Újabb egy év, újabb Replika

Azt mondják 20 év még egy házasságból is sok. Igaz mert 20 év, az épp két évtized. Jó vagyok matekból ugye? Szóval tavaly januárban, most februárban állt össze újra a Replika, mert hát jubileum van, akár a Csapdánál. A különbség (ebből a szempontból) 5 év. Hol is kezdjem? Tudtuk, hogy lesz, tudtuk, hogy akarjuk, de mégis annyi minden változik. Szokták mondani, hogy egy valami biztos az életben és az a változás. Nehézségek: dobosunk külföldön, basszus gitárosunk éppen harmadik Falatkát várja, és énekesünk pedig elfoglalt nem kicsit, hanem nagyon. De szeretjük a kihívásokat. Amiben egyetértettünk: kell póló, hiszen mégis csak évforduló van. Hagytunk időt a tervezésre és kivitelezésre. Közben született egy új dal, amihez egy összevágott klip is társult. Az embereknek tetszett. Fellélegezhetünk: egyenesben vagyunk. A próbákat is összehoztuk/hozták én csak távolról figyeltem a menetet. És eljött a nagy nap. Tavaly is ketten aludtak nálam, idén is. Igaz „Brigi” az állandó tag, a második mindig változó. Egy kis női csacsogás után elindultunk, nem nagy hévvel, de annál nagyobb elszántsággal. Útközben jött az első hívás: merre vagy, jó lenne ha már itt lennél. Hát már majdnem ott voltunk. A bejutás nem volt nehéz, közöltük, hogy valamiféle segítő státuszba jöttünk, és el is hitték, ahogy nekem általában mindenki mindent elhisz. Így egy gyors terepfelmérés, és már pakoltunk is. Közben Zsófi is megérkezett, aki póló hajtogatásban, és shop-olásban verhetetlen, így leginkább csak lelki támogatásban részesítettem. Illetve egy alkalommal bodyguard is lettem, mert hogy jött egy legény aki pólót próbált, majd távozott. Csak épp a póló rajta maradt. Árus lányunk kérte menjek már utána, hogy fizetni ugyan ki fog? Én pedig gondolkodás nélkül utána mentem, megkocogtattam vállát, és határozottan kérdeztem: A pólót kifizetnéd? Ő összerezzenve válaszolta, hogy persze. Jót nevettünk, igazán félelmetes lehettem. Aztán kipakolt a Cadaveres is. Valahogy én is bekeveredtem a pult mögé, és már be is fogtak. Igazából itt már nincs enyém vagy tied. Mindenki árul mindent, és szépen jegyzik, hogy mit és kinek. Ez a csapatmunka. Majd jöttek a többiek, akik tavaly is megjelentek. Igaz elővételben nem annyi jegy kelt el mint tavaly, de szépen szaporodtak az emberek. És valóban megannyi ismerős arc. Persze van akihez negatív emlék társult, de mit tesz a rövid haj? Annyit, hogy meg sem ismer. Aztán egyszer csak hallható és látható, hogy kezd a Cadaveres. Belestem egy kicsit. A teremben hideg van. Az összes légkondi megy, minek? Sebaj pár perc után vissza a pulthoz, ahova csak úgy jönnek az emberek. Jött egy srác, hogy ő nyert egy cd-t. Ohh tényleg nyereményjátékunk is volt. Elhittük neki és örömmel választotta ki az albumot. És elkezdődött a koncert. Bementem előre, hogy fotózzak. Negyed óra után vettem észre, hogy valami nem jó a memóriakártyával: demo üzemmódban fotóztam. Ez annyit jelentett, hogy semmit sem mentett le. Kezdődött a pánikom, de mit sem törődve, hogy a hátamban állnak az emberek, szétszedtem, majd újra össze és folyt köv. Küzdelem volt a fotózás, bár volt védőburkom, de mindig volt valaki aki közelebb akart kerülni a sztárokhoz. Küzdelem közben, volt aki felajánlotta, hogy szól a tagoknak (így koncert közben) hogy nézzenek rám, hogy legyen egy jó fotóm, mert hogy ő ismeri őket. Hadakoztunk egy kicsit, majd megkértem, hogy vegye  már ki a kezét az objektívem elől, mert biza ha ott marad ugyan nem néznek képeket másnap a neten. Ekkor leesett neki, hogy bár hobbi fotós vagyok, mégis céllal vagyok én ott. Így mögém állt (bár ne tette volna). Igazán testközeli élmény volt. Próbáltam kikapcsolni magamban a KO gombot: sikerült. Jó volt látni, ahogy a fiúk belejönnek a koncertbe: a kezdeti „félelem”, hogy egy év kimaradt lassan a füstgéppel együtt felszállt, és jöhetett az örömködés. Elől minden rezdülést lehet látni: a mosolyt, a fintort, a meglepődést. Lehet látni, hogy egymás tévesztéseit, hogyan reagálják le. Lehet látni, mikor állnak a dobok elé és segítik dobosukat. Persze sokan gondolhatják, hogy ezek az összefordulások arról szólnak, hogy jajj de jó együtt játszani és legyünk egyben, és persze ez is benne van, de az egymás segítése fontosabb ennél, hiszen bárki eltévedhet egy kicsit. Elől állva belátsz a színfalak mögé, ahol a közeli hozzátartozók buliznak: pl a Falat család, igaz legkisebb Falat otthon alszik, de még mindig maradt kettő, akik boldogan nézik apjukat. Vagy egy sorral mögötted láthatod a már két felnőtt Csató-t, akik csillogó szemmel néznek fel apjukra: mert igen Ő a mi Apánk. És még mi a jó abban, hogy elől állsz? Egyfelől jó összenézni velük, adni egy egy bátorító mosolyt, egy egy buzdító jelet, mert a támogatás, elismerés, lelkesítés mindenkinek kell, még 20 év után is. A koncert felénél visszamentem a shophoz, hogy Zsófi is részesülhessen a megannyi jóban. Örömmel távozott a pult mögül. Koncert alatt nem árultam halálra magam, tudtam, hogy a dömping majd a végén jön. Aztán Zsófi vissza, és én is vissza az első sorba. Gépemet biztonságba helyeztem, és már nem foglalkoztam másokkal, csak a magam örömére, töltődésére vágytam, mert az erő ott volt a színpadon, áramlott a hangfalakból, és áradt a dalszövegekből. Elkaptam egy egy mondatot a közönségből: basszus ütős ez a szöveg, mekkora ez a dal. És igen mekkora szövegek ezek, és mekkora hatalma van és mekkora ereje:

