Olvasni a sorok közt

Nem szoktam visszaolvasni a blogomat de abban biztos vagyok hogy szilveszterhez közeledvén megírom, hogy nem hiszem az újévi fogadalmakban, sőt az új év új kezdetekben sem. No most sem a kötelező újévi fogadalom váltotta ki belőlem az elhatározásomat, hanem az hogy egyszerűen belefáradtam az értelmezésekbe. Szóval december 28-tól egyszerűen nem vagyok hajlandó a sorok közt olvasni, nem vagyok hajlandó kitalálni, hogy ki mit gondol annak ellenére, hogy mit ír és mit mond. Mi nők hajalmosak vagyunk mindent túlanalizálni, beleképzelni vagy és kevesebbet képzelni. Igen ez a mi hibánk elismerem. S hogy mi a férfiak hibája? Egyszerűen, hogy képtelenek a nyílt, őszinte kommunikációra (tisztelet a kivételnek), főleg ha valami érzelmi szint rezeg meg bennük. Próbálják elnyomni, palástolni, csak sejtetni, vagy épp elhallgatni, vagy akár eltúlozni vagy lekicsinyíteni. A lényeg, hogy a valóságot nem elárulni, mert akkor védtelenné vállnak. Mi nők meg mindig mindent próbálunk megmagyarázni és kimagyarázni, mert nem akarjuk elhinni, hogy az ellenkező nemhez tartozók ennyire egyszerűek lennének, pedig de. Hiába gondoljuk, hogy létezik szürke, a valóságban minden vagy fekete vagy fehér, vagy igen vagy nem, a többi mind az elme szüleménye, hogy ne szembesüljünk a valósággal. Szóval mindent összegezve, mától a nem tudom, a talán, a mindegy, a rád bízom, a te tudod, az úgy csinálod ahogy akarod, a majd lesz valahogy, a majd alakul válaszokat nem vagyok hajlandó figyelembe venni, és ki találni, hogy a másik fél mit és hogyan is akarja valójában. Egyszerű kommunikációt szeretnék, egyértelmű lépsekkel, tettekkel. Mert ha a fent említett válaszok hatására döntünk és teszünk vagy így vagy úgy akkor egyszerűen megkapjuk a de hát én nem így gondoltam, nem így akartam, nem így értettem szemrehányásokat. No honnan is kellene tudnom, hogy a teremtés koronái mint is gondolnak, akarnak. Mondd el és nem lesz félreértés! Vagy ne mondd el, de akkor vállald a következményét és ne visszakozz, ne hisztizz, mert ugyebár néma gyereknek anyja sem (nem hogy a párja) érti a szavát. Elfáradtam értelmezni, kitalálni mert mától minden fekete vagy fehér és egyszerűen igen vagy nem. Mert az idő vészesen fogy…

Emberi értékek

Sokan sokféleképpen mérik önmagukat, társaikat. Legtöbbször a pénz, a karrier, az elismerés áll a középpontban. Ha ezekből minél többed van, annál jobb ember vagy, úgy tartják érsz valamit. A kérdés számomra, hogy mi is az a valami amit érsz. Aztán van a másik fajta értékítélet, ami azon alapszik, hogy mit kapunk akár másoktól, akár a sorstól. Sokszor hallom az emberektől, hogy nullának, semminek sőt egyenesen rossznak érzik magukat, hiszen nem kapják meg azt amire vágynak, vagy épp azt nem kapják meg amit mások megkapnak. Sokan gondolják, hogy kapni azért kapunk mert jók vagyunk, mert jár és mert megérdemeljük. Mikor olyat kapunk amire nem számítunk, mikor csalódunk vagy fájdalmat kapunk, csak állunk és nem érjtük: mit tettem, hogy ezt érdemeltem. Jó esetben elfogadjuk, hogy erre ugyan rá nem jövünk, rosszabb esetben fene nagy önmarcangolásba kezdünk, és egy idő után önön magunkat hibáztatjuk, majd másokat (mert másokat mindig könnyebb), eljutunk az önutálat szintjére is szépen lassan. Majd tovább fejlesztjük, és jó szokás szerint ahogy a szomszéd fűje mindig zöldebb, úgy ha az én tehenem megdöglött, akkor szomszédé és dögöljön meg. És így éljük a napjainkat, éveinket és észre sem vesszük mikor ajtók, kapuk nyílnak meg előttünk, hiszen én rossz vagyok és nem ezt érdemlem. No akkor elárulok egy nagy igazságot, nem én találtam ki, mert nincs új a Nap alatt. Soha nem annyit érsz amennyit kapsz, hanem amennyit adsz. Adj másoknak bármit, bárhol, bármikor, bármennyit. Lehet, hogy nem kapsz viszonzást, és megint előjön belőled az önző értetlenség, hogy de én adtam, miért nem kaptam, vagy épp miért ezt kaptam, hiszen nem ezt érdemlem. Ha előjönnek benned hagyd, hogy távozzanak. Emberi természetünk viszonzást vár ez természetes. Ha így érzed nem vagy rossz, a kérdés, hogy mit teszel ezután. Megrázod magad és továbbra is adsz, vagy önsajnálatban süllyedsz és mikor adnának már észre sem veszed.. Olvashatsz ezer meg ezer könyvet, járhatsz csoportokba, és tanulhatsz önfejlesztést, de a döntést akkor is te hozod meg, hogy melyik csoportba tartozol: az adók vagy csak az állandóan váró kapók csoportjába. Jelzem egyik sem könnyű út, de az első visz valamerre, a második pedig csak lehúz. Én már döntöttem, még ha sokszor fájdalmasan nehéz.. 

Sírok értük..

Müller Péter: A hit próbája

„Isten próbára tette Ábrahám hitét. Megparancsolta neki, hogy áldozatként ölje meg fiát Izsákot. És a nagy hitű Ábrahám megépítette az oltárt, rárakta a fát, majd megkötözte fiát, már kezébe vette a kést, hogy megölje, de az Isten szólt az égből: „Ne árts neki! Most már tudom, hogy féled az Istent egyetlen fiadat nem tagadod meg tőlem.” A hit örök jelképe lett ez a jelenet. Jól tette az Úr, hogy a férfit kérte fel erre a szörnyű feladatra. Ha az anyjának szól, Sára átkot szórt volna rá, sírva üvöltözött volna vele, és nemhogy a saját gyermekére nem emel kezet, de soha ilyen Istenben többé nem hitt volna, sőt, örökké gyűlölte volna, engesztelhetetlenül.”

A mai évszázadot inkább nevezném a síró anyák évszázadának. Mindenki sír valamiért: ki azért mert bántják gyermekét, ki pedig azért mert bántja gyermekét. A gyermek sír az anyja után, az anya sír gyermekéért, az apa a fiáért, a fiú az apáért. S én sírok azokért akik az érzelmi káoszban nem látnak más kiutat, csak a még nagyobb káoszt. Sírok azokért az anyákért akik mindenre képesek, hogy a hőn szeretett férfit elégedetté tegyék, hogy képesek saját szülött gyermekeiket kínozni, erőszakolni. Hogy képesek bántani azt a csodát, akit kilenc hónapig testükben hordva neveltek, etettek, gondoztak. S képesek megszülvén egyszerűn a „szeretet” oltárán feláldozni állatias ösztöneik kiéléséért. Sírok értük, mert valahonnan jön ez nekik, nem születhetnek csak úgy arra hivatva, hogy majdan gyermeküket kizsigereljék, szexuális játékként használják. Nem, valahonnan jönnie kell ennek a mérhetetlen szeretetéhségnek ami ráveszi őket arra, hogy a mellettük levő (nem álló) férfi kedvére tegyenek, hogy még élvezzék is azt amit tesznek. Sírok az apákért, akik kisebbségi komplexusukat, önértékelési problémáikat csakis úgy tudják semmissé tenni, hogy fizikai erejüket nem sajnálván gyermeküket rabszolgává, sőt akár testvérének anyjává képesek tenni. Sírok értük, mert az ember nem eredendően gonosz, és nem születik rossznak. Eredendően mind jók vagyunk csak.. Sírok a gyermekekért aki nem értik, nem tudják, hogy kerültek ide. Sírok azokért akik ezt normálisnak élik meg, hiszen más példát nem látnak, hiszen nem tudhatják hogy nem mindenki nyúl oda, nem mindenki üti meg a másikat, nem mindenki erőszakolja meg gyermekét, mert épp ehhez van kedve. Sírok azokért a felnőttekért, akik ezeket átélvén nőnek fel, s próbálnak egész és emberi életet élni. Sírok értük, mert a lehetetlennel küzdenek legalább egy életen át, de hiszem hogy a sebeket sok sok életen át magunkban hordozzuk tovább. Sírok a világért, az emberekért, sírok mert mi tettük ezt az évszázadot a könyörgő, síró anyák évszázadává..

