Mert ami az egyiknek jó a másiknak rossz

Itt van a vénasszonyok nyara, vagyis már lassan búcsúzik. Nagyon belehúztak az öreglányok, mert vasárnap már a szandálomon agyaltam, hogy csak elő kellene szedni, hogy legyen meg a nyári illúziója még az ételosztáskor, de aztán letettem róla. Az ételosztást követően egyből készülhettem a következő hétre, mert ígéretet kaptunk jó sok sütőtökre. Az előkészüléshez pedig emberek kellenek. Ismét zumbás lányokhoz fordultam, akik lelkesen el is vállalták. No de ki hitte akkor ha ami nekünk olyan jó, az a +25 fok, az a földön levő még le nem szedett töknek nem annyira tesz jót. Így hát mára kiderült a tökből semmi sem maradt, mert szépen berohadt. Hát igen mi örülünk, hogy nem kell fűteni, persze a pesszimisták már hajtogatják: meg lesz ennek a böjtje, majd fűtünk még májusban is. És ezzel megteremtik a májusi hideget. Nem értem én, miért nem örülünk annak ami van? Miért bánkódunk múlt emlékeken, és miért félünk, aggódunk a jövőtél? Nem lehetne egyszer csak a jelenben lenni, élni, és értékelni? Fogyó Hold van, rákként érzem, érezzük a környezetemben levőkkel. Akkor most félnem kellene már előre mert bár lesz növő Hold mikor majd baromi erősnek érzem magam, de ohh jajj ne élvezzem ki a biztonságot, mert igen lesz ismét fogyó Hold is mikor a gyengeség és a reménytelenség lesz a vezető érzés?  És ne egyek ma mert holnap is éhes leszek? Nem hinném hogy így kellene élni az életünk, mert ahhoz túl rövid…

Meddig?

„Egy negatív érzelmet egészen addig meg kell élned, át kell érezned, amíg el nem veszíti jelentőségét számodra. Amikor már rágondolva az érzelemre vagy a helyzetre nem billent ki a belső békédből, megtanultad azt, ami dolgod volt vele.” Olvastam az aranytukor.blogspot.hu oldalán. Mert a vasárnap nagy kérdése, hogy meddig is sajnálhatjuk önmagunkat, meddig is nyalogathatjuk sebeinket? Vajon mennyi a normális idő, hogy ezeket fel tudjuk dolgozni, nem csak felületesen, hanem tényleg úgy isten igazából. Nagy kérdések, mert ezek egyéntől függenek. Függ attól, hogy milyen szinten áll az egyén önismerete, mennyire őszinte magával, mennyire mer szembenézni a valósággal, s mennyire teszi félre önimádatát. Mert valahol mindannyian imádjuk ám magunkat, mind hisszük, hogy jó vagyok, hogy ezt azért nem érdemlem meg, és hisszük, hogy mások nem látják mit is érünk. Hirdetjük, hogy nem fontos mások véleménye, ha mi tudjuk mennyit érünk és hol a helyünk. És ezt annyira el is hisszük, hogy már majdnem valóságként éljük meg. De mindig lesznek helyzetek, amikor semmi másra nem vágyunk csak egy kis buksi simogatásra, és hogy más is kimondja: jó vagy, és jó helyen vagy, és igen mi szeretünk téged.. S hogy ettől gyengének tűnhetünk? Nem hinném, egyszerűen csak fel merjük vállalni azt amire szükségünk van: ha kell sírunk, ha kell nevetünk, ha kell hisztizünk, ha kell zsarolunk, ha kell fenyegetőzünk és ha kell sértődünk. S hogy miért? Hát mert emberek vagyunk, az érzelmeink áldozatai, hiszen van amikor a józan ész nem nyerhet és marad minden más eszköz a megvalósításra..

Időutazás

Régen voltam már a budapesti krisna templomban, úgy hogy időt is töltsek, ne csak berohanjak: köszönjek, adományozzak és menjek is tovább. (persze közben egy sütit csak meg ettem) Igen utoljára épp egy éve voltam, most már tisztán emlékszem. Akkor nem tudhattam, hogy idén más lesz. Szóval beléptem és minden a jól ismert helyén volt. Az Urak csudaszépek voltak, mint mindig, s épp olyan megnyugtatóan hatottak rám, mint amikor 7 éve megpillantottam őket legelőször. Amikor eldöntöttem, hogy elindulok egy úton, mert látom jó felé vezet. Igen tisztán emlékszem, mikor először mentem, sokan voltak, rengetegen. Épp a megnyitóra mentem. Igaz a helyemet nem találtam, szépen megálltam hátul és néztem a boldog arcokat, élveztem a zenét, a színeket, az illatokat. Majd leültünk és megbeszéltük, hogy költözhetek, lesz hol laknom, lesz hol „dolgoznom”, lesz mit ennem, és lesz mit tanulnom. Nem volt ez nagy egyeztetés, egyszerűen csak azt kellett látniuk, hogy igen akarom, mert érdekel, igen két kézzel fogadom el az esélyt egy tisztább életre. Talán március lehetett, és májusban már költöztem is. Tudom hálásnak kell lennem, hogy akkor megláttak, meghallottak és én hallottam. Nehéz ez, mert egy életen vagy akár több életen át is hálásnak kell lennem annak, aki elindított, aki segítséget nyújtott. Még ha ugyanazon személyek kell is hálásnak lennem akinek nem igazán szeretnék hálás lenni.. De lehet amit néha nehézségnek élünk meg, az a legnagyobb segítség az életünkben. Mert ami nem öl  meg az megerősít mondják az okosok. Szóval a hálát sosem szabad feledünk, a szót hogy köszönöm ki kell tudni mondanunk, mert ezek nélkül mit sem érünk mi emberek…

Tetteink súlya...

