mikor ez csak pár perces kapcsolódást jelent, más esetben meg éveket vagy épp örök életet, vagy még többet. Ez az idilli kapcsolat ott szakadt meg amikor feltették a kérdést: és a kutyát nem tudod a szüleidnél hagyni? Mondom: wtf? A te gyerekedet is a szüleid nevelték? Persze szögezzük le, hogy tudom Ő nem a gyermekem, nem is nevezem szerelmemnek, életemnek, mama szeme fényének. De ő nem egy táska amit le lehet tenni. Ha Milla nem jöhet, akkor én megyek. Mert van a Kisherceg mese..amit olyan sokan idéznek. Lefordítva, csak azért mert némi kelletlenséggel jár nem passzolom le kutyatársam, mert a társam. És tényleg az. Meghagyom az egyéniségét. Persze néha kap egy-egy pofont, mert bulldog és mert nem tudja magáról, hogy 20 cm magad és csak 12 kiló és a fogairól ne is beszéljünk. De ha a fejébe vesz valamit, akkor annak úgy kell lennie. És persze ez nem mindig egyezik azzal, ahogy szerintem kellene lennie. Meg amúgy is, igen ugrál, ugrál mert örül, mert megölelne, mert szeret, mert hiányoztam neki amikor 8 óra egyedüllét után hazaérek. Mert mi mást csinálna? Üljön le szépen, majd ha megengedem akkor már szerethet? Ha akarom szerethet, ha nem akarom nem?! De jó is lenne ha így működne..tényleg jó lenne? Na ugye hogy nem. Vagyis örül, és igen ha én igénylem simogatom, ha ő igényli simogatom. Ha odahozza a játékait akkor veszem a lapot és játszok vele. Sok kutyás nem szereti a macskákat, mert a macska öntörvényű, és csak akkor lehet vele foglalkozni ha ő igényli..ezzel szemben a kutyát beszabályozod, és akkor foglalkozol vele ha te igényled? Nos nálam is vannak szabályok, de nálam lehet élni és kell is élni.

Cegléden leszálltunk, sétáltunk vagy fél órát, majd autóval folytattuk az utunkat. Tartottunk pihenőt is, de nem volt elég. S bár keresni szerettem volna állatorvost a napokban, de bevallom nem így terveztem: hőguta, infúzió, injekció, és iszonyat nagy önostorozással kezdtük meg szegedi életünket.

Eme incidens miatt, minden csúszott de ki nem szarja le, a lényeg hogy túléltük. A szomszédok pedig átmentek a zajszint vizsgán, hiszen este 10-kor még az ágyamat fúrtuk össze, az újabb szerelemmel: black & decker fúró, csavarhúzó ami maga a JóIsten ajándéka..

Kérni, kapni, elfogadni

A döntést követően egy hét alatt megtörtént az adás és a vétel: és ez szó szerint. Volt konkrétan 2 óra amikor akár gazdagnak is érezhettem volna magam. Nem tudom ki, hogy van vele, de az online utalásoknál én nem érzem a pénz súlyát..Valószínűleg más sem, és a bankok, üzletek épp ezt a súlytalanság érzését használják ki.

Áldom a barátokat, aki azt javasolták, hogy ne vegyek felújítandó lakást. Így is agymenést kaptam néha a telefonról levezényelt légkondi beszereltetéstől. Az egy időpontban folyó egyeztetéstől a redőnyössel, az asztalossal, a festővel stb. Igazából 220 kilométerről  is éreztem a jövés menést. Szegény szomszédok szerintem nem tudták követni, hogy ki kivel van..bevallom én sem tudtam már néha.

Az első komoly akadály a biztonsági ajtó kérdése volt. Mert jól kitaláltam, hogy nekem bizony ajtót kell cserélni. Később kiderült, hogy nem..csak zárat, mert valójában egy 13 ponton záródó acél biztonsági ajtót szándékoztam kicseréltetni egy 13 ponton (lehet csak 12) záródó acél biztonsági ajtóra. És ezt az ajtós nem értette. Én meg hogy ő mit nem ért. Kérdezte láttam-e már ezt az ajtót. Persze hogy láttam, de nem számoltam azokat a bizonyos pontokat. A lényeg, hogy végül kicserélte és már egy fokkal nagyobb biztonságban éreztem magam. 

