Sokan gondolják, hogy az ember
eredendően bűnös és azért kerül a földi életbe. Mert ez az egész egy büntetés.
Hitem szerint azért kerülünk ide, mert erre van vágyunk, és vagyunk annyira
szeretve, hogy nosza tessék megkapod. Hiszem, hogy az emberek nem véletlenül
kerülnek életünkbe, mindenkivel van már egy közös múltunk, s van egy feladatunk
amit meg kell oldanunk, így egymás mellett vagyunk hosszabb, rövidebb ideig.
Hol szorosan, hol távolabb, hol csak néha bukkanunk fel. De jelen vagyunk, mert
ösztönösen tudjuk kit keressünk, kihez forduljunk ha nem zárkózunk be önmagunk
sajnálatába. Szóval szeretni sokféleképpen és sokféle szinten lehet, s nem
biztos, hogy ha valaki csak bizonyos élethelyzetekben bukkan fel, csakis
kihasználó szándékkal teszi ezt. Nem, mert épp ezzel mutatja ki, hogy számít
rád, bízik benned, csak benned. S persze minden kapcsolat adok-kapok, és üzlet,
de nem biztos, hogy te tudod, hogy mikor és mit adtál, mert lehet neked fel sem
tűnik, mert amit adsz természetes, viszont aki kapja annak egyedi és
megismételhetetlen élmény nyújtasz. És tarthatnak mások hülyének, mert hagyod
magad, de amíg te nem így éled meg, addig csak hagyd magad. Ha pedig egyszer
így éled meg, még mindig tehetsz valamit. Kommunikálj, mondd el mit érzel, mi
fáj, mi bánt, hogy te ezt hogy éled meg. Adj esélyt a másiknak, hogy eloszlassa
kételyeidet, vagy mondja el, hogy ő mit gondol, érez és mit miért tesz. Ha
viszont meghagyja a kételyeidet, akkor lépj tovább, fogadd el az időtök lejárt.
És eljöhet még az időtök, de ez már csak rajtad áll kit mennyire engedsz be,
vissza az életedbe, mert vannak akiknek már nincs helyük, s vannak akiknek
mindig nyitva hagyod azt a kiskaput. De fontos, hogy tudasd a személyekkel ki
az aki bármikor bemászhat a nyitott ablakodon, s ki az aki már csak a szúnyoghálón
keresztül szemlélődhet…
