.jpg)
Soha nem azt nézd, hogy ki mit mond,
hanem azt nézd mit csinál. A cselekedeteink árulják el valójában kik is
vagyunk. Szerencsés helyzetben külső és belső megnyilvánulásaink összhangban
vannak egymással. A bátrak nem félnek megmutatni, felvállalni önvalóságukat. De
vajon aki fél az gyenge? Egyértelműen nem. Legtöbbünk egy életre szóló sebet
kap, melyet tudatosan vagy tudat alatt de cipelünk mint egy védelmi
tapasztalat. Sokszor pont attól kapjuk meg a legnagyobb pofont, aki előtt
pajzsunkat ledobtuk, és felvállaltuk azt ami bennünk van: gondolatok, érzések,
félelmek, vágyak. Szó szerinte meztelenné tettünk magunkat: tessék itt vagyok
kellek, te kellesz.. És a másik fél dönthet: ad egy meleg takarót, vagy az
esőre állít így pőrén. A legtisztább az lenne, ha már az elején ázhatnánk, de
általában hagyják, hogy élvezzük a pihe puha takarót, majd aztán egyszer csak
dörgés, villámlás és jön az eső. S ilyenkor mit tehet az ember? Felveszi
esőkabátját, s abban éli le életét, mert egyszerűen nem akar már többé ázni,
fázni, nem akar már többé csalódni. Telnek múlnak az évek, a kabát marad, az
üresség marad, a gondolatok, érzelmek, vágyak maradnak. A fejre került kapucni
mögül nem látni rendesen, bárki és bármi mellett el lehet menni úgy hogy észre
sem vesszük, pedig ha néha kilesünk, látjuk megannyi embert sodor mellénk a
vihar, akik épp úgy áznak, fáznak és talán ránk várnak.
