2016. január 20., szerda

Wass Albert: Előhang

Volt egyszer egy ember, az ő háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének.
De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette, hanem ezer meg ezer apró csillámló homokszemcséből, és a homokszemcséket köddel kötötte össze.
És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták: bolond.
De az oszlop csak épült, egyre épült, mert az ember hittel a szívében építette az ő Istenének.
És amikor az oszlop készen állott, az emberek még mindig nevettek és azt mondták: majd a legelső szél összedönti.
És jött az első szél: és nem döntötte össze.
És jött a második szél: és az sem döntötte össze.
És akárhány szél jött, egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, amely hittel épült.
És az emberek, akik ezt látták, csodálkozva összesúgtak és azt mondták: varázsló. És egy napon berohantak az udvarára, és ledöntötték az ő oszlopát.
És az ember nem szitkozódott és nem sírt, hanem kiment megint az ő udvarára és hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az ő Istenének.
És az oszlopot most sem faragta márványból, sem nem építette kőből, hanem megint sok-sok apró homokszemcséből, és a homokszemcséket köddel kötötte össze.

2016. január 19., kedd

A nyugalom ima

Ó, Uram, segíts, hogy bármi is érjen a mai napon, azt békésen el tudjam fogadni!
Segíts, hogy teljesen meg tudjak hódolni a szent vágyadnak!
Vezess és segíts minden pillanatban a nap folyamán!
Ha szeretnéd, hogy változzak valamiben,
kérlek, add meg a látást, hogy felismerjem azt,
és a belső erőt, hogy tudjak változtatni.

Bármilyen hírt is kapjak,
tanítsd meg azt a Te üzenetedként látni, még akkor is,
ha jelentése rejtélyesnek tűnik.
És ha az életem hatalmas hullámai elárasztanak és
az érzelmeim és a gondolataim zaklatottá válnak,
kérlek, vezess vissza a mindent átható jelenléted
és jóakaratod elfogadásához és az abban való hithez.  
Hadd emlékezzek ma a szeretetre, a szolgálatra,
a türelemre és a megbocsátásra,
és hadd legyek sammata – összhangban Veled – azáltal,
hogy beleegyezek minden elrendezésedbe és vágyadba.


2016. január 18., hétfő

Na beszéljünk egy kicsit az oroszokról..

Mert hát róluk még nem írtam. 

Tehát itt van a videó, melyben az orosz fiatalok összefogásra buzdítanak a szeretet jegyében. Kérik/javasolják, hogy a szomszédos országok tegyék most félre ellenszenvüket, mert hát közös a cél és közös az érdek, és végre van egy nagy közös ellenség. Közben a média nyomja, hogy a gonosz arabok lerombolják akár még a világ száz csodáját is.

Na itt álljunk meg egy-két szóra. Történelmi emlékeim szerint a hazánkat felszabadító oroszok sem mentették és kímélték a műemlékeinket, szobrainkat, falfestményeinket, épületeinket. Sőt az asszonyainkat sem. Pont úgy, ahogy a csúnya nácik sem.


Szóval a vér nem válik vízzé, a kutyából ha lesz is szalonna, a törvényeink még tiltják ennek elfogyasztását. Vagyis mielőtt elájulunk, hogy milyen kedvesek is az oroszok, hogy most ennyire össze akarnak fogni mindenkivel.. emlékezzünk, és ne felejtsünk, bár tény, hogy változni mindig lehet, csak a kérdés, hogy mennyire is?!

2016. január 14., csütörtök

Magyar filmszüret -- láss, érts és érezz

Sokak szerint perverz vagyok, mert megnézek szinte minden magyar filmet. Tény, hogy egy ideig nem találtam kedvemre valót és én is vallottam azt, hogy az öreg Kabos. De néha-néha belefutottam egy-egy nagyszerű alkotásba. Pl. Szőke András filmjei, vagy egy-két Jancsó film. Valamiért művészfilm kategóriát kaptak, pedig szerintem csak nem lehet rájuk sablont húzni. Olyan ez, mint az alternatív zenei irányzat: ha nem tudjuk beazonosítani a stílust akkor legyen a zene alternatív a film pedig művész. 

