Vajon miért van az hogy sokszor
nincs semmi majd hirtelen minden egyszerre, vagy legalábbis egymás után. Szóval
multicégünk bevállalta társadalmi munkában egy óvoda karbantartását. Ez több
szempontból is vonzó: nem egy irodában ülsz és még hiheted hogy jót is teszel.
Persze augusztusban jobb lett volna, de nem a kényelem a fontos. Iskolás
koromban nem vettem rész t ilyen szedd magad akciókban. No de irodánk
lelkesen bevállalt egy napot, így reggel nyolckor csákóval a fejemen vártam a
balesetvédelmi oktatást, majd a feladatot. Hála istennek csákós kép nem
készült. Hamar kiderült a lányoknak a kerítés festés fekszik a legjobban. Szép
nutella színű festékkel dolgoztunk. Első lépésként kesztyűt választottunk, na
meg szép védőszemüveget, persze utóbbi kicsit hosszabb ideig tartott, mert hát
nem mindegy milyen színű, milyen alakú, mert egy magára adó festő szakmunkás
nő, azért mégis csak nő. Bár megjegyzem 5 percnél nem volt tovább rajtunk, mert
mégsem tűnt olyan veszélyesnek ez a kerítés festés. Három csapatunk volt:
csiszoló, portalanító és festő. 10 perc alatt össze is szoktunk, egymással
szemben festettük a kerítést (néha egymást, vagy épp magunkat) kívül belül. Közben
pedig akarva akaratlanul ment a beszélgetés mindenről, mindenkiről. Persze
művezetőnket lehetett okolni mindenért, mert a közös bűnbak mindig
összekovácsolja a csoportot. Ez a csoportdinamika, nincs mit tenni emberek
vagyunk, még ha poénból is „b@szogattuk” de jó volt szívni a vérét. Állta a
sarat, mint egy jó mentor a lányok csapatában, csak épp mi tegeződtünk. Az
ebédszünet után mindenki erős késztetést érzett arra, hogy befeküdjön az
ovisok közé, mert olyan kedvesen, aranyosan aludtak a pici ágyban. Voltak akik
visszaemlékeztek óvodás korukra, hogy mennyire utáltak aludni, de most mit nem
adnának egy kis sziesztáért. Én nem sok mindenre emlékszem az oviból: egy
harapásra, két férjre (persze egy időben), a homokozóra, meg az elmesélésből,
hogy az óvónőnek problémája volt, hogy sokat vagyok a fiúkkal. No de a desszert
elfogyasztása után (kiderült mindenki a kakaós csiga belsejére hajt, és hiába
rebesgettük szempilláinkat nem adták nekünk férfi kollégáink) ismét célba
vettük a pontosan 157 elemből álló kerítést. Az elem fogalma szigorúan titkos,
csak tapasztalattal rendelkezők tudhatják meg, annyit elárulhatok az elem nem egyenlő a lécek számával, mert abból pontosan 220 ezer darab lehetett ebben a világot magába foglaló óvodában... Délután háromra már mindenkin
voltak barna pöttyök, foltok, csíkok. Nyugtattak azzal, hogy olyan indiai
lettem, s jót nevettem, ja igen bár épp válófélben vagyok így kell a fenének
bindi a homlokára, és meg is céloztam a hígítót, mert azt hallottam jót tesz a
pólusoknak is, azon kívül hogy a hangulatodat is felemeli. Összegezve szervezhetnek
csapatépítőt a legnagyobb cégek, a legprofibb wellness szállóban, mit sem ér.
Annál nagyobb összekovácsoló erő nincs, mit csinálni valamit, s nem egymásért,
nem önmagunkért hanem másokért. Na de nekem még itt nem ért véget Teréz anyus
napom, mert este következett a jótékonysági zumba party, ahol 50 lelkes ember
zumbázott és adományozott egyben, így segítve a missziónkat, hogy annak a
bizonyos 300 embernek továbbra is adhassuk a heti egy adag meleg ételt. Kaptunk
pénzt, alapanyagot és ruhákat. Itt láthattuk hogy egy csapat bármire képes, így
lépésenként épüljünk csapattá, majd tegyünk valamit másokért, s közben a tény
hogy a lázam az egekbe szökött épp oly jelentéktelenné válik, mint az, hogy a kabátom már csak festéshez lesz használható..