Az őszinteség fokai

Az ember egyik legnemesebb értéke az őszinteség, ami rövid távon nem biztos hogy megkönnyíti az életedet, de hosszú távon kifizetődő. Sokan kérnek segítséget másoktól mikor szorult helyzetben vannak. Próbálják feltárni elméjüket, a bennük rejlő érzelmeket, kimondani félelmeiket. Nehéz ezekről objektíven beszélni, nehéz nem úgy tálalni, hogy nem érezhessék benne, hogy mi magunk vagyunk a jók a másik meg a gonosz. Ahhoz, hogy valaki segítséget tudjon adni igenis mind a két oldalt meg kellene hallgatnia. Hallgatás közben viszont mindenki rájön, hogy a saját szemszögéből mindenkinek igaza van, de ha a kettőt egymás mellé tesszük egyenesen látszódik, hogy elmennek egymás mellett. A másik probléma, hogy aki majd a meghallgatás után tanácsod ad, az vajon objektív. Elvárhatjuk tőle, hogy ne vonzódjon jobban az egyikhez, mint a másikhoz? Elvárhatjuk, hogy ne törjön pálcát afelett aki kissé távolabb áll tőle? Egyértelműen nem. Így amit tehet a hallgató fél, az maga a meghallgatás. Tanácsot még csak olyan formában sem adhat, hogy ő mit tenne ebben a helyzetben, hiszen nincs ebben a helyzetben. S hogy mi mit tehetünk? Próbáljuk magunkat kívül helyezni, próbáljuk objektíven nézni saját és a másik helyzetét amennyire csak lehet. Nem könnyű, és nem egyszerű és biztos nem érzelmektől mentes. Fontos, hogy tudjuk mit akarunk, másnak talán mit tanácsolnánk, és ha biztosak vagyunk a döntésünkben, akkor a körülményektől függetlenül ki kell tartanunk mellette, mert a körülmények folyamatosan változnak, de az örök igazság: mi mindig ugyanazok maradunk. Talán ideig-óráig mások vagyunk, s változunk, mert a változás-fejlődés lehetősége mindenkiben benne van. De ha teljesen őszinték vagyunk önmagunkhoz (mivel ez az első lépcsőfok) akkor valójában elvárhatunk magunktól egy 180 fokos fordulatot? És elvárhatjuk ez másoktól? És ha el is várjuk, vajon mennyi idő után lesz a 180 fokból 360? Az élet nagy kérdéseire csak az idő adhatja meg a választ, de már buddha is megmondta: a baj hogy azt hiszed van időd. 

Bocsánatkérés, bűnbocsánat avagy hogy is van ez?

A vallásokban egy közös biztos pont van és az nem más mint Isten szeretete. Sokan megkülönböztetnek Istenfélő és Istenszerető vallásokat. Pl.: Isten haragja stb. No azt hiszem mi maximum a karmától tarthatunk, már ha tartunk, hiszen a karmánkat mi magunk teremtjük tetteinkkel, és ha erről tudatosak vagyunk akkor már van egy kis kezdeti előnyünk. A karmikus visszahatásokkal a legnagyobb gond, hogy sok esetben nem tudjuk miért kapjuk, sokszor, sőt legtöbbször nem a mostani tetteink miatt szenvedjük meg hanem az előző életekből hordozzuk magunkkal, akár életeken át. Szóval ha valami karmikus akkor sokan sorszerűnek ítélik és fejet hajtanak előtte, legyen ahogy meg van írva. Közben pedig lehet ellene tenni, csak hát nem egyszerű, nem könnyű sőt kifejezetten nehéz. Valahogy soha nem értettem a bűnbocsánat lényegét. Értem, hogy Jézus már előre magára vállalta összes bűnünket, de valahogy mégis nekem érthetetlen, hogy a gyónás után megtesszük a kiszabott dolgokat és elnyerjük a bűnbocsánatot. Nem ítélkezek, de valahogy nekem furcsa hogy szinte ölhetek, erőszakolhatok  mert hiszem a bűnbocsánatot. Nekem valahogy természetesebb a karma. Tettél valamit és szívjál jó sokáig. Viszont vannak az életben olyan cselekedeteink melyek szinte egyből vagy pár hónap múlva visszaütnek. S mikor megkapjuk a pofont kezdünk el gondolkozni, és rohanunk, kapkodunk hogy valahogy rendbe tudjuk tenni. S képesek vagyunk a csillagokat lehozni, ígérni fűt fát és virágot. Sok szép idézetet lehet olvasni a bocsánatkéréséről és annak erejéről. És ha nem is kételkedünk a bocsánatkérés őszinteségében, vajon a megbocsájtótól elvárható hogy ezt meg is tegye és feloldozzon bennünket. József Attila szerint: Tudod, hogy nincs bocsánat.. Leegyszerűsítve, ha eltörsz egy poharat és bocsánatot kérsz attól a pohár olyan lesz mint volt? És aki megbocsájt tud belőle inni, vagy venni kell egy másikat? Van olyan fizikai dolog ami nem sínyli meg az sérüléseket? Egy fonalat össze tudsz úgy kötni hogy ne legyen csomó? Egy papírt össze tudsz úgy ragasztani hogy ne legyen nyoma a szakadásnak? Egy szövetet meg tudsz úgy varrni, hogy ne látszódjon maga a varrás? Mindenre egyértelműen nem a válasz. Ha ez egyértelmű akkor miért gondoljuk hogy a bizalom visszaállítható? Csak azért hisszük mert a bizalom nem egy látható, fizikai valami? Sokan azt mondják, hogy a bizalom egy vékony  cérnaszál. No a cérnát sem tudod úgy összekötni, hogy ne legyen ott az a bizonyos csomó, ami mindig is emlékeztetni fog arra a bizonyos szakadásra… Csinálhatsz bármit, megbocsájthatsz adhatsz feloldozást vagy esélyek százait, elhiheted az ígéreteket, a fogadalmakat, de a csomó, esetleg a csomók ott maradnak. És mihez kezdesz ha a csomóktól már a fonalat sem látod?

"Tudod, hogy nincs bocsánat,

hiába hát a bánat.

Légy, ami lennél: férfi.

A fű kinő utánad.

A bűn az nem lesz könnyebb,

hiába hull a könnyed.

Hogy bizonyság vagy erre,

legalább azt köszönjed.

Ne vádolj, ne fogadkozz,

ne légy komisz magadhoz,

ne hódolj és ne hódits,

ne csatlakozz a hadhoz.

Maradj fölöslegesnek,

a titkokat ne lesd meg.

S ezt az emberiséget,

hisz ember vagy, ne vesd meg."

Érzelmeink csapdájában

Sokszor hisszük mert hinni akarjuk, hogy túl vagyunk egy egy traumán. S lehet így is van, de könnyű visszaesni, könnyen vissza tudnak rángatni. Lehet eleinte akár hetekre is visszaestünk, de az idő elteltével ezek a visszaesések már rövidebb ideig tartanak: napok, majd órák majd percek. Minél többször kapunk valami fájdalmasat annál edzettebbek leszünk, annál könnyebben rázzuk meg magunkat és lépünk át rajta. Egy bizonyos idő után már meg sem érezzük, észre sem vesszük, max tudomásul vesszük, hogy ismét bántani akartak, de már nem hat meg, mert a fájdalom elől az érzéketlenségbe menekülünk. Felvesszük a 21 század arcmaszkját és éljük sekélyes érzelem nélküli életünket. Ma egy jó barátnőm hívta fel a figyelmemet arra, hogy már kis korban arra tanítanak, hogy az érzelmeinket ne mutassuk ki, a szülőkön is az érzelmi elfojtást látjuk, így érzelemszegényen növünk fel. Vajon mennyire zavarja meg a gyerekeket, ha nem az érzelmi elfojtást látják, hanem épp az érzelmek megélését: boldogságot, szomorúságot, veszekedéseket, kibéküléseket, majd válást és az ehhez tartozó nem egészséges harcokat? Az érzelem nélküliség mellett épp oly veszélyes az érzelmek intenzív megélése is. Mert utóbbi esetben az észnek nem jut szerep. Csak vergődünk az érzelmeink közt: egyszer így egyszer úgy. S ez sem baj. A baj ha ezt nem magunkban meccsezzük le hanem rázúdítjuk a hozzánk legközelebb állóra, nem foglalkozván azzal, hogy ő ezt hogyan éli meg, hogyan dolgozza fel. Főleg ha ő épp ugyanebben az érzelmi gödörben van. Mert igen mind küzdünk, mind tudjuk hogyan kellene, s hogy mi a jó és mi a rossz, de mikor jön egy pillanat akkor elveszítjük az önkontrollt. Az embert az különbözteti meg az állattól, hogy próbálja kontrollálni az ösztönlényét. Tehát figyeljünk oda a másikra, mert a saját fájdalmunk, kétségbeesésünk, bizonytalanságunk nem jogosít fel semmire, legfőképpen nem arra, hogy a másiknak ezzel fejtörést és fájdalmat okozzunk. Mert ha adunk akkor kapunk is, legyen az pozitív negatív, sajnos így működik a világ mert az egyensúly így marad fenn.   