„Vágyunkból születtünk,

földből és vízből gyúrtad sárrá ezt a testünk,

Látod, hogyan élünk,

Nem hiszünk benned,

Mégis add meg amit kérünk.

Véget nem érő úton járok,

most már szeretnélek megkérdezni,

régóta ugyan arra vágyom

mikor fogok már megérkezni.

Sokáig sötétségben Éltem,

Nem értettem,

mi a dolgom itt.

De te a tudás fáklyájával,

megmutattad,

merre kell mennem.

Azt mondod könnyű

ez az út, 

én nehéznek érzem,

ezért arra kérlek:

Add meg, add meg amit kérek, 

vedd el, vedd el amitől félek.”

És ha az első sornál is közelebb állsz, akkor tényleg tudod, érted, hogy miről is szól…

Egy szó zakatolt az agyamban utána és most is: köszönöm. 

Mivé lesz szép magyar nyelvünk, avagy Kazinczy forog a sírjában

A magyar nyelv szép, kifejező, választékos, és igen a külföldieknek nehéz. És akkor? Nekem sem volt könnyű a német, abba is hagytam. A minap épp egy pro és kontra vega nem vega életek ízeinek csatájába csöppentem bele. Ahol a húsimádó (ami nem baj, és nem is érdekel, hogy ki mit eszik, csak engem hagyjanak már békén) állította, hogy a vega étel ízetlen. Bevillant a nagy mondás: a tréfa ízetlen, az étel íztelen. Láttam magam előtt a magyar tanárom arcát, hogy istenem ezt sem tudod.. Na és halkan, alázattal szóvá is tettem vélt igazam. A célpont nem vette sértésnek, hanem meg is köszönte. Majd mondta, hogy utána nézett és 2003 óta a Magyar Tudományos Akadémia elfogadottnak tekinti mind a kettőt, bár tudja, hogy sokan vitatkoznak erről. Hát de? Persze háttal sem kezdünk mondatot, csakis szembe mondjuk az igazat. Ez a magyar nyelv szépsége: háttal nem mindegy, hogy mi is a szövegkörnyezet. Szerény véleményem szerint az ízetlen az ízléstelennek egy csökevény szava, ami egyszerű rövidülés. És ugye az ételre ritkán mondjuk, hogy ízléstelen. Persze akár az is lehet, de általában még sem az. Majd eszembe jutott az 1-jén vs 1-én dolog. Ugye emlékszik más is arra, hogy a második volt a helyes, még amikor tanultunk mi 77-esek írni? Persze neten olvasható az is, hogy ez öröktől fogva így volt, és a tanáraink tudták már akkor is rosszul. Igen valószínűleg hihető, hogy egy magyar tanár rosszul tudja és úgy tanítja. Sebaj ha –jén akkor –jén. De egy dolog felmerül bennem, hogy mire fel vannak a változások. Mi változik: a betűk nem, a szavak értelmének sem kellene. Akkor minek változnak évről évre a helyesírás szabályai? Vagy épp a nép tudásának degradálódása vonja ezt maga után? Ez egy oda-vissza működő hatás-ellenhatás. Ne tanulj fiam, inkább a te szintedhez igazítjuk a magyar nyelvet? Ha hülye vagy és nem tanulsz, semmi baj majd alakítunk hozzád mindent. És mi lesz a következő? Mondjuk 20 év múlva eltűnik a „ly”, mert egyszerűen képtelenek lesznek gyermekeink felfogni, hogy a lyuk az lyuk? És ha még értelmét sem látjuk, attól még fogadjuk el, hogy ez van és kész, mert egyszerűen a magyar nyelv csodálatos.

Jah és halkan megjegyzem, az ételek soha nem a hústól lesznek ízesek.. de a magyar nyelv ettől még ízesnek mondható.

Konyhatündér

Egyik nap meglepetésként ért a felismerés, hogy vannak még sertészsírt tartalmazó kenyerek a boltok polcain. Igazából nálunk „krisnáséknál” nem szokás bolti pékárut venni. Leginkább azért, mert egy: nem tudjuk mi van benne így nem tudjuk felajánlani nyugodt szívvel. Kettő: hisszük, hogy a sütéssel az emberek elméje, érzései belekerülnek az általa készített ételbe. És nézzünk őszintén önmagunkba, milyen gondolataink vannak? A legtöbbet még önmagunk előtt sem merjük felvállalni, nemhogy azt a felelősséget, amit gondolatainkkal okozunk. A kezdeti sokk után előszedtem rég nem használt kenyérsütő gépemet és a kis sütőkönyvemet, hiszen az arányokra nem emlékeztem már. Elsőre felfedeztem egy gyorssütés funkciót. Na mondom jó lesz ez nekem, mert miért is érnék rá ebben a rohanó világban. Biztos jó, és tény, hogy gyors funkció de hogy a kenyér nem sült meg az is biztos. Nem vagyok az a kétségbeesős fajta. Igaz nem két kenyérre számoltam a lisztet, de kiegészítettem rétesliszttel. És csoda történt: a nem gyors funkcióval tökéletes kenyeret alkotott a gép (neki legalább nincsenek gondolatai). Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a sötét sütési színt választottam. Nos ha ez a sötét el sem merem képzelni, milyen lehet a világos…

