Réges-rég, a Treta-yugában
élt egy hatalmas király, akit Indradyumnának hívtak. Gazdagsága
felbecsülhetetlen mértéket öltött, mindene megvolt, amit anyagi szempontból
csak kívánni lehet, mégis elégedetlenséget érzett a szívében. A miniszterei és
királynői azon tűnődtek, hogy mi az, ami zavarhatja az ő elméjét. Nem érdekelte
többé a mennyei királyság, vagy a földi gazdagság, a családja és a miniszterei,
mert az életét, minden gondolatát, szavait és tetteit az Istenség Legfelsőbb
személyiségének, a Legfőbb Menedéknek ajánlotta. Az Úr nagy bhaktája volt, és
minden idejét a templomban töltötte, és egész álló nap az Istenség Legfelsőbb
Személyiségéről szóló történeteket hallgatott. Minden vágya az lett, hogy
szemtől szembe láthassa az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. Bár Őt még a
jógik (astanga-jógik) is ritkán érik el, egész életükben végzett lemondásaik
után, Indradyumna király kitartó volt és összehívta minisztereit, papjait, hogy
tanácsot kérjen tőlük, ám egyikük sem tudott igazán kielégítő választ adni
számára. Ekkor egy szentéletű zarándok (aki az Úr Jagannátha múrtijának az
imádatát végezte) lépett a díszes sereglet elé, és alázatosan így szólt: „Az Úr
küldött engem hozzád, Aki most múrti (Az Úr anyagi elemekből készült formája)
formájában van jelen a földön, hogy személyes társaságával áldja meg az anyagi
világ feltételeihez lekötött lelkeit. Az Úr kegyesen olyan formában nyilvánítja
meg magát, amely a mi anyagi szemeink számára is látható. Mivel a Legfelsőbb Úr
minden energia Legfőbb Ura, úgy használhatja azokat, ahogyan csak kívánja. Így
anyagi formát fogadhat el, amely az Ő érintésétől lelkivé (transzcendentálissá)
válik. Legyen az kőből, fából, vagy bármilyen más anyagból, Isten személyes
formája át van itatva az Ő abszolút természetével. Aki anyagias felfogású
szemlélettel nézi, annak csupán egy kő, vagy fa szobornak tűnik. Azonban, akik
felismerik benne az Istenség Legfelsőbb Személyisége személyes formáját, az nem
az ő képzeletük szüleménye. Isten formája (rúpa), neve (náma), lakhelye
(dháma), kedvtelései (lila), mind az Ő abszolút lelki természetének a megnyilvánulásai
és sohasem szabad az illúzió termékének tekinteni. Isten e személyes formáján
keresztül adja meg imádójának a legnagyobb kegyet, hogy az odaadó szolgálat
bensőséges kapcsolatába léphessen vele.” Indradyumna király e szavak hallatán
nagyon izgatottá vált. „Mondd, hol találhatnám meg az Úr e csodálatos
formáját?” Kérdezte a zarándoktól. „Purusottama-ksetrán, ahol a Niládri
gyönyörű hegye áll. E hegy közepén nő egy hatalmas banjan fa,s e fa közelében
fekszik a Rohini-kunda tó, amely vizének a puszta érintésétől felszabadul, az
anyagi világhoz való feltételekhez kötöttségétől. Itt imádják az Úr Nila
Mádhavát.A király nyomban követeket küldött a múrti felkutatására, ám mire a
helyet megtalálták, s a király odavonult a népes kíséretével, a múrti
nyomtalanul eltűnt. A királyon mélységes szomorúság lett úrrá, ám ekkor Nárada
Muni a szentéletű bölcs vaisnava, aki mindenfelé utazik az univerzumban,
hírtelen megjelent, hogy a király szomorúsággal töltött, háborgó szívét
megnyugtassa: „Kedves Indradyumna Maharája, kérlek, nyugodj meg! Tudnod kell,
hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége felette áll az anyagi energia
befolyásának. saját akaratából tünt el, s nem lesz többé látható Níla Mádhava
formájában. Kérlek hallgass mégis figyelmesen, hiszen maga az Úr küldött hozzád
az üzenetével. Építs e helyen egy hatalmas templomot, s az Úr, csupán, hogy
teljesítse az erős vágyadat, meg fog jelenni majd egy fából faragott formában.
Jagannáthaként fogják ismerni, s az egész világra áldást szór majd. bárki, aki
látja majd, egyből felszabadulhat. Mégis csupán a te imáid miatt jelenik majd
meg.” Így ezek ismeretében Indradyumna király épített egy fényűző templomot,
melynek tornyai az égig értek, és átszelték a mennyet is. Egy várost is
alapított a templom köré, ami a Ráma-Krisna-Pura nevet viselte. Az volt a
vágya, hogy az Úr Brahmá felszentelje a templomot, ezért Brahmalokára utazott,
hogy találkozzon Vele. Mivel az idő a felsőbb bolygórendszeren másképpen telik,
sok évszázad múlt el, mire a király visszatért a Földre. Amíg Indradyumna
„fenn” volt, két király is uralkodott a vidéken. Az első király idejében a
templomot homokvihar fedte be, de Gálamádhava uralkodásakor a homokot söpörték.