A legnehezebb az életben azt megérteni, hogy minden cselekedetünknek, döntésünknek oka, okozata, következménye van. Igen a döntésinknek súlya van, s hogy miért? Mert senkit sem okolhatsz csak saját magadat, hiszen te tetted, te akartad akár tudatosan akár tudat alatt, de csakis te saját szabad akaratodból teszed. Hibáztathatod a körülményeket: legyen az otthonról hozott, legyen az veleszületett, legyen az a csillagok állása, vagy egyszerűen legyen az a saját elméd, akkor is te tetted senki más. S hogy mi a felnőtté válás? Hát nem csak a döntés meghozatala, hanem annak kivitelezése, és lezárása. Lezárása úgy hogy emberi tudj maradni, hogy ne okozz másnak gondot, úgy hogy egyszerűen emelt fejjel vállald, amit tettél, döntöttél, hogy nem másnak kelljen a romokat utánad összeszedni, összeragasztani, vagy akár újabb döntéseket meghoznia a te döntésed miatt. Ha meghoztad vállald, és tedd, amit tenned kell. Mert ha csak a döntésig jutsz el, akkor semmit sem tettél, csak kielégítetted önző vágyaidat, csak követted az elmédet nem foglalkozván másokkal csakis önön magaddal. Mert persze mind önzőek vagyunk, mindenkinek saját maga a legfontosabb, de azért vannak akik másokra is odafigyelnek…

Mantra: Tetteim súlya

"Nem azért kaptad az emberi testet

Hogy állatként élj, hogy az összes tetted

Csak átok legyen rád és a világra

Mit gondolsz, ha holnap meghalsz, mi lesz utána

Azt hiszed, hogy megmenekülsz

Hogy a természet törvénye majd elkerül

Bár a testnek vége, de nem fogsz meghalni

Szenvedni nem akarsz, de meg fogod kapni

Lélekgyilkos vagy, vedd már észre

Azt hiszed, hogy megmenekülsz

Hogy a természet törvénye majd elkerül

Bár a testnek vége, de nem fogsz meghalni

Szenvedni nem akarsz, de meg fogod kapni

É rtsd már meg, hogy nem azért születtél

Hogy állatként élj, hogy állatként megtegyél

Mindent, amit az elméd diktál

Változtass ember, mert itt van a halál"

Dopeman: Magyarországra születtem

Dopeman: Magyarországra születtem --ide kattints mert másként nem tudtam/engedte megosztani..nem nem gondolok semmi összeesküvésre..

Eleven testek, mert a szeretet gyógyít

Meg kell köveznem magam. Többször írtam már, hogy miért is választom inkább a vámpírtörténeteket, mint a zombikat. Így bár sokan mondták, de csak halogattam az Eleven testek című film megnézést. De végül csak nekiültem. Merőben más mint az eddigiek, többek közt mert gondolkoznak és beszélnek, igaz csak pár szót de a végére csak belejönnek. S igen USA film, vagyis giccs, nyál és némi következetlenség, amit meg lehet támadni, cáfolni, s persze megint nem lehet tudni, hogy miért és mitől lettek a zombik. De a lényeget lehet sejteni, és a fő mondanivaló az utolsó öt percben rejlik. Zombi hősünk nem bír magával és megtetszik neki egy lány, kinek barátját bár felfalja, de ezzel a tettével az emlékeit is magába emészti. És ahogy lenni kell, zombink jó fej, vicces és egyben komoly, hősként védi a lányt, s mikor kölcsönös szerelembe esnek akkor zombink újraéled. Mely hatással van a többi zombi társra. És ami fontos, hogy az emberek segítenek nekik megtanulni élni, mert sokan elfelejtették, hogyan is kell. S igen itt a pont, amiért azt mondom, hogy bár voltak üres percek ebben a másfél órában, de megérte, mert igen mi emberek nem élünk, csak vegetálunk. S igen lehet hogy sebeket kapunk mikor szeretünk, de az is biztos, hogy ezeket a sebeket csak egy másik szeretet tudja beforrasztani. S ha nem hagyjuk hogy szeressenek, s nem hagyjuk hogy szerethessünk, akkor mi is zombikká válunk. Tehát ha valaki megtanítana újra élni, érezni akkor hagyd, mert nincs más út…

Halál = születés

Kettősség

Reggeli párbeszéd 

Gyermek: Adjál! Adjál!

Anya: Mit?

Gyermek: Kekszet.

Anya: Csak piskótatallér van nálam.

Gyerek: Az is keksz.

Igen mert mi bonyolítjuk túl a dolgokat. Mindig mögöttes jelentéseket keresünk, mert egyszerűen nem akarjuk elhinni azt ami van, nem akarunk a szembesülni a valósággal, és őrülten kutatunk okokért, magyarázatokért, érvekért, olyan dolgokért amivel elviselhetőbbé tudjuk tenni azt a valóságot amiben élünk, amit épp megélünk. Pedig egyszerű mert valami vagy fekete vagy fehér, mert valami vagy jó vagy rossz. S hibába mondják, hogy találd meg az arany középutat, attól a jó és rossz között nem lesz szürke átmenet, mert egyszerűn valami vagy jó vagy rossz, nincs kevésbé jó vagy kevésbé rossz. Ezen átmeneti állapotok csak az elmék szüleményei mert azt hisszük, hogy ezzel könnyebb és élhetőbb az élet. Pedig valami vagy élhető vagy nem. Valami vagy emberi vagy nem, mert nehéz a sok ember közt emberinek maradni. Olyannak, mint amilyennek teremtettek, vagy neveltettek, és ami nekem jó az másnak rossz, és igen nem tudok kicsit jót tenni, mert vagy jót teszek vagy rosszat, mert az egyik kezemmel adok a másikkal meg kapok (mondják az okosok), de nem nem kapok, hanem valójában elveszek.  Mert így tud fennmaradni az egyensúly a világban, mert ha van  jó akkor igenis van rossz, s attól, hogy ezt látod nem vagy negatív, egyszerűen csak racionális, hiszen ha van pozitív akkor kell lenni negatívnak, mert az egyensúly így tud fennmaradni, mert sajnos másként nem lehet élni. Ha tetszik, ha nem ez van, lehet szeretni, lehet nem szeretni, de ahhoz hogy az emberek közt emberi tudj maradni és ne őrülj meg, fogadd el: ez van. Mert igen a piskótatallér is egyszerűen keksz.

Kommunikáció

„A kommunikáció az információ csere folyamata általában egy közös jel (informatika) jelrendszer segítségével. 