Közben fejben nagyjából összeállít a kép, hogy mit hova és leginkább milyen színben képzelek el. Jelzem ez a legkellemesebb része az egésznek. A kellemetlen rész első felvonása, hogy 13 évi cuccot kellett átválogatnom, szelektálnom stb. Ja és dobozokat is kellett szereznem. Persze nem 10 perc városi utazáshoz, hanem több órás zötykölődéshez. 

Itt szeretném megkérdezni, hogy létezik olyan ember a világon, aki a Praktikeres költöztetős dobozba 15 kg dolgot bele tudott tenni, és a doboz nem nyílt szét? 

Én már a konyhai dolgoknál kudarcot vallottam, így a könyveknek nagy bevásárlós szatyrokat választottam. És micsoda érzés, amikor összepakolod, leragasztod a 9 zsáknyi könyvet (igen a könyveim 9, a ruháim pedig 4 „doboznyit” foglaltak el) majd eszedbe juttatják, hogy anno kölcsönkértél egy könyvet és ha nem gond most vissza tudod-e adni. Hát nah.. ilyenkor az ember lánya inkább megrendelte és az új példányt adja vissza. Mert nincs az az isten, hogy a leragasztott zsákokat kinyissam, majd lezárjam újra. És persze az is felmerül bennem, hogy ugyan miért nem tértem át hamarabb az e-bookra? Jó-jó a lapozásnak megvan a maga varázsa, a könyv illata sem elhanyagolandó , de mennyivel egyszerűbb a költözés. 

Pakolás közben azzal is szembesültem, hogy az első 14 dobozba szépen rendszerezetten pakoltam, címkéztem.  Aztán az idő elteltével egyre trehányabb lettem. Sőt volt olyan reggel, amikor 5 órakor dobozoltam és mire végeztem a leragasztással pont elfelejtettem mit is tettem a dobozba, így egy kérdőjel került rá. Nos igazán büszke voltam magamra a kipakolásnál.

Összefoglalva fontos a kiindulási pont (precízen pakolt, felcímkézett dobozok) mert nagy mértékben meghatározza a végkifejletet. Például nem kell 12 dobozt felbontani ahhoz, hogy megtaláld a hajvasalót. A másik jó tanácsom, hogy semmit se vegyünk soha. Épp elég egy tányér, pohár, fazék, kés, villa, kanál. Mert ennyi eszközzel is életben maradtam.  

Hat hét állt rendelkezésemre felszámolni az ottani életem, és előkészíteni az ittenit. 

Jelentem sikerült. Persze mindez nem ment volna a segítségek, a barátok, a szomszédok, a marketplace nélkül, hiszen aki nem kér az nem kap, én pedig igyekeztem kérni és elfogadni, mert mind a két tevékenység egy külön fejezetet érdemelne.

És a végső döntés

Mivel az eladó visszalépett, így egy napom elment azzal, hogy ingatlanközvetítőkkel egyeztessek halálbiztos és pontos időpontokat, mert szombaton, ha törik, ha szakad lakást kell foglalnom. Ezzel a gondolattal ébredtem jó későn, csak annyira volt időm, hogy felöltözzek és az állomásra rohanjak. Amikor azt hittem, hogy a gyors éttermi átöltözés és sminkelés után nincs már lejjebb, akkor még nem tudtam, hogy 2 nap múlva a debreceni vasútállomás nyilvános wc-jében 100 forintért mosom meg a fogam, mert arra sem volt már időm. Milla csak nézte a rohanást és sóhajtva felfogta ma is egyedül marad a tv-vel és az erkéllyel. Igazán jó fej!