A jóbarátom állította, hogy a Cinnabon  - amerikai fahéjas tekercsnél istenibbet és édesebbet és mennyeibbet nem evett még, és nem kis célzást véltem felfedezni abban, hogy egy recept linket át is küldött nekem, mondván, ha nagyon unatkoznék, és ha nincs jobb dolgom akkor talán na mégis. Persze nem ugrok én első szóra és jól át kell ezt gondolni. Mondjuk ez sem igaz, mert valójában nálam ez is csak kedv kérdése. Legjobban a keverjük össze géppel és süssük meg zabpelyhes, zabkorpás kekszek a barátaim. Na de ha egyszer valaki beleülteti azt a bizonyos bogarat a fülembe, akkor az zümmög ám rendesen. Így egyik nap szépen bevásároltam hozzá (ezek az amcsik tudnak élni, no nem a magyar minimál bérből). Aztán hazavittem a dolgokat, de napokig csak pihentettem a dolgot. Aztán egyszer csak jött az ihlet: most vagy soha. Előkészültem, kivittem magammal online receptemet és hajrá. Első lépés: futtasd fel az élesztőt. Hmm, ez vajon mit jelent és honnan tudom majd, hogy már felfutott vagy még csak szaladgál. Sebaj: tej, cukor, élesztő és konvektor. Negyed óra múlva megnéztem, persze nem lettem okosabb, hogy épp csak megállt szusszanni vagy már befejezte a futást, de minden okos azt írta a neten, hogy 15 perc elég és az iskolai tanulmányaimból jól tudtam a 15 perc az biza negyed óra. Levettem a konvektorról: bele a liszt a vaj és akkor gyúrjunk egy közepesen, lágy tésztát. Na köszi, ezektől mindig megáll az eszem.. Vajon ez mit jelent? Komolyan senki nem gondol a kezdő konyhatündérekre? Sóhajtva elkezdtem dögönyözni, aztán elképzeltem, hogy ezt vagy 20 percig fogom még csinálni, aztán vagy jó vagy nem jó alapon megint mehet a konvektorra, hogy megkeljen. Ez utóbbiról legalább tudom, hogy ha megkelt, akkor  kétszer akkora mint amikor még aludni tért. Eközben szemem a kenyérsütő gépre tévedt, és annak a 9-es funkciójára: dagasztás. Hát ez az, ez kell nekem felkiáltással már zutty bele, bekapcsolás és dagaszd magadnak, magadban bébi, addig én kipihenem az élesztő kergetését és a lágy tészta rejtélyét. Meg is oldotta a gép. Közben összekevertem a fahéjat és a cukrot, illetve a krémsajtot, vajjal és porcukorral habosra felvertem. Legalábbis azt hittem. Jött a nyújtás. Ebben is persze, hogy jó vagyok. Ahogy láttam anyumtól lazán megszórtam liszttel (akár a hozzáértők) az asztalt, hogy ne tapadjon, gyúrtam kettőt a tésztán (mintha tudnám és érteném miért is kell) majd előszedtem a nyújtófát és nekiestem. Persze 50*60 cm-es téglalapot kellett kiformázni. Persze, jó hogy nem már valami hatszöget. Mondjuk mindkettő egyformán okozna nehézséget. Tehát amikor nagyjából a méret megfelelő volt (az alakzatot hagyjuk, nem voltam jó mértanból, de Isten a tanúm semmire sem emlékeztetett.. vagyis de olyan igazi hungarista nagy Magyarország lett) fogtam a lágy vajat