2012. július 29., vasárnap

Balck day


Két év FFL pályafutás alatt az első sikertelenséget is átéltük. Történt ugyanis, hogy kaptunk adományba cukkinit. Első tervünk slambuc volt. De hogy jött a cukkini, gondoltuk (vagyis gondoltam9 vegyünk még hozzá, és készítsünk cukkinis krumplipaprikást, ezzel is spórolva a következő hónapra. Hát így is tettünk. Pucoltunk, aprítottunk és főztünk. Következett az ajánlás. Majd a kóstolás. Ekkor szembesültünk azzal, hogy ehetetlenül keserű lett. Gyors telefonálgatás után kiderült, hogy ezzel ugyan nincs mit tenni. Így 11:45-kor kinyitottuk kapuinkat és kissé megtörten, de határozottam bevallottuk: étel ugyan nincs, de tudunk adni kenyeret elvitelre, limonádét pedig itt fogyasztásra. Hát beigazolódott: olcsó húsnak… S hogy az adomány vagy a piaci volt-e ludas? Ezt nem tudjuk meg soha. Vagy sok vizet vagy épp keveset kapott a cukkini…

2012. július 28., szombat

Campus: az utolsó nap

Végre! Kipihentem magam. 12 óra alvás után újjászülettem és indulás a Campusra. Persze ismét bicajjal. Nagyon jó éjszaka hazatekerni: 1- nincs meleg. 2- nincs forgalom. 3- lobog a hajam.
Ma már zsúfolt volt a program. Érkezéskor rájöttünk, hogy a papír ami szerinte három napja mozgunk nem fedi a valóságot: nem akkor kezdődnek a koncertek. De jó is a megvilágosodás! A SZEG koncertjével kezdtük a napot. Úgy látom visszatértek az alapokhoz, így egészen feldobták a hangulatomat. Utána a SKAfunderz-re mentünk. Kevés zenei irányzat van amit nem bírok hallgatni, sajnos egyike ennek a SKA. De pár fotót azért kisajtoltam magamból. S átmentünk a Depresszióra. S hogy mi lett a párával? A mennyezetről csöpögött ránk. A Depresszió nem szolgált rá a nevére, igazán kis vidám koncertet adott. Innen rohanás az Apocalyptica-ra. Az őrök azzal fogadtak, hogy nem lehet vakuzni. Halleluja! Bár a koncert képek vaku nélkül az igaziak, de sejtettem hogy nem lesz fényáradat a koncerten. Az első három perc után az egyik fotós odajött (háromszor akkora géppel) és közölte: árnyékfotókban már jók vagyunk. Igazat kellett adnom. Szóval a taktikám ennyi volt: kattogtattam és majd otthon megnézem mit is alkottam. Ahogy itt végzetem már mehettem egyből a Ganxtsa-ra. Velük volt egy kis előítéletem. Egy makói koncerten nagyot csalódtam. Évekig nem néztem meg őket, majd 3-4 éve EFOTT-on már kellemesen csalódtam. Szóval vártam most mit alkot Zana bácsi. Megérte, mert élvezet így én is élveztem a koncertet. Igazi Sziget élményem volt. (nem a mai Szigetre értem). Miután a létező összes helyről folyt a víz: rólam és rám, kiültem a távolba és hallgattam az Apocalyptica-t, bár hangtechnikailag nem volt épp a legjobb. Kissé elnyelte a Nagyerdő.
No ennyit a Campusról: összefoglalva a gyenge csütörtökön után egy jó péntekkel és egy perfect szombattal zártam. És igen: a Republic-tól a lehető legmesszebb mentem…


 


2012. július 27., péntek

Campus: a második nap


A mosottság érzése tovább fokozódott. Tehát a tegnap délután ismétlődött:  fürdés, bicaj. A  Road-ra nem értem, így fotókat sem készítettem. Eddig kétszer láttam őket, s nem tettek rám mély benyomást. Ellátogattam a Doors emlékzenekarhoz. A Doors és Morrison mindig lehúz: szeretem a zenéjüket, szeretem Morrison-t. De az emlékek előtörnek megállíthatatlanul. Igaz az átszellemülésem elmaradt mert az énekes leginkább Kozsóra emlékeztetett. Ezután a Hopika koncertjét néztem meg. Ők kedvesek lettek számomra, mind zeneileg mind emberileg. Főleg mikor fotózás közben az énekesen felfedeztem egy buddhát. Mondjuk magamtól nem néztem volna meg őket, de barátnőm kérésének megfelelően mentem fotózni. A Dumaszínháznál ismét többet idéztünk, bár a Magna cum laude koncertet egyáltalán nem bántam. A Tankcsapdára visszatértünk. Kíváncsi voltam, hogy mit tud az új gitáros. Egyet biztosan: gitározni. Kisebb infarktust kaptam mikor beindulta a tűz mint színpadi kellék, de hamar túltettem magam ezen s fotóztam amit csak tudtam. Lelkesített, hogy végre holnap kialudhatom magam, és energiától duzzadva mehetek az utolsó nap fesztiválozni. Hiszen megtudhatom mi is lesz a Dreher sátorban a párával..




