Puriban is kellett egy szinte
mindentől mentes nap, egy kis magányosság. Persze voltak teendők: mosás,
ruhaszárítás, hajmosás. De a nap pihenéssel telt. Lassan, hangsúlyozom nagyon
lassan megszokom a kézzel mosást. Persze itt is csak a tetőn lehet szárítani
(csipeszem nincs) így időnként csak le
kellett ellenőrizni, hogy a ruhák a szárítókötélen vannak-e. Igaz itt nincsenek
lopós majmok, de van szél és nincs csipesz. Nagyobb veszteség nélkül megúsztam,
csak egy párnahuzatom szállt el a szélben. Sebaj. A pihenő napot persze egy
sétával zártuk na meg a szokásos jégkrémezéssel. Búcsút vettünk az óceántól, mert
bár még egy napot Puriban töltünk, de másnap este elhagyunk ezt az édeni
helyet. Valahogy ebbe belegondolni olyan torokgombócos helyzet, de hát ez van,
minden elmúlik egyszer. Másnap újabb zarándokútra keltünk, persze az oroszok
hűségesen velünk tartottak. És most nehezebben toleráltam őket. Így mikor egy
templomba értünk, nem tudtam, bírtam, akartam ott ülni köztük, így a külső
csarnokba távoztam, ahol az egyik sarokban virágot fűztek, a másik sarokban
ketten bhajanoztak, a pujarik pedig sürögtek forogtak az oltárok körül. Leültem
egy sarokba, elővettem a japámat és csak mantráztam. Ki tudja mennyi ideje
ülhettem ott becsukott szemmel mantrázva, de mikor egyszer csak kinyitottam a
szemem észrevettem, hogy az indiaiak körbe ültek és együtt mantráztak velem.
Így míg az oroszok és a magyarok bent társultak, én kint a hazaiak körében
hallgattam a szent nevet jobbról, balról, elölről és önmagamtól. Összesen egy helyben ülve 2160-szor mondtam el a mantrát. Ez az én búcsúm az Univerzum Urától. Egyszóval
csodálatos volt. Majd mikor vége lett az előadásnak, egy újabb helyre
érkeztünk. Mivel tapasztalataim már vannak, meg némi ismeretem, így egyből
feltűnt egy igazán kedves fa sok kis agyag tallérral. Összeállt a kép: itt
bizony kívánni kell, lehet és ajánlott. Megelőzvén a tömeget, megvettem a
talléromat, hiszen semmi sincs ingyen, no de az a 10 forint kit is érdekel, ha
egyszer kívánni lehet. És odamentem és rákötöttem a zsinóros tallért, és igen
homlokommal ráhajtottam fejem, és kívántam. És hogy mit? Hát nyugatiasan úgy
tudom megfogalmazni: legyen meg a te akaratod. Éreztem, ahogy mázsás súlytól
szabadulok meg, mert bár szabad akarat, de akkor is minden úgy van, úgy lesz és
úgy volt ahogy lennie kellett. S ha ezt felismered, akkor rájössz, hogy
bármennyire is szeretnéd nem te vagy az irányító, mert mind csak eszközök
vagyunk. Így ráborulva, kívánva és megnyugodva köszönetet is mondtam mindenért,
mert hát ennek csak így van értelme. Hódolattal, de emelt fejjel, de alázattal
köszönetet mondani mindenért: nem csak a jóért, hanem rosszért is, hiszen ki
tudja hogy a rossz mikor válik jóvá, mert jóvá fog alakulni, mert semmi de semmi
nem történik ok nélkül. Mert ugye bennünket sem a gólya hozott ebbe az életbe..
