Az igazat megvallva halogattam az
indiai beszámolót. Egyfelől mert olyan
valóságossá vált a leírással, hogy ennek vége, másfelől mert nap nap után
visszaemlékezni öröm és szomorúság egyben. De ez az a jó eső szomorúság. Közben
zajlik az élet: vannak kapcsolatok, fejezetek melyek lezárultak vagy épp
lezárulnak és vannak kapcsolatok, fejezetek melyek most kezdődnek. Még sokszor
csak nézem az életemet, mint egy filmet, mert nem értem, hogyan kerültem bele
ebbe a szerepbe, hogyan lettem életem főhőse és mihez is kezdjek ezekkel a
tapasztalatokkal. Egy biztos, mindennek a vége valaminek a kezdete. Az is
biztos, hogy türelmesnek kell lennünk, és nem csak másokkal, hanem leginkább
önmagunkkal. Nem lehet sürgetni azt, amit meg kell élni, meg kell tapasztalni.
Mert valamiért ezt kapjuk feladatul. Valamit tanulnunk kell belőle. És ha egy
ideig nem akarunk kiszakadni belőle, mert nem engedjük hogy segítsenek, mert
nem fogadjuk el a felénk nyújtott kezeket az csakis azért lehet mert még érezni
akarjuk, mert még szükségünk van a fájdalomra, a tanulásra, mert igen nagyon meg
akarjuk tanulni azt amit az élet, Isten szánt nekünk. Persze van egy idő ami után
már nem egészséges, de a kérdés vajon mennyi ez az idő? Vajon van rá szabály,
törvény, hogy hány hét, hónap vagy akár év ez? És vajon mindenkinél épp
ugyanannyi? Sok könyvet lehet olvasni, és igen fellelhető egy séma, hogy melyek is
a feldolgozás lépcsőfokai. Csak épp az emberi tényező van kihagyva belőle,
hiszen nem vagyunk egyformák, nem érzünk egyformán, és nem állunk ugyanazon a
megvalósítási szinten. Lehet segítséget kérni, elfogadni, kapaszkodni, de a
végső győzelmet csak magunk arathatjuk,
önmagunk felett. S hogy hogyan lesz két emberből akik egymás mellett
éltek-haltak, két eltávolodott vadidegen? Megválaszolhatatlan. De egy biztos,
mindenki más csak egy ideig lehet életünk része, és akivel együtt kell élnünk
életeken át, ha tetszik ha nem az önmagunk. Tehát kalandra fel: ismerd meg
önmagad, szeresd meg önmagad, vállald fel önmagad. Tanulj meg együtt élni
önmagaddal, mert csak ezek után kerülhetsz fel a lépcső tetejére és nézhetsz
szét, hogy ki az akit önmagad mellé tudsz engedni, fogadni és szeretni.
