2010. február 28., vasárnap

2010 február


2010. február
Pacon a gyerekekkel
2010. febr. 26. 16:45

Február utolsó hete mozgalmasan telt. Ezen a hétvégén tartottuk 2010 második ételosztását a Govinda Étterem udvarán. De előtte lehetőséget kaptunk a Paci Családsegítő Központtól, hogy az általuk rendezett farsangi rendezvényen ételt oszthassunk a rászoruló gyermekek számára.
Az előkészületek már csütörtökön elkezdődtek, hiszen nem kis feladatot tűztünk ki célul mint az hogy 250 darab vega szendvicset és 250 fánkot osztunk ki a gyereke közt. Így többek már a fasírtokat sütötték, természetesen sárgarépából. Egy nyíregyházi pár (Anikó és János) adományozásával a kenyér „problémánk” megoldódott. Így a csütörtöki jóga a részemről elmaradt, hiszen rohanásban kipakoltuk az étterem maradványait, hogy előszedjük a jóga kellékeket: 3 darab hősugárzó, egy párásító, és a szőnyegek. Majd benéztem a konyhába, s láttam minden a feje tetején áll. Így ott ragadtam. Így a jóga végére mi is kész lettünk.
Ma (munkahelyemről egyenesen az étterembe mentem). Délután 4-kor érkeztünk a farsangi rendezvényre. Sok gyerek, pár szülő és sok lelkes segítő várt bennünket. A szendvicsek összekészítésében, valamint a fánkok lekvárral megkenésében a központunkba járó érdeklődők közül 3-an is a segítségünkre voltak. A különböző versenyek eredményhirdetése (tánc, jelmez) után kígyózó sor állt az alkalmi pultunk előtt. Kisebb tolongás után rendeződöttek a gyerekek, s elégedett mosollyal, tele kézzel távoztak az udvarra, ahol elfogyaszthatták talán első (reméljük nem utolsó) prasadam adagjukat. Felkészültek voltunk így a repetázóknak is jutott még bőven. Megközelítőleg 300 adag ételt osztottunk ki. A végén már a paradicsomszószos uborkás kenyér lett a sláger. Ez is ízlett mindenkinek. Aztán persze rohanás. A központban gyors pakolás, mosogatás, takarítás. Majd kezdődött a péntek esti meditációs est. Az érdeklődök látván fáradtságunkat, kérték hogy rövid bhajana, majd prasadam fogyasztás és GO HOME. Így is tettünk.