Step by step

Minden dolog, döntés agyban születik meg. Aztán akár tudatosan vagy tudat alatt, de cselekedeteinkkel ezt a döntést valósítjuk meg. Sokan vonzás törvényének nevezik, de ez sem más mint egy meditatív állapot. Egyszerű a képlet: amire sokat gondolsz az lesz a valóságod. Közben lehet hogy a tényleges valóság nem az, de te már annyira a saját filmedet éled, hogy a gondolataidat valóságként éled meg, nem hagysz teret a józan észnek. S hogy hol a határ az őrület és eközött? Hát eléggé vékonyka vonal választja el. No és ha ténylegesen megteremtjük a magunk kis valóságát, még akkor sem biztos, hogy teljesen tudatosak vagyunk erről. Meghozunk agyban egy döntést, meg is tesszük a lépéseket és elkezdjük élni az új hétköznapokat. Könnyen kizárjuk a múltat, hiszen új impulzusokat kapunk, ráadásul örömmel tölt el, hiszen minden az akaratunkból a terveink szerint történik. Olyan mint egy nyaralás: lubickolunk a hullámokban. Nincs is ezzel baj, ha a múltunkat lezártunk. Ha ezek a hullámok nem egy homoktenger hullámai amibe a fejünket dugjuk. Mert ha az, akkor jön egy nagyobb szél és a homokot elfújja, s csak állunk leszegett fejjel és látjuk, hogy felkelt a Nap, s mi pedig ott állunk a saját büdös nagy valóságunkban, miközben a múltunk tör elő. Az újrakezdés első lépése a lezárás. Ahogy az íráshoz meg kell tanulni az ABC-t, úgy ezt a lezárás lépcsőfokot sem lehet kihagyni. Dughatjuk homokba a fejünket hetekre, hónapokra évekre, vagy akár egy egész életre. De az igazi valósággal való szembesülést nem kerülhetjük el, mert egyszer csak tényleg ránk szakad a büdös nagy valóság mely súlya alatt egyszerűen összeroppanunk. S igen jobb későn mint soha, de talán legjobb ha a lépcsőfokokat egymás után tesszük meg, és nem hagyunk ki egyet sem…

100% Herbal

Mikor először voltam Indiában túl sok felé kellett figyelnem így fel sem tűnt a Himalaya Herbals termékcsalád. Másodjára már igen, de egy ajakápolón kívül nem ruháztam bele semmibe. De pár nap után tudtam, ha újra megyek akkor már jobban szétnézek. Nem is értettem, hogy itthon miért nem lehet kapni, vagy ha lehet akkor meg iszonyat áron adják. Nehéz a vega életmód, főleg ha próbálod teljes körűen és tudatosan irányítani. Olyan ételekben, termékekben vannak állati származékok, hogy te is csak csodálkoznál. No  nem csak a csodás E betűkre gondolok. Viszont mintha megváltozott volna valami a kozmetikumok terén. Sokáig keringtek rövid történetek a „magzati alapanyagot” felhasználó termékekről. Már nem is tudom, talán a szemránckrémekben lehet felfedezni. No de lényeg a lényeg először a Tescoban fedeztem fel egy-két terméket, majd a két nagy drogéria üzletlánc fedezte fel (és akciózza mindig), majd pedig egy parfüméria lánc kirakatában láttam meg, szinte minden formában.  Természetesen nem ez az egyetlen 100% növényi termékcsalád. Régi nagy kedvencem az Yves Rocher, de hát ez nem pénztárcakímélő. Szóval  mivel mindenhol a Himalaya termékekbe futottam, rájöttem hogy nem lehet véletlen, valószínűleg tudatosabb veganak kell lennem. Így a döntésem, hogy szépen fokozatosan áttérek ezen termékekre. Ahogy kifogy valamim, akkor nem a jól megszokott terméket, márkát választom, hanem megnézem mit is tud az ősi India. Első körben egy fogrémet vettem. Elsőre ami feltűnt, hogy nem hófehér hanem szürke maga a fogkrém. Épp oly mentolos mint a többi. S nem nem paráztam be hogy a fogaim innentől kezdve beszürkülnek. Nem épp oly fehérek, mint eddig, s mikor kezembe veszem a tubust megnyugtató érzéssel tölt el a felirat: 100% Herbal. Azóta már bővült a kelléktáram két arcápolási termékkel, no meg szappannal. Jelentem teljesen elégedett vagyok mind testileg mind lelkileg,  mert tudom ma is többet tettem az állatokért.

Állítsátok meg a világot ki akarok szállni

Sokan sokszor érezzük ezt. Nincs is ezzel baj, mert kell egy kis idő önmagunkra. Kell egy kis idő mikor kizársz mindent és csak te vagy tenmagadnak. Kell egy kis idő hogy összegezd gondolataidat, hogy analizáld magad, a helyzeted. Akár papírra is vetheted gondolataidat, mert leírva megszabadulsz tőlük, visszaolvasva pedig sokkal objektívebben látod. Szóval ez az időkérés természetes, ha valami bánt, ha valami sok, ha nem látsz tisztán, ha döntened kell vagy ha csak egyszerűen úgy érzed megfojt minden és nem akarsz semmi nagy dolgot tenni csak lenni. De tudnod kell, ha ezt nem közlöd a hozzád közelállókkal, akkor ők értetlenül állnak a dolgok előtt. Nem tudják mi van veled, aggódnak, majd téves következtetéseket vonnak le. Ők is agyalnak, hozzátesznek, elvesznek és csak várnak. Majd egy idő után már nem várnak, mert nem értik, mit miért teszel, és egy idő után már nem is akarják tudni. S mire te döntést hozol, mire te letisztázod a gondolataidat, addigra már nem lesz lehetőséged ezt a többiekkel közölni. Vagyis lehetőséged lesz, csak épp már zárt fülekre találsz. Mert igenis önző dolog azt hinni, aki szeret az vár, aki szeret az megbocsájt, aki szeret az elfogad, aki szeret azon átgázolhatsz. Nem, mert aki szeret az érez, aki szeret az aggódik, aki szeret az törődik. Légy minden körülmények közt őszinte: ha idő kell kérj időt, mert bár azt hiszed van időd, de tudd az idő véges, amiből könnyen kifuthatsz. 

