2014. november 6., csütörtök

2014. november 5., szerda

Felszabadulva időt utazva...

A szabadság mindenkinek mást jelent, sőt akár egy egyén is többféle szabadságot élhet meg. Az egyetlen közös pontja ennek az érzésnek a könnyedség, a súlytalanság, amikor úgy érzed, hogy bármit megtehetsz, mikor nem érzel akadályt. Nos egy év összekötött hajviselet után rászántam magam, hogy visszatérek a régi énemhez, amit anno önmagamnak éreztem. Fodrászt felkészítettem, itt bizony nyírás lesz. Persze többször is megkérdezte, hogy biztos vagyok benne. Na most egy nő, hogy is lehetne biztos bármiben is?  A lényeg, hogy változást akartam. Kitörni egy sémából, amit sosem éreztem magaménak, csak hát az elvárások. Tehát elmentem egy fényképpel. Tomi, aki a fodrász félve nyúlt hajamhoz, többször is kellett szólnom, hogy ritkábbra és rövidebbre. A végeredmény jó lett, sokaknak tetszett. De valami még sem volt oké. Így mikor Szegedre érkeztem felkerestem rég nem látott barátnőmet, és kértem, hogy alakítsa olyanná mint ami én vagyok. Megtette. Na ez az igazi katarzis. Igaz ezzel elmúlt az inkognitóm, mert egyszerre mintha az a 10 év nem is múlt volna el, mindenki megismert Szeged utcáin. Valójában cseppet sem bántam. Jó volt újra találkozni, és onnan folytatni ahol annak idején abbahagytuk. A fonalat hamar megtaláltuk. És mert a véletlen nem véletlen épp egy Csapda koncertre kerültem. Ifjú titán ismerősöm kérdezte, hogy csak úgy egyedül és hogy az mennyire nem buli. Őszintén nem tartottam attól, hogy senkit nem ismerek majd. Mégis csak jubileumi koncert volt ez. Persze volt ki egyből beugrott: egy sms váltás és már mindenki képbe volt, hogy ki lesz ott és ki nem. Ebben az életkorban másként megy már. Nem félsz belépni egyedül egy helyre, nem érdekel hogy ki mit gondol rólad, hogy azt hiszi magányos harcos vagy, vagy tudja is hogy mit gondolnak. Lehet észre sem veszik. És persze a jó öreg IH, ahova évekig jártunk. Olyan mint egy második otthon, hiába új minden bútor, minden falszín. IH az IH, és ezt Szegeden mindenki tudja. Szóval beléptem. Fura volt mert egyrészt ott voltak a szegediek, és pár debreceni is, hiszen mégiscsak Tancsapda. Furcsa egyvelege régi és mostani életemnek. Felvettem a fotózáshoz nélkülözhetetlen karszalagomat, igaz Roncsbár felirattal. És úgy volt ahogy sejtettem: a levegőzéshez felmutattam, majd secus ember közölte, fogalma sincs mit is jelent ez a karszalag, de menjek nyugodtan mert megismer és visszaenged. Aztán már jöttek a többiek, és sietve elintéztünk Tominak egy közös fotót, ami azóta az összes létező helyen háttérkép lett. És igen így van ez jól: 11 évesen merj álmodni, mert az álmok valóra válnak. És hát a koncert. Nos jubileum ide vagy oda, számomra igazán feledhető. Az utolsó két számnak örvendtem, de addig el kellett jutnom.. Nos az időutazás azt is felelevenítette, hogy miért is volt nálam évekig Csapda offline. A koncert végén pedig kapucni fel, fül bedug és egy de ja vu séta hazáig. Fel sem tűnt a táv, sem a hideg. Egyszerűen sétáltam a múltamban, ami hol a mosolytól csalt könnyeket a szemembe, hol pedig a fájdalomtól. Hiszem, hogy akikre gondoltam, ők mind éreztek ebből valamit, hiszen az életem részei voltak, vannak, lesznek.