2012. július 26., csütörtök

Campus az első nap


Éjfél után értem haza. Így ma reggel már mint egy mosott sz@r ébredtem. Sejtettem, hogy így lesz. Na de sebaj ez a hét erről szól. Délután munkából hazasiettem, gyors fürdés, majd bicajt vettem magamhoz és indulás a fesztiválra. A zenekarok közül nem sok minden érdekelt. Péterfy Borira kíváncsi voltam. Benne nem csalódtam: egyszerű de nagyszerű. A Paddy & The Rats fotózása közben azon agyaltam, ki lehet az az ismerős arc? Vagy én vagyok ennyire hülye, hogy egy magyar szappanopera hőssel azonosítom a srácot? Megnyugtattak, nem vagyok hülye, Ő tényleg Ő. Hangulatilag feldobtak, és zeneileg is a hallgatható kategóriába sorolom őket, mely nálam annyit jelent, hogy ha munka közben szólna a rádióba, nem dugnám be egyből a fülem. Persze ők nem szólnak rádióban. Vagy legalábbis nem abban amit mi hallgatunk munka közben. Ezután az Alvin és a Mókusok következtek. Őszintén bevallom rosszabbra számítottam. Egy-két fotó után azért elválltam tőlük is, és örömmel mentem a Kiss Ádám estre. Benne sem kellett csalódnom, könnyek közt nevetve álltam fel előadása végén. Visszatértem a nagyszínpadhoz ahol épp a Quimby kezdett. Velük sosem tudom hányadán állok. Vannak pillanataim amikor azt mondom tetszik, s van amikor kifejezetten idegesít. Így őket is otthagytam egy-két kép után, s utam a The Real McKenzies-hez vezetett. Na ők aztán adták a feelinget. Ott is ragadtam a végéig és még mindig az foglalkoztatott: mi lesz itt szombaton? Még az este folyamán beugrottam az Anima sound systemre, de őket is sokszor láttam, hallottam, így három fotó és go. Azért szeretném megtudni, ki találta ki azt, hogy a bejárattól kb 5 percre ahogy a színpadokhoz mennénk újabb karszalag ellenőrzést kell tartani? Ez egyfelől feltart, másfelől elég idegesítő mikor már ötödször mutatom fel a karszalagomat.




Igen Ő tényleg Ő...

2012. július 25., szerda

Campus: a nulladik nap


Fesztiválozó városból származom, hiszen Szegeden éltem 28 évig, és a SZIN nagy múltra tekint vissza. Így örömmel fogadtam Debrecen Nagyerdejében a Campust. Tavaly csak egy napot szántam rá, s bár a maga 5-6 színpadával számomra (sok év Szigetelés után) kicsinek tűnt. Inkább egy nagy sörfesztiválhoz hasonlított. Idén mind a 4 napot rászántam: nappal meló, délután és este pedig fesztivál. A jegyeket a nulladik napon lehetett felvenni, kissé elvesztünk a bürokráciában, persze mi is figyelmetlenek voltunk, hiszen már majdnem beértem mikor észrevettem hogy nincs sajtós pass-om. Így visszamentünk, megkerültük az a fél kerek-erdőt, de bejutottunk. Az emberek még csal szállingóztak, mindenki kereste a helyét.  Első utam a lángososhoz vezetett, frissen sült, vártunk is rá 20 percet. Az első koncert a Till Will Drop volt. Számomra hallgatható de nem eget rengető volt. Majd jött a Freshfabrik. Régen láttam őket élőben, s már követni sem tudom ki is a soros énekesük. Rémlett a populárisabb klippből egy srác, de örömmel láttam nem ő lépett színpadra. Nekem kicsit Pityesz feelingű volt, na persze ezt nem bántam. Teljesen feldobódtam, hogy általam ismert számokat játszottak, volt részemről ugri-bugri is. Majd egy időre átszaladtam az Anna and the Barbies-ra. Nem csalódtam az extrém éneknőben, így élvezettel fotózgattam, a zenére valójában nem is figyeltem. Később visszatértem a Fabrikra, ahol a hangulat fokozódott. Majd vége lett. A beállásokat nem igazán élvezem, így egy időre a szabadra mentünk. Elgondolkoztam, ha most ennyire párás a levegő a sátorban mi lesz itt szombaton. Mire visszatértem már játszott a The grenma. Mintha egy iskolába kerültem volna, na persze nem diákként hanem tanárként. De meg kell mondjam jól nyomták a „gyerekek”. Igaz a basszusgitáron egy húr elszakadt, és a dobos és énekes kb 1 perc múlva észlelte ezt, játszottak tovább. Némi ismerős Csapda dallamot véltem felfedezni, de nagy jövőt látok bennük. Na és után jött Kowa a Black out-al.  Könnyed kis koncertet adtak, lelkesedést Kowan a koncert végén véltem felfedezni, amikor is a közönségből valaki feldobott egy labdát. Kowa örömmel és lelkesen dobta, majd rúgta vissza. A Black out rajongók élvezték a bulit, bár nem voltak olyan sokan. És még mindig az foglalkoztatott, hogy ha ennyi embertől ilyen meleg van, és ennyire párás bent a levegő: mi lesz itt szombaton?






