2016. március 18., péntek

Szerepek

Éjszakai eszmecserét folytattam közeli barátommal. Na és egyből egy gondolat: nekem pl. mivel nő vagyok a barátom szóból egyből egy férfira kell gondolni? Vagy sejthető, hogy nőneműről van szó? Szóval egy nőnemű barátommal váltottunk gondolatokat a férfi vs női szerepekről, a családi minták öröklődéséről. És persze nem önálló gondolatok ezek, innen-onnan összeszedett és akár nevezhetjük letisztult „tudásnak” is, de mindenféleképpen valamiféle összegzésnek. Nézzük a legalapvetőbbet: párválasztás. Pár zátonyra futás után, egy bizonyos korba lépve az emberlánya csak el kezd gondolkozni, hogy mit ront el a választásainál. Vagy ha nem is elrontja, de miért jut mindig ugyanoda, mikor a legelején direkt figyel arra, hogy a választottja ne hasonlítson az előzőre. Nem a fizikai megjelenésre gondolok, hanem viselkedésre. Szóval új ember, új kapcsolat, nagy remények és egy idő után rájövünk, hogy a legjobb esetben sem írunk új könyvet, maximum új fejezetet, de egy idő után sorismétlés történik, hiszen NE csak a másiktól várjunk el hogy másmilyen legyen, hanem önmagunktól is, mert a történetben mindig két szereplő van, és ha köztük valami gubanc van, na akkor lép be a harmadik. Hát van egy rossz és egyben jó hírem is: a választásaink (akármennyire is mondják egyesek, hogy rajtunk áll) karma és séma szerint történik. A séma pedig jöhet és jön is előző életből, de leginkább a szülőktől. Igen mind a kettőtől. Az anyától meg kell tanulni a női szerepet, az apától pedig a férfi mintát. Ha tetszik, ha nem ebből kell kiindulnunk. Tehát vágyhatunk mi egy biztonságot adó férfira, de ha nem tudjuk hogyan is kell vele viselkedni, akkor nem tudunk vele mit kezdeni. És itt lépett be egy nagy felismerés, szinte hallottam és láttam, ahogy a chat másik végén leesik. Hiszen akinek az utolsó emléke az apjáról annyi, hogy együtt szaladnak, játszanak mert épp abban a korban éltek együtt, majd a szeretett férfi ki is lépett lánya életéből..na akkor jelen lány, honnan tudhatná azt, hogy mi is a férfi igazi szerepe?! És ekkor az apjához hasonló típust keres felnőtt testben gyermeteg lélekkel. Közben persze az egyedülálló anya mellett megtanulta, hogy csak magára számíthat, és mindent magának kell megoldani. Így aztán az egyensúly felborul és hiába is küzd a gyermekből nem lesz férfi, de ha lenne is mit érne vele, hiszen ő sem az „elesett” nő. Ne tessék le antifeministázni, mert bár hiszem, hogy a nő akár egyenlő is lehet a férfival, de ugye minden nőnek jól esik, ha előre engedik?! Plusz hozzá teszem (igen lehet háborogni), hogy a fent említett példa a testi alapon megállapított szerep-mintára vonatkozott. És hogy tisztább legyen a kép, körbenéztem azonos neműek közti kapcsolatokban is. És igen ki kell hogy ábrándítsak mindenkit ez sem jelent kitörést, mert a szerepek ott is megvannak testi vonásoktól függetlenül.


Összegezve ördögi kör az egész életünk, igen szépen samsaranak hívjuk! Kikerülhetsz belőle, csak épp légy bölcs, hallgass az eszedre vagy másokra, mert mások kívülről mindig okosnak tűnnek, csak épp ne nézz bele az életükbe, mert akkor láthatod, hogy ő is csak kapálódzik kifele, és ha el is kap egy-egy kezet előbb-utóbb visszacsúszik..

2016. március 16., szerda

Contact

Életünk során sokféle emberi kapcsolatot alakítunk, építünk vagy épp rombolunk le. Sok üres frázist lehet olvasni arról, hogy minden ember okkal kerül és nem véletlenül az életedbe. Sokra rá lehet húzni a karmikus jelzőt, mert valahogy érezzük, hogy ez régről jött dolog lehet. Jó magam elgondolkoztam, mert mostanában jó pár ember lép ki vagy épp lép be az életembe. Szóval én úgy érzem, gondolom és tapasztalom, hogy vannak olyanok akiknél fel tudom idézni az első találkozást, az első mélyebb beszélgetést és valahogy ezeknél érzem is, hogy ebben az életben lezárásra kerülnek, mert aminek kezdete van annak vége is van. Viszont mi van azokkal az emberekkel, kapcsolatokkal ahol egyszerűen ha bele döglök sem tudom felidézni az első pillanatot. Olyan mintha mindig is lett volna, csak most egyszerűen folytatjuk. Például ki az aki fel tudja idézni a szüleivel való első kontaktot (kivéve aki idősebben került nevelőszülőkhöz)? Ugye hogy nem?! Ez aztán tényleg karmikus. Számomra ez annyit jelent, hogy ha nem emlékszem az első pillanatra, akkor az utolsóra sem fogok, mert aminek nincs kezdete, annak hogyan lehetne vége…