A vonaton aludtam, majd érkezést követően megkezdtem Canossa járásom. Az első lakás jó volt: élhető, lakható. Bevallom nem éreztem azt a pluszt, amit kellett volna, de tény, hogy azon a környéken volt, amit kiszemeltem. 

A második lakást jó barátommal és egy ingatanossal néztük meg. És itt ismét meg kell állnom. Mi az a hülyeség, hogy harmadik emelet negyedik szint? Ha négyszer fordulok egy lépcsőházban akkor az a negyedik emelet. Ha az emeleten a római négyes van felfestve akkor az a negyedik emelet. Nem érdekel a lift törvény, a 4 az 4 és nem 3+1, mert az is négy, de akkor is! Átvágva éreztem magam. Az meg csak hab a tortán, hogy a közvetítők gyöngye nem csak az emeletet, hanem magát a lakást is eltévesztette. Igazán felkészült volt. A hirdetésben az állt, hogy felújított. Ezt mondjuk sem a beltéri ajtón nem vettem észre (később már a beltéri ajtó meglétét is tudtam értékelni), sem a többi nyílászárón. Viszont az eladó büszkén mondta, hogy a mosógépet itt hagyja. Hmm először azt hittem viccel, hogy mosógépnek hívja, de később rájöttem, hogy tényleg az. Igaz inkább gépecske, mert egy nadrággal meg is telt, de legalább nem foglal nagy helyet, cserébe egy nap 15-ször mosok majd.

A következő lakásnál megint szembesültem ezzel a harmadik emelet negyedik szint problémával, de már csak mosolyogtam. Mondhattok bármit, ismerem a római számokat, érzem a tüdőmben, hogy ez bizony nem három emelet. Itt az ingatlanosunk bevetette az ismert, fergetegesen egyéni és célravezető marketing fogást. A lakás megmutatása után (ahol az épp most felújított laminált nem kicsit volt megkopva a görgős szék alatt, ahol a 2 felnőtt és egy gyerek beltéri ajtók nélkül élnek..házas életet is, ahol csak úgy tolonganak a vevők) kérte, hogy a ház előtt várjunk, mert nekik van még megbeszélni valójuk. Leérve mondtam társamnak, hogy ez most a józsaru/rosszzsaru effect: mert persze van fix vevő aki kp-ban fizetne, de mivel mi itt vagyunk, ha most mi egyből előleget adunk, akkor boldogok leszünk..leginkább ők. És igen (lottóznom kellene) jött is a nyilas duma. Nem vettük be. Mentünk rendíthetetlenül tovább. 

Ötödik emelet (és tényleg az és van lift) teljesen felújított. Nem rossz, de nem az én világom: panel és túl zajos (azóta tudom, ha panel csak ötödik felett). Közben rákérdeztem, hogy ezen a városrészen mindenkinek ilyen az ízlése, mert számos hasonló hirdetést találtam, vagy itt kérem valami összefonódás van. Az utóbbi nyert, így mondták is mutatnak egy másikat (nem baj, van másik!) a 108 szám alatt, igaz a hetediken. Na a 108 aztán nagyon szent szám, csak adjunk neki esélyt.  És jó. Kifejezetten tetszett. Kell rá költeni, de itt volt valami ami többet adott..lehet a 108. 

Na de volt egy nagy szerelemlakás. És igen: jó hely, jó lakás, kedves eladó, aki végre a lakás hibáit mutatta meg. Igen ez fontos! A szépet én is látom, de tudni akarom, hogy hol a hiba. Olyan volt mintha hazaértem volna. Mintha.. mert kiderült ebben a lépcsőházban kutyát ugyan nem tarthatok. Mély csend.

És amikor tényleg azt hiszed, hogy nincs annál lejjebb, mint hogy egy nyilvános wc-ben mosol fogat, rájössz, hogy de. Amikor egy lottózó lépcsőjén ülve reggelizel ebéd időn túl, és egy kiflivel és kefirrel a kezedben eldöntöd, hogy a te házszámod 108 lesz, és panel, és hetedik, és lift.

