Na tessék-lássék van ember aki eléri hogy egy ideig az emberek ne a Valóvilágról vagy más tehetségkutató műsorokról beszéljenek, hanem a művészetről, a színészetről, a rendezőségről. Természetesen nem más mint Alföldi Róbert. Lehet hibákat keresni benne, a színészekben, a hangokban, a látásmódban, de minek is? Amennyire tudunk vonatkoztassunk el az eredetitől, amit etalonnak nevezünk. Hiszen mind tudjuk Koppány maga Vikidál, s nem hiszem hogy ezt bárki cáfolná. Nem hiszem, hogy egy remake-nek jobbnak vagy rosszabbnak kell lennie mint az eredetinek. Nem is erre hivatottak, hanem csak egyszerűen vannak. S hogy mit lehet belőle kihozni? Magán véleményem szerint egy jó darabot, egy igazán merész vállalkozást, amibe energia és idő befektetése szükséges. Mennyivel egyszerűbb lett volna csak lemásolni az eredeti nagy alkotást, s mennyivel nehezebb valami újat alkotni, valami teljesen mást úgy hogy a lényeg benne maradjon? Igazán le a kalappal mindenki előtt aki bevállalta, hogy részt vesz benne, hogy felvállalja kicsiny országunk népe előtt, akik olyan maradiak, hogy képesek Novák urat Deák-Bill Gyulához hasonlítani? De mégis minek is? Hiszen egyik sem akar a másiknál jobb, népszerűbb lenni. Csak végzik a dolgukat. Igen hiányoztak a hangok, mert azokat szoktuk meg, igen hiányoztak az arcok mert ha azt mondják István akkor egyből látod magad előtt az arcot, s bármennyire is szomorú, de soha nem az eredeti Istvánunk jut az eszünkbe, az az Árpád-kori, hanem az a Szörényi-Bródy féle. És még őt is láthattuk, hallhattuk Feró mellett. Kell ennél több mint az hogy a nagyok is szerepet vállaltak? Vagy hogy az alábbit nyilatkozta a szerző: Jó ízléssel és jó intelligenciával oldotta meg – mondta a rendezésről az előadás után Szörényi Levente. Szerintem nem kell ennél több, engem Alföldi meggyőzött arról hogy neki van helye és szerepe a magyar kultúrában. Ohh és senki ne jöjjön azzal, hogy meleg vagy hogy mi az hogy a magyar színészvilág szégyenét is szerepeltette? Mert ezek megint egy tipikus magyar vaskalapos, begyöpösödött klisék amiket le kellene már tennünk, és egyszerűen csak élnünk kellene.
