Azt mondják hogy kérd és fogadd
el, én azt mondom ha adják fogadd él, s ha kérni kell ne szégyelld. Vannak akik
azt hiszik attól lesznek önmaguk, ha saját döntéseik mellett kitartanak akkor
is ha belerokkannak. Ha már egyszer meghoztuk a döntést foggal körömmel
ragaszkodunk hozzá, még azután is mikor már érezzük, hogy nem a megfelelő
döntést hoztuk, nem a megfelelő módon s nem a megfelelő időben. De az én tudom,
akarom és hiszem nem engedi, hogy más tudja jobban, nem engedi mert akkor
vereséget szenvedünk. Na de ki előtt is? Ez a fontos kérdés. Mert a vereséget
csak önmagunkban éljük meg, kívülről viszont az látszódik, hogy nem félünk
felállni, odamenni és bevallani, hogy a döntés amit akkor hoztunk, mostanra már
nem tűnik jónak, s bár akkor azt hittük hogy a lehető legjobb megoldást hozzuk,
mostanra már rájöttünk hogy nem az. De vannak aki beleülnek illetve belehemperegnek rossz döntéseikbe, mert akkor is megmutatja hogy na tessék lássék ez az én döntésem és vállalom mindegy mi lesz..S vajon melyik a nagyobb érettség jele?
Vajon melyik a nagyobb felelősség? Hát mindenki döntsön a maga módján, ahogy
neki tetszik, de én inkább a felállók közé tartoznék ha nem baj…
