2014. május 9., péntek

Jagannatha története

Réges-rég, a Treta-yugában élt egy hatalmas király, akit Indradyumnának hívtak. Gazdagsága felbecsülhetetlen mértéket öltött, mindene megvolt, amit anyagi szempontból csak kívánni lehet, mégis elégedetlenséget érzett a szívében. A miniszterei és királynői azon tűnődtek, hogy mi az, ami zavarhatja az ő elméjét. Nem érdekelte többé a mennyei királyság, vagy a földi gazdagság, a családja és a miniszterei, mert az életét, minden gondolatát, szavait és tetteit az Istenség Legfelsőbb személyiségének, a Legfőbb Menedéknek ajánlotta. Az Úr nagy bhaktája volt, és minden idejét a templomban töltötte, és egész álló nap az Istenség Legfelsőbb Személyiségéről szóló történeteket hallgatott. Minden vágya az lett, hogy szemtől szembe láthassa az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. Bár Őt még a jógik (astanga-jógik) is ritkán érik el, egész életükben végzett lemondásaik után, Indradyumna király kitartó volt és összehívta minisztereit, papjait, hogy tanácsot kérjen tőlük, ám egyikük sem tudott igazán kielégítő választ adni számára. Ekkor egy szentéletű zarándok (aki az Úr Jagannátha múrtijának az imádatát végezte) lépett a díszes sereglet elé, és alázatosan így szólt: „Az Úr küldött engem hozzád, Aki most múrti (Az Úr anyagi elemekből készült formája) formájában van jelen a földön, hogy személyes társaságával áldja meg az anyagi világ feltételeihez lekötött lelkeit. Az Úr kegyesen olyan formában nyilvánítja meg magát, amely a mi anyagi szemeink számára is látható. Mivel a Legfelsőbb Úr minden energia Legfőbb Ura, úgy használhatja azokat, ahogyan csak kívánja. Így anyagi formát fogadhat el, amely az Ő érintésétől lelkivé (transzcendentálissá) válik. Legyen az kőből, fából, vagy bármilyen más anyagból, Isten személyes formája át van itatva az Ő abszolút természetével. Aki anyagias felfogású szemlélettel nézi, annak csupán egy kő, vagy fa szobornak tűnik. Azonban, akik felismerik benne az Istenség Legfelsőbb Személyisége személyes formáját, az nem az ő képzeletük szüleménye. Isten formája (rúpa), neve (náma), lakhelye (dháma), kedvtelései (lila), mind az Ő abszolút lelki természetének a megnyilvánulásai és sohasem szabad az illúzió termékének tekinteni. Isten e személyes formáján keresztül adja meg imádójának a legnagyobb kegyet, hogy az odaadó szolgálat bensőséges kapcsolatába léphessen vele.” Indradyumna király e szavak hallatán nagyon izgatottá vált. „Mondd, hol találhatnám meg az Úr e csodálatos formáját?” Kérdezte a zarándoktól. „Purusottama-ksetrán, ahol a Niládri gyönyörű hegye áll. E hegy közepén nő egy hatalmas banjan fa,s e fa közelében fekszik a Rohini-kunda tó, amely vizének a puszta érintésétől felszabadul, az anyagi világhoz való feltételekhez kötöttségétől. Itt imádják az Úr Nila Mádhavát.A király nyomban követeket küldött a múrti felkutatására, ám mire a helyet megtalálták, s a király odavonult a népes kíséretével, a múrti nyomtalanul eltűnt. A királyon mélységes szomorúság lett úrrá, ám ekkor Nárada Muni a szentéletű bölcs vaisnava, aki mindenfelé utazik az univerzumban, hírtelen megjelent, hogy a király szomorúsággal töltött, háborgó szívét megnyugtassa: „Kedves Indradyumna Maharája, kérlek, nyugodj meg! Tudnod kell, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége felette áll az anyagi energia befolyásának. saját akaratából tünt el, s nem lesz többé látható Níla Mádhava formájában. Kérlek hallgass mégis figyelmesen, hiszen maga az Úr küldött hozzád az üzenetével. Építs e helyen egy hatalmas templomot, s az Úr, csupán, hogy teljesítse az erős vágyadat, meg fog jelenni majd egy fából faragott formában. Jagannáthaként fogják ismerni, s az egész világra áldást szór majd. bárki, aki látja majd, egyből felszabadulhat. Mégis csupán a te imáid miatt jelenik majd meg.” Így ezek ismeretében Indradyumna király épített egy fényűző templomot, melynek tornyai az égig értek, és átszelték a mennyet is. Egy várost is alapított a templom köré, ami a Ráma-Krisna-Pura nevet viselte. Az volt a vágya, hogy az Úr Brahmá felszentelje a templomot, ezért Brahmalokára utazott, hogy találkozzon Vele. Mivel az idő a felsőbb bolygórendszeren másképpen telik, sok évszázad múlt el, mire a király visszatért a Földre. Amíg Indradyumna „fenn” volt, két király is uralkodott a vidéken. Az első király idejében a templomot homokvihar fedte be, de Gálamádhava uralkodásakor a homokot söpörték. Amikor Indradyumna király újra megjelent, elpanaszolta, hogy ezt a templomot ő építtette, ám senki nem hitt neki. Nem messze a templomtól egy banyan fán élt egy varjú, Bhusandi, aki már sok