Lakásról, lakásra 1

Hogyan is keresünk lakást?! Először meghatároztam a környéket, hogy merre is szeretnék lakni. Aztán jöttek a hirdetések, a mail küldözgetések és az időpont egyeztetések.

Az első lakást ingatlanközvetítővel néztük meg. A hirdetésben a képek nem árultak el sokat, csak annyit hogy van mit alakítani, de akár költözhető is. A harmadikra sétáltunk. Ez olyan lélektani határ: 3 emeletet még sétálok, de afölött legyen lift. Egyfelől mert Milla tizenkét kilós picsáját nem cipelem (igen kézben viszem, mert kistestű és a lépcső neki sem tesz jót. Gerincsérv műtétekből élnek az állatorvosok). Beléptünk és egyből levágtam, hogy a képeken a járólap tudatosan nem volt látható..mert igen az a szépérzékemet bántotta. Lefelé sétálva mondtam is az ingatlanosnak, mivel az első benyomás csalódás volt, így bármit mondhatott a többi nem érdekelt. Látta rajtam, hogy igazán nem tetszik ez a hozzáállás, így mutatott két lépcsőházzal arrébb egy másikat. Ez a negyediken volt, a tüdőmet a harmadikon elvesztettem. Nem vagyok mai csirke és nem vagyok XS alkat sem. X igen, de nem S! Ez már jobb lakás volt, kevesebb teendővel viszont annál több bútorvásárlással. A harmadik és egyben befutó önálló hirdetés volt. Ennek meg is lett a böjtje, hiszen másnap vissza is lépett az egész üzlettől, majd a facebookról is tiltott. Itt szeretnék megállni!

Komolyan mi ez a mai világban, hogy törlik és tiltják egymást az emberek/ismerősök. Jelen esetben tudom a címét (hiszen megnéztem a lakását) és a telefonszámát. De nem is ez a lényeg! Nincs azzal gond, ha meggondolja magát, ha kap jobb ajánlatot, vagy nekik nem jött össze a másik lakás, de.. De nem lehet ezt elmondani? Nem értem, ahogy azt sem amikor ezt egy-egy nézeteltérés miatt ismerősök, szeretők, barátok teszik meg egymással. Attól, ha töröli az online világából tényleg kitörli/megszünteti a való világából is? És ilyenkor már nem is köszönnek egymásnak? Na ez a másik kardinális probléma. A szomszédomnak is köszönök, nem, hogy a volt pasimnak, nőmnek, szüleimnek, barátoknak stb stb. Egyszerűen hihetetlen a mai világ amikor számos kommunikációs csatorna áll rendelkezésre, és mégsem tudjuk használni, mert kihalt az őszinteség, kihalt a vélemény felvállalása és kihalt az egymás meghallgatása/megértése/elfogadása.  Hát mi van itt kérem szépen!?

Amikor azt hiszed nincs lejjebb, pedig de

Amit biztosan megtanultam az elmúlt években, hogy a magyar vonatok kiszámíthatatlanok. És amúgy sem volt kedvem közel 4 órát utazni a „fellépő” szerkómban..Örülök ha élek és túlélek. A vonaton ülve volt időm gondolkozni. Na nem azon, hogy jól döntöttem, hanem hogy miként élem meg, vagy éli meg mindenki más. Mert igen egyfelől nézhetjük bukásnak, hiszen fene nagy tervekkel költöztem Debrecenbe és mi lett belőle? Mit tudok felmutatni, nem is csak a nagyközönségnek, hanem leginkább önmagamnak. Nos nézzük! Éltem 3 albérletben, lett egy lakásom egy házasságom és egy válásom. Közben dolgoztam, pénzt kerestem, utaztam (megéltem álmaim), ételt osztottam, segítettem és sokakat megbántottam és sokakat meg nem. Sokaknak ennyi sem adatik meg.

Tehát hogy bukás vagy nem, azt döntse el mindenki maga, mert engem nem érdekel. Igen felszámolás előtt áll 13 évem, igen lesz ami/aki hiányozni fog és lesz ami nem.