Az űrlap teteje
NE FELEDD, AZZÁ LESZEL, AMIT ESZEL!
2010. febr. 22. 12:22

A megetetett társadalom
Posted on feb 11, 2010 
Miből készül az eperfagyi? – Jobb, ha nem tudja! Ezt a cikket az Ökologika levelezőlistára küldte egy kedves lista tag, forrása számunkra ismeretlen. Annál érdekesebb olvasmány. Legalábbis az lehet annak, aki akar/mer szembesülni néhány kiábrándító ténnyel, az általa (is) nap mint nap fogyasztott élelmiszerekkel kapcsolatban. Ne ámítsuk magunkat! Aki reggelire “kakaóitalt” iszik, a laboratórium ízeit nyeli, aki eperjoghurtot kanalaz, fűrészport fal, aki bolti citromlevet tesz a teába, az a penészgomba “váladékát” kapja, bármennyire tiltakozik is. Az édeset idomított baktériumok “köpik ki”, a savanyú a mikroorganizmusok “izzadmánya”.
Érzékeinket (észrevétlenül) manipulálja egy világhatalommá szerveződött maffia, az ízipar, s laboratóriumokban előállított (titkos) aromákkal, ízfokozókkal megváltoztatja ízlelésünket. Veszélyben az ízlés szabadsága, a kulináris önrendelkezés joga. Nem azt esszük, amit enni vélünk. Mert semmi sem az, aminek látszik.
Az eperaromát egy Holzmindenben székelő német aromagyár állítja elő ausztrál fűrészpor, alkohol, víz és néhány titkos összetevő keverékéből.
(A Föld teljes epertermése az “eperből” készült fagylaltok, joghurtok, desszertek mennyiségének egy százalékát sem fedezné!)
Egy amerikai konszern baktériumból kávétejszínt és krémsajtot varázsol, egy másik vörös áfonyából cseresznyét, ricinusolajból őszibarack-aromát. Az Athlon nevű cég (nem vicc!) madártollból péksüteményt, a General Foods vízből, fehérjéből és gyanús zsiradékból műszalonnát.
A Procter and Gamble nevű amerikai vállalat még a gyapotszálat (pamutot) is fogyaszthatóvá teszi: a növény rostjaiból kenyeret sütnek. Az ízek e szép új világában a menthenthiol nevű vegyület a grépfrút, az acetyl-pyrolin egyik változata a ropogós kenyérhéj, a filberton a mogyoróíz illúziójáért felel.
Mint a Mátrix című filmben. Nem eperjoghurtot eszünk, hanem vizet mesterséges illúziókkal. A szagok és ízek e virtuális valóságában már a füstölt sonka és lazac sem eredeti: napjainkban a húsgyárak “folyékony füstöt”, azaz műfüstöt használnak, amiben 30-90 másodperc alatt meg lehet “füstölni” a terméket. Ráadásul a vásárlókat mézédes hazugságokkal etetik.
A Danone Actimel “szuperegészséges” joghurtital egyszerre tartalmaz két (veszélyesnek tartott) édesítőszert, aszpartámot és K-aceszulfámot is.
A csalafinta íztrükkök aztán megteszik a magukét, aki gyerekkorától hozzászokott a víz-, szén-dioxid-, karamell-, foszforsav-, citromsav-, nátriumbenzoát-, koffeintartalmú italhoz (ez a kólák összetétele), annak az igazi bodzaszörp ízetlen. Az élelmiszeripar tehát “maszkírozza” az ízeket, ha kell, korrigálja és retusálja őket (mint Sztálin környezetét a korabeli fotókon), hozzászoktat bennünket a kémiai édesítőszerek, ízfokozók, sűrítőanyagok ízéhez, reklámokkal és aromákkal etet, ízfüggővé tesz.
Korunkban húszezer élelmiszeradalékot forgalmaznak (köztük hétezer aromát). E titokzatos porocskák és folyadékok nélkül, melyek összetevőit (üzleti titokra hivatkozva) sokszor még az ételre allergiás gyerekek orvosainak sem árulják el, az élelmiszer-ipari termékek többsége élvezhetetlen és eladhatatlan lenne. Az íz az ételek lelke. /Aki az ízeket befolyásolja, életünket manipulálja./ Ráadásul az íz nem csak ízlés dolga. Az íz legfontosabb funkciója a táplálék ellenőrzése. Figyelmeztetés (lenne), hogy mit nem szabad megenni. Ha becsapják ízlelésünket, elfeledtetik velünk az eredeti ízt, akkor tényleg bármit lenyelünk.
„A leves hazudik” – írja magyarul újfent megjelent nagyszerű pamfletjében Hans Ulrich Grimm (Kétezeregy Kiadó). De nemcsak a Knorr és a Maggi zacskós leves hazudik (a négy főre szóló adagban mindössze két gramm szárított marhahús található), hanem szinte minden.
A kenyér, a virsli (de az nagyon), a csecsemőtápszer. Érzékeinket manipulálják és átprogramozzák. Éppúgy, mint gondolatainkat. Egész életünket. Tavaly az Egyesült Államokban az asztalra került ételeknek már kilencvenhat(!) százaléka ipari termék volt.
A Fast Food Nation (gyorsétterem-generáció) már nem ismeri az ételek eredeti összetevőit, életében soha nem szagolt vargányát. “De hát végül is – mondja cinikusan az egyik aromagyár mérnöke – az élvezet fantázia dolga.” Már akinek.

