Régen voltam Szegeden. Sajnos úgy
alakult hogy karácsonykor nem tudok menni, így előrehoztam utolsó két nap szabimat.
A sors úgy hozta, hogy épp Gita jayantira érkeztem, így persze nem hagytam ki. A
házunktól sem volt messze a rendezvény, 5 buszmegállónyira, és 10 perc sétára.
Utóbbi kissé idegesített, de aztán úgy alakult, hogy elállt az eső, a szél és
még a mínuszok sem repkedtek. Főleg hogy Sivarama Maharaja olvasta fel. Ez az a
rendezvényünk amikor az összes verset felolvassuk a Bhagavad Gitából: Maharaja
szanszkritül mi pedig magyarul. Van valami éltető abban, ha sokan olvassuk
egyszerre. Szinte egy energiamezőt, egy burkot képez. És közben fel sem tűnik,
hogy közel négy órán keresztül egy helyben ül az ember. Persze volt benne
kétszer 10 perc szünet, de az épp csak egy szusszanás. Ilyenkor vásárolhat
egy-egy könyvcsomag, ami most 7 darab könyvet tartalmazott. Ebből el is
ajándékoztam hármat. a többit anyuméknál hagytam, majd szép lassan hazahordom
és tovább adom, így száll tovább a szent név.
Beszéljünk a franciákról: az első nap
Ohh hát oda nem menj, csalódás, koszos, büdös, és nem kedvesek. Még angolul sem beszélnek. Jó, de ott van Mr. Morrison, és hát bakancslistám...
-
Réges-rég, a Treta-yugában élt egy hatalmas király, akit Indradyumnának hívtak. Gazdagsága felbecsülhetetlen mértéket öltött, mindene me...
-
Ó, Uram, segíts, hogy bármi is érjen a mai napon, azt békésen el tudjam fogadni! Segíts, hogy teljesen meg tudjak hódolni a szent vágyad...
-
Napjainkban Dániában 13 kutyafajtát már betiltottak, most további 12 fajtán a sor. 2010-ben Dániában bevezették az egyik legszigorúbb k...