Bevallom vannak apró kis
tesztjeim, trükkjeim ami alapján embereket be helyezek egy egy kis skatulyába. Tudom
kinek hol a helye és szerepe az életemben. Szerintem az ember egyik legfontosabb
ismérve az időhöz való viszonya. Értem én ezen a találkozásokat, az időpontokat. Tudom van egy felfogás ami szerint egy nőnek illik 5-10 percet
késni a „találkáról”. No de pont ezer éve voltam utoljára olyan találkán ami
ténylegesen ez az előre elkészülök randevú volt, és akkor sem rémlik hogy használtam
volna ezt a női taktikát, s azt hiszem hogy ha manapság kerülnék ilyen
szituációba (Isten ments a spontán dolgok mindig jobbak, mert természetesebbek
és őszintébbek) akkor sem használnám, mert a lényegét nem értem. Minek kell
valakit megvárakoztatni, ha a vége az, hogy így is úgyis elmegyek a megbeszélt
helyre? Szóval ha barátokkal találkozok általában 3-5 perccel érek oda
korábban. Köszönhető ez annak, hogy az óráim 2 perccel előrébb vannak állítva,
így biztosítva hogy odaérjek, vagy elérjem a buszt, vonatot. Érdekes mert ezt
alkalmazom vagy 20 éve, tehát tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy adjak az
időhöz két percet, de mégis sokszor mentett meg utazáskor ez a két perc. Furcsa
ez az önhipnózis. És hogy az embereknél hogy tesztelek? Leginkább az
ételosztásokon, mert sokan vannak akik lelkesen jelentkeznek, s úgy gondolják
mivel ingyen és önkéntesen teszik, így nem kell ezt komolyan venni. Pedig de.
Valójában konkrét működési folyamatunk van. Aki főz 8-ra megy, a segítők 11-re.
Ha van zöldség előkészítés akkor mindenki 8-ra, mert 9-re már mindennek elő kell
készítve lenni, hiszen a főzés 110-130 liternél közel két óra. No és amikor
valaki ígér, akkor az tartson is. Tehát ha jön időpontra rendben. Ha nem jön
akkor ez annyit tesz, hogy többször nem hívom, jöhet segíthet, de fixen nem
számíthatok rá. Persze vannak vis major helyzetek, de ezt illik időben jelezni,
és nem a találka előtti 5 percben. És hogy mi alapján döntöm el, hogy vis major,
vagy csak kifogás, magyarázkodás? Egyszerű megérzés, hangulat. Jöhet ez
tényközlés mailben, sms-ben, telefonon, a hangulat akkor is átjön. Elég egy
szó, és észrevehető hogy ki milyen hangnemben, hangulatban írja. Nem kell hozzá
sem sok pont, vagy kérdőjel sem kis vagy nagy betű. Egyszerűen ránézek és
olvasás közben érzem, hogy pozitív vagy negatív. Ennyi. S hogy tévedhetek-e?
Természetesen igen, de a nagy többségben mindig beigazolódik, hogy nem tévedtem
emberünkkel kapcsolatban. Mert az a belső hang, az a megérzés mindenkinél ott
van, és jelez mint egy riasztó, de mi szépen elnyomjuk mert mi hisszük hogy
mindent jobban tudunk, mert mi vagyunk az irányítók. És ha tévedünk, akkor még
mindig adhatunk második, harmadik esélyt. Az esélyek száma mindig hely-idő-körülmény,
ki mennyit bír el, mennyit áldoz be. Én általában sokat, többet is mint
kellene, így meg kell tanulnom elengedni, mert ezzel az én életem könnyebb
lesz, és a másiké is.
