Őszi séta

Zelk Zoltán: Október

Kisöccsétől, Szeptembertől

búcsút vesz és útra kél,

paripája sűrű felhő,

a hintója őszi szél.

Sárga levél hull eléje,

amerre vágtatva jár,

félve nézi erdő, liget,

de ő vágtat, meg se áll.

Hová, hová oly sietve,

felhőlovas szélszekér?

Azt hiszed tán, aki siet,

aki vágtat, messze ér?

Dehogy hiszi, dehogy hiszi

hiszen nem megyen ő messze,

csak addig fut, míg rátalál,

a bátyjára, Novemberre.

Buli vagy fotó, a kettő együtt nem megy

Kijelenthetem, hogy szerencsés helyzetben vagyok. Szombaton hódolhattam a hobbimnak, szórakozhattam és még társulhattam Somogyvámosról és Budapestről érkező Krisna-hívőkkel. Ember kívánhat többet? A válasz igen, de most nem kívántam mást, mert legyünk elégedettek helyzetünket, mert kaphatunk rosszabbat is. Szóval napközben egy ingyenes egész napos indiai fesztiválon voltam, un. Lélek-kapu fesztivál, ami kis hazánk nagyobb városaiban került megrendezésre. Mert igen, aki régen nagy fesztivállátogató volt az eddig is tudta aki pedig nem az most megtudhatja, hogy  krisnások szeretnek bulizni. Lehet, hogy mindenki mást ért bulin, de az evés-ivás, zene-tánc mégis csak minden buli alapja, s persze mindenki a maga elvi szerint, de a buli az buli. Szóval fel-alá járkáltam, fotóztam, beszélgettem, hiszen ezt vállaltam. És mert alapból még mindig úgy alakulnak napjaim, hogy vagy semmi vagy minden egyszerre, este 6-kor már indultam is Black out koncertre. Fotózási szándékkal. Ezt minden koncert előtt tudatosítom, mert ha elkezdek fényképezni akkor a buli elmarad, ha viszont elkezdek bulizni akkor meg a fényképezés marad el. Így hiába forever love a Depeche Mode, és voltam számtalan koncerten egy saját készítésű képem sincs róluk. Ilyenkor figyelni kell, hogy jó helyre állj, hogy tudd a frontember szokásait, mert mindenkinek megvan, hogy balra fordul általában, jobbra vagy szembe, hogy letérdel-e, hogy ugrál-e. Szóval ha szereted a fotózni kívánt együttest nyert ügyed van mert ismered a szokásait, ha nem akkor szívhatsz nagyot, mert ha tömeg van akkor nem mész te semerre, beszorulsz és szenvedsz hogy de istenem miért nem erre néz, fordul, ugrik. Hála Istennek Kowa elég sok formációban van, így könnyen kitapasztalható a mozgása. De a külső térben ülve sokszor figyeltem hova is kerülnek a színpadi dolgok. Szóval bementem és onnan el nem mozdultam. Páran szóltak barátok közül, hogy van már elég kép, s most már akár ugrálhatnék is, de ha elkap a gépszíj akkor nincs megállás, csak azt figyeled, hova néz, mikor mosolyog, mit hogyan csinál, és egyszerűen meg akarod örökíteni a pillanatot, a pillanatnyi érzéseket. Hát mindenki döntse el maga, hogy nekem ez sikerült-e:

Mert az idő mérvadó

Bevallom vannak apró kis tesztjeim, trükkjeim ami alapján embereket be helyezek egy egy kis skatulyába. Tudom kinek hol a helye és szerepe az életemben. Szerintem az ember egyik legfontosabb ismérve az időhöz való viszonya. Értem én ezen a találkozásokat, az időpontokat. Tudom van egy felfogás ami szerint egy nőnek illik 5-10 percet késni a „találkáról”. No de pont ezer éve voltam utoljára olyan találkán ami ténylegesen ez az előre elkészülök randevú volt, és akkor sem rémlik hogy használtam volna ezt a női taktikát, s azt hiszem hogy ha manapság kerülnék ilyen szituációba (Isten ments a spontán dolgok mindig jobbak, mert természetesebbek és őszintébbek) akkor sem használnám, mert a lényegét nem értem. Minek kell valakit megvárakoztatni, ha a vége az, hogy így is úgyis elmegyek a megbeszélt helyre? Szóval ha barátokkal találkozok általában 3-5 perccel érek oda korábban. Köszönhető ez annak, hogy az óráim 2 perccel előrébb vannak állítva, így biztosítva hogy odaérjek, vagy elérjem a buszt, vonatot. Érdekes mert ezt alkalmazom vagy 20 éve, tehát tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy adjak az időhöz két percet, de mégis sokszor mentett meg utazáskor ez a két perc. Furcsa ez az önhipnózis. És hogy az embereknél hogy tesztelek? Leginkább az ételosztásokon, mert sokan vannak akik lelkesen jelentkeznek, s úgy gondolják mivel ingyen és önkéntesen teszik, így nem kell ezt komolyan venni. Pedig de. Valójában konkrét működési folyamatunk van. Aki főz 8-ra megy, a segítők 11-re. Ha van zöldség előkészítés akkor mindenki 8-ra, mert 9-re már mindennek elő kell készítve lenni, hiszen a főzés 110-130 liternél közel két óra. No és amikor valaki ígér, akkor az tartson is. Tehát ha jön időpontra rendben. Ha nem jön akkor ez annyit tesz, hogy többször nem hívom, jöhet segíthet, de fixen nem számíthatok rá. Persze vannak vis major helyzetek, de ezt illik időben jelezni, és nem a találka előtti 5 percben. És hogy mi alapján döntöm el, hogy vis major, vagy csak kifogás, magyarázkodás? Egyszerű megérzés, hangulat. Jöhet ez tényközlés mailben, sms-ben, telefonon, a hangulat akkor is átjön. Elég egy szó, és észrevehető hogy ki milyen hangnemben, hangulatban írja. Nem kell hozzá sem sok pont, vagy kérdőjel sem kis vagy nagy betű. Egyszerűen ránézek és olvasás közben érzem, hogy pozitív vagy negatív. Ennyi. S hogy tévedhetek-e? Természetesen igen, de a nagy többségben mindig beigazolódik, hogy nem tévedtem emberünkkel kapcsolatban. Mert az a belső hang, az a megérzés mindenkinél ott van, és jelez mint egy riasztó, de mi szépen elnyomjuk mert mi hisszük hogy mindent jobban tudunk, mert mi vagyunk az irányítók. És ha tévedünk, akkor még mindig adhatunk második, harmadik esélyt. Az esélyek száma mindig hely-idő-körülmény, ki mennyit bír el, mennyit áldoz be. Én általában sokat, többet is mint kellene, így meg kell tanulnom elengedni, mert ezzel az én életem könnyebb lesz, és a másiké is. 

Amikor fekete és fehér

Mert igenis van amikor valami nem színes csak fekete és fehér, és igen vannak rosszabb napok, nehezebb helyzetek, melyek kihozzák belőled azt amit nem igazán szeretnél, de egyszerűen nem tudod kezelni, hiába mondják ne görcsölj, ne feszülj, te mégis őrlődsz, mert nem a terveid szerint történnek a dolgok, mert nem tudod irányítani, mert úgy érzed elvesztél benne, s akarod, szeretnéd hogy minden úgy menjen mint már három éve, mint az utóbbi 3 hónapban: olajozottan és gyorsan. De van amikor valamiért mégsem sikerül. Hiába a reggeli gyors bevásárlás a következő hónap 4 hétvégéjére, hiába a könnyített főzési mechanizmus: mirelit és üst. Az üst csak nem forral, a borsó csak nem fő, és így rántani sem lehet. Az idő telik, kiszólsz a várakozóknak, hogy elnézést technikai okok miatt 20 percet késünk, közben tudod hogy egy óra is lehet ez a 20 perc, mint a MÁV-nál, ahol mindig az van kiírva, hogy késik 5 percet, na de mihez képest 5 percet? Szóval állsz és nézed az üstöt, forrj már te, de az csak nem teszi, hiszen mégis csak 40 kiló mirelit zöldborsó zuttyant bele. Szóval jó lenne ez a zöldborsó főzelék, ha borsó puhulna, és a forrna és a rántás belekerülne. De döntést kell hoznod, fél egy, tovább nem várhatnak, legyen párolt zöldborsó leves, az sem rossz, sőt ízletes. És igen van amikor az emberek is türelmetlenek, mert várni kellett, mert késtünk, s igen van aki vidékről jön az ételért és előre kell engedni, mert ha lekési a buszt akkor két óra múlva jön a másik, a gyerekek meg várják az ebédet. És igen ilyenkor határozottan kell szólni, türelmet megértést és elfogadást kérni, hiszen emberek vagyunk (és üstök) és mi is hibázhatunk, mint ahogy mások. És igen nem adhatunk mindenkinek egyszerre, mert két kezünk van, hiába szeretnénk többet.  És igen sajnos nem tudunk mindenkinek több kiló szőlőt adni, hiába vannak többen, mert egyenlőség van, és örülünk hogy egyáltalán szőlőt is adhatunk. És igen van amikor nehéz az emberekkel, és legnehezebb önmagunkkal. De a célunkat, küldetésünket nem feledhetjük, hogy mit miért teszünk, miért adunk, s miért kapunk. Mea culpa, hiszem emberek vagyunk, de a következő alkalommal ismét ott állunk, s adunk, mert adni jó.

