A napokban két ismerősöm is tetováláson gondolkozik, az egyikük már tudja mit, a másik csak sejti. És persze megtalálnak a kérdésekkel: mennyire fáj, mennyi ideig gyógyul, mi lesz ha elhízok, és amúgy mit szólnak majd mások, hogyan magyarázom meg miért is ezt akartam. Nem tudom honnan jön az embereknek, főleg a magyaroknak ez a megmagyarázási kényszer. Emberek a tetteidért csak ti vagytok felelősek, valójában mindent azért csinálsz mert neked tetszik, mert jónak tartod, s ha ezzel másokat nem zavarsz akkor miért is kellene a miértre válaszolni? Vagy nem válaszolsz vagy egy egyszerű csak megteszi. Én mindig szerettem a tetkókat, és tudtam, hogy lesz. Sokáig nem tudtam, hogy mi és hova és miért csak tudtam hogy igen lesz. Ebből kifolyólag nem siettem el, tehát nem virít rajtam sem horogkereszt, sem fordított kereszt, sem halálfej.(bár ha valakinek ezek tetszenek akkor áldásom rá). Az orromat is azt hiszem 23 évesen szúrtam át, anyumnak maradandóbb élmény volt mint nekem. Szóval azt hiszem 26-27 évesen találtam meg a nekem megfelelő tetkót, majd még kettő követte alig egy hónap alatt. Közrejátszott, hogy aki készített külföldön élt, és ki kellett használni, hogy itthon van, mert valahogy nem bíztam másban. Szóval közben beszélgettünk, mert hát mégis be voltam tojva az elsőnél, hogy fáj (vittem én csokit, colát) de az első szúrásnál rájöttem, hogy dehogy fáj, sőt elég jó érzés ez, na és a gép hangja. Szóval azóta is ha meghallom izzik a bőröm, hogy még még akarom, de van agyam és használom, hogy csak úgy össze és vissza ne tegyek már a bőrömre mindent. Mert hiszem vallom, hogy egy tetoválásnak jelentenie kell valamit, vagy tényleges jelentése legyen, vagy érzelmi, de ne csak a nagy semmi. Sokan akarnak tetkót, de nem tudják hogy mit, csak akarják és döntenek egy egy non-figuratív mellett. (engem nem zavar csak épp magamon nem látnám szívesen). Persze lehetnek ezek szépek, de a kérdés önmagam felé mindig az, hogy ránézek egy tartalom nélküli dologra és nem értem hogy miért is? A fő hogy magamnak a miért fontos, de másnak ne legyen már kötelező megválaszolnom. Ilyen ez mikor valaki felfedezi a homlokomon lévő sebhelyet. A legjobb kérdés: az egy sebhely? Hát mi lenne stigma? Szóval nem biztos (sőt biztos nem) hogy minden esetben a külső számít: legyen szép, látványos de tartalmilag üres? Nekem aztán oly mindegy ki mit varrat magára, de ha tanácsot kérnek tőlem, akkor elmondom, hogy miért érzem fontosnak a jelentéssel bíró dolgokat, hiszen remélhetőleg egy életen át viseled majd. S hogy az én első tetkóm miért is ez? Hát egyszerű: angyal mert az jó, de nem a dundi kis ijesztő vigyorgó habos hurkás fajta, és nem is rémálmaimban előjövő horror fimre emlékeztető véres bukott angyal hanem a kettő közti átmenet, Elmore rajz, mert ő írta a Jackie Brown forgatókönyvét, és Jackie Brownt pedig Tarantino filmesítette meg, ami épp olyan forever love mint a Depeche Mode vagy a bullmasztiff.. Már ha a miértre mi magyarok annyira karunk válaszolni.