és bekentem vele a tésztát. Azt hiszem egy évre való vajmennyiséget tettem bele ebbe a 60 dkg lisztbe. Bekenés után igazán lazán beszórtam fahéjjal a tésztát. Ez igazán jól ment, majd a nyújtófával belemasszíroztam. Aztán jött a feltekerés, jó szorosan. Na itt világosodtam meg, hogy miért fontos a téglalap, mert így feltekerve a nem egyenes szélei igazán vicces alakot vettek fel. Sebaj, szépen levágtam a végén és már úgy tűnt mintha tényleg téglalap lett volna a kiinduló alakzat. Aztán a szeletelés fázisa következett. Írta a recept, hogy vastagabb cérnával végezzük, hogy ne deformálódjon el. Ezt persze egyáltalán nem értettem, így maradtam a késnél. Gondoltam majd visszaformázom, és így is tettem. A recept azt is tanácsolata, hogy tegyem muffin formába: hát persze, hogy nem fért bele. Sebaj, bele a tepsibe és vissza a konvektorra, hogy térjen nyugovóra majd fél óra múlva keljen fel. Soha ekkora szerepet még nem kapott a konyhai konvektorom életemben. 30 perc múlva találkoztam újra a csigákkal, kicsit nagyobbak lettek, így már biztos tudom az alvás hizlal.  A sütőt előmelegítettem és betettem őket. 12 perc és már szedtem is ki őket. A tetejét meg kellett kenni a vajas sajtkrémmel. Természetesen nekem lefolyt, hiszen a meleg csigára kellett tenni, a vaj meg ugye olvad, na meg a sajt is. Nem is értem a recept mellé tett fotón nem folyt le. Lehet, van valami hibernáló konyhai eszköz, ami egyből rádermeszti? Kihűlés után jött a teszt. Igazi USA érzés: tömény édes, és ragadós, de igazán élvezetes. És tényleg az lehetett, mert kollégám kérte, hogy süssek már nekik pár nap múlva a hétvégi bulijukba. Bevállaltam, miért is ne. Na és a második adagnál tudtam meg milyen, amikor az élesztő felfut. Igazán nem gusztusos látvány, de annál hasznosabb. Mert a gépben a dagasztás tényleg a duplájára növelte a tésztát. És nyújtás közben még hozzáértés nélkül is tapasztaltam a tésztán, hogy ez igazán jó. Könnyebb volt nyújtani. Na, a téglalap most sem jött össze. Viszont a sajt,vaj, cukor kombót most kézzel vertem habosra. Megállapítottam ügyesebb vagyok, mint a gép. És a csigák kelés közben megint a duplájára dagadtak ébredés után a hero-konvektoromon. Majd mentek is a sütőbe, és olyan kedvesen néztek ki sülés közben, hogy egy párnára ülve gyönyörködtem bennük. (igen üveg ablaka van a sütőmnek). Nem akartam, hogy a túlsütéssel elrontsam ezt a szépséget. 12 perc után, szigorúan betartva kiszedtem őket, következett a sajtkrém kenés, ami megint elolvadt és lefolyt. Magyarul a csigák tocsogtak a sajtkrémben, de hát ez is USA feeling. És hogy hogyan jellemezték alkotásom? Egyszóval: mestermunka. Igaz oklevelet, és plecsnit nem kaptam, de akkor is elégedett voltam magammal. Jah és most mondja valaki, hogy ebbe nem tettem bele a szívemet és a lelkemet???