2012. július 17., kedd

Magyar valóság.. a nem hatalma

Bármennyire próbálom kizárni a hírek áradatát, mégis eljut hozzám a legnagyobb szenny. Szóval adott egy bűncselekmény, mely felkorbácsol mindenkit. S mindenki erről beszél. Leszögezem nagyon sajnálom ami a 24 éves leányzóval történt. Sok mással is megtörtént már, s ez persze senkit sem boldogít, és senkit sem ment fel.  Azt is elfogadom, hogy ha kollégámmal történne hasonló,vagy bármi én is másként reagálnék. Szóval értem a rendőri erők ilyen nagy számú bevetését és értem, aZ elfogott emberszerű lény véletlen sérüléseit. Na de nézzük csak pl a közösségi oldalak erejét. Kíváncsi lennék, ki volt az első megosztó? Nem kell sok intelligencia ahhoz, hogy egy rendőr vagy ismerőse. Lehet ezzel sem lenne bajom, ha másokat nem védenének. Mivel a törvényeink annyira jók, hogy védik a bűnözők jogait is. De vajon csak az olyan bűnözőkét, akik az egyszerű és nem a rendőrségi berkekben ismert ember ellen követnek el bármit is? Akkor már jön a szemkitakarás, a homályosítás. Most nem? S jah a másik. A közösségi portálon, pont egy Ambrus Attila fan page osztja meg jelen bűn elkövetőjét? Miért isteníti több mint 12.000 magyar a kedves Attilát? És ne jöjjön nekem senki azzal, hogy ő bezzeg nem ölt. Lehet hogy nem ölt, de lopott. És tudtommal az én adómból tartottuk el a börtönben, s jutattuk diplomához. Szóval ébredjetek magyarok, mert enyhén előítéletesek vagyunk, jócskán vezethetők, hiszen jogos ha a rendőrök fel vannak háborodva és mindent megmozgatnak, de mi egyszerű emberek miért is erősítjük azt, hogy Ő másabb mint az a sok száz lány/nő akivel ez már megtörtént? Lehet nem haltak meg, de egy életre érzelmileg, testileg, lelkileg sérültté válnak, csak azért mert mertek nemet mondani, ellenálli egy férfinak aki az ösztöneinek élve megkívánta és a nemet egyszerűen elfogadhatatlannak tartjotta. Mert Ő megteheti ezt. És beszélhetnék arról amikor a pedofil szülők jogait védik… Őket is osszuk meg a közösségi portálokon: köpködjük a monitort és verjük a gombokat szitkozódjuk… Vagy egyszerűen gondolkozzunk el azon, hogy jutott el a világ ideáig. Mit hagytunk figyelmen kívül? Talán épp Isten törvényeit? GAURANGA

2012. július 11., szerda

Kapcsolatok


„Nem szabad ragaszkodnunk ahhoz, ami elmúlt, hanem utat kell engednünk az új dolgok felé. Ideje van a változásnak és megújulásnak valami veszteség vagy megpróbáltatás után. Most valami új dolognak kell következnie az életben. Megújulás és újjászületés, feltámadó új remények az életben.”



