„Ha azt mondod, ‘Olyannak szeretlek, amilyen vagy!’ – nem szeretsz igazán. Ha valóban szeretnél, többnek látnál, mint amilyen vagyok.” Írta valahol valamikor Müller Péter.
 |
| ne dugd fejed egy álomba mert az ébredés fájdalmas |
Hát elgondolkodtató. Mi emberek képesek vagyunk az a becsapásokra, és ennek a mesteri szintje az önbecsapás. Vagyis elhisszük mert el akarjuk hinni. Olyan látjuk társunkat amilyennek akarjuk. Elveszítjük objektivitásunkat a helyzettel, az érzéseinkkel kapcsolatban. Egyfajta álomvilágba helyezzük magunkat, kapcsolatainkat. Túlmisztifikáljuk és felruházzuk olyan tulajdonságokkal amikkel csak szeretnénk. Közben pedig nem látjuk a valóságot, amit a többiek, akik kívül állnak egyből levágnak. Igen is akkor szeretünk igazán, ha a másikat valóságosan látjuk: ismerjük a hibáit is. Ha megtalálod önmagad, ha megismered önmagad, társadat is valójában látod és ha akkor is ki tudod mondani: szeretlek, na akkor szereted igazán azt a hús-vér embert, aki hibázhat, aki megbánthat, aki tévedhet és aki bocsánatot is kérhet a tetteiért.
