Vagyis mitől nő a nő? És mitől
nőies? Élből jövő válasz: öltözködés, kinézet, smink. Vagyis egyértelműen a
külsőség. Előre is leszögezem, ez az én blogom, én véleményem és senkit sem áll
szándékomban megbántani, vagy ítélni egyszerűen csak elmélkedek, hogy
lefoglaljam magam. Sokszor hallottam már, hogy öltözz nőiesebben, mert jól áll,
alap smink nélkül ne indulj el, mert az is jól áll. S elismerem vannak
időszakok mikor én is így élem meg. No de az alaptermészetes közegem mégis csak
az acélbetét vagy edzőcipő, és nadrág és a bicajjal tekerés a munkába. Valóján
ez a természetem, ebben érzem jól magam, minden erőlködés nélkül. S igen van
megjelenős bakancsom un. kiöltözős, és van tipikus koncertre való. És igen a
szandálokban is a sportosat szeretem, mert abban érzem jól magam. Én akitől
érettségin az elnök megkérdezte, tehetek valamit hogy könnyebben menjen a
vizsga. Egyből rávágtam, zavarja ha kilépek a magas sarkú cipőmből?
Visszakérdezett, hogy ha leveszi jobb lesz Önnek, mondtam mennyei lenne. Erre
azt mondta, hogy rendben tegye. Szóval ott 19 évesen lehetett már tudni, hogy
mi a pálya nekem. No de vissza a valóságba. Igen elnézem a velem egykorú nőket,
látom, hogyan illene kellene öltözködnöm. De hogy ettől lennék pl nőies?
Szerintem egy nő a viselkedésével, természetével lesz nőies. Az
odafigyelésével, a törődésével, kedvességével és szeretetével. Mert hát lehet valaki egy GI Jane aki a katonaság színeiben szolgál, és egyenruhát hord, és lehet
keményt, s játszhatja hogy na őt ne tekintsék nőnek, mert mégis csak
egyenjogúság, de ha kinyitják az ajtót neki, ha őt kínálják meg bármiből
legelőször akkor azért csak megjelenik egy kis elégedettség. Mert igen jól
hangzik és igaz is, hogy a legtöbb munkát egy nő épp úgy el tudja végezni mint
egy férfi, no de akkor is van nő és férfi. És ezt igazolja az is hogy vannak
akik magukra erőltetik a megjelenési formákat, de nem tudnak menni a magas sarkúban, nem tudnak egy
szoknyában viselkedni, s mikor megszólalnak érzed hogy az összhang nem valós, nem
természetes csak egy társadalmilag erőltetett forma. És még van a harmadik
fajta két kiló sminkkel közlekedő alig 30 kilót nyomó, felnőtt arccal
rendelkező gyermek testben élő egysejtű szinten vegetáló fajta. És mindegyiknek meg van a saját hangulata, a saját
varázsa, de nehéz szerintem a külsőségekhez igazítani a nő fogalmát. Egy nő
csak egy férfi mellett tud nő lenni: a szeretetével, odafigyelésével,
törődésével, mert csak annak tud adni, akitől kapni is tud. Örök igazság,
minden emberi kapcsolat ha tetszik ha nem adok és kapok üzleten alapszik, ha ki
mondjuk ha nem. Nem vagyunk önzetlenek, és szentek és önfeláldozóak. Csak
egyszerűen legyünk őszinték minden körülmények közt.
Beszéljünk a franciákról: az első nap
Ohh hát oda nem menj, csalódás, koszos, büdös, és nem kedvesek. Még angolul sem beszélnek. Jó, de ott van Mr. Morrison, és hát bakancslistám...
-
Réges-rég, a Treta-yugában élt egy hatalmas király, akit Indradyumnának hívtak. Gazdagsága felbecsülhetetlen mértéket öltött, mindene me...
-
Ó, Uram, segíts, hogy bármi is érjen a mai napon, azt békésen el tudjam fogadni! Segíts, hogy teljesen meg tudjak hódolni a szent vágyad...
-
Napjainkban Dániában 13 kutyafajtát már betiltottak, most további 12 fajtán a sor. 2010-ben Dániában bevezették az egyik legszigorúbb k...