Sokszor elnézem az embereket akik
megfordulnak mint segítők az ételosztáson. Elgondolkozok vajon mi hozza őket
ide hozzánk. Vannak aki azért jönnek, mert régebben intenzívebben érdeklődtek a
Krisna-tudat iránt, de aztán eltávolodtak, viszont beépült a szolgálat a
segítségnyújtás az értékrendjükbe, így késztetést éreznek arra, hogy
segítsenek. Persze mindenkit a saját szintjén, érdeklődési körében kell
lefoglalni. Mert valaki fényképezni szeret, valaki a konyhában szeret lenni,
van aki osztani szereti az ételt, van aki bármit megtesz amire kéred, s van aki
irányít és koordinál. Leginkább gyermek segítőinket szoktam elgondolkozni.
Hiszen egy tizenéves fiút sok minden leköthet: sport, játék, lányok és a tini
nem akarok semmit sem csinálni hagyatok békén feeling. S akkor vajon miért van
az, hogy valaki önszántából, szülői „kényszer” nélkül lelkesen jön, pucolja a
zöldséget, ossza a kenyeret? Mikor kell komoly és figyelmes, közben pedig
gyermekien huncut és játékos. Tudom, hogy oka van amiért ide született, amiért
hozzánk kerül és amiért tud és akar is segíteni. De vajon amikor majd elérkezik
ahhoz a bizonyos kamasz életkorhoz, megtud ebből a jóságból tartani valamit?
Vagy az élet majd őt is megkeményíti és a páncélja alatt tud csak az az érző
lény maradni, amit majd óv mindenkitől, amit majd csak annak az egy bizonyos
személynek fog feltárni? A jövőt nem tudhatjuk, látatjuk előre, mert ember
tervez Isten végez, de én köszönöm és hálát adok hogy megismerhettem, hogy
támogathatom ezt a két kis testbe zárt nagy lelket (mahatma): köszönöm.
 |
| Inez |
 |
| Viktor |