12 ember halálára, avagy ha a tűzzel játszol..

Nem vallásokról, hitekről, hitnek vélt eszmékről van itt szó. Egyszerűen az emberi testbe bújt állati viselkedésről. 

Bármilyen írást legyen az szent vagy nem szent, vagy vers, vagy novella bárki, bárhogy értelmezhet. Azt, hogy a szerző mire gondolt közben sosem tudjuk meg, sosem fejtjük meg, csak elhisszük mert egy okosabbnak vélt ember egyszer azt mondta, hogy a piros szegfű a forradalom jele, a vörös rózsa meg a szerelemé. 

Visszatérve a történésre, miért is ébresztjük fel az alvó oroszlánt? Igen vannak szélsőségesek akár politikában, akár vallásban, akár szerelemben. A szélsőségeseket meg jobb békén hagyni. Egyfelől mert úgysem békél meg, hiszen neki lételeme ez a radikális és szélsőséges álláspont. Neki életereje az agresszió. És hogy miért? Nem biztos, hogy értenünk kell, hanem egyszerűen csak elfogadni és (igen ismétlem önmagam) békén hagyni. Vannak személyek, dolgok, eszmék, szentek, guruk akiket nem figurázunk ki. Mert egyszerűen (ha őt nem is) de tiszteljük és elfogadjuk azokat akik őt szeretik, imádják, képviselik, követik. 

Valahol egyszer az egyik félnek meg kell állnia ahhoz, hogy a másiknak ne legyen válaszreakciója. És igen ez a nagyokat igazán zavarná, így ha netán békesség ütné fel a fejét gyorsan generálni kell ismét valamit, mert amíg két ember van a Földön a békesség elképzelhetetlen. 

Szóval ha a tűzzel játszunk az megéget, ha felébresztjük az alvó oroszlánt az bizony meg fog enni… 

És bár nem vasárnap volt, és nem akkor és nem ott.. de lehet bárhol, bármikor..