Rímekbe szedve
2010. febr. 21.
Hogy mit szeretek a tavaszban? Egyszerű: a színeket, a hangokat, az illatokat, a Napot. Oké elfogadom, hogy február 21-én tavaszt kiáltani nagy bátorság, de szívem szerint ezt már 17-én megtettem volna. Persze lehet ez csak az időjárás furcsa poénja, de nagy megkönnyebbülésemre észre sem vettem, hogy csütörtök este nem vettük fel a konvektorunk hőfokát. S arról már nem is merek mesélni, hogy mekkora öröm napsütésben munkába menni. Vagy kinyitni az ablakot, s nem a csontvelőig hatoló hideget érezni, hanem a kellemes általam egy pulóveres időt levegőt magamba szívni. Régebben öltözködős időnek nevezetem, hiszen ilyenkor lehet öltözködni, hiszen télen a meleg ruha a fő szempont, nyáron meg a hideg ruha. Utóbbinak tudom nincs semmi értelme, de hát ez a szép a magyar nyelvben.
A lényeg: nyitott szemmel járok, s keresem a hóvirágot. Hiszen ha ő már megjelenik, a télnek vége kerekedik


Az űrlap alja

Tértisztítás
2010. febr. 20. 18:16

Vajon egy alig másfél szobás lakást hányszor lehet átrendezni? Nem tudom hányszor tettem már meg. Vagy ötször biztosan. Ehhez persze hozzátartozik, hogy alig van mozdítható bútorunk: egy ágy, egy komód, 2 könyvespolc, egy asztal és természetesen egy oltár. Bár ez utóbbi lassan egy éve ugyanazon a helyen. Szerintem a rendezés női feladat, s persze van üzenethordozó funkciója is. De azt is hiszem,hogy akinek az üzenetet szánjuk, sem a változást sem az üzenetet nem veszi. Vagy csak én vagyok megáldva ilyen férfival? Sebaj, most szombaton ismét megtettem. Ilyen variáció még nem volt, így hosszasan néztem meg lehet-e szokni. Jelenetem: igen. Persze a rendezést egy nagytakarítás előzte meg. Tavaszt érezvén Dezsőkét (több hónapos pókunk) kitettem az erkélyre. Gondolom már nem lesz baja, mert kissé untam nyomait a lakásban. Majd pedig a takarítás fázisa következett. Ezek után egy ún. tértisztítást hajtottam végre. Röviden a negatív energiákat szándékoztam kiűzni a szobából. Azt nem tudom sikerült-e, de a só még a szoba sarkaiban van. Azt írták hagyjam ott ameddig csak lehet. Hát rajtam ne múljon. A tértisztításhoz hozzátartozott az illó olajos permetezés. Semmi komoly csak egy virág permetezőbe víz és pár csepp illóolaj. Természetesen az ajtóból kiindulva és az óra járásával megfelelő irányban körözve (mint a puján) és permetezve. Azt nem tudom, hogyan lehet kikerülni, hogy a permet nem rám zúduljon. Talán egy permet s 1 perc várakozás? Mert így folyamatosságban a járás és permetezés eredménye, hogy hajam és arcom meg mindenem eukaliptuszban illatozott, s így csak halvány sejtésem van arról, hogy a szobában is elértem a kívánt illatot. A lényeg: negatív energiák ki, s pozitív be!


Az űrlap alja

Torkosság
2010. febr. 18. 18:05 

11-ig voltam a hivatalos munkahelyemen, s 11.15-től pedig már száriban pompáztam a Govindában. Torkos csütörtök lévén szükség volt rám is. Egyszerűnek tűnő szolgálatot kaptam: vendégfogadás és irányítás. A táblázat magáért beszélt: épp annyi üres hely van az asztalok foglaltságában, amennyi az egyik csoport ki és bemenésére. Már 12 előtt gyűltek az emberek. Nyitáskor pedig elkezdődött hajtás. Az ebédelvitelesek az udvaron kapták meg napi prasadam adagjukat. A helyfoglalók pedig szépen sorban foglalták el helyeiket. Persze az az első pár percben kiderült, hogy hiába mondtam ki melyik asztalhoz üljön le. Az emberek kavarodtak. Mikor be-benéztem, csak kapkodtam a fejemet. A manduláskrémes már egy órára elfogyott. Később a leves, majd a rizs, majd pedig a sabji. Volt aki az indiai bablevesért állt sorba, de mire sorra került már mungobabos dhalt kapott. Az emberek türelmesek voltak, s nem bánták ha mást kaptak, mint amit vártak. Voltak páran akik meglepődtek, hogy asztalt kellett volna foglalni. Ilyen esetekben jött a „live tetrix”, meg a számolás. De ismét megbizonyosodhattam az emberek segítőkészségéről, hiszen bárki ülhetett bárki mellé, nem jelentett gondot senkinek. Az est végére jött két vendég, akik keresték az asztalfoglalásukat. Ezzel nem is volt gond, de azzal inkább hogy mi is csak kerestük. Meg azt a hölgyet is aki visszaigazolta helyfoglalásukat. Ugyanis ez kizárásos alapon csak egy mataji lehetett, viszont ő erre nem emlékezett. A kisebb pánik után osztottam, szoroztam és beültettem őket egy 6 fős női társasághoz. Közben rájöttünk, hogy valószínűleg az egész program központi szervezője igazolhatta vissza helyfoglalásukat, csak épp bennünket nem értesített. Este hétig voltunk nyitva, de az utolsó elviteles prasadamot fél nyolckor adtuk ki. Utána következett a takarítás és a prasadam tisztelése. Közben összeszámoltuk anyagi kárainkat is: egy hűtőajtó ami nem bírta a nekimenést és egy tábla ami nem tűzálló.. A végeredmény közel 350 adag prasadam kiosztása. Kell ennél jobb?