Az utóbbi idők egyik legnagyobb alkotásának a Kontroll-t tartottam, ez nem is kérdés. De azóta elindult egy irányvonal és egyre több igazán jót látok hazánk fiaitól. Nézzük csak: Társasjáték. Igen tudom, hogy az első évad egy filmadaptáció, de akkor is. Nézzük meg a karaktereket, a színészeket, a hangot, és technikát. Igazán letisztult alkotás, végig leköt, nincs benne egy perc unalom sem. Lehet elfogult vagyok Simon Kornél miatt, de ha sz@r lenne akkor nem néztem volna végig. Aztán némi félelemmel ültem le a második évadhoz, mert az már hazai szülemény, de nem csalódtam: épp ugyanolyan jó volt benne minden. Szóval valami megváltozott. Ezután jött Liza, a rókatündér ami sokakat megosztott, én a végén már együtt sírtam, nevettem és japánul énekeltem hőseivel. Majd a Víkend, ami már thriller kategóriát kapott és bár kicsit fura és döcögős, de jó. Közben láttam a gárdista film bemutatóját is, ami igazán érdekesnek tűnt, még ha kicsit Amerikai História X-es is lehet. És igen a sorozatok. Lássunk a Terápiát. Megint egy nagy alkotás, nagy színészekkel és igazán jó rendezővel. Ebben is a letisztultság fogott meg, amikor szinte vág az ember hangja. És mert kell egy-két vicces film is, aminek szintén egyedi poénjai vannak: Munkaügyek. Aztán egy kis szünet lett, de jött az Aranyélet. Az első két rész után az a kérdés merült fel bennem: emberek, eddig hol voltak ezek a filmek, színészek, rendezők? De komolyan, ha ezt eddig is tudták a hazaiak ugyan miért titkolták. HBO jellel van ellátva mind a három (Társasjáték, Terápia, Aranyélet) sorozat, így kezdem azt vallani, hogy egy márkanévvel lettünk gazdagabbak.  
Szóval Aranyélet. Kőkemény valóság és ami mögötte van, egyszerűen meg kell nézni, főleg azoknak akik nem csak látni, nézni hanem érteni és érezni akarnak. És visszatérve a sorozatoktól nem szeretném kihagyni a Félvilág című filmet sem. Az egész olyan mintha egy színházban lennék, akkorát alkotnak benne a szereplők, hogy nem tértem magamhoz azóta sem..

Persze nem hazudtolom meg magam, az Aljas nyolcas-ra (Tarantino) csak benevezek, és nem, nem olvasok el semmi kritikát előre, mert majd én akarom véleményezni…