Fogyasztói társadalom

Azon már senki nem lepődik meg, hogy októberben minden boltban Mikulások vigyorognak ránk. Megszoktunk, igaz bennem felmerül a kérdés: idei vagy tavalyi? Mivel egy hét kényszerpihenőn vagyok, így van időm nézegetni a sok sok reklámújságot. Az igazat megvallva amúgy is át szoktam futni mindig, ki tudja mi az amiről lemaradnék ha nem látnám. Szóval igen közeledik a karácsony és láthatóan mindent meg kell venni, no persze ha van kinek. Minden akciós, minden olcsó és minden tökéletes. Például láttam egy plüss lovacska párnát. Hmm nem is tudom én hogy nőttem fel nélküle, de láthatóan felnőttem. Szóval az ügyes vásárló kinézi, megjegyzi, elrohan és megveszi. Jó előre, mert ami decemberben zajlik egy igazi kultursokk.  Sok hasonló terméket láttam amit bűn kihagyni: 4 centis filc hóember fülbevaló, vagy karácsonyfa fülbevaló (igazi party kellék). Aztán bicegős utam egy boltba is bevezetett, ne csak online nézelődjek. Meglepően tapasztaltam, hogy bizonyos energiaital doboz többféle színben is van. Gondoltam ez különböző ízeket rejthet magába. De hát sosem voltam energiaital kedvelő, így csak szóban megkérdeztem a kedves eladó hölgyet, milyen ízet is rejt a zöld palack. Egyből jött a válasz: lime. Ohh na végre valami természetesség. No eladó hölgyünk elgondolkozott, és kérte várjak míg megtalálja a megfelelő szót mert a lime nem az. Majd szinte a homlokára csapva közölte: tutti frutti. Megköszöntem az infót, majd hátra arc is ki a boltból. Azt hogy a tutti frutti miért jobb szó a lime-ra nem értettem, mert a két íznek köze nincs egymáshoz. És amúgy is emlékeim szerint minden energiaital tutti frutti ízű. Szóval okosabb nem lettem, de egy biztos: köszönöm nem kérek a zöld tutti fruttiből, mert ez még fagyiban is kék. Ööö mitől is kék? 

A mesék hatása

Egy egész napot a pihenésre szántam. Mondhatnám láblógatásra de épp ezt nem tehettem. Két napja felhívott barátnőm, hogy Krisna tényleg ott van mindenhol, mert a tv-ben nézett egy mesét és abban is ott volt. Hát igen ott van mindenben, ha látjuk ha nem. No ezen felbuzdulva gondoltam bevetem magam a mesék világába. Épp szuperhősös volt (mostanában úgyis alacsonyan szállnak a hősök) így leragadtam. Mondjuk csodálkoztam, hogy minden hős egy filmben, de hát manapság ez a divat. Viszont a második mondatnál, ami így kezdődött: a "kislábujjon".. Na most hogy magyarázza meg egy szülő a gyermekének ezek után, hogy senkinek sincs „kislábujja vagy nagylábujja”? Mert van lábunk kis és nagy ujja. Sokan a mesék erőszakosságát emelik ki, hogy nem a valóságot látják, hogy elhiszik ha valakit lelőnek nem hal meg, vagy elhiszik, hogy tudnak repülni stb. Hát szerintem a meséknek van ennél másabb hatása is a gyermek fejlődésére. Lásd beszéd, vagy szövegértés. Ilyenkor mindig eszembe jut egy magyar tanár ismerősöm, aki középiskolában tollbamondáskor a plusz szót használta, és a reklámok hatására többen plussz-nak írták mint plusznak. Szóval egy gyerek szerintem könnyen megérti, hogy nem tud repülni, hiszen nincs szárnya vagy épp varázsruhája. A hősökben meg hinnünk kell, hogy ne legyen rémisztő ez a nagy világ..De hogy keressük a kis és nagy lábujjunkat kissé nonszensz. Így fel is adtam a további mesenézést, mert sosem lehet tudni, mit rejt magában a média nagy doboza.

Nosztalgia Csapda módra..

Azt hiszem 13 évesen hallottam először Tankcsapdát. Valami másolt, rossz minőségű kazettán. Tetszett, igazán tetszett. Aztán múltak az évek és emlékszem az első két albumot még mindig kazettán, de kiadták újra. Még mindig csörgős csattogós minőségben, de nem bántuk. Viszont az első koncertet (kövezzetek meg) nem tudom felidézni. Sokra emlékszem, de az elsőre nem. Biztos a szegedi IH-ban lehetett, vagy ki tudja. Igazából mindegy is. Nagyjából nyomon követtem őket, de van egy időszak ami kiesett. Megjelentek albumok, meghallgattam és nem fogtak meg, így két hallgatás után visszatértem a régiekhez. A koncerteken is ezeket vártam rendszerint, sok más társammal együtt. Idővel előtört a digitalizálási mánia és a rajongók próbálták az első albumokat jobb minőségűvé tenni. Jelzem nem sikerült, még mindig csörgött és csattogott, maximum könnyebb volt mp3-ba csomagolva hallgatni. Na de eljött 2013 november 9, és most már mindenki boldogan rohanhat a Mol kutakhoz olcsón megvenni kedvenc albumait. Persze az első négyre én is beneveztem, s terveim közt szerepel még egy az újabbak közül. Így hétfőn fájós lábammal elbicegtem a kúthoz, örömmel szorítottam magamhoz kedvenceimet, majd gondoltam örömömet megosztom a szomszédokkal is. Így egyben meghallgattam mind a négyet, persze közben előjöttek a régi képek, emlékek, bulik, haverock és fanta. De jól van ez így, ennek is meg volt akkor az ideje, és meg van most is. És végre nem csörög-csattog, hanem egyszerűen üvöltve dübörög..

Bocsi Anyu

Mert fáj, úgy fáj, nagyon fáj...

Mert kell egy jó barát...

Már hetek óta terveztük, és végre elérkezett Kowa a városunkba. Igaz alig pár hete volt itt a Black out formációval, de hát Kowank sok projectben van, így lehet válogatni. Erőt vettem magamon és nem vittem fényképezőgépet, mert hát ha buli akkor buli. Nem várt, de annál jobban szeretett emberek is megjelentek a koncerten, így volt hova sodródni, de valójában a tér és idő elvesződött ahogy a küzdőtérre értem. Magam sem tudom mikor voltam utoljára a Lovardában, de élvezem hogy nem lehet bent dohányozni, igazán tetszik. Szóval a koncert pörgött én pörögtem ahogy illik, ahogy láttam és ahogy tanultam a szüleimtől. Aztán séta haza, majd egy rossz döntés és egy figyelmetlen lépés. Épp hogy megúszod esés nélkül, talán épp a mellett levő kap utánad, s te örömmel látod, hogy van egy korlát amire rátámaszkodhatsz, s támaszkodás közben eldöntheted hogy nevess, sírj, üvölts vagy épp a fájdalomtól elhányd magad. Azt mondják, hogy akkor fáj igazán ha hányingered is van. Jelentem volt. Közben azt sem tudod, hogy csillagot látsz, s már a melletted levő is kezdi felfogni, hogy nem viccelsz, nem hisztizel, hanem tényleg szenvedsz. No de fog összeszorít és indulás, hiszen csak 5 percre laksz. Mutasd magad keménynek, de erőd elfogy, és a melletted levő próbálna vidítani, de te inkább azt mondod: ok jöhetsz mellettem, de inkább ne nagyon szólj hozzám. Aztán gyors búcsú mert iszonyat kemény vagy. Na persze a második emelet, ami magasföldszinttel három, olyan mintha a Himalayat másznád. Aztán belépsz a lakásba lerúgod magadról a cipőt, majd a zoknit nadrágot, hűtő kinyit, mirelit zöldség a kézbe, bebicegsz a szobába, bedőlsz az ágyba és a lábadra helyezed a fagyott zöldborsót és átadod magad a fájdalomnak, a mennyei szenvedésnek, és csak vergődsz. Először nyeled a könnyeidet, majd rájössz hogy rohadtul nem lát senki, így már nem kell megfulladnod, majd hallod hogy egyre hangosabban tör elő belőled az az irdatlan fájdalom, ami hihetetlen mélyről tör elő, ami mindent magába foglal. S közben ráz a hideg, mert a zöldség hideg, s talán ha nem fájna annyira felvennéd a fűtést, vagy lenne annyi eszed hogy betakarózz. De nem te csak hánykódsz, közben szólnál valakihez aki a telefon másik oldalán van, de kevésbé tudsz már érthetően kommunikálni, mert a könnyeket már nem nyeled, hiszen senki sem lát. Eltelik vagy egy óra, már belefáradtál a szenvedésbe, a zöldséget visszarakod a hűtőbe, jó lesz az máskor is mert 2 in 1: ehető és gyógyító. Majd beveszed a kedvenc fájdalom csillapítódat, mert jobb mint a csoki torta, és bevánszorogsz a szobába. Végre felveszed a fűtést és be is takarózol. S szépen lassan rájössz: túléltem most már alhatok. És elalszol. Pár óra múlva felkelsz és szembesülsz a hajnali fájdalmad 80%-ával, s tudod, hogy te most nem fogsz ételt osztani. Előveszed telefonod, és a facebookot, összeszeded a gondolataidat és bízol benne hogy akik megígérték ott lesznek, és segítenek, és fel sem tűnik hogy nem vagy ott. És igen a csapat egy személyben mögötted áll: mennek bevásárolnak, megrendelik a következő hétre a kenyeret, eljönnek a kötényért, közben aggódva kérdezik, hogy vagy, mit tehetnek. Mindenki ajánlj egy jó gyógyírt. Aztán eljön a déli 12, de te nem akarod őket sokkolni, így csak várod hogy minden menjen a maga módján, ahogy hétről hétre, közben egy egy bizonytalan telefon, mert hát döntéshozót bár kijelöltem de ő a konyha rabja, én meg ott vagyok a telefon végén. Majd lezajlik minden, ahogy hónapok óta mindig. Elfogyott minden, szinte eljött mindenki, s közben még a zöldbab is akciós volt. Mert a csapat mint egy hátvéd áll mögötted, akik ha kell átmennek „támadóba” és előtérbe kerülve épp úgy jól működnek. Gyors helyzetjelentés, majd részemről sok sok köszönöm, mert igen köszönöm, hogy azzá lettünk amikké. És valójában az elmúlt időszakban többször mondtam, hogy a lelkem fáj, s talán fájhatna a testem kicsit, hogy elterelődjön a gondolatom. Hát vigyázzunk mit kívánunk, mert megkaphatjuk!