Életem nagyobb részét töltöm munkával, mint a szeretteimmel. Így próbálok egyfajta szeretetteljes kapcsolatot kialakítani ott ahol nem lenne szabad. Én csak az emberi kapcsolatokkal együtt vagyok képes működni. Ahova nem szívesen megyek, oda inkább nem megyek. Ahol nem várnak, ott ne is várjanak, mert úgysem megyek. Ahhoz hogy nap nap után képes legyek elkezdeni egy újabb napot, kell a szeretet. Ilyen vagyok, ne bántsatok! Választok társakat, kiket egy életre vagy épp többre, s kiket csak egy rövidke útra. Minden én mindenki nyomot hagy bennem, emlékeket és érzéseket. Titkon remélem én is hagyok nyomot magam után, míg végül eltűnök hirtelen…

2012. július 8., vasárnap

Szekérfesztivál 2012


Pénteken ismét a munkából egyenesen az állomásra vettem az utamat. A melegre hivatkozva elmondhatom, hogy felejtettem otthon dolgokat. Egy ideig agyaltam hogyan is oldhatnám meg, hogy visszamenjek érte. De aztán szembesültem a tehetetlenségemmel, így aztán elengedtem a gondolatokat. A légkondi most sem ért sokat, de legalább az átszállás miatt nem kellett aggódnom. Pestre érkezvén elszaladtunk egy boltba vizet venni. Az aluljáróban ismerős illet fogadott minket. Igen illat, bármennyire is nonszensznek tűnik ez a Nyugatinál. Majd hangokat hallottunk, s összeállt a kép: itt vannak a harinámozók. Megálltunk pár percre:  gyönyörködtünk bennük, élveztük az illatokat (füstölő), a hangokat és a csodálkozó mosolygós arcokat. Aztán irány Dunakeszi. A szombat a semmittevés jegyében telt, bár készült párom jóvoltából pizza és süti, de a lényeg a pihenésen volt.


Illetve a holnapra való készülődésen. Vasárnap reggel szembesültünk azzal, hogy nem lesz hidegebb. Igaz a terveink szerint a menettel kb egy órát leszünk, aztán irány a büfé, mint szolgálati hely. Hát így is alakult: 11:20-ra értünk Pestre, majd gyalog elmentünk a Hősök tere felé, út közben találkoztunk a szekérrel. Húztam egy kicsit, énekeltem egy keveset. Majd beszaladtunk egy boltba gyümölcsöt venni az Úrnak. Feladtuk a szekérre, aztán irány a Vörösmarty tér. Rövid eligazítás után már a pult mögött találtam magam. Sósat, édeset, menüt és innivalót árultunk. Pörgős volt, fel sem tűnt, hogy közel 2 órát álltunk bent. Utána egy gyors evés-ivás, majd egy-két fotó, s indulás az állomásra. Ismét a vonaton töltöm a vasárnap késő délutánt…  






2012. július 5., csütörtök

Kánikula


Semmi bajom sincs a meleggel, csak ne kellene dolgozni közben. Egy vízpart és minden oké lenne. De még mindig azt mondom: inkább plusz 40, mint mínusz 20. Igaz ebben az évben mindkettőből kijárt. Viszont az elgondolkodtató, hogy valamelyik nap melegebb volt nálunk, mint Új-Delhiben. Amúgy valahogy ott másként éltem meg a meleget. Ott is hasonló hőmérséklet van, mint most itt. De mégis másabb. Talán mert falvakban voltunk, ahol viszonylag kevés a beton út, az aszfalt és az alulról nem nyomja felfelé. Nem tudom, de  másabb az egyszer biztos.

2012. július 1., vasárnap

Egy rövid hétvége Szegeden


Ha munkából egyenesen indulok bárhova, egyszerűen nem megy az összpontosítás. Lélekben ilyenkor már úton vagyok, vagy épp megérkezem ahova tartok, még ha tudom is hogy jó pár óra választ el a céltól. Szóval ismét egy hátizsákkal indultam a munkahelyemre, és 14:00-kor már a felüljárón sétáltam az állomás felé. Az utazás mindig több tényezős: ha tél van a hó miatt késünk, ha nyár van akkor a sínek olvadoznak. Ha pedig ősz vagy tavasz akkor esetleg gázolás történik. Most volt egy vonalszakadás és egy gázolás. Valahogy mégis a kettő közé kerültem, így Cegléden elértem a csatlakozást és alig 10 perc késéssel Szegedre értem. Egy negatívum volt: a légkondi nem működött. A hétvégén nagy találkozások, nagy beszélgetések zajlottak. Persze nem hagytam ki a sportszelet ízű fagyit sem, sőt lett egy új kedvencem: mákos. Jah és 41 fok volt a teraszon: perfect… 

még illata is van

az anyukám új haja..na és Ő

a kutya is tudja: inni kell!!!