Az űrlap teteje
Az űrlap alja

A játékmester
2010. febr. 18. 

Meggyőződhettem ismét arról, hogy Krisna vicces, játékos nagy mókamester. Történt a napokban, hogy egy közel 10 éve nem látott ismerősöm előkerült a híres közösségi portálon. Ő talált rám.  Amikor a levelező listában egy idegen nevet láttam biztos voltam benne, hogy ismét egy körlevelet kapok. Olvasatlanul sosem törlök semmit sem, így megnyitottam. S örömmel olvastam ki is ő. Azon meglepődtem, ahogy írta, hogy a napokban sokat gondolt rám, de nem jutott eszébe a vezetéknevem, de aztán egy „véletlen” folytán egy közös ismerős neve igen, s persze az ismerős ismerősei között ott voltam én. (ilyen estekben nem rosszak ezek az oldalak). Aztán persze írtam egy rövid beszámolót, hogy mi is történt velem ezalatt az idő alatt. Na s ezután jött a válasz: decemberben elolvastam a Mahabharatot, a Bhagavad-Gitan már rég túl vagyok, most olvastam el Az önmegvalósítás tudományát, s kezdem a Srimad Bhagavatamot. Voltam a pesti templomban, meg Somogyvámoson is..
Nevetve olvastam a levelet, most mondja nekem valaki, hogy ez véletlen?


Az űrlap alja

A cél szentesít?
2010. febr. 17.

„Feltételezett maoista lázadók rátámadtak egy falura és kilenc embert megöltek csütörtökön a kelet-indiai Bihár szövetségi államban - közölte a rendőrség. Anand Sanker rendőrfőnök elmondta, hogy a támadást az állam fővárosától, Patnától 200 kilométerre délkeletre fekvő Kaszari nevű faluban követték el a hajnali órákban. A rendőrfőnök elmondta: a támadók közel harminc kunyhó tetejét felgyújtották, egy négytagú család bent égett. Öt másik ember akkor vesztette életét, amikor a fegyveresek válogatás nélkül tüzet nyitottak a falusiakra. A maoista lázadók több mint három évtizede harcolnak Indiában földet és munkát követelve a szegények számára. Gyakran támadnak rendőrségi és kormányilletékesekre, akiket a földbirtokosokkal való együttműködéssel és a szegények kizsákmányolásával vádolnak”
Olvastam a blikk.hu oldalán. Valójában nem szoktam belenézni a cikkekbe, csak a főcímet elolvasom, a többit meg ki lehet találni, hiszen nem az igazságtartalom a fontos, hanem reklám. De a Maoista lázadók gyilkoltak egy indiai faluban címen megállt a szemem. Ilyen esetekben kérdések merülnek fel bennem: az a pénz, amit a harcokra, fegyverekre költenek honnan van? S ha ezt fordítanák a szegények megsegítésére, akkor nem jutnának előrébb? Lehet több támogatót is találnának. Sosem értettem, egyet azzal, hogy a cél szentesíti az eszközt. Mert mindegy hogy milyen jó is a célod, ha közben másokat tiporsz el vagy épp pusztítasz el, akkor a cél elérésének jó eredménye nem fog mentesíteni, feloldani a közben elkövetett „bűneid” alól.
A karma elől nem menekülhetsz. Amit élsz úgy születsz.