2016. január 13., szerda

...ennek köze sincs az iszlámhoz


A Kék mecset: Mazári-i Sarif
Emlékszem lehettem 11 éves, mikor először láttam. Az ember lánya azt hinné, hogy azért kék a neve mert kék a színe, és az is de nem kívülről hanem belülről. Emlékszem álltam és néztem, hogy milyen nagy, hogy alig látom a tetejét, és közben azon aggódtam, hogy meg lesz-e a cipőm mire végzünk a csodálkozással. Az emberek nem csodálkoztak ránk, végezték a napi imájukat, ahogy szokták: és igen nők és férfiak külön. És mi van ebben olyan szörnyű?! Tényleg elhiszi bárki is, hogy a robbantások és gyilkolások az iszlámhoz köthetőek bárhogy is? Amikor olyan szabályaik is vannak, pl. hogy mecsetbe lépés napján ne egyél hagymát, mert nem illik, és az angyalok sem szeretik? Tényleg elhiszi bárki is, hogy egy igaz hitű muszlim, majd Isten háza mellett robbant, kockáztatva annak épségét? És az igaz hívők? Van egy emlékem az utcáról: nemes egyszerűséggel elájultam. Mire feleszméltem, vagy 10 török férfi állt ott körbe apámék mellett: vízzel, legyezővel és aggódva, hogy mi lehet a lány baja. Hogy ők ott tapogattak-e, vagy meg akartak erőszakolni vagy el akartak rabolni? Na erre nem emlékszem. De az aggódásra a szemükben igen. És igen volt, aki egy másik utcán, másik szituációban meg akart venni apámtól kilóra, és igen volt, aki belecsípett a fenekembe, mert hát ez csakis ott fordulhat elő, máshol a fene nagy kultúrával rendelkező Európában nem, ugye?!
Emlékszem két éve mikor az indiai átszállásra vártunk röpke 8 órát, fogtuk magunkat csöppnyi társaságommal és elhagytuk az isztanbuli repteret, és mentünk a mecsethez. Utazunk több mint egy órát metrón és villamoson. És láttam, ahogy a nőknek átadják a helyet, ahogy a sérülteket segítik a lépcsőn a fel és leszállásnál. Kicsiny hazánkban oly ritkán látni ilyet..

Szóval ha ti mindent tudó keresztények, európaiak és más emberek elhiszitek, hogy ezeknek az embereknek bármi közük van a gyilkos terroristákhoz, akkor vakok vagytok!


Szúra Máida 5:32
egy egyén élete egyenértékű az egész emberiség életével, így aki egy embert megöl, az olyan, mintha az emberiséget pusztította volna el. Ennek folyományaként, aki egyetlen embert megment, az olyan mintha az egész emberiséget mentette volna meg…

2016. január 12., kedd

Amíg vannak céljaid

Létezik olyan, hogy szép halál? Biztosan, de ezt mindig az adott ember élete határozza meg. Mert egy katona leginkább harc közben szeretne meghalni, egy halálos beteg szépen szeretne elaludni, egy sztár pedig talán szereplés közben hagyna el ezt a földi létet. Vajon a gyors lefolyás jobb, mert nincs időd gondolkozni, átértékelni mindent, vagy a lassú felkészülés, elfogadás a kedvező? Előbbinél talán a lezárási fázis elmarad, az utóbbinál talán megnyugvással távozhatunk. Két példa van most előttem: Lemmy, aki pár nap leforgása alatt hagyta el a testét és David aki felkészülten, lezárva az egész életművét. Eltervezte, hogy a 69-dik születésnapján megjelenteti az albumát, melyben szépen elköszön. És így is lett. Kiadás, elköszönés és elmenés. És persze lehet ez marketing fogás, hogy így tartsanak életben egy legendát.. Ettől függetlenül szép búcsú ez.

Azt hiszem addig élünk, míg van célunk, feladatunk. Valahogy cél és feladat nélkül, csak úgy vagyunk az emberi testünkben, ami sosem hoz elégedettséget. Ha pedig egy életen át fenntartod a célt, majd hirtelen szem elől téveszted, te is elveszel: csak a tested él, a lélek pedig távozni készül, mert a lélek célja a visszatérés vagy haza, vagy vissza a Földre... de célját sosem feledi, talán ezért is örök.



2016. január 10., vasárnap

...és tegyünk pontot a végére

Replika. 
És itt egy nagy sóhaj. 
És még egy , és még egy.