Nem fog hiányozni az aki, csak az rosszat látja, az aki a többi jót elfelejti mert csak az-az egy negatívum marad meg, mert az ad erőt, mert az erősíti az egot, hiszen a jó természetes, a rossz pedig felér egy világvégével. Nem fog az hiányozni, hogy a bajokat/problémákat nem lehet megbeszélni, hogy a képzeletbeli szőnyeg alá kell seperni, mert majd elmúlik. Csak szólok: nem múlik el, csak elmélyül!

De hiányozni fognak, akiket szeretek még akkor is ha ők épp nem szeretnek. Hiányozni fognak, akik mellettem voltak/vannak jóban és rosszban. És azok is akiknek én adtam, akikért tettem még ha tudom is hogy soha semmit sem tettem önzetlenül. Sajnos ez van: olyan mint önzetlenség nem létezik. Egyszer behajtjuk azt, amiért bármit is tettünk. Ez van, ezt vagy elfogadjuk vagy nem de ez van..ennyi! 

Igazán felemelő és állásinterjúra sarkalló gondolatokkal szálltam le a vonatról. Szembesültem vele, hogy már semmire sincs időm. Gyors gondolkodás: választásom egy ebéddel egybekötött gyors átöltözés és némi smink a mosdóban ötletre esett. Fáradtságom jeleként fogtam fel azt, hogy kb a 13-dik kódbeütésre sikerült bejutnom a mosdóba.  Hogy mit gondoltok rólam bevallom nem érdekelt, sem akkor sem most, mert van amin nem tudok változtatni.

Az interjúról kilépve azon gondolkoztam, hogy de balf@sz vagyok, hogy háromnegyedes ujjú blúzban jelentem meg, mert így nem csak sejthető az alkar tetoválásom, hanem épp hogy az arcába nyomom mindenkinek. Majd hangosan felnevettem a villamoson, mert takarhatom én bármivel is az alkarom, ha ott a másik a tarkómon.

A csövességet folytatva egy padon szandált cseréltem, majd elindultam felderíteni az első lakást.

Gyors döntés-jó döntés

És akkor esti „tárlat” vezetés. Valljuk be sok vevő azt gondolja, hogy ő az, aki irányít, ő az Úr hiszen nála van a pénz. DE! Valahol úgy gondolom, hogy az eladó van első helyen, legalábbis az én esetemben. Hiszen sosem lehet tudni, hogy mi vezet el ahhoz, hogy elad kicsiny otthonod. Idegenek előtt megnyitod az intim szférád, ami alapból nehéz, és akkor is, ha el akarod adni. Hiába tudod mi a cél, akkor is jó esetben szíved, lelked és az egész életed egy átjáróház lesz. Az emberek alapból szerettek nálam lenni, mondván, hogy megnyugodnak, hogy egy biztonságos hely, nyugodt/békés hangulatot áraszt. Igen az én házam, az én váram, az én bástyám. Azt is hiszem, hogy amit éreztek nálam az természetes, hiszen nálam nem kell találgatni, hogy létezik-e, hogy is néz ki Isten. Ott állnak feketén/fehéren/színesen a maguk önvalójában. Na de kérem, mit ér az egész, ha épp nekem nem adja meg azt a biztonságot, amit mindenki megél? Hol van az én pontom (nem a G)?! Isten ott van, ahol én, ez fix, s nem azért, mert én vagyok Isten, hanem mert Krsna mindenhol ott van.

Na de vissza a második látogatókhoz. Igen Ők voltak azok, akik egyből beleszerettek a kis nyugalom szigetébe. Akik nem szégyellték kimondani, hogy jó és szép, és tetszik és ha meg tudunk egyezni akkor nekünk ez kell. Mert kellett neki, én pedig nekik akartam adni. Így este fél 11-kor a ház előtt a padon ülve ők nem hitték, hogy rám találtak és én nem hittem, hogy rám találtak. Ez az a pont, amikor e kereslet/kínálat összetalálkozik, amikor nem ez egyén kerül előtérbe, hanem ott hárman közösen meg akarunk valamit oldani, hiszen este van (ki-ki nyugalomban) és nincs kp, és nincs előleg és reggel korán én már indulok Szegedre, és nem nem tudok várni, mert a vonat sem vár max késik.

