Pihenő napot akartunk tartani, de
aztán nyert a fotózási kedvünk. Így béreltünk egy autót és újra nekivágtunk Tirumala-nak,
Balaji lakhelyének. Most jobban megfigyeltem az utat, mert ugye Indiában a
tömegközlekedés teljes káosznak tűnik egy európai számára, pedig valójában
mindenki tudja mit akar, hova akar eljutni. Fontos a határozottság! Ha nem vagy
határozott a büdös életben nem jutsz át a másik oldalra, pedig az igazság
mindig odaát van. Tény hogy, a hegynek felfelé vezető útja egyirányú..igen
ebből adódik, hogy a lefelé menő is. Ez azért megnyugtató, hogy legalább a
szemben levő forgalom nem zavarja a sofőrünket. Persze a többi lassabb autó
zavarta..bennünket meg a szakadék. Viszont ha már egyszer beülsz egy jeep-be
akkor bizalmat szavazol a vezetőnek. Igazából lehetne idegeskedni, hogy ajj
szakadék, jajj odaérünk-e, mert oly sok minden baleset történik..de!! Ha már
bent vagy akkor teljesen felesleges ezzel foglalkozni, mert az egész nem rajtad
múlik. Vagyis add át magad a táj szépségének, hiszen 800 méter magasban leszel.
Megnyugtató, hogy előző nap is így világosodtam meg és még másnap is ez hozza
meg a békét.
A csapatunk egy része úgy döntött,
hogy gyalog vág neki az útnak. Ez 3550 lépcsőt jelent. Sőt lemondásból
nők/férfiak/gyerekek le szokták vágatni a hajukat. Így tett a mi busz sofőrünk
is: igazán emberi feje lett bajusz és haj nélkül. Gondoltam jelzem ezt neki is.
Mi öregek autóval mentünk, közben
fényképezgettünk. Egyszer csak csörgött a telefon, hogy 4 emberből egy eltűnt.
Hmm néztünk egymásra hogy ez mégis hogyan lehetséges egy lépcsőn. Persze volt
pánik, meg telefonálgatás, de aztán meglett szobatársam és mindenki
megnyugodott. Mindeközben felértünk a hegyre. Persze 2 lépésenként
megállítottak bennünket egy-egy közös képre. Majd egy ember odajött és szólt,
hogy itt nem mehetünk szandálban. De jó, zokni nem volt nálam, a kő pedig épp
40 fokos volt. Aztán imáim meghallgatásra leltek, mert egy mataji lelkesen
locsolta a követ meg a lábamat is. Tetszett neki hogy beleálltam a vízsugárba..nekem
tetszett a hűs víz. Na ez az igazi boldogság, amikor mind a két fél elégedett.
Körbejártunk mindent és próbáltam
mindent, de tényleg mindent magamba szívni. Szívesen becsomagolnám az egészet
és hazahoznám megmutatni..de ezt át kell élni, másként nem lehet. Itt kell
lenni és látni kell, érezni kell ahogy több tízezer ember mozdul meg Istenért.
Órákig el tudtam volna nézni azt
az áhítatot, ahogy Sivanak ajánlják a kókuszt, a kámfort. Egyszerűen
csodálatos!
Visszafele is gyorsan, de azért biztonságban haladtunk. Láttuk a gyalogos zarándokokat. Ha Indiában jársz és köveket látsz egymáson..na az nem a véletlen műve és ne nyúlj hozzá. A zarándokok teszik egymásra..ez is egyfajta hódolat ajánlás, kis oltárszerűség..szóval a kavics nem minden esetben csak kavics!
Lassan búcsút vettünk Balajitól
és elindultunk a szállásunkra.
Ez az utolsó éjszakánk
Tirupatiban. Lehet, hogy az idő nem számít Indiában, de a napok gyorsan telnek.
Este csaptunk egy utolsó
fagyizást, plusz fáslit is vettünk. Kézzel, lábbal elmutogattam mit is
szeretnénk és egyből megértették. Igen van egy bokaficamunk is. Így megy ez:
majomtámadás, bokaficam, megfázás és hasmenés.
Ezekből mindig van egy vagy
kettő vagy akár az összes egyszerre..
mert hát ez India. .