A commmunicatio latin eredetű szó: közzétételt jelent”

Jó tudni, hogy miden élőlény kommunikál, és vágyik is a kommunikációra. Sokan állítják magukról, hogy nem kommunikatívak, de szeretnek olvasni pl blogokat, szeretik ha írnak nekik, s talán írásban még ők is reagálnak, de mikor személyessé teszed akkor bezárnak. A blog egyértelműen egyoldalú kommunikáció, ezért is van letiltva nálam a komment ablak. Nem azért mert nem érdekel mások véleménye, hanem mert egyszerűen ez rólam szól, engem képvisel és nem hiszem hogy vita tárgyát kellene képeznie emberek közt egy egy gondolatom kitárgyalása, hiszen úgyis csak én tudom, hogy mikor mit gondolok és miért. Kicsit olyan ez, mint a verselemzés: sosem tudhatjuk biztosan, hogy a költő mit érzett, gondolt, és nem is hiszem, hogy egy költő akarja, hogy tudjuk. A versek célja szerintem egy hangulat keltés, még az én írásaim talán gondolkodásra és tettekre ösztönzőek, vagy csak unaloműzőek. Végül is nekem igazából mindegy (persze hazudnék ha nem tetszene, hogy beszélnek rólam), hogy ki miért olvassa, a lényeg hogy olvassa, és ha rövid időre eltűnök, még akár hiányozhatok is.

Szóval kommunikáció. Legyen bármiféle és bármilyen szintű kapcsolatod bárkivel a kommunikáció fontos alapköve. Persze egyszerűbb falat emelni védekezésből, érdektelenségbe menekülve, mint felvállalva, hogy akár adhatok de kaphatok is. Kaphatok jót vagy rosszat, dicsérőt vagy ítélőt, kritikát vagy szimpátiát. Annyira félünk mi emberek, hogy újra és újra csalódunk, fájdalmat okozunk, hogy észre sem vesszük, hogy magasodik a fal, hogy egyre vastagabb téglákkal vesszük körbe magunkat. Természetesen én is védekezek, mert az ember alapvető ösztöne, így kár lenne tagadni, hiszen ki szeretné párnáit és köldökét telesírni? 

De azt a bizonyos kiskaput amivel nyithatsz és amivel feléd nyithatnak ne falazd be, mert a világ és az emberek kizárásával nem csinálsz egyebet csak önmagadat zárod be, s ha ki akarsz törni, a kiskaput te sem fogod megtalálni nemhogy mások..

Müller Péter ismét eltalálta..

Mert van amikor valamihez nincs mit hozzáfűzni, mert benne van minden. Ez egy ilyen írás: 

"Addig rágja az egér a falat, de addig, míg áteszi magát a macskához." - ezt a mondást régóta szeretem. Több mint hatvan éve tapasztalom, hogy igaz. Eddig még mindig bejött. Nálam is, ha nagyon "rágtam a falat" - mindig ott volt a macska.

Az egér: önös énünk. Egónk. Két hibája van. Az egyik, ha nem tud akarni. A másik, hogy túlakarja magát. Mindkettő bajjal jár. És az oka az, hogy nem tud arról, van fölötte egy bölcsebb akarat, Önvalónk, felsőbbrendű énünk akarata, akinek parancsát kellene követnie. Ezért önállósítja magát, mint egy hajó föllázadt matróza, azt hiszi, hogy ő a Kapitány, s átveszi az irányítást. De nem tudja, merre megy a hajó. Nem ismeri a térképet, és nincs iránytűje.

Megy a hülye, nyughatatlan feje után. Ha baj van, megijed, összezavarodik, viharban pánikba kerül, napsütésben ellustul. Néha elmegy a kedve az egésztől, és föladja. Ilyenkor mély depresszióba esik, s a hajója elveszetten hánykolódik a tengeren. Néha meg megy, megy, konokul és fáradhatatlanul - rossz irányba. Ilyenkor jön a jéghegy.

Vagy egy másik hajó. Kitérni nem szeret. Mivel úgy gondolja, hogy övé a tenger, a másik hajóról úgy véli, megsértette a felségterületét, ezért minden hajó azonnal az ellensége. A nem akarásnak és a túlakarásnak a gyökere ugyanaz. Az én-uralt ember nem tud bízni. Nem hisz abban, hogy van az életben olyasmi, aminek eléje kell menni, s van olyan, amit várni kell. Mert jön. Nem veszi észre, hogy mindenért meg kell dolgoznia ugyan, de amire igazán vágyik, az ajándék.

Egy jó társ: ajándék. Egy jó barát: ajándék. Egy gyerek is ajándék. És minden igazi boldog pillanat: ajándék. Aki nem bízik semmiben, annak számára a falon túl nem Isten várakozik, hanem a Macska.

Nincs cigánypecsenyézés Hannoverben

Az alábbi cikkhez csak annyit: mi legyen a görög salátával, a frankfurti levessel? És ha én rasszistaként kifejezetten a görögöket nem kedvelem? És mégis a cigány pecsenye miért legyen épp magyar pecsenye? Lehet hogy hazánkból indult el az étel, de gondolom hogy ennek az elnevezésnek oka van. Ajánlom, hogy a fejekben levő előítéleteket száműzzük, mert én nem társítok semmit a négercsókhoz, inkább bánom hogy nincs tojás mentes változata. És sóhajtozva teszem hozzá: nagy az Isten állatkertje, mert míg egyes emberek az ételek nevéről vitatkoznak, és próbálnak rasszista érzelmeket ébreszteni azokban is akikben nem szunnyad erre való hajlam, addig a világ megannyi részén az emberek éheznek és pont lesz@ják, hogy mi lenne annak az ételnek a neve amit megehetnének…

„Nem használják többé a cigánypecsenye elnevezést a németországi Hannoverben az önkormányzati fenntartású étkezdékben, a városvezetés ezzel egy helyi civil szervezet kezdeményezésére reagál.

A Forum für Sinti und Roma (Fórum a szintikért és romákért) nevű egyesület eredetileg a cigánymártás (Zigeunersauce) kifejezés ellen tiltakozott a húsételekhez használt csípős szósz gyártóinál. A szervezet arra hivatkozott, hogy a négercsók kifejezést sem használják már, a cigánymártás pedig ugyanúgy rasszista, ezért legfőbb ideje új elnevezést keresni a szósznak. Azt tanácsolták, hogy változtassák például pikáns mártásra vagy paprikamártásra a termék nevét.

Az élelmiszeripari vállalatok elutasították a kérést. A mártások előállításával foglalkozó cégeket is képviselő, ínyenc élelmiszerek gyártóinak szövetsége (Kulinaria Deutschland) közölte: a cigánymártás elnevezést több mint 100 éve használják már, és nem találnak benne semmi kivetnivalót.