Ismét egy jótékonyság

Felirat hozzáadása
Sokan azt gondolhatják, hogy a heti egy jótékonykodás az épp elég. Igazából nem lehet eleget tenni. Így ismét kapva kaptam a lehetőségen mikor a cég ahol életemet töltöm bevállalt Miskolcon egy óvoda felújítását. Bár ahogy közeledett nagy nap a lelkesedésem alább hagyott, mert kiderült, hogy hajnali 5-kor indulás, majd egyből az óvodába és már nyomjuk is ezerrel. És persze van egy elvem amiből nem engedek: a melegítő nem utcai viselet, maximum ha futsz. Tehát nincs az az Isten, hogy én melegítőbe menjek végig, utazzak villamoson. Elgondolkoztam milyen kifogásokat tudnék felsorolni, hogy hirtelen miért is nem megyek, de aztán rájöttem: óvoda, ahol tuti van mosdó, és ha az van akkor én biza ott át fogok öltözni. Így kevesebb lelkesedéssel, de ébredés után indulás. A buszon régi szokásomhoz híven zenével a fülemben aludtam, mert van ami nem változik. Megérkeztünk, és még a buszon átöltöztem, aztán pedig festésre fel. Igazából ezeket a szocmunkákat többre tartom mint bármelyik csapatépítőt. Mondjuk tény, hogy ösztönből és szimpátiából állunk össze egy csapattá, de ettől még a közös szenvedés meghozza gyümölcsét. Külön figyelmet kapott étkezési szokásom, és ami a legjobb hogy igazi menzai tea volt: az a nagyon édes, és tömény, aminek a teához nincs köze, de az ízét érezvén előjönnek gyermekkori emlékeid. Na nem vizuálisan, hanem az ízlelőbimbóidon keresztül ami felbecsülhetetlen. Este pedig szobaelfoglalás. Csere ide és csere oda, mert ugye senkinek nem felel meg az eredeti felállás. Aztán tisztálkodás, mert hát a festék és a por az mindenhova odaszáll és tova nem száll. Majd pedig vacsora, ami esetemben mindig izgalmas. A málnakrém levesemet mindenki irigyelte. Közben felfedeztem, hogy a fellépő vendég együttes egyik tagja is épp azt falatozta: éljen végre nem egyedül vagyok vega. Ami érdekes, hogy a srácnak ott volt az ikertestvére is aki nem vega. Hmm pedig mindenhol azt olvashatjuk, hogy az ikrek több ezer kilométerről is képesek ugyanazt ás ugyanúgy. Na tessék ez az elv is megdőlt. A második fogásról inkább nem nyilatkozok, mert hát na.. Evést követően jött a party, ami akár jó is lehetett volna. DE. Szóval ez egy best of zenekar volt, ami önmagában tényleg jelenthetett volna bulit is, és sokaknak azt is jelentette. Bár lehet csak az elfogyasztott alkohol miatt. Na de az hogy elkezdték egy számot és a felénél egy másikkal folytatták. Értem én hogy mix, de ennyire? Nem akarom részletezni, de mikor van egy zene és az nem az István a király, de mégis a azt a szöveget fedezed fel hallás útján.. Na. Igazából a kíváncsiság hajtott, hogy tudnak-e lejjebb menni. A válasz egyértelműen: igen. Mikor azt hiszed ez a legalja, rá kellett jönnöd a következő blokknál, hogy dehogyis az, mert mindig van lejjebb és lejjebb. Az elalvás nem volt nehéz, az ébredés sem. A másnapi reggeli szokásosnak mondható, majd indulás az óvodába, hiszen ünnepélyes átadás következett. Az ugye nem jelent semmit, hogy épp a mi vezetőnk, épp az óvoda vezetője, és épp a polgármester nem ért rá.. Sebaj a gyerekek és mi ott örültünk, hogy jajj de jó. Aztán vissza a buszba. Érdekes most sokkal többen aludtunk. Viszont mind abban a hitben jöttünk vissza az irodába, hogy igen tettünk valamit és  jókedvűen tettük, mert ha adsz azt add szívesen, ha teszel az tedd szívesen. Mert ha adsz mert illik, ha teszel  mert kötelező (bár a célja, eredménye ugyanaz) akkor a lényege elvesződik…



Történések

Nincsenek világot megváltó gondolataim, de eszembe jutott, hogy van egy blogom és van aki mindennap ránéz és csak vár és vár. Mert persze véleményem azért van mindenről, csak a tavaszi lustaság ősszel ért el hozzám, így az agyamból telepatikus úton nem tudtam átadni ezeket. Na de nézzük szép sorjában, ha nem is időrendben.

Netadó, jogdíj és Csapda

Nagyszerű ötlet. Egy perc töredékéig el sem hittem, hogy a 21.században van akinek ilyen ötlete támad. Persze özönlöttek kedvenc közösségi oldalamon a jobbnál jobb poénok. Persze a legtöbbet kínjában szülték meg az emberek. Sebaj közben szerveződött több nagy tüntetés. Nos engem is felháborított a dolog, de.. De kérem ilyenkor van összefogás? Hirtelen megmozdulás. Most komolyan? Mi magyarok a netadó miatt fogunk kormányt váltani? Kit érdekel a caffetéria nagy megadóztatása? Vagy a nyugdíjak nem emelése? Vagy a gyes/gyed változás, vagy tudom is én hogy mi minden nagy horderejű dolgok történnek. Nem az alap megélhetési megvonások, csökkentések miatt nem vonulunk utcára. Na de ha a szórakozásunk forog veszélyben akkor igen? És persze van akit meghat a dolog, hogy a filmipar, a mozi, a zeneipar mind-mind veszteséges a letöltő oldalak miatt. Erről csak annyit, ha megfizethető áron adják az ember megveszi. Legalábbis én megvettem az új Tankcsapdát. Persze nem volt egyszerű. Hiszen Szegedre utaztam. Kerülővel elmentem egy Mol kúthoz, mert valahogy egyik sem esett az utamba. Húztam a bőröndömet magam után, kissé fanatikusnak tűnhettem. Majd mikor megtudtam, hogy már elvitték az utolsó darabot is reménykedve kérdeztem, hogy vajon meg tudják-e nekem mondani, hogy az Algyői úti kúton van-e. A válasz igazán meglepett: annak nem tudjuk a telefonszámát így nem tudom megkérdezni. Hmm. Szemöldököm a homlokom tetejére ugrott mert hát ez egy cég, vagy mégse? Sebaj vannak jó ismerőseim és egy két telefon, a cd pedig félre is lett téve. A másik segítségem pedig meg is vette. Mert nem ismerek akadályt. Szóval jogdíj ide vagy oda, ha ésszerűség határán belül van akkor igenis megveszi az ember. De ugye senki nem gondolja hogy 4000 Ft-ért megvettem volna?