Mert néha ilyen is kell

Régen voltam már csapatépítőn, főleg az ott alvós fajtán. Na de ami késik nem múlik. Meglepően nem is szenvedtem annyira, mint amennyire hittem, hogy fogok. Persze nem telt gyorsan de eltelt. Ismerős helyen voltunk, így szinte az egész menüt ismertem, tudtam mit ehetek és mit nem. Aztán jött a hosszú éjszaka és a kora reggel. Főleg egy süppedős ágyban, ami minden forduláskor nem hogy a szomszéd szobában levőket, hanem a halottakat is felébresztette. No itt ugrik be a parkban található alábbi kép. Hát nem olyan mint egy horror film helyszín? 

No a reggeli megbeszélés után elindultunk vissza. Bár nem szeretek hátul ülni, de gondoltam alszok még egy kicsit, hiszen munkaidőben ezt sosem lehet megtenni, na de munkaidőben és utazás közben simán. Egy szomszédos településen megálltunk, hogy vegyünk innivalót és egy kis csokit. Félkómásan kiszálltam az autóból, a bolt előtt láttam egy babakocsit. Gondoltam megnézem magamnak a kislegényt. Na de akkor lepődtem meg igazán amikor láttam, hogy baba helyett egy zsák krumpli van benne. Folytattam utam a boltban, de szólni nem mertem a többieknek, mert tartottam attól, hogy hallucinálok. Vásárlás után jövünk ki a boltból, majd megszólal kollégám: láttad a hello kittys krumplit a babakocsiban? Megnyugodtam, hogy nem őrültem meg, hanem tényleg csere-bere volt: gyerekért krumplit. Megettem az egyik csokimat és ismét álomra hajtottam fejem, de nem tartott sokáig mert satufék, fejem az első ülésnél landolt, közben  Barbiiii kiáltás volt. A fék és a kiáltás oka egy szamár aki úgy döntött, hogy épp ott és épp akkor szalad át az úton gazdája nélkül. Igaz lefotózni nem tudtam, de jól megnéztem, hiszen utoljára a Mici mackóban láttam szamarat. Ezután már nyugalomba telt az út, aludni is tudtam, hiszen az autópálya nyugalmát semmi sem zavarhatta meg.

Na így írom a blogom...

Takarítás

Amikor lezárul életünk egy jelentős fejezete nem csak a lelkünkben, szívünkben kell rendet tennünk, hanem a környezetünkben is. Azt mondják a férfi elme praktikus, nem kötik érzelmek, csak azt nézi ez jó, ezt használható. A nőket kötik az érzelmeik, és amihez negatív érzelem társul azt kidobják, még akkor is ha helyette vesz egy másikat, de ahhoz legalább nem köti semmi. Nem hiszem, hogy ez általánosítható. Ismerek férfiakat akik jobban kötődnek, mint bármelyik nő, még akkor is ha az fájdalmat okoz. Egyfajta önhipnózis: tudd ha ezt  teszed, ezt érzed no akkor ez lehet a vége. S ilyenkor inkább egyből kihátrálnak, nehogy újabb fájdalmas tárgyakat gyűjtsenek össze, bár ezzel elzárják a jó lehetőségét is. No de mi nők sírunk, veszekszünk, követelőzünk, majd megtörünk. Sajnáljuk magunkat, sajnáltatjuk magunkat, majd bezárkózunk, később kinyílunk, felállunk és túlélünk. És igen minden a „nagy takarítással” kezdődik. Szépen, komótosan körbe járunk, szétnézünk és ami fáj azt kidobjuk. Aztán hirtelen ott találjuk magunkat az üres falak közt, s ebbe is beletörődünk, mert rá kell jönnünk, ki kis vagyunk, mit is akarunk, s hogy ezek a falak hogyan lesznek is sajátjaink, honnan is lehet egyből felismerni: ez hozzám tartozik, ez én vagyok.  És nem veszünk el a mi fogalmába többé. No és ha megtaláltuk önmagunkat, ami mindig is jelen volt csak épp elnyomás alatt tartottuk, no akkor kezdünk építkezni. Akkor kezdjük érezni és nem érteni, hogy ezt eddig miért is nem így csináltam, miért is nem ilyenre alakítottam, hiszen mindig is ez tetszett, s nem az ami volt. Közben pedig kilóktól szabadulunk  meg mind lelkileg, mind testileg és észre sem vesszük, csak  mikor mások mondják: de hát te sugárzol. Szóval nem kell bánkódni, mert mindennek meg van az oka, mert ha nem fordítunk elég időt önmagunkra, akkor ez visszaüt, és a lélek kiharcolja, fájdalmasan de felébredünk és elkezdünk látni. Igen azt amit mindenki mondott, amit mindenki látott, csak épp mi nem hallottuk, nem akartuk hallani, elnyomta az én akarata. Az újra kezdés minden esetben a lomok eltakarításával kezdődik, és nem a dobozolással. Hiszen mi lenne a Sziget fesztivállal, ha az a sok szemét nem lenne a napok végén összeszedve, hanem csak egy nagy dobozba tárolnák? És mi lesz velünk, ha egy idő után nem férünk a dobozoktól, a fájdalmaktól? Értem én hogy már több fájdalom nem fér el a dobozok közt, de sajnos az öröm sem fér már így be. Osztás, szorzás, és szortírozás. És boldog lehetsz, ha te is akarod…

A megunhatatlan Depp fiú

A legtöbb színészt meghatározzák első szerepei. Egyfajta skatulyát hoznak létre, s így vagy ennek megfelelő felkéréseket kapnak, vagy épp rájuk írják a szerepeket. Johnny Depp-nél azt hiszem 1990-ben kezdődött el a hófehér arcú keveset beszélő, kissé fura skizó szerep felvétele. Bár többféle filmben játszott és játszik, de két három évente kap egy hasonló szerepet. Ami a legfurább, hogy mégsem lehet (vagyis én nem tudom) megunni. Most a Magányos lovas című filmet néztem meg. Nem hallottam róla, véletlenül futottam bele, de valahogy nem lepődtem meg az általa eljátszott figurán. Vajon az életben is bekerülünk egy egy skatulyába és onnan nem tudunk kitörni? Kialakul rólunk egy kép, és ezen változtatni akkor sem tudunk ha belegebedünk? Nekem az iskolás éveim jutnak eszembe. Aki csak a főiskolán ismert meg, az nem is sejtette, hogy milyen voltam középsuliban, vagy általános iskolában. Főleg azt nem sejtette, hogy két középsuliba jártam, hogy évet ismételtem és sorolhatnám. Sosem mondták, hogy hülye vagyok, de azt hogy lusta azt igen, s ehhez társult egy jó nagy szókimondó száj a fene nagy igazságérzettel. Azt hiszem a második középiskolában sikerült kikerülnöm a skatulyából, ott tiszta lapot kaptam. Persze nem én lettem alkalmazkodóbb, csak a tanárikar átlag életkora 10 évvel volt kevesebb mint az első iskolában, így talán még elfogadóbbak voltak velem. A fősulin meg élvezhettem a tabula rasa-t az első félévig. Ott viszont megkaptam a jó tanuló skatulyát, így kellett is bizonyítanom félévről-félévre. Itt egyszerű volt kitörni, mert tudni lehetett mit kell bizonyítani: tudod vagy nem tudod - nincs több kérdés. De vajon minden területen ki lehet így törni? Vajon hány esélyt kapunk hogy bizonyítsunk, s tudunk-e élni a lehetőséggel? S vajon végleg ki tudunk törni, vagy csak ideiglenesen tudjuk a szerepet eljátszani? Eddig sok kérdésre adtam választ, de most ezekre nem megy..