A hannoveri városvezetés viszont úgy döntött, hogy az önkormányzati fenntartású menzákon a cigánypecsenye helyett a magyaros vagy pusztai pecsenye elnevezést használják - számolt be hétfőn online kiadásában a Hannoversche Allgemeine Zeitung című lap.

A helyi roma szervezet augusztusban fordult a gyártókhoz a cigánymártás elnevezés miatt. A kezdeményezésről beszámolt a német sajtó, de nem kezdődött komolyabb közéleti vita róla. A németországi szinti és roma közösségeket összefogó központi tanács sem támogatta a hannoveri egyesület törekvését. Állásfoglalásukban hangsúlyozták: nyelvi kérdésekben dogmatikus szabályozás helyett kritikus, reflektív hozzáállásra van szükség.

Az olyan elnevezések esetében, mint a cigánypecsenye vagy a cigánymártás, nincs értelme felcserélni a cigány szót az ezzel a névvel illetett népcsoportban az önmeghatározására használt elnevezéssel, hiszen így csak nevetségessé válna a küzdelem a szintik és a romák hátrányos megkülönböztetése, kirekesztése és az őket sújtó rasszizmus ellen - mutatott rá állásfoglalásában a Németországi Szintik és Romák Központi Tanácsa.”

Születésnapi felajánlás

Ismét eltelt egy év, és meg kell állni egy kis időre. Leülni, elgondolkozni hol vagyok, honnan jöttem és hova tartok. És igen megfogalmazni, mert a szó elszáll, de az írás egy ideig megmarad.

Dear Maharaja,

om ajnana-timirandhasya      jnananjana-salakaya

caksur unmilitam yena yena      tasmai sri-gurave namah

I greet you on your birthday, and wish you good health and strength. Thank you for showing me the example and the way with your perseverence, spiritual strength, vocation to remain a member of Srila Prabhupada’s movement, how to carry on the dream of Srila Prabhupada and how not to forget his words: “If we have faith that Krishna provides and sustains everyone, then why would we be miserly?” That would mean that we lost our faith in Krishna and think that we are the doers and suppliers. We are certain that Krishna will take care of us! Let the whole world come, we will feed everyone. Please do it nicely and start it soon!” Thank you that due to even your presence I do not lose my faith, and even if I become bewildered for a moment I can take shelter at your lotus feet.

Your aspiring servant,
bhn Barbara


És anyum kedvéért magyarul:

Kedves Maharaja,

A legsötétebb tudatlanságban születtem, ám lelki tanítómesterem a tudás fáklyalángjával felnyitotta szememet. Tiszteletteljes hódolatomat ajánlom neki!

Köszöntelek születésnapod alkalmából, jó egészséget és erőt kívánok neked. Köszönöm, hogy kitartásoddal, lelkierőddel, elhivatottságoddal példát és utat mutatsz nekem, hogyan is tudjak Srila Prabhupada mozgalmának tagja maradni, hogyan is tudjam folytatni Srila Prabhupada álmát és ne felejtsem szavait: "Ha hiszünk abban, hogy Krisna ellát és fenntart mindenkit, akkor miért is lennénk fösvények? Ez azt jelentené, hogy elveszítettük a hitünket Krisnában és azt gondoljuk, mi vagyunk a cselekvők és az ellátók. Biztosak vagyunk abban, hogy Krisna gondoskodni fog rólunk! Jöjjön az egész világ, mi mindenkit megetetünk. Kérlek, végezzétek ezt szépen és hamar kezdjetek bele!". Köszönöm, hogy már a jelenlétednek hála nem vesztem el hitemet, és ha egy pillanatra meg is zavarodok menedéket vehetek lótuszlábaidnál.

Törekvő szolgád
bhn Barbara 

Dalban mondom el

Lukács Laci: (Tankcsapda) Adjon az Ég

Amikor

Összehozta az Isten a világot,

A férfiból egy darabot kivágott,

Hogy megcsinálja neki belőle a nőt

Azóta áldják a fiúk a Teremtőt,

Aki az életnek értelmet adott. A

Történetet már mindenki hallotta.

Van aki él és akad aki halott. A

Világ a lelkét az Ördögnek eladta.

Vasárnap reggel a templomba’ tömeg.

Van aki fiatal és van egy csomó öreg.

Van aki hiszi és van aki vallja,

Hogy a születés az eleje, a halál meg az alja

Az életnek. Szerintem tévednek,

Ehhez semmi köze nincs az éveknek.

Remélem érted, amiről éneklek.

A dolgok bármikor utolérhetnek.

Bánattal vagy örömmel,

De én harcolok foggal-körömmel

Az élettel, a halállal,

Hogy a jóból egy jó nagy kanállal 

Adjon az Ég,

Mindent, amit szeretnék.

Adjon az Ég...

Vasárnap reggel a templomba’ tömeg,

Van aki fiatal és van egy csomó öreg.

Van aki hiszi és van aki vallja,

Hogy van Aki a hangját hallja,

És mindent lát a szívén át,

És ha baj van, benyom egy szirénát.

Ha kinyújtod, Ő majd fogja a kezed,

És mindenen keresztül vezet.

Bánattal vagy örömmel

De én harcolok foggal-körömmel

Az élettel a halállal,

Hogy a jóból egy jó nagy kanállal 

Adjon az Ég, mindent 

Amit szeretnék.

Adjon az Ég...

Van aki ésszel, van aki pénzzel,

Van aki egyszerű, puszta kézzel.

Van aki tudja, van aki érti.

Van aki az életét se félti.

Van aki mindig, van aki egyszer.

Van aki gyűlöl, van akinek tetszel.

Van aki ellened, van aki érted.

Úgy kapod, ahogy kérted.

Az életedet úgy kapod, ahogy...

