Már Vrindavanban meggyőztem a
többieket, hogy Indiában nem lehet jégkrém nélkül létezni. Mondjuk nem kellett
őket sokáig győzködni. Tény, hogy jégkrémező társamhoz csak Puriban
csatlakoztam. Így első délután, már bele is másztunk az első fagyis kocsiba. A
jégkrém csokival volt bevonva és belül is csokis volt, és csak úgy olvadt a
melegben. Közben sétáltunk és egy bolthoz érkeztünk, ahol észrevettük, hogy
jégkrémünk elfogyott, így gyorsan vettünk még egyet. A többiek kicsit furcsállták,
így nem is tartottak velünk lépést. Az az igazság, hogy szerintem ha teljesen
őszinték vagyunk egész nap folytattuk volna, még este is. Igaz, hogy nem egy
Magnum, de ár arány értékben csodálatos. És ezt a kedvtelést innentől kezdve
mindennap végeztük. Az sem zavart bennünket, ha poharasat vettünk, hiszen van
ujjunk. Mayapurban már profik voltunk és egy nap három is belefért. Valójában
szerintem mi ettük ki a bolt készletét, s közben másokat is függővé tettünk,
hiszen a jégkrém evésnek mesterei lettünk Rasikával. Igaz?