Mert ami az egyiknek jó a másiknak rossz

Itt van a vénasszonyok nyara, vagyis már lassan búcsúzik. Nagyon belehúztak az öreglányok, mert vasárnap már a szandálomon agyaltam, hogy csak elő kellene szedni, hogy legyen meg a nyári illúziója még az ételosztáskor, de aztán letettem róla. Az ételosztást követően egyből készülhettem a következő hétre, mert ígéretet kaptunk jó sok sütőtökre. Az előkészüléshez pedig emberek kellenek. Ismét zumbás lányokhoz fordultam, akik lelkesen el is vállalták. No de ki hitte akkor ha ami nekünk olyan jó, az a +25 fok, az a földön levő még le nem szedett töknek nem annyira tesz jót. Így hát mára kiderült a tökből semmi sem maradt, mert szépen berohadt. Hát igen mi örülünk, hogy nem kell fűteni, persze a pesszimisták már hajtogatják: meg lesz ennek a böjtje, majd fűtünk még májusban is. És ezzel megteremtik a májusi hideget. Nem értem én, miért nem örülünk annak ami van? Miért bánkódunk múlt emlékeken, és miért félünk, aggódunk a jövőtél? Nem lehetne egyszer csak a jelenben lenni, élni, és értékelni? Fogyó Hold van, rákként érzem, érezzük a környezetemben levőkkel. Akkor most félnem kellene már előre mert bár lesz növő Hold mikor majd baromi erősnek érzem magam, de ohh jajj ne élvezzem ki a biztonságot, mert igen lesz ismét fogyó Hold is mikor a gyengeség és a reménytelenség lesz a vezető érzés?  És ne egyek ma mert holnap is éhes leszek? Nem hinném hogy így kellene élni az életünk, mert ahhoz túl rövid…

Meddig?

„Egy negatív érzelmet egészen addig meg kell élned, át kell érezned, amíg el nem veszíti jelentőségét számodra. Amikor már rágondolva az érzelemre vagy a helyzetre nem billent ki a belső békédből, megtanultad azt, ami dolgod volt vele.” Olvastam az aranytukor.blogspot.hu oldalán. Mert a vasárnap nagy kérdése, hogy meddig is sajnálhatjuk önmagunkat, meddig is nyalogathatjuk sebeinket? Vajon mennyi a normális idő, hogy ezeket fel tudjuk dolgozni, nem csak felületesen, hanem tényleg úgy isten igazából. Nagy kérdések, mert ezek egyéntől függenek. Függ attól, hogy milyen szinten áll az egyén önismerete, mennyire őszinte magával, mennyire mer szembenézni a valósággal, s mennyire teszi félre önimádatát. Mert valahol mindannyian imádjuk ám magunkat, mind hisszük, hogy jó vagyok, hogy ezt azért nem érdemlem meg, és hisszük, hogy mások nem látják mit is érünk. Hirdetjük, hogy nem fontos mások véleménye, ha mi tudjuk mennyit érünk és hol a helyünk. És ezt annyira el is hisszük, hogy már majdnem valóságként éljük meg. De mindig lesznek helyzetek, amikor semmi másra nem vágyunk csak egy kis buksi simogatásra, és hogy más is kimondja: jó vagy, és jó helyen vagy, és igen mi szeretünk téged.. S hogy ettől gyengének tűnhetünk? Nem hinném, egyszerűen csak fel merjük vállalni azt amire szükségünk van: ha kell sírunk, ha kell nevetünk, ha kell hisztizünk, ha kell zsarolunk, ha kell fenyegetőzünk és ha kell sértődünk. S hogy miért? Hát mert emberek vagyunk, az érzelmeink áldozatai, hiszen van amikor a józan ész nem nyerhet és marad minden más eszköz a megvalósításra..

Időutazás

Régen voltam már a budapesti krisna templomban, úgy hogy időt is töltsek, ne csak berohanjak: köszönjek, adományozzak és menjek is tovább. (persze közben egy sütit csak meg ettem) Igen utoljára épp egy éve voltam, most már tisztán emlékszem. Akkor nem tudhattam, hogy idén más lesz. Szóval beléptem és minden a jól ismert helyén volt. Az Urak csudaszépek voltak, mint mindig, s épp olyan megnyugtatóan hatottak rám, mint amikor 7 éve megpillantottam őket legelőször. Amikor eldöntöttem, hogy elindulok egy úton, mert látom jó felé vezet. Igen tisztán emlékszem, mikor először mentem, sokan voltak, rengetegen. Épp a megnyitóra mentem. Igaz a helyemet nem találtam, szépen megálltam hátul és néztem a boldog arcokat, élveztem a zenét, a színeket, az illatokat. Majd leültünk és megbeszéltük, hogy költözhetek, lesz hol laknom, lesz hol „dolgoznom”, lesz mit ennem, és lesz mit tanulnom. Nem volt ez nagy egyeztetés, egyszerűen csak azt kellett látniuk, hogy igen akarom, mert érdekel, igen két kézzel fogadom el az esélyt egy tisztább életre. Talán március lehetett, és májusban már költöztem is. Tudom hálásnak kell lennem, hogy akkor megláttak, meghallottak és én hallottam. Nehéz ez, mert egy életen vagy akár több életen át is hálásnak kell lennem annak, aki elindított, aki segítséget nyújtott. Még ha ugyanazon személyek kell is hálásnak lennem akinek nem igazán szeretnék hálás lenni.. De lehet amit néha nehézségnek élünk meg, az a legnagyobb segítség az életünkben. Mert ami nem öl  meg az megerősít mondják az okosok. Szóval a hálát sosem szabad feledünk, a szót hogy köszönöm ki kell tudni mondanunk, mert ezek nélkül mit sem érünk mi emberek…

Tetteink súlya...

A legnehezebb az életben azt megérteni, hogy minden cselekedetünknek, döntésünknek oka, okozata, következménye van. Igen a döntésinknek súlya van, s hogy miért? Mert senkit sem okolhatsz csak saját magadat, hiszen te tetted, te akartad akár tudatosan akár tudat alatt, de csakis te saját szabad akaratodból teszed. Hibáztathatod a körülményeket: legyen az otthonról hozott, legyen az veleszületett, legyen az a csillagok állása, vagy egyszerűen legyen az a saját elméd, akkor is te tetted senki más. S hogy mi a felnőtté válás? Hát nem csak a döntés meghozatala, hanem annak kivitelezése, és lezárása. Lezárása úgy hogy emberi tudj maradni, hogy ne okozz másnak gondot, úgy hogy egyszerűen emelt fejjel vállald, amit tettél, döntöttél, hogy nem másnak kelljen a romokat utánad összeszedni, összeragasztani, vagy akár újabb döntéseket meghoznia a te döntésed miatt. Ha meghoztad vállald, és tedd, amit tenned kell. Mert ha csak a döntésig jutsz el, akkor semmit sem tettél, csak kielégítetted önző vágyaidat, csak követted az elmédet nem foglalkozván másokkal csakis önön magaddal. Mert persze mind önzőek vagyunk, mindenkinek saját maga a legfontosabb, de azért vannak akik másokra is odafigyelnek…

Mantra: Tetteim súlya

"Nem azért kaptad az emberi testet

Hogy állatként élj, hogy az összes tetted

Csak átok legyen rád és a világra

Mit gondolsz, ha holnap meghalsz, mi lesz utána

Azt hiszed, hogy megmenekülsz

Hogy a természet törvénye majd elkerül

Bár a testnek vége, de nem fogsz meghalni

Szenvedni nem akarsz, de meg fogod kapni

Lélekgyilkos vagy, vedd már észre

Azt hiszed, hogy megmenekülsz

Hogy a természet törvénye majd elkerül

Bár a testnek vége, de nem fogsz meghalni

Szenvedni nem akarsz, de meg fogod kapni

É rtsd már meg, hogy nem azért születtél

Hogy állatként élj, hogy állatként megtegyél

Mindent, amit az elméd diktál

Változtass ember, mert itt van a halál"

Dopeman: Magyarországra születtem

Dopeman: Magyarországra születtem --ide kattints mert másként nem tudtam/engedte megosztani..nem nem gondolok semmi összeesküvésre..