És a történet folytatódik

Take it easy

Mert hát volt egy jótékonysági zumba party, utána pedig a zumbások jöttek ételt osztani, és már jelentkeztek novemberi alkalomra is. A mostani 300 adag ételt szinte teljes egészében adományokból hoztuk össze: sütőtök főzeléket készítettünk (mert mi bármiből képesek vagyunk főzeléket főzni), melyet egy jó baráttól kaptunk (nem először és van egy sejtésem hogy nem is utoljára). Jó is az amikor jó emberekkel vagy körülvéve, mikor aki tud az ad is, s legfőképpen szeretettel adja azt. Kaptunk almát is, nem sokat így a sorban álló gyerekek közt osztottam szét. Közülük sokan már a nevem szólítanak, és büszkén mutatják ha találnak egy egy megfelelő ruhát, játékot az adományok közt. Sokszor szinte csak szemlélődök, s nézem az embereket. Sokukat már három éve ismerem, nyomon követem, tudom ki hol dolgozik, mikor van kórházban, és ha valamiért nem jön, másik alkalommal jelzem hogy észrevettem. Ők ezt a figyelmet is mosolyogva hálálják meg, s igen mikor az étel nem úgy sikerül ahogy szokott, vagy kicsit késünk, ők akkor is kiállnak mellettünk, s megvédenek. Emlékszem mikor kezdtük, a kaput zárva tartottuk, mert aki jött függetlenül a pontos időtől nyitott és már be is lépett. Mára már szükségtelen a kulcs, a zár, mert tudják hogy mikor kezdünk, hogy sietünk és nem élünk vissza az idejükkel. Mert egyszerűen bízhatnak bennünk. Kérdezik meddig lesz ez így, a válaszom, hogy reményeink szerint épp egy életen át, de lehet tovább is. Sokan sokat fektetünk bele: legfőképpen időt, energiát, erőt, szeretetet és mindent amit adni tudunk, amivel kicsit elviselhetőbbé tesszük életüket. Próbálunk megmozgatni mindenkit akit csak lehet. Most épp a helyi lapot értük el, hogy írjanak pár sort, hogy igen itt vagyunk is csináljuk már három éve, és igen kell a segítség, mert a pénz fogy, az emberek száma pedig nőne ha hagynák, ha bírnánk, ha tudnánk. Mert ha tudnánk, azt hiszem vagyunk egy páran akik meggyógyítanák az egész Földet, mert sajnos beteg a Föld, s mi emberek tesszük azzá.

Mert vannak jó gyerekek

Sokszor elnézem az embereket akik megfordulnak mint segítők az ételosztáson. Elgondolkozok vajon mi hozza őket ide hozzánk. Vannak aki azért jönnek, mert régebben intenzívebben érdeklődtek a Krisna-tudat iránt, de aztán eltávolodtak, viszont beépült a szolgálat a segítségnyújtás az értékrendjükbe, így késztetést éreznek arra, hogy segítsenek. Persze mindenkit a saját szintjén, érdeklődési körében kell lefoglalni. Mert valaki fényképezni szeret, valaki a konyhában szeret lenni, van aki osztani szereti az ételt, van aki bármit megtesz amire kéred, s van aki irányít és koordinál. Leginkább gyermek segítőinket szoktam elgondolkozni. Hiszen egy tizenéves fiút sok minden leköthet: sport, játék, lányok és a tini nem akarok semmit sem csinálni hagyatok békén feeling. S akkor vajon miért van az, hogy valaki önszántából, szülői „kényszer” nélkül lelkesen jön, pucolja a zöldséget, ossza a kenyeret? Mikor kell komoly és figyelmes, közben pedig gyermekien huncut és játékos. Tudom, hogy oka van amiért ide született, amiért hozzánk kerül és amiért tud és akar is segíteni. De vajon amikor majd elérkezik ahhoz a bizonyos kamasz életkorhoz, megtud ebből a jóságból tartani valamit? Vagy az élet majd őt is megkeményíti és a páncélja alatt tud csak az az érző lény maradni, amit majd óv mindenkitől, amit majd csak annak az egy bizonyos személynek fog feltárni? A jövőt nem tudhatjuk, látatjuk előre, mert ember tervez Isten végez, de én köszönöm és hálát adok hogy megismerhettem, hogy támogathatom ezt a két kis testbe zárt nagy lelket (mahatma): köszönöm.

Inez

Viktor

Mert a kis dolgok többet érnek

Soha nem azt nézd, hogy ki mit mond, hanem azt nézd mit csinál. A cselekedeteink árulják el valójában kik is vagyunk. Szerencsés helyzetben külső és belső megnyilvánulásaink összhangban vannak egymással. A bátrak nem félnek megmutatni, felvállalni önvalóságukat. De vajon aki fél az gyenge? Egyértelműen nem. Legtöbbünk egy életre szóló sebet kap, melyet tudatosan vagy tudat alatt de cipelünk mint egy védelmi tapasztalat. Sokszor pont attól kapjuk meg a legnagyobb pofont, aki előtt pajzsunkat ledobtuk, és felvállaltuk azt ami bennünk van: gondolatok, érzések, félelmek, vágyak. Szó szerinte meztelenné tettünk magunkat: tessék itt vagyok kellek, te kellesz.. És a másik fél dönthet: ad egy meleg takarót, vagy az esőre állít így pőrén. A legtisztább az lenne, ha már az elején ázhatnánk, de általában hagyják, hogy élvezzük a pihe puha takarót, majd aztán egyszer csak dörgés, villámlás és jön az eső. S ilyenkor mit tehet az ember? Felveszi esőkabátját, s abban éli le életét, mert egyszerűen nem akar már többé ázni, fázni, nem akar már többé csalódni. Telnek múlnak az évek, a kabát marad, az üresség marad, a gondolatok, érzelmek, vágyak maradnak. A fejre került kapucni mögül nem látni rendesen, bárki és bármi mellett el lehet menni úgy hogy észre sem vesszük, pedig ha néha kilesünk, látjuk megannyi embert sodor mellénk a vihar, akik épp úgy áznak, fáznak és talán ránk várnak. 

