És akkor esti „tárlat” vezetés.
Valljuk be sok vevő azt gondolja, hogy ő az, aki irányít, ő az Úr hiszen nála
van a pénz. DE! Valahol úgy gondolom, hogy az eladó van első helyen, legalábbis
az én esetemben. Hiszen sosem lehet tudni, hogy mi vezet el ahhoz, hogy elad
kicsiny otthonod. Idegenek előtt megnyitod az intim szférád, ami alapból nehéz,
és akkor is, ha el akarod adni. Hiába tudod mi a cél, akkor is jó esetben
szíved, lelked és az egész életed egy átjáróház lesz. Az emberek alapból
szerettek nálam lenni, mondván, hogy megnyugodnak, hogy egy biztonságos hely,
nyugodt/békés hangulatot áraszt. Igen az én házam, az én váram, az én bástyám. Azt
is hiszem, hogy amit éreztek nálam az természetes, hiszen nálam nem kell
találgatni, hogy létezik-e, hogy is néz ki Isten. Ott állnak
feketén/fehéren/színesen a maguk önvalójában. Na de kérem, mit ér az egész, ha
épp nekem nem adja meg azt a biztonságot, amit mindenki megél? Hol van az én
pontom (nem a G)?! Isten ott van, ahol én, ez fix, s nem azért, mert én vagyok Isten,
hanem mert Krsna mindenhol ott van.
Na de vissza a második
látogatókhoz. Igen Ők voltak azok, akik egyből beleszerettek a kis nyugalom
szigetébe. Akik nem szégyellték kimondani, hogy jó és szép, és tetszik és ha
meg tudunk egyezni akkor nekünk ez kell. Mert kellett neki, én pedig nekik
akartam adni. Így este fél 11-kor a ház előtt a padon ülve ők nem hitték, hogy
rám találtak és én nem hittem, hogy rám találtak. Ez az a pont, amikor e
kereslet/kínálat összetalálkozik, amikor nem ez egyén kerül előtérbe, hanem ott
hárman közösen meg akarunk valamit oldani, hiszen este van (ki-ki nyugalomban)
és nincs kp, és nincs előleg és reggel korán én már indulok Szegedre, és nem nem
tudok várni, mert a vonat sem vár max késik.
Másnap reggel fél 7-kor ott
álltak a foglalóval és némi izgalommal, mintha éjszaka bármi történhetett is
volna. És igen történt: egy percet sem aludtam, hiszen most már tényleg nem a
tervezés fázisába kerültem, hanem a szervezésbe. Pedig aludnom is kellene mert,
másnap el kellene tudni adni magam egy állásinterjún. Utána pedig lakásokat
kellene néznem, az enyém helyett, amit még el sem adtam ..csak majdnem..
Rohadt
nagy döntések, melyeket csak egyedül lehet és egyedül kell meghozni..de ha
tálcán jön butaság lenne nem kinyújtani a kezem és elfogadni. És mindez
kevesebb, mint 24 óra leforgása alatt: hihetetlen.
