Szóval ismét egy újabb
sztárcsináló, tehetség kutató műsorral jött elő ősszel az egyik csatorna. Vajon
miért gondolom, hogy a többi is majd követi példáját? No de nézzük a
felhozatalt. Először szerintem már eddig is az egy főre eső sztár/celeb számunk
meghaladja a normál átlagot, épp úgy ahogy hazánk jóga oktatóinak száma is csak
folyton növekszik. Természetesen emberek ezrei jelentkeznek a híres műsorba, ki
komolyan gondolja, ki pedig csak azt a pár másodpercet szeretné, amit a
válogatáson megkaphat, vagy azért mert annyira jó, vagy mert épp annyira rossz,
vagy mert egyszerűen csak feltűnő jelenség tehetség nélkül. Felmerül bennem,
hogy vajon hova lesz az emberek önismerete, önértékelése mikor a zuhany alól
kiszaladva berohannak egy válogatásra. Komolyan nincs a közelükben senki aki
lenne annyira őszinte, hogy megmondja: szeretlek édes lányom, kisfiam, férjem,
apám, anyám, kiskutyám…de inkább a zuhany alatt is csak dúdolgass, s ne menj
emberek közé, mert csak nevetségessé válsz. Értem én, hogy akit szeretünk azt
támogatjuk, mellette kiállunk mellszélességgel, de biztos megfelelő ha
biztatunk valakit arra, hogy persze menj, mert te vagy maga a tökéletesség,
közben pedig ország-világ kiröhögi, a mentorok lecáfolják, és lehet egy életre
való fájdalmat visz majd haza? S joggal felmerül bennem, hogy ez is csak egy nagy
nagy színjáték és jól megfizetik az emberek azért hogy Magyarország népe jót
nevessen, épp úgy ahogy a show műsorok pofonjai is a jól fizető állások közé
tartoznak..
Beszéljünk a franciákról: az első nap
Ohh hát oda nem menj, csalódás, koszos, büdös, és nem kedvesek. Még angolul sem beszélnek. Jó, de ott van Mr. Morrison, és hát bakancslistám...

-
Ohh hát oda nem menj, csalódás, koszos, büdös, és nem kedvesek. Még angolul sem beszélnek. Jó, de ott van Mr. Morrison, és hát bakancslistám...
-
Nem, nem agitálok (értsd buzdítok) senkit sem! Oltakoztam, mert így tartottam jónak, meg amúgy több mint egy év után haladni akarok már val...
-
Nem véletlenül nem írtam jó ideje, de van ami mellett már nem mehetek el billentyűzet nélkül. Először is szeretném az elején leszögezni, h...