Amikor együtt sírsz és nevetsz egy filmmel

Attól függetlenül, hogy imádom Indiát úgy ahogy van, nem vagyok elfogult indiai filmrajongó. Először is mert ők két óránál rövidebbet nem készítenek. Másod sorban sok a tánc a zene és az ének, és bár jó azt hallgatni, de valahogy nem tudok azonosulni amikor ez egy filmben van (a Walt Disney alkotásokban sem kedvelem a dalokat). És harmadjára ők nagyon és igazán csöpögősen tudnak szerelmesek lenni. Nem lehet ezen csodálkozni, hiszen egész India intenzív adrenalin bomba a nyugatiaknak, még akkor is ha  elmélyülni szeretnének önmagunkban, vagy Istenben vagy az Univerzumban. Szóval ők igazán nevetnek, és sírnak és szeretne. Érthető, hogy ezen előítéletekkel eltelt egy kis idő mire rászántam magam, hogy megnézzem A nevem Khan alkotást. Még jó, hogy volt aki noszogasson. Mikor elindítottam láttam, hogy a hátralevő idő nem 1 valamennyivel kezdődik, hanem a várt 2-es szám villant fel. Sebaj, miért is ne? Hisz egyszer élünk?! Na nem egyszer, hanem többször, de csak épp a jelen egyszeriről lehetnénk tudatosak. Ahogy elkezdődött a film a hatása alá kerültem. A történetet nem írom le, aki akarja nézze meg. A főszereplő egyszerűen tökéletes. A hit, a tiszta őszinteség, az igazmondás, a nemes egyszerűség, az önzetlenség, az Istenszeretet, az elvhűség, a hősiesség minden formája tökéletesen átjön. Amikor ő nevetett én nevettem, amikor sírnia kellett volna én sírtam, mert ő nem tudott. Amikor könnyebb lett volna hazudnia és hazudtam helyette, mert ő erre sem volt képes. Amikor közeledett a célja felé, vele izzadt a tenyerem, amikor elszalasztotta az alkalmat nem keseregtem, ahogy ő sem. És amikor feladhatta volna, tudtam, hogy nem adja fel véghez viszi hiszen megígérte. A film végén egy gondolat maradt meg bennem: Rain man, és Forrest Gump mehet a sarokba, mert a nevem Khan és nem vagyok terrorista. 

És Khan két gondolata amin érdemes elidőzni:

1. Nincs muszlim vagy hindu. Csak jó és rossz van.

2. Nem értem, ha valahova vendégségbe megyek azt mondják érezzem otthon magam. De hogyan érezhetném otthon magam, ha nem otthon vagyok?