A jótékonykodás jegyében

Vajon miért van az hogy sokszor nincs semmi majd hirtelen minden egyszerre, vagy legalábbis egymás után. Szóval multicégünk bevállalta társadalmi munkában egy óvoda karbantartását. Ez több szempontból is vonzó: nem egy irodában ülsz és még hiheted hogy jót is teszel. Persze augusztusban jobb lett volna, de nem a kényelem a fontos. Iskolás koromban nem vettem rész t ilyen szedd magad akciókban. No de irodánk lelkesen bevállalt egy napot, így reggel nyolckor csákóval a fejemen vártam a balesetvédelmi oktatást, majd a feladatot. Hála istennek csákós kép nem készült. Hamar kiderült a lányoknak a kerítés festés fekszik a legjobban. Szép nutella színű festékkel dolgoztunk. Első lépésként kesztyűt választottunk, na meg szép védőszemüveget, persze utóbbi kicsit hosszabb ideig tartott, mert hát nem mindegy milyen színű, milyen alakú, mert egy magára adó festő szakmunkás nő, azért mégis csak nő. Bár megjegyzem 5 percnél nem volt tovább rajtunk, mert mégsem tűnt olyan veszélyesnek ez a kerítés festés. Három csapatunk volt: csiszoló, portalanító és festő. 10 perc alatt össze is szoktunk, egymással szemben festettük a kerítést (néha egymást, vagy épp magunkat) kívül belül. Közben pedig akarva akaratlanul ment a beszélgetés mindenről, mindenkiről. Persze művezetőnket lehetett okolni mindenért, mert a közös bűnbak mindig összekovácsolja a csoportot. Ez a csoportdinamika, nincs mit tenni emberek vagyunk, még ha poénból is „b@szogattuk” de jó volt szívni a vérét. Állta a sarat, mint egy jó mentor a lányok csapatában, csak épp mi tegeződtünk. Az ebédszünet után mindenki erős késztetést érzett arra, hogy befeküdjön az ovisok közé, mert olyan kedvesen, aranyosan aludtak a pici ágyban. Voltak akik visszaemlékeztek óvodás korukra, hogy mennyire utáltak aludni, de most mit nem adnának egy kis sziesztáért. Én nem sok mindenre emlékszem az oviból: egy harapásra, két férjre (persze egy időben), a homokozóra, meg az elmesélésből, hogy az óvónőnek problémája volt, hogy sokat vagyok a fiúkkal. No de a desszert elfogyasztása után (kiderült mindenki a kakaós csiga belsejére hajt, és hiába rebesgettük szempilláinkat nem adták nekünk férfi kollégáink) ismét célba vettük a pontosan 157 elemből álló kerítést. Az elem fogalma szigorúan titkos, csak tapasztalattal rendelkezők tudhatják meg, annyit elárulhatok az elem nem egyenlő a lécek számával, mert abból pontosan 220 ezer darab lehetett ebben a világot magába foglaló óvodában... Délután háromra már mindenkin voltak barna pöttyök, foltok, csíkok. Nyugtattak azzal, hogy olyan indiai lettem, s jót nevettem, ja igen bár épp válófélben vagyok így kell a fenének bindi a homlokára, és meg is céloztam a hígítót, mert azt hallottam jót tesz a pólusoknak is, azon kívül hogy a hangulatodat is felemeli. Összegezve szervezhetnek csapatépítőt a legnagyobb cégek, a legprofibb wellness szállóban, mit sem ér. Annál nagyobb összekovácsoló erő nincs, mit csinálni valamit, s nem egymásért, nem önmagunkért hanem másokért. Na de nekem még itt nem ért véget Teréz anyus napom, mert este következett a jótékonysági zumba party, ahol 50 lelkes ember zumbázott és adományozott egyben, így segítve a missziónkat, hogy annak a bizonyos 300 embernek továbbra is adhassuk a heti egy adag meleg ételt. Kaptunk pénzt, alapanyagot és ruhákat. Itt láthattuk hogy egy csapat bármire képes, így lépésenként épüljünk csapattá, majd tegyünk valamit másokért, s közben a tény hogy a lázam az egekbe szökött épp oly jelentéktelenné válik, mint az, hogy a kabátom már csak festéshez lesz használható..

