„A kommunikáció az információ csere folyamata általában egy közös jel (informatika) jelrendszer segítségével.
A commmunicatio latin eredetű szó: közzétételt jelent”
Jó tudni, hogy miden élőlény kommunikál, és vágyik is a kommunikációra. Sokan állítják magukról, hogy nem kommunikatívak, de szeretnek olvasni pl blogokat, szeretik ha írnak nekik, s talán írásban még ők is reagálnak, de mikor személyessé teszed akkor bezárnak. A blog egyértelműen egyoldalú kommunikáció, ezért is van letiltva nálam a komment ablak. Nem azért mert nem érdekel mások véleménye, hanem mert egyszerűen ez rólam szól, engem képvisel és nem hiszem hogy vita tárgyát kellene képeznie emberek közt egy egy gondolatom kitárgyalása, hiszen úgyis csak én tudom, hogy mikor mit gondolok és miért. Kicsit olyan ez, mint a verselemzés: sosem tudhatjuk biztosan, hogy a költő mit érzett, gondolt, és nem is hiszem, hogy egy költő akarja, hogy tudjuk. A versek célja szerintem egy hangulat keltés, még az én írásaim talán gondolkodásra és tettekre ösztönzőek, vagy csak unaloműzőek. Végül is nekem igazából mindegy (persze hazudnék ha nem tetszene, hogy beszélnek rólam), hogy ki miért olvassa, a lényeg hogy olvassa, és ha rövid időre eltűnök, még akár hiányozhatok is.
Szóval kommunikáció. Legyen bármiféle és bármilyen szintű kapcsolatod bárkivel a kommunikáció fontos alapköve. Persze egyszerűbb falat emelni védekezésből, érdektelenségbe menekülve, mint felvállalva, hogy akár adhatok de kaphatok is. Kaphatok jót vagy rosszat, dicsérőt vagy ítélőt, kritikát vagy szimpátiát. Annyira félünk mi emberek, hogy újra és újra csalódunk, fájdalmat okozunk, hogy észre sem vesszük, hogy magasodik a fal, hogy egyre vastagabb téglákkal vesszük körbe magunkat. Természetesen én is védekezek, mert az ember alapvető ösztöne, így kár lenne tagadni, hiszen ki szeretné párnáit és köldökét telesírni?
De azt a bizonyos kiskaput amivel nyithatsz és amivel feléd nyithatnak ne falazd be, mert a világ és az emberek kizárásával nem csinálsz egyebet csak önmagadat zárod be, s ha ki akarsz törni, a kiskaput te sem fogod megtalálni nemhogy mások..