Az űrlap teteje
Megvalósítások
2010. febr. 16. 22:00

Rámeditáltam az Agni jógára, bár napközben voltak megingásaim, de 5 után gyalogosan elindultam. 40 perc japa séta után meg is érkeztem, s nem bántam meg. A fejem a levegő hatására kitisztult az egész napos munka után, főleg hogy már nem repkedtem a mínuszok. Bár az érkezésemkor elgondolkoztam, hogy holnap torkos csütörtök lévén az udvaron fogom az enni és spórolni vágyókat fogadni.. De elhessegettem a gondolataimat. Most ismét 2 új lányt ismerhettem meg, majd kezdtük is a gyakorlatokat. Érdekes ez a testmozgás, hiszen múlt héten voltam a kihagyás után először, s most már éreztem, hogy jobban mozognak a testrészeim. Persze közben rájöttem arra, hogy rövid a kezem, s a pocakom még mindig rossz helyen van. Valamint az egyensúly megtalálása közben az is felötlött bennem, hogy amíg a kollégáim meg általában az ismerőseim kiegyensúlyozott, nyugodt embernek tartanak én mégsem érzem ezt. S gondolom, a testi egyensúlyhoz kell a lelki is. Ebben is javulást véltem felfedezni, de azért a tanácsom: kibukás esetén ne várjuk magunktól, hogy tökéletesen tudjuk gyakorolni pl.: a nataraja asanat.



Az űrlap teteje
Az űrlap alja

Kaptam...
2010. febr. 15. 6:01

Szép és tanulságos!
 
Egy napon azt kérte az osztálytól a tanárnő, hogy minden osztálytársuk
nevét írják föl egy lapra úgy, hogy a nevek mellett maradjon egy kis üres
hely.

Gondolják meg, mi a legjobb, amit mondani tudnak a társaikról, és azt írják
a nevek mellé. Egy teljes órába telt, mire mindenki elkészült és mielőtt
elhagyták az osztálytermet, a lapot átadták a tanárnőnek.

Hétvégén a tanárnő minden diák nevét fölírta egy papírlapra és mellé a
kedves megjegyzéseket, amelyeket a tanulótársak írtak róla.

Hétfőn minden tanuló megkapta a listáját. Már kis idő múlva mindegyik
nevetett. 'Tényleg?' - hallatszott a suttogás... 'Nem is tudtam, hogy én
valakinek is jelentek valamit!' - és 'Nem tudtam, hogy a többiek ennyire
kedvelnek' -szóltak a megjegyzések.

Ezután senki nem emlegette többé a listát. A tanárnő nem tudta, hogy a
diákok egymás közt, vagy esetleg a szüleikkel beszéltek-e róla, de nem is
törődött vele.

A feladat elérte a célját. A tanulók elégedettek voltak magukkal és a
társaikkal.
Néhány évvel később az egyik fiú elesett Vietnamban, és a tanárnő elment a
tanítványa temetésére ..

A templomot megtöltötte a sok barát.

Egyik a másik után - akik szerették vagy ismerték a fiatalembert -
odamentek a koporsóhoz, és lerótták utolsó kegyeletüket. A tanárnő a sor
végén lépett oda és imádkozott a koporsó mellett. Ahogyan ott állt, az
egyik koporsóvivő katona megszólította: 'Ön a matematika tanárnője volt
Mark-nak?' Ő igent bólintott. Erre a fiú azt mondta:'Mark nagyon gyakran
beszélt magáról.'
A temetés után összegyűltek Mark régi osztálytársai. Mark szülei is ott
voltak és szemmel láthatóan alig várták, hogy beszélhessenek a tanárnővel.

'Valamit szeretnénk mutatni' - mondta az apa és előhúzott egy pénztárcát a
zsebéből. 'Ezt találták, amikor a fiunk elesett. Úgy gondoltuk, Ön meg fogja
ismerni.'

A pénztárcából előhúzott egy erősen gyűrött lapot, amelyet nyilván
összeragasztottak, sokszor összehajtogattak és széthajtottak már.

A tanárnő - anélkül, hogy odanézett volna - tudta, hogy ez egyike volt
azoknak a lapoknak, amelyeken a kedves tulajdonságok álltak, amelyeket az
osztálytársak írtak Markról.