Másnap reggel fél 7-kor ott álltak a foglalóval és némi izgalommal, mintha éjszaka bármi történhetett is volna. És igen történt: egy percet sem aludtam, hiszen most már tényleg nem a tervezés fázisába kerültem, hanem a szervezésbe. Pedig aludnom is kellene mert, másnap el kellene tudni adni magam egy állásinterjún. Utána pedig lakásokat kellene néznem, az enyém helyett, amit még el sem adtam ..csak majdnem.. 

Rohadt nagy döntések, melyeket csak egyedül lehet és egyedül kell meghozni..de ha tálcán jön butaság lenne nem kinyújtani a kezem és elfogadni. És mindez kevesebb, mint 24 óra leforgása alatt: hihetetlen.

....mert kutyával és gyerekkel bármi IS eladható..na meg dekoltázzsal és még jobb: őszinteséggel

A döntést követően kivitelezés. Fő kérdés, hogy magam uraként hirdetem keresek egy ingatanost, aki ugyanazt teszi mint én csak pénzért. Szeretem azzal áltatni magam, hogy én irányítok így lakás takarítás és összepakolás után készíthetem a fotókat. Nehezített pálya, hiszen kutyatársam pár hónapig az ajtófélfákon élesítette fogait. Aki ismeri a bulldogot, mint fajtát tisztában van azzal, hogy nem szépen rendezett fogakról van szó, így a rágást sem lehet díszítő elemként eladni. A pakolást amúgy fontos szempontnak tartottam, mert elnézve a hirdetéseket néhol a fejemet fogtam. Mert értem én, hogy benne élek, de csak el tudok mosogatni, a csepegtetőből elpakolni. Nem árt a szennyes tartót letakarni, ha már mosni nem volt időm. Vagy ha volt időm, akkor összeszedem a szárítóról. És igen tudjuk, hogy nők vagyunk és vannak bizonyos napok, de nem kell egy drogéria pultot bemutatni, mert ha a vevő arra vágyik elmegy egy boltba. Szóval amit tudtam elpakoltam, amit meg nem az hol egyik szobába hol a másikba vittem át. Hirtelen felindulásból a kutyát sem zavartam el, gondoltam az édes pofijának megbocsájtják majd az ajtók állapotát. És igen itt lehet mondani, hogy évek, meg a tapasztalat, hogy nem most először fényképeztem, és nem most először fogalmaztam. Mély levegő és fel is tettem a világhálóra kicsiny lakásom. Persze mindezt este, mert olyankor már úgy sem nézi senki. Vagy ha nézi csak nem hív fel. Itt is tévedtem. Hívtak ingatlanos emberek nem csak a lakás miatt, hanem a kutya vagy épp a falon levő képek miatt. Igen találékony emberek, és nem is éreztem azt a nyomást amit mások meséltek. Vagy én voltam túl határozott, és rám hagyták..úgyis jelentkezel ha nem sikerült megvalósítanod magad az ingatlanügynöki pályán. Az első nézelődőnél rájöttem, hogy már unom elmondani, hogy mit és mikor újítottam fel, és miért így és miért úgy. Ráadásul elköszönéskor annyit mondtak, hogy nem rossz. Itt egyből tudtam, hogy nem lesz az övéké, ugyanis a nem rossz, nem azt jelenti hogy jó. Vagy ha jónak gondolod, akkor mondd ki, mert a nem rossz épp hogy egy kicsit sem jó. Komolyan attól hogy egy tagadó szócskát odateszel, nem lesz kevésbé negatív kicsengésű az azt követő jelző. Na de sebaj nem is kellett sokat várnom, mert 5 perc múlva (igen este fél 10-kor ) jött is a másik nézelődő. És akkor egy-egy részlet a hirdetésből:

„Ajánlom azoknak akik szeretik a nyugalmat, ellenben nem akarnak a világ végén lakni.„

„Egyből lakható, egy festést elbír valamint az előszobán a kutya fogzása nyomon követhető az ajtók takarólécein, de egy asztalosnak nem nagy kihívás a rendbetétele. (van rá szakim, ha kell)”

Lépés előre vagy hátra.

