Nos a szári nem puhult. Azt
viszont megtanultuk, hogy egy párás légkörben csakis úgy lehet ruhát szárítani,
hogy bekapcsolod a légkondit, mert kiszívja a párát és bekapcsolod a
ventilátort, hogy keverje a levegőt, hogy száradjon. Igen száradt volt, de még
mindig kemény. Sebaj újra beáztattam.
Reggelihez levittem a nutellát,
hogy megmutassam így mulat a magyar. Igazából senkit sem érdekelt a tettem,
csak mi nevettünk egyet, hogy én mégiscsak én vagyok.
Busszal mentünk egy több mint 500
éves templomhoz, vagyis oszlopcsarnokhoz: Sri Kalahasti (pók, kígyó,elefánt) Na
a déliek nem engedik, hogy fotózzunk a templomaikban (nem lett a kedvenc
helyem). Persze a neten fellelhető számos fénykép, mert mindig vannak
renitensek.
A templomi oszlopcsarnok maga
volt a csoda. Talán már kezdem érteni miért is nem lehet fényképet készíteni,
mert egy év sem lenne elég ahhoz, hogy mindent megörökítsek. Szóval az oszlopok
kézzel faragottak voltak. És hogy hány évig tarthatott? Elképzelni sem tudom. Elmondhatatlan
és leírhatatlan érzés olyan köveken lépdelni természetesen mezítláb, melyek
ekkora múltat hordoz magában. Amikor nemzedékek faragják, vagy épp több százan.
Tényleg felfoghatatlan. Számtalan kis és nagy oltár volt. Mint egy gyűjtemény.
Természetesen karácsonyfa izzók mindenhol voltak a falon. Azt hiszem India az
egyetlen olyan hely a világon, ahol egész évben fent vannak az izzók, pedig nem
is karácsonyoznak. Ebben az oszloprengetegben volt egy Siva szentély, ahol már
tudósok is vizsgálták, hogy miért nem alszik el a láng..ők nem tudják, mi igen:
ott van Siva.
Közben átmentünk egy másik kis
oltárhoz, ahol nem tudtuk mi a menet így megkérdeztük. Kiderült, hogy
gyermekáldásért állnak sorban az emberek. Pánikszerű menekülésbe kezdtünk, a
vigyázó nyitott is egy menekülő sávot nekünk. Mikor megálltunk nem meglepődve
láttuk, hogy 13 emberből 11 fogta menekülőre, kettő pedig lelkesen mesélte,
hogy előző nap férjre kaptak áldást, ma meg gyermekre, úgyhogy itt most már
biztos történni fog valami.
Szépen visszasétáltunk a buszhoz,
közben vettünk két jégkrémet ami a kukában landolt. Elvileg, mondom elvileg
egyformát vettünk, de gyakorlatilag kicsit sem hasonlítottak egymásra. Meg hát
az íze sem volt baráti, így fájó szívvel megváltunk tőle. Visszatértünk a
szállásunkra és egyből ebédelni mentünk. Egy északi tali tálat ettünk ketten.
Azért északit, mert az nem annyira erős: elvileg. Gyakorlatilag most sem
kellett erő az orrfújáshoz.
Ebéd után meglestem a szárimat.
Jelentem még nem puha, de legalább kemény. Utolsó próbálkozásként samponos
vízbe áztattuk ki tudja, hátha. Délutánra ismét shoping körutat terveztünk, jól
el is indultunk. Közben rájöttünk, hogy vasárnap van. Na ez az a dolog amit
egyszerűen imádok itt: megszűnik az idő. Valójában azt sem tudnám, hogy milyen
nap van, ha nem lenne telefonom. Az idő meg amúgy sem fontos, mert a hazaiak alszanak
amikor én nem, vagy épp fordítva: szóval egyszerűen nem fontos!
Így aztán bolt híján betértünk
egy parkba, melynek a közepén Hanuman állt. Ha azt hiszed, hogy majd te
eldöntöd, hogy merre is mész: tévedsz. Ahogy az oltároknál itt is az óra
járásával (nem a nézésével) megegyező irányban lehet csak menni. És igen volt
aki futásra használta a parkot, mint minden normális országban. Mi mentünk egy
kört, majd betértünk a hely sparba és újabb magnummal zártuk a napot, mert hát
abban nem lehet csalódni.
Jelezem a szárim a sampontól sem lett puhább.
Szobatársam javasolta a kondicionáló balzsamot..de azt már passzoltam.
Elfogadta: nem megyek száriba. Este jött
az eső. Mielőtt elindultunk szervezőink szóltak, hogy készüljünk, mert
kaphatunk a monszunból, de az indiaiak szerint csak éjszaka lesz eső. Na
persze! Ahogy idő is másként van, ahogy a kilométer sem 1000 méter (legalábbis
úgy tűnik, hogy minimum 3000 méter) biztos az eső is csak éjszaka fog enni. És
tessék! Láss csodát: tényleg csak este esett…
Mondtam/mondom én, hogy India:
hihetetlen. Például ezt láttuk minden nap reggel, ahogy kiléptünk a szobánkból..
