Reggel elképzelésem sem volt
arról, hogy mi is fog várni. Első körben közel 30 csípést számoltam össze a
lábaimon. Tény, hogy este a térerő fa alatt ültem egy ideig elveszve az online
világban, de kétlem hogy nem csapkodtam volna agyon magam, ha érzem a szúnyoginváziót.
Érdekes módon a malária eszembe sem jutott. Egyfelől mert a híresztelésekkel
szemben nem annyira jellemző erre, és amúgy ha meg már megcsípett akkor
teljesen mindegy. De azért eléggé viszketett. A szállóból kilépvén embertömeg
nem volt, de teherautókkal vitték el a több ezernyi táskát. Kissé elgondolkodtam,
hogy mekkora az esélye annak, hogy megtalálnám a cuccaimat. Persze ahogy a
fesztiválnak vége lett, úgy a kávézó hely is megszűnt, így maradt a jó forró
gyömbér tea, ami még a torkomnak is igazán jók esett. Majd visszatértem a
szállásra megpihenni. Később összeszedtem minden erőmet és következett a
vödörből való hajmosás. Persze közben ezt feladtam és inkább a hideg ám
gyorsabb vízforrást választottam. És a szárítási folyamatot már a Gangesz
partján hajtottam végre. Rasikával találtunk egy biztonságosan kikötött
csónakot ( egy nagyobb faág volt a földbe szúrva, majd egy általunk vastagnak
megítélt kötéllel kikötve) így bele is másztunk. Igazán bátrak voltunk, bár ha
a csónak el is szabadul veszélyben nem lettünk volna, mert egyfelől megfognak a
csövek, másfelől meg ugrás és úszás. A
csónakban csak feküdtünk és töltődtünk, a világ megváltást másokra hagytuk.
Hihetetlen nyugalom szállt rám, valahogy teljes egésznek éreztem magam, és
mindent ami körülöttem volt. Ritkán érzem magam ennyire egyensúlyban. Közben
palackba töltöttünk egy kis szentséget (vizet), kerestünk köveket, gyűjtöttünk
iszapot. Majd visszaindultunk a bazársoron. Vettem néhány apróságot, igaz már
csak magamnak, mert minden kívánságot teljesítettem, amit megígértem. Visszatértünk
és ettünk egy jégkrémet (mert hát mégis csak illik), majd a templomba mentünk,
ahol már kevesebben de még nagyobb szeretetben folyt az esti arati.
.jpg)