Magyarázkodhatnék, hogy miért és hová, de azt hiszem senkit sem érdekel. Nem írtam, pedig történtek dolgok, nem írtam, pedig merültek fel bennem gondolatok. Talán mert lusta voltam, talán mert érdektelen..a lényeg hogy nem írtam. Talán ennek az érdektelenségnek köszönhetően hoztam egy döntést, és léptem. Léptem egy nagyot: hogy vissza vagy épp előre azt mindenki döntse el maga, mert magam sem tudom. A szóval 13 év után visszatértem Szegedre. 

Mondhatnám, hogy könnyű döntés volt, hiszen se kutyám se macskám..pedig de, mert lett egy kutya társam. Róla sem írtam, pedig életem fontos része lett egy francia bulldog lányka. Szeged mellől hoztam, most pedig visszahoztam Csongrád megyébe. Vélhetően hülyének néz. Sebaj, nem csak ő.

Tehát jött a gondolat: lakás el, állás megszerezve és lakás vásárlása. És igen ebben a sorrendben és igen egy hét alatt. Ilyen az, amikor döntés kereslet/kínálat nem meg azok a bolygók is úgy állnak ahogy kell, vagy ahogy éppen te akarod. Én akartam, és megkaptam. 6 hét alatt összepakoltam a több, mint 10 évet (aminek a felét kidobtam, leadtam, elajándékoztam) és megérkeztem. Azért hogy ne legyen minden zökkenőmentes, az első délutánt a kisállat ügyeleten töltöttük, mert LudMilla (aki a se kutya, se macska kutya része) nem bírta a vonat+autó+meleg+költözés kombót. Kellett egy óra mire felfogtam, hogy nem távozott el és hogy rendbe jöhet. Jelentem az infúzióban tuti volt valami sátán vér, mert azóta az ördög szállta meg úgy pörög. Amúgy jó fej: tűri a dobozokat, a naponta változó bútorokat és a hetedik emeletet.

Igen panellakó lettem. És igen még a szemétledobó használata is nehézséget okozott. És igen a rengeteg költözős/bútor dobozokat is éjszaka kamikaze akcióban csempésztük át a szomszéd ház kukájába, miközben a ház alagsorában három is van. Néztem én, hogy a lift mögött van egy lépcső, ami ki tudja hova vezet, és hogy a lépcsőn dobozok vannak (sejtem nem ez a kötelező eljárási rend). Aztán a negyedik kör után a szomszéd megosztotta az infót a kukák elhelyezéséről és hogy még az ajtó is nyitva van. Egy pillanatra elgondolkodtam azon, hogy a szomszéd szelektív mellöl visszahordom a megfelelő helyre, de a lustaság legyőzött. Megjegyzem azóta már csukott szemmel is lemegyek azon a bizonyos lift mögötti lépcsőn. Viszont éjszakai kamikaze akció sokkal romantikusabb és csapatépítőbb. Bár az én csapatomon építeni már nem kell, mert mi fúrunk, faragunk, kalapálunk ha már kitaláltam ezt a költözős dolgot.

Pakolás közben olyan volt mintha leltárt készítettem volna a lelkemben. Akaratlanul végig gondoltam az elmúlt éveket, történéseket és arra kellett rájönnöm, hogy minden úgy van jól ahogy van és ha nem így lenne akkor nem lennék most itt és így. Ja meg arra is, hogy rengeteg felesleges cuccom van, pedig azt hittem, hogy nem is. Meg persze fontos az átgondolt, megtervezett döntéshozatal. Utóbbi nem volt meg, de feladat megoldva: itt mondanék mindenkinek IS köszönetet, mert ez senki nélkül nem ment volna bolygók ide vagy oda.