'Nagyon szeretnénk Önnek megköszönni, hogy ezt a feladatot adta az
osztálynak' - mondta Mark anyja. 'Amint látja, Mark nagyon megbecsülte.'

A többi régi tanítvány is összegyűlt a tanárnő körül.

Charlie elmosolyodott és azt mondta: 'Nekem is megvan még a listám. Az
íróasztalom felső fiókjában őrzöm.'
Chuck felesége pedig így szólt: 'Chuck megkért, hogy a listát ragasszam be
az esküvői albumba.' 'Az enyém is megvan még' - mondta Marily. 'A naplómban
tartom'.
Ekkor Vicki, egy másik osztálytársuk a zsebnaptárát vette elő, és
megmutatta a használattól megkopott és foszladozó listát a többieknek.

'Mindig magamnál hordom' - mondta Vicki, és hozzátette: 'Meg vagyok
győződve, hogy mindnyájan megőriztük azt a listát.'

Embertársainkkal való együttélésünkben gyakran elfeledkezünk arról, hogy
minden élet véget ér egy napon és senki sem tudja, mikor jön el ez a nap.

Ezért kellene megmondanunk azoknak az embereknek, akiket szeretünk és
akikért aggódunk, hogy fontosak a számunkra. Addig kell ezt megmondani, amíg
nem késő.
Mindenki megteheti, aki ezt az írást elolvassa. Ha nem teszed meg,
elszalasztol egy csodás lehetőséget, hogy valami kedveset és szépet tegyél.

Ha megkaptad ezt a mail-t, akkor azért, mert van valaki, aki érted aggódik
és ez azt jelenti, hogy legalább egy ember van, akinek te sokat jelentesz.

Ha túlságosan elfoglalt vagy, hogy nincs néhány perced továbbítani ezt az
írást, ez talán az első alkalom, hogy semmit sem teszel azért, hogy egy
embertársadnak örömöt szerezz?

Gondolj rá: azt aratjuk, amit vetettünk. Amit az ember ad a másik embernek,
vissza is jön a saját életébe. Ez a nap áldott nap lesz és éppen úgy
különleges, mint te magad vagy.

Ne kérdezz, játssz velünk!
Az űrlap teteje
Az űrlap alja

Az űrlap alja

Agni
2010. febr. 12. 10:21

Közel négy hónap után ismét eljutottam Agni-jógára. Azt hittem rosszabbul fog menni, s hogy jobban fogok szenvedni. De végül is még mindig csak a pocakom van útban. Hát dolgozni kell még rajta egy kicsikét. Szilárd elhatározásom, hogy ismét heti két alkalommal látogatni fogom az órákat. Remélem most ki is tartok elhatározásom mellett, hiszen ez tényleg jó a testnek és a léleknek egyaránt. Persze a teljes ellazulást még nem tapasztaltam meg, hiszen a testhelyzetek, pózok kitartása is nehezen meg, meg persze a szép ill helyes kivitelezés sem megy. De látom a többieken, hogy mindenki fejlődik. Hát akkor én miért ne fejlődhetnék?