Ez a harmadik beszámoló, a harmadik és egyben utolsó. Keresem a szavakat, hol is kezdjem? Számtalanszor elmondtam már, hogy akkor nekem ott a fesztiválokon fogalmam sem volt arról, hogy a Visnu raszta, egy rocker raszta. Hogy amikor először voltam Replika koncerten, a végén szerettem volna kérni, hogy meséljen Krisnáról. És hogy a második alakalommal, már Szerbián árultam pólót, és igen akkor már mesélt Krisnáról. És igen akkor már tudtam, sejtettem és gondoltam, hogy a szövegekben jóval több van, mint hallani vélünk. Aztán pár hónapra rá, már minden nap hallhattam Krisnáról és a raszta rocker még ott volt, de már nem ez volt a fontos, de végig kísért. Aztán jöttek a koncertek hosszú idő után: volt egy telt házas, majd egy nem teljes házas és a mostani. És igen ennek itt a vége, mert aminek kezdete van, annak vége is van. És igen egy kicsit fájnia kell, mert ha nem fájna akkor nem lett volna értelme. Végigasszisztálni egy búcsút, úgy hogy minden percébe egy kicsit belehalsz, mert a szívedhez nőtt akár egy gyermek. De a gyermek kezét is elengeded (el kell engedned) egyszer és végleg.

Szóval eljött a nagy nap. Jegyek már sehol: emberek hisztiznek, követelőznek: nem nem lehet vége. De hát nekem nincs jegyem, pedig én igazán akartam. Héé ember két hónapja áruljuk, ugyan miért hagyod az utolsó napra?! Nagy a hajrá az utolsó héten. Molinót de hova és hogyan. Ajándék cd-ket de hogyan is és mikor: előtte vagy utána. És amúgy is a shoposok sem akarnak a koncertről lemaradni, mert mind hiszi, hogy nem lesz áldozat. És nem, nem. A shop a koncert alatt bezárt. És igen mi az első sorban állunk.

Első sorban állva látok minden rezdülést, örömöt, bánatot és elégedettséget. Hallom, látom a tomboló embereket, de én még mindig kitartok: fotózni kell. Majd jön egy hajzuhatag, ami felébreszt: ember egy koncerten vagy élvezd, tedd félre a dolgodat. És igen feladat letéve, hajzuhatagot megfogva, mert sajátomat sem eszem, akkor a tiedet sem fogom. És igen lehet hogy jó helyen van a lábad, de a Martens az enyémen van és az a hely ott az enyém, nem a miénk: ha tetszik ha nem, farkastörvények vannak egy koncerten. És szép lassan beljebb kerülök a tombolók közé, és már nem nézem, figyelem az első sorból a rezdüléseket, mert már én is énekelek, majd néhol könnyezzek, mert ez az utolsó és tényleg az, mert ez nem az LGT. És látom, hallom ahogy mások is énekelnek, és igen lehet néha elsodor a tömeg (ahogy az élet) és igen néha én is visszakönyöklök, mert hát a farkas törvények. De már a biztonságiak is látják itt nincs harag egy-egy rúgás, és esés miatt, mert mi vagyunk a farkasok, vagy a birkák, de ott állunk és várunk a következő számra, mert akarjuk, hogy ne érjen véget. De a kör lassan, szépen és biztosan bezárul: és igen aminek kezdte van, annak vége is van. 

És a feladat újra felvéve, ki a shopba és tegyünk pontot a végére.



2016. január 7., csütörtök

Mert minden összeér..

