Egy egész napot a pihenésre
szántam. Mondhatnám láblógatásra de épp ezt nem tehettem. Két napja felhívott
barátnőm, hogy Krisna tényleg ott van mindenhol, mert a tv-ben nézett egy mesét
és abban is ott volt. Hát igen ott van mindenben, ha látjuk ha nem. No ezen
felbuzdulva gondoltam bevetem magam a mesék világába. Épp szuperhősös volt
(mostanában úgyis alacsonyan szállnak a hősök) így leragadtam. Mondjuk
csodálkoztam, hogy minden hős egy filmben, de hát manapság ez a divat. Viszont
a második mondatnál, ami így kezdődött: a "kislábujjon".. Na most hogy magyarázza
meg egy szülő a gyermekének ezek után, hogy senkinek sincs „kislábujja vagy
nagylábujja”? Mert van lábunk kis és nagy ujja. Sokan a mesék erőszakosságát
emelik ki, hogy nem a valóságot látják, hogy elhiszik ha valakit lelőnek nem
hal meg, vagy elhiszik, hogy tudnak repülni stb. Hát szerintem a meséknek van
ennél másabb hatása is a gyermek fejlődésére. Lásd beszéd, vagy szövegértés.
Ilyenkor mindig eszembe jut egy magyar tanár ismerősöm, aki középiskolában
tollbamondáskor a plusz szót használta, és a reklámok hatására többen
plussz-nak írták mint plusznak. Szóval egy gyerek szerintem könnyen megérti,
hogy nem tud repülni, hiszen nincs szárnya vagy épp varázsruhája. A hősökben
meg hinnünk kell, hogy ne legyen rémisztő ez a nagy világ..De hogy keressük a
kis és nagy lábujjunkat kissé nonszensz. Így fel is adtam a további mesenézést,
mert sosem lehet tudni, mit rejt magában a média nagy doboza.
