2012. december 29., szombat

Cím nélkül


Egyszer olvastam valahol, hogy a zenében a legnagyobb érték a csend. Mert ha nem lenne csend, akkor a zene értékét vesztené. Télen a csend, mint mázsás súly nyomaszt. Egyszerűen kell a hang, a zene vagy bármi zaj. Tavasszal szinte hallom a fák énekét, a virágok dalát. Nyáron reggelente madárcsicsergésre ébredek, futkározó gyerekek és kutyák hangjára figyelek fel minden délután. Télen a csend elnyom mindent, a hideg átvágja a csontomat, lebénítja az agyamat. Szeretnék túllépni a korlátaimon, szeretném látni a tél szépségét. Egyszer azt mondta nekem valaki: ha nem lenne tél, amit utálhatnék, akkor nem lenne nyár sem amit élvezhetnék. Ahhoz hogy valamit szeressük, muszáj egy más valamit nem szeretnünk? Ahhoz hogy értékelhessem a nyarat, meg kell élnem a telet? Ahhoz hogy értékelhessem a zenét, meg kell tapasztalnom a csendet? Hát akkor gyerünk ki a hidegbe, csendbe, és térjünk vissza a melegbe, az életbe!

2012. december 28., péntek

E-cigi, lehet-e ciki?


A fogyasztó társadalom újabb kedvtelése: elektromos cigi, usb-ről tölthető. Adott egy dohányzó ember, aki állítása szerint le akar szokni. Hát tegye. Na de erre egy csomó dolgot találnak ki a fejlesztők. Emlékszem volt annak idején (biztos most is van) nikotinos rágó. Aztán jött a tapasz, majd most az elektromos bagó. A lényege, hogy egy ízesített, illatosított, nikotin tartalmú folyadékot tesznek egy fiolába, majd ebből tölthető a „cigarettába” és szívható. A gyártók szerint ez egészséges, kevesebb nikotint tartalmaz, és segíti a leszokást. Hát van némi ellenvetésem. A legfőbb, hogy eddig a dohányosok legalább vették a fáradtságot és a számukra kijelölt helyre mentek dohányozni. Tehát ha szívni akart akkor hóban, fagyban, sárban, és negyven fokban kellett megtennie. Most? Egyszerűen a kezébe veszi (ami természetesen mindig kéz alatt van) és már szívja is. Lehet munka közben, telefonálás közben, útban a mosdóba, az ebédlőbe. Egyszóval: bárhol és bármikor. Lehet, hogy egy slukk kevesebb nikotint tartalmaz, de hogy több slukk fogy el egy nap alatt az is biztos. Az egészség illúzióját kelti, megadva a teljes kényelmet. Azt hiszem, hogy még nagyobb akaraterő kell, ahhoz, hogy ezt a fene nagy egészséges elektromosságot ésszel szívja magába az ember. Mert ha valaki le akar szokni, egyszerűen leteszi. Míg ezt nem fogja: mert elhiszi, hogy jó. Tanácsom minden ezzel próbálkozónak: a slukkokat ugyanúgy kösd a cigi szünetedhez, tedd el a szemed elől, a kezed alól. Mert ha mindezt nem teszed elveszett ember leszel. Nem vennék rá mérget, hogy az e-cigi kiötlője nem egy dohánygyáros. És csak egy példa jut szembe: nagyapámnak azt mondták a tüdőgondozóban: ha nem hagyja abba meghal. S Ő letette. Pedig nem 1-2 évig szívta, és nem is a legkíméletesebb cigiket (ki emlékszik még a jó piros Kossuthra?). Szóval lehet itt játszani, mint a gyerek a cigi rágóval, de a jó öreg akaraterőt nem lehet kihagyni a játékból.

2012. december 26., szerda

Még mindig buli...