Amikor Indradyumna király újra megjelent, elpanaszolta, hogy ezt a templomot ő
építtette, ám senki nem hitt neki. Nem messze a templomtól egy banyan fán élt
egy varjú, Bhusandi, aki már sok korszakot megélt, s megjegyezte a templom
építését. Bhusandi megerősítette a király történetét. Ezek után Indradyumna
imádkozni kezdett Úr Brahmához, hogy szentelje fel a templomot és a környező
térséget, Srí Ksetrát. Az Úr Brahma azonban így felelt: „Ez a hely a Legfelsőbb
Úr belső energiájából nyilvánult meg. Az Úr örökké itt tartózkodik, és akkor
jelenik a meg, amikor arra vágyik. Nekem nem áll jogomban hogy ide helyezzem az
Urat.” Nagy vágyakozással a szívében, az Úr jagannátha megjelenésére, éjjel és
nappal imákkal fohászkodott Hozzá. Látva, a király elszántságát, aki hosszú idő
óta nem evett és nem ivott, csak az Úrhoz fohászkodott, az Úr Jagannátha
megjelent az álmában, és biztosította róla, hogy közeleg az eljövetelének az
ideje. Megkérte a királyt, hogy menjen el az óceán partján fekvő
Bankimuharanba, ahova egy vízen úszó farönkként (Daru- Brahman) fog, megérkezni
hosszú utazása után. így is történt. A transzcendentális farönköt arany
szekérre helyezték, úgy vitték Gundicába, díszes kísérettel karöltve, az Urat
dicsőítő, hangos énekszó mellett. sokáig kerestek megfelelő mestert a múrtik
megfaragására, mert akárhány fafaragó csak próbálta megfaragni, mindnek eltört
a szerszáma. Végül Visvakarmá, aki a mennyei bolygók építésze, beleegyezett,
hogy eljön és huszonegy nap leforgása alatt megfaragja a múrtikat. Egyetlen
kikötése volt csupán, hogy senki sem zavarhatja meg, amíg elkészül a
munkájával. A király kénytelen volt beleegyezni, és boldogan hallgatta a
műhelyből kiszűrődő kopácsolás hangjait. A király minden egyes nap, amíg a
múrti készült, fel-alá járkált a templomajtók előtt nagy várakozással a
szívében. Ám egyszer csak a kopácsolás abbamaradt, és három napig semmilyen
hang nem hallatszott ki a műhelyből. A kitűzött határidőből hét nap volt még
hátra, de a király olyan izgatott volt, hogy nem bírt tovább várni. Miniszterei
többször is megtiltották neki, mégis hajtotta a vágy, hogy végre láthassa az Úr
Jagannáthot, s a türelmetlenségében berontott a műhelybe. Ott állt Jagannátha,
valamint a testvérei, Subhadrá és Balaráma. A múrtik még nem voltak lefestve, s
még nem volt megfaragva a lábuk és a kezük. A királynak mégis nagyon
gyönyörűnek tűntek, hiszen olyan régóta várt már rájuk. Hódolatát ajánlotta
Nekik, ám mire feleszmélt, a szobrász már eltűnt. Indradyumna király
elszomorodott, hogy a türelmetlensége miatt, most a szeretett múrtijai befejezetlenek
maradnak. Ám ekkor az Úr Jagannátha így szól hozzá:„Nincs anyagi kezem vagy
lábam, de a transzcendentális érzékeimmel minden ételt elfogadok, amit bhaktáim
ajánlottak fel szolgálat gyanánt, s a világ javáért egyik helyről a másikra
megyek. Megszegted az ígéretedet, de ez csak a kedvtelésem édességének a része,
hogy megjelenhessek Jagannátha formámban, ami alátámasztja a Védák szavait;
amely kijelenti: „Láb nélkül mozog, kéz nélkül elfogad. Különösen élveztem ezt
az édes kedvtelést, amelyben megtörted az ígéretedet. Azok a bhakták, akiknek
szeme a szeretet írjával van bekenve, mindig fuvolát tartó, fuvolázó
Syámasundarként fognak látni Engem. De ha az a vágyad, hogy bőségben szolgálj
Engem, időről időre díszíthetsz arany kezekkel és ezüst lábakkal. Habár
biztosan tudod, hogy végtagjaim a dísz minden dísz közül.” Az Úr Jagannatha
szavait hallva Indradyumna király teljesen elégedetté vált és így imádkozott
Hozzá: Legyen a Te templomod napjában csak három órára zárva, hogy az univerzum
összes látogatója láthasson Téged. Etessenek Téged egész álló nap, hogy lótusz
ujjaid soha ne száradhassanak meg. - Úgy legyen! - válaszolta Jagannatha. Ez
volt az Úr Jagannátha története. Azóta az Úr Jagannáthát egész Indiában
imádják, különösen Orissza tartományban, (Jagannátha Puriban) ahol az Úr
Jagannátha hatalmas temploma áll. A Ratha-yátrá fesztiválra egész Indiából
zarándokok milliói érkeznek, hogy minden évben az imádatukat kifejezzék, az Úr
Jagannátha, valamint Balaráma és Subhadra felé, akik az Úr testvérei. A múrtik
három óriási szekéren vonulnak fel. Az Úr Jagannáthát dicsőitő mantra a
következő: Jagannáthah swámi nayana-pata gámi bhavatu me. Jagannátha azt
jelenti, hogy „Az univerzum Ura.” „Óh, Univerzum Ura, kegyesen válj láthatóvá
számomra" Jagannátha formáját látva elszáll minden fájdalom, amit az Ő
iránta érzett a hosszú elkülönülés okoz. Szemei olyanok mintha az univerzumot
innák. Mosolya áldásos boldogsággal melengeti szívünk legmélyét. Hogyan
érthetnénk meg, milyen sokkal tartozunk ezért Indradyumna királynak? Kitartó
imáinak köszönhetően az egész világ élvezheti Jagannátha édes szépségét. Bárki,
aki megízleli e nektár cseppjét, megrészegül az Istenszeretettől.