Az űrlap teteje
Neita meghívására: játék
2010. febr. 11. 13:03

1. Mi volt életed legrosszabb könyvélménye?
 - Adolf Hitler: Mein kampf. De lehet, hogy csak a fordítás volt a nagyon rossz.
2. Mi volt az a könyv, ami eddig a legnagyobb hatással volt rád?
- Regény: Hesse: Demain. Filozófia, vallás: Srila Prabhupada Visszatérés.
3. Olvastál már olyan könyvet, ami komolyan a frászt hozta rád, és félelmet keltett benned?
- Thomas Harris: Hannibal
4. Mit használsz könyvjelzőnek?
- Szórólapot.
5. Mikor szoktál olvasni? Otthon, munkahelyen, reggel, délben, este, alvás előtt … hm?
- Otthon: délután vagy este. Vonaton. Ha tehetném munkaidőben is olvasnék..
6. Mi volt az első könyved amit olvastál?
- Kötelezően gondolom a legelső kötelező olvasmány az általánosban. Természetesen nem emlékszem már rá mi is lehetett. Magamtól valami Rejtő Jenő könyvet. Nem emlékszem melyik volt, mert egy nyári szünet alatt 12 évesen az összes regényét elolvastam amit anyumék polcán leletem.
7. Puha kötésű vagy kemény fedeles? (Úgy általában, nem az előző kérdéshez kapcsolódik.)
- Teljesen mindegy.
8. Mit olvasol most?
- Fernando Morais: A mágus – Paulo Coelho élete
9. Hányadik oldalon jársz?
-  125.
10. Rajta hagyod a “kezed nyomát” a könyvön (belefirkálsz, véletlenül leeszed, leöntöd, egyéb barbárság)?
- Nem. Bár vannak könyveim melyekben még aláhúztam egy-egy mondatot. Manapság erre külön füzetet használok.
11. Befolyásol a könyv borítója és/vagy címe, hogy elolvasod-e az adott könyvet?
- Nem.
12. És az oldalszám?
- Nem.
13. Hátralapozol, hogy tudd, mi lesz a vége?
 - Nem
 14. Volt olyan könyv, amit többször elolvastál?
 - Hesse: Demain
15.  Ért könyvekkel kapcsolatos baleset?
- Csak ha kölcsön adtam valakinek.
16. Eladod-ajándékozod a könyveidet, vagy mániákusan ragaszkodsz hozzájuk, akkor is, ha nem tetszik?
- Volt már rá példa, hogy elajándékoztam: nekem egy volt a sok közül, neki meg a kedvence.
17. Még a budiba is magaddal viszed az aktuális olvasmányt, vagy csak otthon olvasol, esetleg más meghatározott helyen?
- Nem viszem magammal. Általában ágyban, rattan fotelben.
18.  Tényleg, olvasol a mosdóban?
- Újságot lapozgattam már.
19. Vezetsz az olvasmányaidban valamilyen rendszert, felírod-e az elolvasott/megvett/megveendő könyveket (esetleg árukkal együtt), netán olvasónaplót (ha ideírod a blogodat, megverlek)?
- Nem nevezném olvasónaplónak, bár lehet hogy az az hogy vannak gondolatok melyeket lejegyzek?
+1.: még valami hendikep?
- Az általam nagy tiszteletben tartott könyveket átlátszó „füzetborítóval” befedem.


Az űrlap teteje
Olvadás
2010. febr. 11. 11:01

Én nem szeretem a telet. Nem szeretem a havat. Jöhet nekem bárki a szép havazás látványával, de én racionalista révén látom az olvadást. Hát ma meg is kaptam. Japázva sétáltam reggel munkahelyemre, de néha azt hittem a nyakamat töröm. Kapaszkodtam a japámba, de valójában a szent névbe. S összegezve, ha már ezt elértem, nem is olyan rossz ez az olvadás. (meg persze az sem rossz, hogy kezdem látni a tél végét).

„Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek...
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.
Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!”
József Attila: A tél



Az űrlap teteje
Biztonság, nyugalom, valóság
2010. febr. 10. 12:00

Biztonságban éreztem magam…
Szerdánként reggel hattól közös japázási lehetőség van a központunkban. Sajnos heti egy alkalommal is nehéz ezt munka mellett összehozni. Főleg hogy mindent befed a hó, s bicajjal nem tudok közlekedni. Az úton 2 kört tudtam japázni, bent pedig 4-et. Éreztem, hogy jól esik. Majd elkezdődött a guru-puja. A közepénél eszméltem fel, hogy elveszettem tér és idő érzékemet, s egy kis időre nem létezett semmi más csak mi és Prabhupada. Elérzékenyültem. Majd egy meleg, biztonságérzet ragadt magával. Talán a anyaméhben eltöltött magzati lét idéződött fel bennem. Persze spekuláció, mert honnan is tudnám milyen a magzati lét? A lényeg, hogy kiegyensúlyozottnak, és boldognak éreztem magam. Majd jött a lecke. Mostanában egy könyvből kell olvasnunk egy-egy fejezetet, s mi teszünk fel kérdéseket amire keressük a válaszokat. Nehéz az elmét összpontosítani. Hiszen a kérdések az adott fejezetről kell hogy szóljanak, s ebből kifolyólag a válaszokat is ennek megfelelően kell megadni. Ilyen pl. az a kérdés, hogy mi a legnagyobb illúzió? Természetesen kapásból jött a válasz: hogy a testi azonosság. Na de jelen fejezetben Prabhupada ezt írta:
„Az illúzió az, hogy az anyagi természet urai próbálunk lenni, miközben valójában az anyagi természet szigorú törvényeinek szorításában vagyunk. Amikor egy szolga mesterségesen utánozni próbálja mindenható mesterét, akkor azt mondják róla, hogy illúzióban van. Megpróbáljuk kihasználni az anyagi természet forrásait, de egyre jobban és jobban belekeveredünk az összetettségébe. Ezért bár keményen küzdünk, hogy meghódítsuk a természetet, egyre jobban függünk tőle.”
Aztán hamar rám/ránk szakadt a valóság: a szomszéd nehezen tűri a reggel „ébresztőt”. Most nem a falon át kopogott, hanem személyesen jött át és szólt, hogy ez az állapot tűrhetetlen. Pedig nem vagyunk nagy „zajjal”. Pl a mi szomszédunk porszívója, s közben hallgatott zenéje sokkal hangosabb. De hát nincs mit tenni, el kell fogadni, hogy őt zavarja. Persze felmerült bennünk, hogy ennél halkabbak már tényleg nem tudunk lenni..