korszakot megélt, s megjegyezte a templom építését. Bhusandi megerősítette a király történetét. Ezek után Indradyumna imádkozni kezdett Úr Brahmához, hogy szentelje fel a templomot és a környező térséget, Srí Ksetrát. Az Úr Brahma azonban így felelt: „Ez a hely a Legfelsőbb Úr belső energiájából nyilvánult meg. Az Úr örökké itt tartózkodik, és akkor jelenik a meg, amikor arra vágyik. Nekem nem áll jogomban hogy ide helyezzem az Urat.” Nagy vágyakozással a szívében, az Úr jagannátha megjelenésére, éjjel és nappal imákkal fohászkodott Hozzá. Látva, a király elszántságát, aki hosszú idő óta nem evett és nem ivott, csak az Úrhoz fohászkodott, az Úr Jagannátha megjelent az álmában, és biztosította róla, hogy közeleg az eljövetelének az ideje. Megkérte a királyt, hogy menjen el az óceán partján fekvő Bankimuharanba, ahova egy vízen úszó farönkként (Daru- Brahman) fog, megérkezni hosszú utazása után. így is történt. A transzcendentális farönköt arany szekérre helyezték, úgy vitték Gundicába, díszes kísérettel karöltve, az Urat dicsőítő, hangos énekszó mellett. sokáig kerestek megfelelő mestert a múrtik megfaragására, mert akárhány fafaragó csak próbálta megfaragni, mindnek eltört a szerszáma. Végül Visvakarmá, aki a mennyei bolygók építésze, beleegyezett, hogy eljön és huszonegy nap leforgása alatt megfaragja a múrtikat. Egyetlen kikötése volt csupán, hogy senki sem zavarhatja meg, amíg elkészül a munkájával. A király kénytelen volt beleegyezni, és boldogan hallgatta a műhelyből kiszűrődő kopácsolás hangjait. A király minden egyes nap, amíg a múrti készült, fel-alá járkált a templomajtók előtt nagy várakozással a szívében. Ám egyszer csak a kopácsolás abbamaradt, és három napig semmilyen hang nem hallatszott ki a műhelyből. A kitűzött határidőből hét nap volt még hátra, de a király olyan izgatott volt, hogy nem bírt tovább várni. Miniszterei többször is megtiltották neki, mégis hajtotta a vágy, hogy végre láthassa az Úr Jagannáthot, s a türelmetlenségében berontott a műhelybe. Ott állt Jagannátha, valamint a testvérei, Subhadrá és Balaráma. A múrtik még nem voltak lefestve, s még nem volt megfaragva a lábuk és a kezük. A királynak mégis nagyon gyönyörűnek tűntek, hiszen olyan régóta várt már rájuk. Hódolatát ajánlotta Nekik, ám mire feleszmélt, a szobrász már eltűnt. Indradyumna király elszomorodott, hogy a türelmetlensége miatt, most a szeretett múrtijai befejezetlenek maradnak. Ám ekkor az Úr Jagannátha így szól hozzá:„Nincs anyagi kezem vagy lábam, de a transzcendentális érzékeimmel minden ételt elfogadok, amit bhaktáim ajánlottak fel szolgálat gyanánt, s a világ javáért egyik helyről a másikra megyek. Megszegted az ígéretedet, de ez csak a kedvtelésem édességének a része, hogy megjelenhessek Jagannátha formámban, ami alátámasztja a Védák szavait; amely kijelenti: „Láb nélkül mozog, kéz nélkül elfogad. Különösen élveztem ezt az édes kedvtelést, amelyben megtörted az ígéretedet. Azok a bhakták, akiknek szeme a szeretet írjával van bekenve, mindig fuvolát tartó, fuvolázó Syámasundarként fognak látni Engem. De ha az a vágyad, hogy bőségben szolgálj Engem, időről időre díszíthetsz arany kezekkel és ezüst lábakkal. Habár biztosan tudod, hogy végtagjaim a dísz minden dísz közül.” Az Úr Jagannatha szavait hallva Indradyumna király teljesen elégedetté vált és így imádkozott Hozzá: Legyen a Te templomod napjában csak három órára zárva, hogy az univerzum összes látogatója láthasson Téged. Etessenek Téged egész álló nap, hogy lótusz ujjaid soha ne száradhassanak meg. - Úgy legyen! - válaszolta Jagannatha. Ez volt az Úr Jagannátha története. Azóta az Úr Jagannáthát egész Indiában imádják, különösen Orissza tartományban, (Jagannátha Puriban) ahol az Úr Jagannátha hatalmas temploma áll. A Ratha-yátrá fesztiválra egész Indiából zarándokok milliói érkeznek, hogy minden évben az imádatukat kifejezzék, az Úr Jagannátha, valamint Balaráma és Subhadra felé, akik az Úr testvérei. A múrtik három óriási szekéren vonulnak fel. Az Úr Jagannáthát dicsőitő mantra a következő: Jagannáthah swámi nayana-pata gámi bhavatu me. Jagannátha azt jelenti, hogy „Az univerzum Ura.” „Óh, Univerzum Ura, kegyesen válj láthatóvá számomra" Jagannátha formáját látva elszáll minden fájdalom, amit az Ő iránta érzett a hosszú elkülönülés okoz. Szemei olyanok mintha az univerzumot innák. Mosolya áldásos boldogsággal melengeti szívünk legmélyét. Hogyan érthetnénk meg, milyen sokkal tartozunk ezért Indradyumna királynak? Kitartó imáinak köszönhetően az egész világ élvezheti Jagannátha édes szépségét. Bárki, aki megízleli e nektár cseppjét, megrészegül az Istenszeretettől.