Tökéletesen emlékszem a legtöbb Krisna-s könyvhöz jutásomra, hogy miről beszéltem és hol kaptam, de a személyekre akiktől kaptam azokra nem. Nem olyan rég gondolkoztam, hogy vajon az első könyvem adóját hogyan találhatnám meg. Aztán most történt a napokban, hogy vendéglátója lettem három nagyszerű bhaktának. És közülük az egyik a konyhámban állva meséli, hogy ő most jött rá, hogy ki is vagyok és honnan is. És igen! Történetem hőse ő volt. Ő volt akitől vettem a Bhagavad-Gita-t.  Mert, hogy sok könyvem volt már, de a Gita nem volt köztük. Bár megkaptam elektronikus formában, de kérték ha tehetem adományért vegyem meg. Emlékszem tél volt, és egy állásinterjúra mentem Szegeden a Kárász utcán és kerestem a szoknyás lányokat illetve a lepedős fiúkat, de nem leltem. Aztán feltűnt egy magányos harcos, aki éppen mindent feladva tanácstalanul álldogált. Odaléptem hozzá, szépen köszöntem és kijelentettem, hogy nekem Gita kell. Ő meglepődve mondta, hogy de jó, mert éppen feladni készült arra a napra már mindent. Láthatta, hogy céltudatos vagyok és kérdezte mennyit adok érte: vagy 2000 vagy 1800 már nem emlékszem mit válaszoltam. Megkaptam a könyvet, ő örült, hogy visszakapta lelkesedését. Én kértem, hogy mesélje le majd, hogy ígértemhez híven megvettem. Majd elköszöntem és tovább mentem az állásinterjúra. Az állást nem kaptam meg.. de azt hiszem annál sokkal jobbat, többet kaptam.

És fogadjunk ő sem gondolta volna, hogy szállásadója leszek egykor..

2016. január 1., péntek

Kutyák és petárdák, na meg a gazdáik

Sosem értettem és szerettem a petárdázást, de elhiszem, hogy van, aki imádja. Engem zavar a durrogás és közben nagy empátia száll rám, hogy vajon, akik átéltek egy-egy háborút vajon mire is gondolnak. A másik még a tűzijáték. Mondjuk ez legalább szép és színes, csak épp évről évre felesleges pénzkidobásnak tartom. De persze ez az én véleményem, nem kell velem egyetérteni. Szóval minden évben augusztus 20-án és Szilveszter napján jön a durr. És újra egymásnak lehet esni, pro és kontra. Hiszen a kutyások féltik a kutyáikat, a gyerekesek meg a gyerekeiket. Na nekem gyerekem nincs, de kutyám volt és remélem lesz is. Sőt családomnak amióta eszemet tudom (38 éve) van kutyája. És felmerül bennem a kérdés: csak a mi kutyáink nem szöktek el ezeken a hangos napokon? Ha igen, akkor kiásom a kertből őket, hogy múzeumba tudjuk kiállítani csontjukat, hogy tessék lássék ők nem szöktek el. Na szögezzük le a kutyatartás felelősség. Már kis korban el kell kezdeni, akár egy gyereknél. Kell neki a rendszer, a biztonság, a követelmény, az elvárás, a játék, a szabadság és leginkább a tudatosság. A kutya az ember társa és nem tulajdona. Nem egy bútor, ami csak úgy van. Persze halkan megjegyzem, a bútort is portalanítjuk és bútorápolóval kezeljük. Szóval, ha kutya kerül hozzád, akkor bizony dolog van. Persze van aki kikötve tartja egy életen át, de most nem róluk beszélek. Tehát első körben szépen elmagyarázod neki, hogy mi fog történni. Én például saját kutyatársamnak egy éjszaka elmagyaráztam, hogy csak azért, mert a többiek ugatnak a vak sötét éjszakában neked még nem kell. Megértette és még a Holdat sem ugatta. Ő csakis okkal ugatott. Az elmagyarázás után pedig következik a védelem megadása. Egy hely ahova elhúzódhat, ahova el tudod zárni, és ha az épp a lakásod? Akkor mi van? Azt a kétszer pár órát csak kibírod, igaz nem támogatom a kutya lakásban tartását, de azt hiszem ebben a helyzetben megérthető. A megkötést nem ajánlom, mert felakaszthatja magát sőt kiszabadítja magát és akkor menekülni fog. Ha ezeket a feltételeket nem tudod biztosítani, akkor lehet el kellene gondolkozni azon, hogy megfelelő társ vagy-e egy kutyához. Egy biztos, nem emiatt kellene a petárdákat, a tűzijátékot beszüntetni.


Felelősség emberek: FELELŐSSÉG!