Amióta nálunk laknak az Urak, azóta dupla díszítő feladatom van: az egyik az oltár a másik pedig a fenyőfa. Tavalyhoz hasonlóan, most is az előbbit nagyobb élvezettel végeztem. Már pár nappal karácsony előtt megálmodtam: az oltár piros lesz, az Urak pedig zöldben lesznek. Hát az lett a vége:


Egy kis karácsonyi hangulatú zöld tészta (nem akarom tudni mi is okozza a zöld színt).
igen: fenyőfa alakú zöld tészta és még tojás sincs benn
Este rájöttem, hogy semmi sósat nem készítettünk a káposztán kívül, így gondoltam egyet és begyúrtam egy kis sajtos pogácsának valót. Na most ez úgy hangzik, mint ha nagy gyakorlatom lenne benne. Pedig nincs. Így elő az net, és néztem valami ami tojás nélküli. Egyik sem tetszett így mivel jó tanárom van, a tojás egyszerűen helyettesítettem egy kis joghurttal. Szóval: liszt, só, vaj,tej,  joghurt, sajt és sütőpor. Gyúrás, 30 perc hűtés. Nyújtás, szaggatás és 16 perc sütés. Közben pedig várakozás.
mit rejt a sütő?

ezt rejtette


2012. december 25., kedd

Öko karácsony


Azt hiszem harmadik éve műfenyőnk van. Ennek is több oka van. Az egyik az, hogy a fenyő sem a régi: nincs már illata. Gondolom ez annak köszönhető, hogy hetekkel hamarabb kivágják Őket. A második ok az ára. A harmadik, hogy nagy a takarítás utána. És a negyedik, ami a legfontosabb évről évre: egy haldokló fát díszíteni a szeretet ünnepén? Szóval mondhatjuk hogy környezettudatosak vagyunk, hogy szelektíven gyűjtjük a szemetet, és hogy ahimszát gyakorlunk azáltal, hogy nem eszünk állatot. Na de mi a különbség, hogy egy fát kivágnak, mi megvesszük, feldíszítjük majd kidobjuk? Semmi. Ezzel is hiányt termelünk, és csak egyre több fát vágnak ki. Igaz többet is ültetnek, de többet is vágnak ki. Szóval azt hiszem a környezettudatosságban is lépésekben lehet haladni, fejlődni, és megértésen alapuló döntéseket hozni.  



2012. december 24., hétfő

Eszem iszom dínom dánom


Hogy mi a jó a karácsonyban? Egyértelműen a reggeli mákos guba. Jó előrelátóan 2 nappal hamarabb megvettem a kifliket. Egy edényben a konvektorra tettem, jól kiszárítja a levegőt, így a kifli meg sem kottyan neki. Na és 24-én ébredés. Első körben a konyhát tettem rendbe. Sokan nem gondolják, de a főzés a konyha tisztításával kezdődik. Vagy fejeződik, s ebben az esetben nem kell ezzel kezdődnie. Na de most a kezdési fázisban tartottam. A takarítást követően jött a kifli szelés. Majd a mák darálás. Az eladó szerint a kávédaráló erre a munkára nem alkalma. Nem hittünk neki, kis cukorral vegyítve tökéletesen darálta. Közben a tej forrt, belekerült a vanília puding is. Jó hígra sikerült, ahogy kell. Majd jött a méz csurgatás, a mák borítás és a puding leöntés. Kavarás-keverés. Várakozás, és evés. Persze van aki vaníliás forró tejjel önti le. Így is tökéletes, na de ha már neki állok, akkor adjuk meg a módját. A guba után átadtam páromnak a konyhát, aki egyedik töltött káposztát készített. Két okból is egyedi: hús nélküli és nagy káposztalevél nélküli. Tehát töltelék volt apró káposztával. Az ötletet én adtam, mert nem szeretem a nagy leveleket. Mindig kiszedtem belőle a tölteléket, majd vagy összedaraboltam a káposztalevelet, vagy átcsempésztem a közelembe eső tányérba. Na de akkor minek is megtölteni? Hát így telt az ünnepi reggeli-ebéd és vacsi.
ez a guba mákkal