Szükségszerűség

Fontos tudnunk, hogy nincsenek véletlenek. Hogy a földi életünk (örömünk, bánatunk, fájdalmunk, majd halálunk) nem a véletlenek egybeesésének a következménye, hanem szükségszerű, törvényszerű, egyszerű kell, hogy megtörténjen. Ha boldogok vagyunk vajon sokszor adunk érte hálát, ha szomorúak vagyunk sokkal többet panaszkodunk? A köszönöm természetes, a boldogság természetes. És a fájdalom? No ez is természetes. Vannak akik tudják értékelni a boldogságot, és minden nap hálát adnak érte, nem felejtik el megköszönni és tesznek is érte nap nap után erőt energiát nem kímélve. S vannak akinek ez az élet rendje, természete, s elhiszik, hogy nekik ez jár. Nem értékelik így rombolnak egy idő után. S az aki úgy érzi csak adott, és nem érdemelte meg ezt az egész történést: téved. Mert minden okkal történik, mindenből és mindenkitől tanulnunk kell. Nem lehetünk egysejtűek, tanulni és fejlődni ez az emberi élet értelme.  Ahogy a születés fájdalmas, úgy a változás is fáj, mert fájnia kell ha nem magunktól vállaljuk fel, hanem szépen belekerülünk egy helyzetbe. Vajon ha a csecsemő ha tudná hogy honnan kell előbújnia vállalná? Ez a boldog tudatlanság teszi lehetővé azt, hogy vagyunk. De vajon az hogy tudjuk szeretni fáj, hogy sebezhetővé tesz elegendő ok ahhoz, hogy falakat emeljünk magunk köré, és éljük zombi-létünket érzelmek nélkül? Régebben már írtam a vámpírfilmekről. Hát ha lehet én a vámpírlétet választanám, mert bár örök és fájdalommal teli, de épp az érzelmek teszik széppé és emberivé és valóssá…

Lássam azokat a kezeket..mondják a rockerek!

A sors, a karma, Isten mindig nagy találkozásokat idéz elő. Érdekes, hogy ki milyen élethelyzetben kerül bele életed filmjének forgatókönyvébe, s hogy mennyi ideig marad benne mint főszereplő, s mikor válik mellékszereplővé, s mint egy jó statiszta benne marad-e örökre. Ezt soha nem fogod az első találkozáskor tudni, érezheted de nem tudhatod. Kavarhatod úgy a lapokat, hogy biztosítsd arról a másikat, hogy a szerepe nélkülözhetetlen még akkor is ha egy időre szem elől tévesztitek egymást, akár a fizikai távolság miatt, akár egy másik ember miatt. Ha van kihez fordulnod, és van ki hozzád forduljon teljes életed van. Ha hirtelen egyedül találod magad először kétségbeesel, majd keresed a kezeket melyek feléd nyúlnak de ellököd őket mert szenvedni akarsz, utána pedig te nyúlsz a kezek felé: tettekkel, szavakkal. Ha találsz kezeket akik felé nyúlhatsz légy hálás, ha vannak kezek melyek feléd nyúlnak fogadd el és légy hálás mert vannak kezek melyek a mélybe taszítanak de csak azért, hogy mások onnan kiemeljenek. 

Csak egyszerűen legyünk őszinték minden körülmények közt...

Vagyis mitől nő a nő? És mitől nőies? Élből jövő válasz: öltözködés, kinézet, smink. Vagyis egyértelműen a külsőség. Előre is leszögezem, ez az én blogom, én véleményem és senkit sem áll szándékomban megbántani, vagy ítélni egyszerűen csak elmélkedek, hogy lefoglaljam magam. Sokszor hallottam már, hogy öltözz nőiesebben, mert jól áll, alap smink nélkül ne indulj el, mert az is jól áll. S elismerem vannak időszakok mikor én is így élem meg. No de az alaptermészetes közegem mégis csak az acélbetét vagy edzőcipő, és nadrág és a bicajjal tekerés a munkába. Valóján ez a természetem, ebben érzem jól magam, minden erőlködés nélkül. S igen van megjelenős bakancsom un. kiöltözős, és van tipikus koncertre való. És igen a szandálokban is a sportosat szeretem, mert abban érzem jól magam. Én akitől érettségin az elnök megkérdezte, tehetek valamit hogy könnyebben menjen a vizsga. Egyből rávágtam, zavarja ha kilépek a magas sarkú cipőmből? Visszakérdezett, hogy ha leveszi jobb lesz Önnek, mondtam mennyei lenne. Erre azt mondta, hogy rendben tegye. Szóval ott 19 évesen lehetett már tudni, hogy mi a pálya nekem. No de vissza a valóságba. Igen elnézem a velem egykorú nőket, látom, hogyan illene kellene öltözködnöm. De hogy ettől lennék pl nőies? Szerintem egy nő a viselkedésével, természetével lesz nőies. Az odafigyelésével, a törődésével, kedvességével és szeretetével. Mert hát lehet valaki egy GI Jane aki a katonaság színeiben szolgál, és egyenruhát hord, és lehet keményt, s játszhatja hogy na őt ne tekintsék nőnek, mert mégis csak egyenjogúság, de ha kinyitják az ajtót neki, ha őt kínálják meg bármiből legelőször akkor azért csak megjelenik egy kis elégedettség. Mert igen jól hangzik és igaz is, hogy a legtöbb munkát egy nő épp úgy el tudja végezni mint egy férfi, no de akkor is van nő és férfi. És ezt igazolja az is hogy vannak akik magukra erőltetik a megjelenési formákat, de  nem tudnak menni a magas sarkúban, nem tudnak egy szoknyában viselkedni, s mikor megszólalnak érzed hogy az összhang nem valós, nem természetes csak egy társadalmilag erőltetett forma. És még van a harmadik fajta két kiló sminkkel közlekedő alig 30 kilót nyomó, felnőtt arccal rendelkező gyermek testben élő egysejtű szinten vegetáló fajta. És mindegyiknek meg van a saját hangulata, a saját varázsa, de nehéz szerintem a külsőségekhez igazítani a nő fogalmát. Egy nő csak egy férfi mellett tud nő lenni: a szeretetével, odafigyelésével, törődésével, mert csak annak tud adni, akitől kapni is tud. Örök igazság, minden emberi kapcsolat ha tetszik ha nem adok és kapok üzleten alapszik, ha ki mondjuk ha nem. Nem vagyunk önzetlenek, és szentek és önfeláldozóak. Csak egyszerűen legyünk őszinték minden körülmények közt. 

