A reggeli nyolcas ébredést
követően komoly döntés elé állítottam magam. Mivel a bokám nem úgy mozogott
ahogy illett volna, és ha létezik a talpban izomláz akkor nekem az van. Így két
lehetőségem volt. Az egyik, hogy nem törődök lábammal és újabb zarándok útra
megyek, de akkor holnap nem tudok felkelni. A másik, hogy ma nem csinálok aktív
dolgokat, és holnap újra teljes bokámmal indulok útra. Utóbbi mellett
döntöttem, mert a cél akkor Varsana, és azt igazán kedvelem. Így a mai napot
magammal és az Urakkal töltöttem. Igazából semmi extra, csak itt minden tovább
tart, mert hát a körülmények. Szóval ruhamosás kézzel. Felkészült voltam és
praktikus, így mosókapszulát hoztam magammal. Mert kicsi, mert illatos. Már
sokszor elnéztem, hogy itt Indiában hogyan is zajlik a kézimosás, de azt hiszem
nem nekem van kitalálva. És még nem is a mosás ami nehéz hanem a kézi
centrifuga. Biztos ennek is van valami technikája az erőn kívül, de azt hiszem
ekkor épp hiányoztam az iskolából. Szóval eltelt ezzel az idő. Közben
szomszédom közölte, hogy ő biza sehova sem megy, és szívesen bevállalja a ruhák
őrzését a háztetőn. Mert, hogy Indiában a házak nem igazán sátortetősek, így
fel lehet menni és kifeküdhetsz, vagy épp ruhát szárítasz. De a ruhákat
felügyelet nélkül nem lehet hagyni, mert jönnek a majmok. Ennek az ajánlatnak
igazán örültem. Majd a hajam is megmostam, persze hajszárítót nem hoztam.
Utazás közben jöttem rá, hogy miért is nem voltak ezek az eszközök a fejemben.
Hiszen eddig kétszer voltam Indiában és mind a kétszer raszta voltam, így
ezzel nem kellett foglalkoznom. A
hajszárítást összekötöttem a kellemest a hasznossal elvvel és a templomba
vezetett utam. A csarnokban kiszemeltem egy napsütötte helyet és oda leültem:
meditáció, nap és hajszárítás. Mi kell még ennél több a boldogsághoz? Esetleg
egy gyors boka gyógyító mantra. Indiában nem igazán járnak a nők kiengedett
hajjal, így hiába ültem a napon, csak nem száradt. Visszamentem a szállásra
majd a tetőn csatlakoztam a ruhaőrhöz, és ott átadtam magam a Napnak. Délután
pedig egy újabb vásárlási körút vette kezdetét. Most inkább csak kísérő voltam,
mert helyismeretem már 2%-ra nőtt a többiek nullájához képest. Persze üres
kézzel nem tértem vissza, főleg, hogy ráleltem a nutellára, amivel önmagam és
Rasikát is megleptem, mert hát ő türelmesen várja, hogy Puriban
találkozhassunk.