A vasárnapokról politika mentesen

Manapság szinte mindenért mindenki hőbörög. Vagy ellene, vagy mellette, vagy csak illemből vagy csak megszokásból. De tény, hogy sosem lesz olyan döntés, ami mindenkinek jó. Nézzük ezt a vasárnapi zárva nem zárva kérdést. Én emlékeimbe fel tudom idézni, hogy milyen volt mikor vasárnap nem voltak nyitva boltok. És arra is emlékszem, hogy 10 perc gyaloglásra volt egy non-stop 06:00-22:00 minden nap. Már akkor sem értettem, hogy miért non-stop, ha egyszer van olyan, amikor nincs nyitva. Bár a non-stop Mc-ben is van egy időszak, amikor zárva van, és ha a nagy multi megteheti, az idegen szavaknak már értelmezést ad, akkor nehogy már egy hazai ne tehesse meg. A lényeg, hogy a mai álláspont szerint márciustól csak egyes boltokban tudunk vásárolni. Hmm. Demokrácia? Szabadság? Szépen hangzó elv, hogy a vasárnap legyen a családoké. No de mit ér a családi együttlét, ha üres lesz az asztal? Ha anyuka és apuka is ideges, mert az a napi bevétel kiesik, ha épp emiatt lesz leépítés egyes boltokban. Értem én hogy a munkavállalók érdeke, hogy az állam kiálljon mellettük és ne legyenek kizsákmányolva. Kedves állam ettől még mindig ki lesznek zsákmányolva, mert a kevesebb bevétel miatt, mindig előjön a bejelentelek 4-6 órában, és jó esetben megkapod a 8 órás minimálbért. De persze szabadság pénzt nem adunk, táppénzt is csak fogcsikorgatva fizetünk, mert jajj félünk, hogy lebukunk. És persze ha szabira mész oldd meg, hogy legyen helyettesed. Na jah, igaz ezeket nem látom egy munkatörvénykönyvben sem leírva. De azt persze igen, hogy az én 26 nap szabim minimum 50%-ával a munkáltatom rendelkezik. Igen, majd ő megmondja, hogy mikor menjek nyaralni, pihenni, családot látogatni, esküvőre, ballagásra. Mert ez miért is lehetne az én döntésem? Nem hiszem, hogy a munkanélküli vasárnapok hatására majd megnő a templomi látogatások száma, ha mégis akkor hipp hipp hurrá, mert még mindig hisszük, hogy a templomba járástól jobb emberek leszünk. Kevésbé verjük az asszonyt, a férjet, a gyereket, kevesebbet iszunk és nem erőszakot sosem követünk el. Mert hát ezt jelentené a vallásos életmód, ami nem a vasárnapi templomba járással kezdődik és ér véget. És mindeközben beárnyékolja mindezt a családbarát megközelítést, hogy a Nemzeti Dohányboltok szélesebb skálát kapnak a forgalmazott árucikkekre. Vajon miért is? Ha jól hallottam és talán igaz is három terméket választhatnak majd még. Sejthetően a jégkrém lefoglalja, az egyik fő helyet. Nehogy már a kenyér és a tej legyen az. Szóval a trafikok szépen lassan kis boltokká fejlődnek, a nagy boltok meg ha van eszük szombat éjfélig nyitva lesznek és hétfőn 00:01-kor kinyitnak, mert hát mégis csak család barátabb az hogy a férj és az asszony nem tölti otthon az éjszakát sem egymással, sem a gyerekekkel. Ugye, hogy ugye?

Mert hát volt egy 2014

Nem szoktam az év utolsó napján átgondolni az előző 364 napot. Miért? Mert ez egy naptár utolsó oldalán levő utolsó dátum. Nincs köze a valós lezáráshoz, az újrakezdéshez. Csak egyszerűen annyi, hogy eddig 2014, utána 2015. És mi változik? Jönnek a nagy fogadalomtételek, a nagy álmok és megvalósítási vágyak. A valóságban az a nagyszerű, hogy ezt február 22-én épp úgy megteheted. 

„Az időnek a valóságban nincs tagozódása, az új hó, új esztendő kezdete nem jár mennydörgéssel vagy trombitaharsogással, és még az új évszázad beköszöntésekor is csak mi, emberek lövöldözünk és kongatjunk a harangokat.”

Thomas Mann

Tudom, hogy a népnek a kenyér mellett kell a cirkusz is, de a tűzijátékban még mindig csak a rengeteg pénzt látom, amit annyi minden másra fordíthatna az állam. Nem, nem politizálok (meg sem kell fogadnom) és nem kizárólag az ételosztásra gondolok, hanem megannyi másra. Igazából mindenre ami esetleg pénzzel kicsit enyhíthető lenne. 

Na de visszatérve a 2014 01 01 - 2014 12 31 közti időszakára főbb pontokban: voltam Indiában immáron harmadszor. Elváltam papíron mint a nagyok. Végig fesztiváloztam a nyarat. Elhagytam mindenem és vissza is kaptam. Levágattam a hajam. Hol fogytam, hol híztam. Sok embert újra felfedeztem, sokakat megismertem. Megtudtam ki van mellettem és ki nem, ami igazán felszabadító érzés. És sokat sírtam és még többet nevettem, és igen ekkor is voltak mellettem és volt hogy nem volt mellettem fizikailag senki, de mégis éreztem hogy van ott Valaki. Köszönöm. 

És igen kiosztottunk 15.600 adag ételt, megszámlálhatatlan ruhát, játékot és könyvet. Örömet szereztünk, mosolyt csaltunk az emberek arcára, melegséget a szívükbe és reményt a reménytelenségbe.