Eleven testek, mert a szeretet gyógyít

Meg kell köveznem magam. Többször írtam már, hogy miért is választom inkább a vámpírtörténeteket, mint a zombikat. Így bár sokan mondták, de csak halogattam az Eleven testek című film megnézést. De végül csak nekiültem. Merőben más mint az eddigiek, többek közt mert gondolkoznak és beszélnek, igaz csak pár szót de a végére csak belejönnek. S igen USA film, vagyis giccs, nyál és némi következetlenség, amit meg lehet támadni, cáfolni, s persze megint nem lehet tudni, hogy miért és mitől lettek a zombik. De a lényeget lehet sejteni, és a fő mondanivaló az utolsó öt percben rejlik. Zombi hősünk nem bír magával és megtetszik neki egy lány, kinek barátját bár felfalja, de ezzel a tettével az emlékeit is magába emészti. És ahogy lenni kell, zombink jó fej, vicces és egyben komoly, hősként védi a lányt, s mikor kölcsönös szerelembe esnek akkor zombink újraéled. Mely hatással van a többi zombi társra. És ami fontos, hogy az emberek segítenek nekik megtanulni élni, mert sokan elfelejtették, hogyan is kell. S igen itt a pont, amiért azt mondom, hogy bár voltak üres percek ebben a másfél órában, de megérte, mert igen mi emberek nem élünk, csak vegetálunk. S igen lehet hogy sebeket kapunk mikor szeretünk, de az is biztos, hogy ezeket a sebeket csak egy másik szeretet tudja beforrasztani. S ha nem hagyjuk hogy szeressenek, s nem hagyjuk hogy szerethessünk, akkor mi is zombikká válunk. Tehát ha valaki megtanítana újra élni, érezni akkor hagyd, mert nincs más út…

Halál = születés

Kettősség

Reggeli párbeszéd 

Gyermek: Adjál! Adjál!

Anya: Mit?

Gyermek: Kekszet.

Anya: Csak piskótatallér van nálam.

Gyerek: Az is keksz.

Igen mert mi bonyolítjuk túl a dolgokat. Mindig mögöttes jelentéseket keresünk, mert egyszerűen nem akarjuk elhinni azt ami van, nem akarunk a szembesülni a valósággal, és őrülten kutatunk okokért, magyarázatokért, érvekért, olyan dolgokért amivel elviselhetőbbé tudjuk tenni azt a valóságot amiben élünk, amit épp megélünk. Pedig egyszerű mert valami vagy fekete vagy fehér, mert valami vagy jó vagy rossz. S hibába mondják, hogy találd meg az arany középutat, attól a jó és rossz között nem lesz szürke átmenet, mert egyszerűn valami vagy jó vagy rossz, nincs kevésbé jó vagy kevésbé rossz. Ezen átmeneti állapotok csak az elmék szüleményei mert azt hisszük, hogy ezzel könnyebb és élhetőbb az élet. Pedig valami vagy élhető vagy nem. Valami vagy emberi vagy nem, mert nehéz a sok ember közt emberinek maradni. Olyannak, mint amilyennek teremtettek, vagy neveltettek, és ami nekem jó az másnak rossz, és igen nem tudok kicsit jót tenni, mert vagy jót teszek vagy rosszat, mert az egyik kezemmel adok a másikkal meg kapok (mondják az okosok), de nem nem kapok, hanem valójában elveszek.  Mert így tud fennmaradni az egyensúly a világban, mert ha van  jó akkor igenis van rossz, s attól, hogy ezt látod nem vagy negatív, egyszerűen csak racionális, hiszen ha van pozitív akkor kell lenni negatívnak, mert az egyensúly így tud fennmaradni, mert sajnos másként nem lehet élni. Ha tetszik, ha nem ez van, lehet szeretni, lehet nem szeretni, de ahhoz hogy az emberek közt emberi tudj maradni és ne őrülj meg, fogadd el: ez van. Mert igen a piskótatallér is egyszerűen keksz.

Kommunikáció

„A kommunikáció az információ csere folyamata általában egy közös jel (informatika) jelrendszer segítségével. 

A commmunicatio latin eredetű szó: közzétételt jelent”

Jó tudni, hogy miden élőlény kommunikál, és vágyik is a kommunikációra. Sokan állítják magukról, hogy nem kommunikatívak, de szeretnek olvasni pl blogokat, szeretik ha írnak nekik, s talán írásban még ők is reagálnak, de mikor személyessé teszed akkor bezárnak. A blog egyértelműen egyoldalú kommunikáció, ezért is van letiltva nálam a komment ablak. Nem azért mert nem érdekel mások véleménye, hanem mert egyszerűen ez rólam szól, engem képvisel és nem hiszem hogy vita tárgyát kellene képeznie emberek közt egy egy gondolatom kitárgyalása, hiszen úgyis csak én tudom, hogy mikor mit gondolok és miért. Kicsit olyan ez, mint a verselemzés: sosem tudhatjuk biztosan, hogy a költő mit érzett, gondolt, és nem is hiszem, hogy egy költő akarja, hogy tudjuk. A versek célja szerintem egy hangulat keltés, még az én írásaim talán gondolkodásra és tettekre ösztönzőek, vagy csak unaloműzőek. Végül is nekem igazából mindegy (persze hazudnék ha nem tetszene, hogy beszélnek rólam), hogy ki miért olvassa, a lényeg hogy olvassa, és ha rövid időre eltűnök, még akár hiányozhatok is.

Szóval kommunikáció. Legyen bármiféle és bármilyen szintű kapcsolatod bárkivel a kommunikáció fontos alapköve. Persze egyszerűbb falat emelni védekezésből, érdektelenségbe menekülve, mint felvállalva, hogy akár adhatok de kaphatok is. Kaphatok jót vagy rosszat, dicsérőt vagy ítélőt, kritikát vagy szimpátiát. Annyira félünk mi emberek, hogy újra és újra csalódunk, fájdalmat okozunk, hogy észre sem vesszük, hogy magasodik a fal, hogy egyre vastagabb téglákkal vesszük körbe magunkat. Természetesen én is védekezek, mert az ember alapvető ösztöne, így kár lenne tagadni, hiszen ki szeretné párnáit és köldökét telesírni? 

De azt a bizonyos kiskaput amivel nyithatsz és amivel feléd nyithatnak ne falazd be, mert a világ és az emberek kizárásával nem csinálsz egyebet csak önmagadat zárod be, s ha ki akarsz törni, a kiskaput te sem fogod megtalálni nemhogy mások..

Müller Péter ismét eltalálta..

Mert van amikor valamihez nincs mit hozzáfűzni, mert benne van minden. Ez egy ilyen írás: 

"Addig rágja az egér a falat, de addig, míg áteszi magát a macskához." - ezt a mondást régóta szeretem. Több mint hatvan éve tapasztalom, hogy igaz. Eddig még mindig bejött. Nálam is, ha nagyon "rágtam a falat" - mindig ott volt a macska.

Az egér: önös énünk. Egónk. Két hibája van. Az egyik, ha nem tud akarni. A másik, hogy túlakarja magát. Mindkettő bajjal jár. És az oka az, hogy nem tud arról, van fölötte egy bölcsebb akarat, Önvalónk, felsőbbrendű énünk akarata, akinek parancsát kellene követnie. Ezért önállósítja magát, mint egy hajó föllázadt matróza, azt hiszi, hogy ő a Kapitány, s átveszi az irányítást. De nem tudja, merre megy a hajó. Nem ismeri a térképet, és nincs iránytűje.

Megy a hülye, nyughatatlan feje után. Ha baj van, megijed, összezavarodik, viharban pánikba kerül, napsütésben ellustul. Néha elmegy a kedve az egésztől, és föladja. Ilyenkor mély depresszióba esik, s a hajója elveszetten hánykolódik a tengeren. Néha meg megy, megy, konokul és fáradhatatlanul - rossz irányba. Ilyenkor jön a jéghegy.

