Maha abhisek

Mindannyian vártuk ezt a napot, és bele sem gondoltam abba, hogy nem olyan lesz mint amilyennek elképzeltem. Bár az ember mennyiségből kezdett némi sejtésem lenni, de még bíztam. Reggel ahogy megláttam a sort és a tömeget a templom előtt már nem csak sejtésem volt. Előre keveredtem a kapuig, de a kaput nem nyitották. Vagy egy óra várakozás után rájöttem ezt nem is fogják kinyitni, így észrevettem az udvar másik oldalán egy kis kaput, és már indultam is. A helyzetem csak annyival lett jobb, hogy beljebb kerültem, de még mindig távol éreztem magam, és nem éreztem magamban sem erőt, sem kitartást, sőt vágyat sem igazán hogy bejussak. Így feladva kisétáltam, és eldöntöttem, hogy este szépen visszanézek majd. Közben a kinti sor épp százszorosára nőtt, így fogtam magam és minden magyar bhaktát kiszedtem és megmutattam a kis bejáratot, hátha ők kitartóbbak mint én. Később sétálva megtaláltuk a szent fürdető ital kiadó helyet, így ehhez is hozzájutottunk. Gondolván a többiekre kértünk is fél liternyit.  És igen volt aki bejutott és volt aki nem. De estére már mindenki láthatta az Urakat, még én is. Valójában fellélegeztem, mert másnap a tömeg parikramra indul, így Mayapur ismét a maga kis nyugalmával fogad majd. És ezzel a gondolattal nyugovóra tértem, bár már bevettem az első gyógyszert, mert a torkom már tényleg érezhetővé vált.