Mert a tartalom számít

A napokban két ismerősöm is tetováláson gondolkozik, az egyikük már tudja mit, a másik csak sejti. És persze megtalálnak a kérdésekkel: mennyire fáj, mennyi ideig gyógyul, mi lesz ha elhízok, és amúgy mit szólnak majd mások, hogyan magyarázom meg miért is ezt akartam. Nem tudom honnan jön az embereknek, főleg a magyaroknak ez a megmagyarázási kényszer. Emberek a tetteidért csak ti vagytok felelősek, valójában mindent azért csinálsz mert neked tetszik, mert jónak tartod, s ha ezzel másokat nem zavarsz akkor miért is kellene a miértre válaszolni? Vagy nem válaszolsz vagy egy egyszerű csak megteszi. Én mindig szerettem a tetkókat, és tudtam, hogy lesz. Sokáig nem tudtam, hogy mi és hova és miért csak tudtam hogy igen lesz. Ebből kifolyólag nem siettem el, tehát nem virít rajtam sem horogkereszt, sem fordított kereszt, sem halálfej.(bár ha valakinek ezek tetszenek akkor áldásom rá). Az orromat is azt hiszem 23 évesen szúrtam át, anyumnak  maradandóbb élmény volt  mint nekem. Szóval azt hiszem 26-27 évesen találtam meg a nekem megfelelő tetkót, majd még kettő követte alig egy hónap alatt. Közrejátszott, hogy aki készített külföldön élt, és ki kellett használni, hogy itthon van, mert valahogy nem bíztam másban. Szóval közben beszélgettünk, mert hát mégis be voltam tojva az elsőnél, hogy fáj (vittem én csokit, colát) de az első szúrásnál rájöttem, hogy dehogy fáj, sőt elég jó érzés ez, na és a gép hangja. Szóval azóta is ha meghallom izzik a bőröm, hogy még még akarom, de van agyam és használom, hogy csak úgy össze és vissza ne tegyek már a bőrömre mindent. Mert hiszem vallom, hogy egy tetoválásnak jelentenie kell valamit, vagy tényleges jelentése legyen, vagy érzelmi, de ne csak a  nagy semmi. Sokan akarnak tetkót, de nem tudják hogy mit, csak akarják és döntenek egy egy non-figuratív mellett. (engem nem zavar csak épp magamon nem látnám szívesen). Persze lehetnek ezek szépek, de a kérdés önmagam felé mindig az, hogy ránézek egy tartalom nélküli dologra és nem értem hogy miért is? A fő hogy magamnak a miért fontos, de másnak ne legyen már kötelező megválaszolnom. Ilyen ez mikor valaki felfedezi a homlokomon lévő sebhelyet. A legjobb kérdés: az egy sebhely? Hát mi lenne stigma? Szóval nem biztos (sőt biztos nem) hogy minden esetben a külső számít: legyen szép, látványos de tartalmilag üres? Nekem aztán oly mindegy ki mit varrat magára, de ha tanácsot kérnek tőlem, akkor elmondom, hogy miért érzem fontosnak a jelentéssel bíró dolgokat, hiszen remélhetőleg egy életen át viseled majd. S hogy az én első tetkóm miért is ez? Hát egyszerű: angyal mert az jó, de nem a dundi kis ijesztő vigyorgó habos hurkás fajta, és nem is rémálmaimban előjövő horror fimre emlékeztető véres bukott angyal hanem a kettő közti átmenet, Elmore rajz, mert ő írta a Jackie Brown forgatókönyvét, és Jackie Brownt pedig Tarantino filmesítette meg, ami épp olyan forever love mint a Depeche Mode vagy a bullmasztiff.. Már ha a miértre mi magyarok annyira karunk válaszolni.

Őszi séta

Zelk Zoltán: Október

Kisöccsétől, Szeptembertől

búcsút vesz és útra kél,

paripája sűrű felhő,

a hintója őszi szél.

Sárga levél hull eléje,

amerre vágtatva jár,

félve nézi erdő, liget,

de ő vágtat, meg se áll.

Hová, hová oly sietve,

felhőlovas szélszekér?

Azt hiszed tán, aki siet,

aki vágtat, messze ér?

Dehogy hiszi, dehogy hiszi

hiszen nem megyen ő messze,

csak addig fut, míg rátalál,

a bátyjára, Novemberre.

Buli vagy fotó, a kettő együtt nem megy

Kijelenthetem, hogy szerencsés helyzetben vagyok. Szombaton hódolhattam a hobbimnak, szórakozhattam és még társulhattam Somogyvámosról és Budapestről érkező Krisna-hívőkkel. Ember kívánhat többet? A válasz igen, de most nem kívántam mást, mert legyünk elégedettek helyzetünket, mert kaphatunk rosszabbat is. Szóval napközben egy ingyenes egész napos indiai fesztiválon voltam, un. Lélek-kapu fesztivál, ami kis hazánk nagyobb városaiban került megrendezésre. Mert igen, aki régen nagy fesztivállátogató volt az eddig is tudta aki pedig nem az most megtudhatja, hogy  krisnások szeretnek bulizni. Lehet, hogy mindenki mást ért bulin, de az evés-ivás, zene-tánc mégis csak minden buli alapja, s persze mindenki a maga elvi szerint, de a buli az buli. Szóval fel-alá járkáltam, fotóztam, beszélgettem, hiszen ezt vállaltam. És mert alapból még mindig úgy alakulnak napjaim, hogy vagy semmi vagy minden egyszerre, este 6-kor már indultam is Black out koncertre. Fotózási szándékkal. Ezt minden koncert előtt tudatosítom, mert ha elkezdek fényképezni akkor a buli elmarad, ha viszont elkezdek bulizni akkor meg a fényképezés marad el. Így hiába forever love a Depeche Mode, és voltam számtalan koncerten egy saját készítésű képem sincs róluk. Ilyenkor figyelni kell, hogy jó helyre állj, hogy tudd a frontember szokásait, mert mindenkinek megvan, hogy balra fordul általában, jobbra vagy szembe, hogy letérdel-e, hogy ugrál-e. Szóval ha szereted a fotózni kívánt együttest nyert ügyed van mert ismered a szokásait, ha nem akkor szívhatsz nagyot, mert ha tömeg van akkor nem mész te semerre, beszorulsz és szenvedsz hogy de istenem miért nem erre néz, fordul, ugrik. Hála Istennek Kowa elég sok formációban van, így könnyen kitapasztalható a mozgása. De a külső térben ülve sokszor figyeltem hova is kerülnek a színpadi dolgok. Szóval bementem és onnan el nem mozdultam. Páran szóltak barátok közül, hogy van már elég kép, s most már akár ugrálhatnék is, de ha elkap a gépszíj akkor nincs megállás, csak azt figyeled, hova néz, mikor mosolyog, mit hogyan csinál, és egyszerűen meg akarod örökíteni a pillanatot, a pillanatnyi érzéseket. Hát mindenki döntse el maga, hogy nekem ez sikerült-e:

Mert az idő mérvadó

Bevallom vannak apró kis tesztjeim, trükkjeim ami alapján embereket be helyezek egy egy kis skatulyába. Tudom kinek hol a helye és szerepe az életemben. Szerintem az ember egyik legfontosabb ismérve az időhöz való viszonya. Értem én ezen a találkozásokat, az időpontokat. Tudom van egy felfogás ami szerint egy nőnek illik 5-10 percet késni a „találkáról”. No de pont ezer éve voltam utoljára olyan találkán ami ténylegesen ez az előre elkészülök randevú volt, és akkor sem rémlik hogy használtam volna ezt a női taktikát, s azt hiszem hogy ha manapság kerülnék ilyen szituációba (Isten ments a spontán dolgok mindig jobbak, mert természetesebbek és őszintébbek) akkor sem használnám, mert a lényegét nem értem. Minek kell valakit megvárakoztatni, ha a vége az, hogy így is úgyis elmegyek a megbeszélt helyre? Szóval ha barátokkal találkozok általában 3-5 perccel érek oda korábban. Köszönhető ez annak, hogy az óráim 2 perccel előrébb vannak állítva, így biztosítva hogy odaérjek, vagy elérjem a buszt, vonatot. Érdekes mert ezt alkalmazom vagy 20 éve, tehát tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy adjak az időhöz két percet, de mégis sokszor mentett meg utazáskor ez a két perc. Furcsa ez az önhipnózis. És hogy az embereknél hogy tesztelek? Leginkább az ételosztásokon, mert sokan vannak akik lelkesen jelentkeznek, s úgy gondolják mivel ingyen és önkéntesen teszik, így nem kell ezt komolyan venni. Pedig de. Valójában konkrét működési folyamatunk van. Aki főz 8-ra megy, a segítők 11-re. Ha van zöldség előkészítés akkor mindenki 8-ra, mert 9-re már mindennek elő kell készítve lenni, hiszen a főzés 110-130 liternél közel két óra. No és amikor valaki ígér, akkor az tartson is. Tehát ha jön időpontra rendben. Ha nem jön akkor ez annyit tesz, hogy többször nem hívom, jöhet segíthet, de fixen nem számíthatok rá. Persze vannak vis major helyzetek, de ezt illik időben jelezni, és nem a találka előtti 5 percben. És hogy mi alapján döntöm el, hogy vis major, vagy csak kifogás, magyarázkodás? Egyszerű megérzés, hangulat. Jöhet ez tényközlés mailben, sms-ben, telefonon, a hangulat akkor is átjön. Elég egy szó, és észrevehető hogy ki milyen hangnemben, hangulatban írja. Nem kell hozzá sem sok pont, vagy kérdőjel sem kis vagy nagy betű. Egyszerűen ránézek és olvasás közben érzem, hogy pozitív vagy negatív. Ennyi. S hogy tévedhetek-e? Természetesen igen, de a nagy többségben mindig beigazolódik, hogy nem tévedtem emberünkkel kapcsolatban. Mert az a belső hang, az a megérzés mindenkinél ott van, és jelez mint egy riasztó, de mi szépen elnyomjuk mert mi hisszük hogy mindent jobban tudunk, mert mi vagyunk az irányítók. És ha tévedünk, akkor még mindig adhatunk második, harmadik esélyt. Az esélyek száma mindig hely-idő-körülmény, ki mennyit bír el, mennyit áldoz be. Én általában sokat, többet is mint kellene, így meg kell tanulnom elengedni, mert ezzel az én életem könnyebb lesz, és a másiké is. 

Amikor fekete és fehér

Mert igenis van amikor valami nem színes csak fekete és fehér, és igen vannak rosszabb napok, nehezebb helyzetek, melyek kihozzák belőled azt amit nem igazán szeretnél, de egyszerűen nem tudod kezelni, hiába mondják ne görcsölj, ne feszülj, te mégis őrlődsz, mert nem a terveid szerint történnek a dolgok, mert nem tudod irányítani, mert úgy érzed elvesztél benne, s akarod, szeretnéd hogy minden úgy menjen mint már három éve, mint az utóbbi 3 hónapban: olajozottan és gyorsan. De van amikor valamiért mégsem sikerül. Hiába a reggeli gyors bevásárlás a következő hónap 4 hétvégéjére, hiába a könnyített főzési mechanizmus: mirelit és üst. Az üst csak nem forral, a borsó csak nem fő, és így rántani sem lehet. Az idő telik, kiszólsz a várakozóknak, hogy elnézést technikai okok miatt 20 percet késünk, közben tudod hogy egy óra is lehet ez a 20 perc, mint a MÁV-nál, ahol mindig az van kiírva, hogy késik 5 percet, na de mihez képest 5 percet? Szóval állsz és nézed az üstöt, forrj már te, de az csak nem teszi, hiszen mégis csak 40 kiló mirelit zöldborsó zuttyant bele. Szóval jó lenne ez a zöldborsó főzelék, ha borsó puhulna, és a forrna és a rántás belekerülne. De döntést kell hoznod, fél egy, tovább nem várhatnak, legyen párolt zöldborsó leves, az sem rossz, sőt ízletes. És igen van amikor az emberek is türelmetlenek, mert várni kellett, mert késtünk, s igen van aki vidékről jön az ételért és előre kell engedni, mert ha lekési a buszt akkor két óra múlva jön a másik, a gyerekek meg várják az ebédet. És igen ilyenkor határozottan kell szólni, türelmet megértést és elfogadást kérni, hiszen emberek vagyunk (és üstök) és mi is hibázhatunk, mint ahogy mások. És igen nem adhatunk mindenkinek egyszerre, mert két kezünk van, hiába szeretnénk többet.  És igen sajnos nem tudunk mindenkinek több kiló szőlőt adni, hiába vannak többen, mert egyenlőség van, és örülünk hogy egyáltalán szőlőt is adhatunk. És igen van amikor nehéz az emberekkel, és legnehezebb önmagunkkal. De a célunkat, küldetésünket nem feledhetjük, hogy mit miért teszünk, miért adunk, s miért kapunk. Mea culpa, hiszem emberek vagyunk, de a következő alkalommal ismét ott állunk, s adunk, mert adni jó.