Vagy egy másik hajó. Kitérni nem szeret. Mivel úgy gondolja, hogy övé a tenger, a másik hajóról úgy véli, megsértette a felségterületét, ezért minden hajó azonnal az ellensége. A nem akarásnak és a túlakarásnak a gyökere ugyanaz. Az én-uralt ember nem tud bízni. Nem hisz abban, hogy van az életben olyasmi, aminek eléje kell menni, s van olyan, amit várni kell. Mert jön. Nem veszi észre, hogy mindenért meg kell dolgoznia ugyan, de amire igazán vágyik, az ajándék.

Egy jó társ: ajándék. Egy jó barát: ajándék. Egy gyerek is ajándék. És minden igazi boldog pillanat: ajándék. Aki nem bízik semmiben, annak számára a falon túl nem Isten várakozik, hanem a Macska.

Nincs cigánypecsenyézés Hannoverben

Az alábbi cikkhez csak annyit: mi legyen a görög salátával, a frankfurti levessel? És ha én rasszistaként kifejezetten a görögöket nem kedvelem? És mégis a cigány pecsenye miért legyen épp magyar pecsenye? Lehet hogy hazánkból indult el az étel, de gondolom hogy ennek az elnevezésnek oka van. Ajánlom, hogy a fejekben levő előítéleteket száműzzük, mert én nem társítok semmit a négercsókhoz, inkább bánom hogy nincs tojás mentes változata. És sóhajtozva teszem hozzá: nagy az Isten állatkertje, mert míg egyes emberek az ételek nevéről vitatkoznak, és próbálnak rasszista érzelmeket ébreszteni azokban is akikben nem szunnyad erre való hajlam, addig a világ megannyi részén az emberek éheznek és pont lesz@ják, hogy mi lenne annak az ételnek a neve amit megehetnének…

„Nem használják többé a cigánypecsenye elnevezést a németországi Hannoverben az önkormányzati fenntartású étkezdékben, a városvezetés ezzel egy helyi civil szervezet kezdeményezésére reagál.

A Forum für Sinti und Roma (Fórum a szintikért és romákért) nevű egyesület eredetileg a cigánymártás (Zigeunersauce) kifejezés ellen tiltakozott a húsételekhez használt csípős szósz gyártóinál. A szervezet arra hivatkozott, hogy a négercsók kifejezést sem használják már, a cigánymártás pedig ugyanúgy rasszista, ezért legfőbb ideje új elnevezést keresni a szósznak. Azt tanácsolták, hogy változtassák például pikáns mártásra vagy paprikamártásra a termék nevét.

Az élelmiszeripari vállalatok elutasították a kérést. A mártások előállításával foglalkozó cégeket is képviselő, ínyenc élelmiszerek gyártóinak szövetsége (Kulinaria Deutschland) közölte: a cigánymártás elnevezést több mint 100 éve használják már, és nem találnak benne semmi kivetnivalót.

A hannoveri városvezetés viszont úgy döntött, hogy az önkormányzati fenntartású menzákon a cigánypecsenye helyett a magyaros vagy pusztai pecsenye elnevezést használják - számolt be hétfőn online kiadásában a Hannoversche Allgemeine Zeitung című lap.

A helyi roma szervezet augusztusban fordult a gyártókhoz a cigánymártás elnevezés miatt. A kezdeményezésről beszámolt a német sajtó, de nem kezdődött komolyabb közéleti vita róla. A németországi szinti és roma közösségeket összefogó központi tanács sem támogatta a hannoveri egyesület törekvését. Állásfoglalásukban hangsúlyozták: nyelvi kérdésekben dogmatikus szabályozás helyett kritikus, reflektív hozzáállásra van szükség.

Az olyan elnevezések esetében, mint a cigánypecsenye vagy a cigánymártás, nincs értelme felcserélni a cigány szót az ezzel a névvel illetett népcsoportban az önmeghatározására használt elnevezéssel, hiszen így csak nevetségessé válna a küzdelem a szintik és a romák hátrányos megkülönböztetése, kirekesztése és az őket sújtó rasszizmus ellen - mutatott rá állásfoglalásában a Németországi Szintik és Romák Központi Tanácsa.”

Születésnapi felajánlás

Ismét eltelt egy év, és meg kell állni egy kis időre. Leülni, elgondolkozni hol vagyok, honnan jöttem és hova tartok. És igen megfogalmazni, mert a szó elszáll, de az írás egy ideig megmarad.

Dear Maharaja,

om ajnana-timirandhasya      jnananjana-salakaya

caksur unmilitam yena yena      tasmai sri-gurave namah

I greet you on your birthday, and wish you good health and strength. Thank you for showing me the example and the way with your perseverence, spiritual strength, vocation to remain a member of Srila Prabhupada’s movement, how to carry on the dream of Srila Prabhupada and how not to forget his words: “If we have faith that Krishna provides and sustains everyone, then why would we be miserly?” That would mean that we lost our faith in Krishna and think that we are the doers and suppliers. We are certain that Krishna will take care of us! Let the whole world come, we will feed everyone. Please do it nicely and start it soon!” Thank you that due to even your presence I do not lose my faith, and even if I become bewildered for a moment I can take shelter at your lotus feet.

Your aspiring servant,
bhn Barbara


És anyum kedvéért magyarul:

Kedves Maharaja,

A legsötétebb tudatlanságban születtem, ám lelki tanítómesterem a tudás fáklyalángjával felnyitotta szememet. Tiszteletteljes hódolatomat ajánlom neki!

Köszöntelek születésnapod alkalmából, jó egészséget és erőt kívánok neked. Köszönöm, hogy kitartásoddal, lelkierőddel, elhivatottságoddal példát és utat mutatsz nekem, hogyan is tudjak Srila Prabhupada mozgalmának tagja maradni, hogyan is tudjam folytatni Srila Prabhupada álmát és ne felejtsem szavait: "Ha hiszünk abban, hogy Krisna ellát és fenntart mindenkit, akkor miért is lennénk fösvények? Ez azt jelentené, hogy elveszítettük a hitünket Krisnában és azt gondoljuk, mi vagyunk a cselekvők és az ellátók. Biztosak vagyunk abban, hogy Krisna gondoskodni fog rólunk! Jöjjön az egész világ, mi mindenkit megetetünk. Kérlek, végezzétek ezt szépen és hamar kezdjetek bele!". Köszönöm, hogy már a jelenlétednek hála nem vesztem el hitemet, és ha egy pillanatra meg is zavarodok menedéket vehetek lótuszlábaidnál.

Törekvő szolgád
bhn Barbara 

Dalban mondom el

Lukács Laci: (Tankcsapda) Adjon az Ég

Amikor

Összehozta az Isten a világot,

A férfiból egy darabot kivágott,

Hogy megcsinálja neki belőle a nőt

Azóta áldják a fiúk a Teremtőt,

Aki az életnek értelmet adott. A

Történetet már mindenki hallotta.

Van aki él és akad aki halott. A

Világ a lelkét az Ördögnek eladta.

Vasárnap reggel a templomba’ tömeg.

Van aki fiatal és van egy csomó öreg.

Van aki hiszi és van aki vallja,

Hogy a születés az eleje, a halál meg az alja

Az életnek. Szerintem tévednek,

Ehhez semmi köze nincs az éveknek.

Remélem érted, amiről éneklek.

A dolgok bármikor utolérhetnek.

Bánattal vagy örömmel,

De én harcolok foggal-körömmel

Az élettel, a halállal,

Hogy a jóból egy jó nagy kanállal 

Adjon az Ég,

Mindent, amit szeretnék.

Adjon az Ég...

Vasárnap reggel a templomba’ tömeg,

Van aki fiatal és van egy csomó öreg.

Van aki hiszi és van aki vallja,

Hogy van Aki a hangját hallja,

És mindent lát a szívén át,

És ha baj van, benyom egy szirénát.

Ha kinyújtod, Ő majd fogja a kezed,

És mindenen keresztül vezet.

Bánattal vagy örömmel

De én harcolok foggal-körömmel

Az élettel a halállal,

Hogy a jóból egy jó nagy kanállal 

Adjon az Ég, mindent 

Amit szeretnék.

Adjon az Ég...

Van aki ésszel, van aki pénzzel,

Van aki egyszerű, puszta kézzel.

Van aki tudja, van aki érti.

Van aki az életét se félti.

Van aki mindig, van aki egyszer.

Van aki gyűlöl, van akinek tetszel.

Van aki ellened, van aki érted.

Úgy kapod, ahogy kérted.

Az életedet úgy kapod, ahogy...