2012. december 29., szombat

Cím nélkül


Egyszer olvastam valahol, hogy a zenében a legnagyobb érték a csend. Mert ha nem lenne csend, akkor a zene értékét vesztené. Télen a csend, mint mázsás súly nyomaszt. Egyszerűen kell a hang, a zene vagy bármi zaj. Tavasszal szinte hallom a fák énekét, a virágok dalát. Nyáron reggelente madárcsicsergésre ébredek, futkározó gyerekek és kutyák hangjára figyelek fel minden délután. Télen a csend elnyom mindent, a hideg átvágja a csontomat, lebénítja az agyamat. Szeretnék túllépni a korlátaimon, szeretném látni a tél szépségét. Egyszer azt mondta nekem valaki: ha nem lenne tél, amit utálhatnék, akkor nem lenne nyár sem amit élvezhetnék. Ahhoz hogy valamit szeressük, muszáj egy más valamit nem szeretnünk? Ahhoz hogy értékelhessem a nyarat, meg kell élnem a telet? Ahhoz hogy értékelhessem a zenét, meg kell tapasztalnom a csendet? Hát akkor gyerünk ki a hidegbe, csendbe, és térjünk vissza a melegbe, az életbe!

Beszéljünk a franciákról: az első nap

Ohh hát oda nem menj, csalódás, koszos, büdös, és nem kedvesek. Még angolul sem beszélnek. Jó, de ott van Mr. Morrison, és hát bakancslistám...