Az űrlap teteje
Az űrlap alja

Fogyasztó társadalom
2010. febr. 8. 14:16

Néha elgondolkozom azon, hogy hova ez a nagy fejlődés.  S miért is jobb az új, mint a régi?
Nézzük csak a teákat, persze csak amire saját élettapasztalatomban láttam.
Kezdődött a teatojással. Hm. Elfogadom: ez nem volt praktikus, mosogatni kell. Jött a teafilter. Aztán azért vissza-visszaköszönt a be nem csomagolt teaváltozat. S manapság mi a trendi? A piramis alakú teafilter. Érdekes. Ez ötvözi a teatojást és a filtert. Persze gyümölcsös változatban én is vettem. Nehogy kimaradjak valami jóból. S megállapítottam: nem maradtam volna ki semmiből sem. De kíváncsian várom, hogy mit lehet még a teákban újítani?


Az űrlap teteje
Az űrlap alja

Álom, kegy, valóság
2010. febr. 2. 10:20 

Már máskor is feltűnt: ahogy megírom ill. elküldöm Devamrita Maharaja-nak a levelem, rögtön kapok valamit. Vagy csak a képzeletem játszik velem? Vagy ez lenne a kegy? A guru áldása? Bár nagy merészség a gurumnak hívni, hiszen nem vagyok fogadott tanítvány. Igaz sokan beszélnek így rólam, de hát kevés vagyok én még ehhez.
Számos álmom szólt már Maharaja-ról. Most nem róla vagy vele álmodtam, de hiszem, hogy szerep van benne.
Volt egy álmom murtikról. Egy emeletes, lakótelepi házban voltak. „Gazdájuk” éppen szellőztetett, én az ablak alatt álltam, s belestem. Ott álltak Ők. Mikor rájuk néztem Ők kitárták karjukat. Nem voltam egyedül, s kértem a többieket is nézzék Őket, jól látom-e hogy felém nyújtják kezüket? De a többiek ezt nem látták. Ha egyszerre néztem oda velük, akkor mellük elé fonták karjukat. Ahogy a többiek félre néztek, nekem rögtön kitárták a karjukat. Tejesen kibuktam, hogy mások ezt miért nem látják. Majd felébredtem: fél négykor.
A mai napon még hamarabb kipattant a szemem: fél háromkor. Egy párbeszéd végére ébredtem. Első gondolatom az volt, hogy a beszélgetésben szereplő embereknek meg is írom, hogy megtaláltam a választ a feltett kérdésre. De nem voltam benne biztos, hogy ez a párbeszéd megtörtént. Aztán ahogy ébredeztem már teljesen biztos voltam abban, hogy a párbeszédet is álmodtam. S miről szólt a párbeszéd? A kérdés az volt: miért is kell az embernek (bhaktának) templomba járnia? Csak ültünk hárman némán, s néztünk egymásra bután. A kérdést feltevő meg bizakodva nézett ránk. Pedig a válasz egyszerű:
- Krisna iránti szeretetből kell templomba járni. Először elfogadni, hogy Őt szeretni kell, majd megérteni, s végül: érezni.