Ha szeretsz akkor több vagy

A velem történtek sok mindenkiben előhozzák a velük történteket. Megannyi ember hordoz magában fájdalmat, megbántottságot és félelmet, megbánást és verné a fejét a falba, hogy hogyan lehetett ekkora barom, hogy nem látta, hogy nem hallgatott... Adott egy jó barátom, aki úgy fogalmazott, hogy nagy hülyék vagyunk, hiszen mikor ő volt egy párkapcsolati válságban, akkor inkább ő költözött el, mert nem akarta az utcára tenni a hölgyeményt. Inkább vállalt magára egy átmeneti kényelmetlenséget, nehézséget. Érezhető, hogy mindenki másként éli meg a dolgokat, mondhatni a saját szemüvegén keresztül látja. Igen egyből az emberek nagy része lehülyézi. Szememben inkább nemes cselekedet, mert nézzük csak: félretéve férfiúi egóját, sértettségét még ebben a helyzetben is férfi maradt. Egy férfi legfontosabb feladata a védelem, menedék nyújtása legyen az haver, barát, férj, vagy apa. Amíg a lány otthon él, az apa védi és óvja. Ha férjhez adja akkor ezt a felelősséget ledobja magáról. Ezért is van, hogy a legtöbb apának soha nem felel meg majd egy másik alfahím, amíg azt hiszi ő maga tökéletesség, ő tud mindent mindenkinél jobban. S nem is lehet ezt felróni, hiszen szereti lányát, védeni akarja, a legjobbat akarja neki, csak épp a maga módján. Figyelmen kívül hagyja, hogy az a lányka is egy gondolkodó, érző lény, s tudja érzi mi a jó neki. Nehéz okosan szeretni. De ahogy az öreg rocker is megmondta: ha szeretsz akkor már több vagy mint a másik. 

"Aki szeret az mindig nyer, Hacsak nincsenek elvárásai, mert az azt jelenti hogy magát szereti, nem a másikat".

Érzed hogy szeretnek?

Nagyképűség azt kijelenteni önmagunkról, hogy nagy százalékban az emberek kedvelnek? Sokak szerint igen, mert elhiszed, hogy jó vagy, különleges vagy és szerethető vagy. Nehéz megtalálni az egyensúlyt, hogy ne szállj el, de legyen elég önbizalmad ahhoz, hogy mások is tudjanak szeretni téged. Sokan szenvednek attól, hogy nem szeretik, nem kedvelik őket. Látják mások megtalálják helyüket, mások jól érzik magukat, mások nevetnek, mások szeretnek, másokat szeretnek. S egy dologba nem gondolnak bele: szeretem-e önmagam? S ha szeretem is, megfelelően szeretem, vagy vakul imádom magam, és hiszem hogy hibátlan vagyok, hogy tökéletes, hogy tévedhetetlen és mindenki menjen a fenébe aki nem így látja. Mert sokan tanácsolják, hogy szeresd önmagad, és mások is szeretni fognak, hogy tartsd magad értékesnek, mert majd mások így fognak értékesnek tartani, csak épp a módját, fokozatait és határait nem adják meg. De biztos, az önmagunkhoz való viszonyulásunknak nagy szerepe van abban, hogy felénk hogyan viszonyulnak. És legyen itt két élő példa amikor érezhettem/érezhetem hogy kedvelnek. Pár hónapig helyettes büfésünk volt, aki győzködött hogy egyek nála. Alig egy nap alatt megtudta: nem eszem húst, tojást, hagymát, gombát. S alig egy hét alatt kétféle szendvicskrémet is kitalált, teszteltette velem, kérte mondjam meg őszintén mit gondolok az krémekről. No persze gazdasági szemléletű ember, jó kereskedő, de mégis érzed hogy fontos vagy, hogy a kedvedben akar járni. S közben hozzáteszem a  nagy húsevő cégnél elég sokan kérték a vega szendvicset ezek után. Később egy jó kis multicég elkezdte a névre szóló címkéket gyártani, majd büfésünk egyik reggel büszkén mutatta, hogy talált egy Barbarát. És megint mondhatjuk hogy a kereskedő véna jött elő belőle, no de nem láttam felhalmozva a több száz keresztnevet a büfében, pedig dolgozunk itt jó páran. És amikor egy rég nem látott kedves ismerősöd bukkan fel, mert egy mondatból rájön hogy gáz helyzetben vagy? Meglátogat, beszéltek nevettek és sírtok is. Aztán pedig épp csak megemlítesz valamit, ő pedig elmegy mint aki megy a dolgára, és alig 10 perc múlva visszatér azzal a dologgal amit megemlítettél? Hát mi mást tehetsz ilyenkor, mint a könnyeddel küszködve csak magadhoz öleled, mint akinek az életed köszönheted. S mikor elmegy még akkor csak nézel magad elé, hogy mégis hogy lehetsz ilyen szerencsés, mert szeretni és szeretve lenni az élet legcsodálatosabb dolga, maga a nagybetűs csoda…