ez meg a káposzta

2012. december 23., vasárnap

Ételt az Életért 2012-ben


Lehet, hogy mi sem hisszük, csak a média sulykolta belénk, de tény: változásokkal teli évet zártunk mi is. Semmi sem állandó, minden változik. Változnak az emberek, az általuk betöltött szerepük, pozíciójuk. Egy dolog ami állandó volt ebben az évben: minden hónap utolsó vasárnapján kicsiny csoportunk zöldséget pucolt, darabolt, főzött, ételt osztott, takarított, és nyugtával dicsérte a napot. És hogy mit is jelent ételt osztani? Lehetetlen szavakkal kifejezni, hiszen van aki csak ekkor jut meleg ételhez, italhoz vagy épp egy két kedves, szerető szóhoz.  Nem akarom túl misztifikálni a történeteket, mert igen vannak zűrös emberek, van mikor türelmünket veszítve emeltebb hangon kérjük a zavarót okozókat, hogy menjenek el, még ha sajnáljuk is hogy éhes, üres gyomorral távoznak. Célunk nem csak az étel osztása, hanem egy hangulat megteremtése, ahova az emberek szívesen jönnek, ahol tudják mit kapnak, hogy mit várhatnak, ahol ismerős arcok fogadják őket hónapról hónapra. Cél egy béke sziget megteremtése, ahol nem nézik honnan jöttél, csak azt hogy hova tartasz. Ahol nem ítélkeznek sem nemre, sem fajra, sem vallásra, sem semmire.
És hogy mit értünk el ebben az évben? Januárban elkezdtük a hivatalossá tételt, december 1-től már hivatalos telephelyként működünk. Kiosztottunk közel 5000 adag ételt. Szerepet kaptunk a helyi médiában: újságok és rádiók. Hónapról hónapra egyre több és többféle adományt kaptunk, amit kiosztottunk. Ezek legtöbbje ruhanemű volt, de gyereknapkor és karácsonykor játékokat, könyveket osztottunk. Kaptunk cukkinit, sütőtököt, almát és mézeskalácsot. Csicsókát is ajánlottak, de ezt visszautasítottuk, mert sajnos a feldolgozása túl körülményes. Egyre több önkéntes keres meg bennünket, hogy segítenének. Szervezetek hívnak meg bennünket rendezvényekre, családsegítők pedig megbeszélésekre. Az emberek pedig szeretnek bennünket. Összegezve a debreceni élet szerves részévé váltunk. Köszönet ezért mindenkinek: segítőnek, önkéntesnek, szervezőnek, adományozóknak… És köszönet Srila Prabhupadanak, aki lehetővé tette ezt a fajta szolgálatot, prédikáló tevékenységet: prasadamot mindenkinek. 

2012. december 22., szombat

Túléltük


Ismét túléltünk egy világvégét. Előtte utána és közben is dolgoztam. A magunk módján elpoénkodtunk, hogy na akkor most moszkvai idő szerint, az mikor is  van? Aztán tettük a dolgunkat. Közben el-el gondolkoztam, vajon hányan költöztek a föld alá, vajon hányan vásároltam be mindenből. Vajon akik bunkert építettek éveken keresztül, azok megtudják-e valaha hogy nem jött el a világ vége? Vajon szól-e nekik valaki? S akik szentül hitték, hogy kész vége mindennek, most vajon milyen álelmélettel jönnek elő. Azzal hogy valójában már egy másik világban ébredtünk? Elméletek mindig lesznek, s mi magunk dönthetjük el mit hiszünk és mit nem. Csak közben ne felejtünk el élni, éljük meg valóságunkat, ne rettegjünk. Nekünk embereknek hihetetlen, hogy mindig félnünk kell valamitől. Most túléltük a maya-k által megjósolt ( kétlem hogy ezt jósolták volna) világvégét. Mi lesz az újabb para oka? Kíváncsian várom. 

2012. december 21., péntek

Keep smiling

Ha azt veszed észre hogy elfelejtettél mosolyogni, akkor bajban vagy. Azzal, hogy mások gondját magadra veszed nem oldasz meg semmit: sem az övét sem a magadét. Attól, hogy odafigyelsz másokra, nem hanyagolhatod el önmagad. Nem vagy önző, ha megállsz és azt mondod: ohh a másokkal való törődésben elfeledkeztem önmagamról. Ahogy ezt kimondod állj meg, végy egy mély levegőt és helyezd magad előtérbe. Keresd meg azt ami boldoggá tesz, és cselekedj ennek megfelelően. Szakadj ki mások világából a saját világodba. Éld meg valóságként amit szeretnél, mert csak akkor tudsz mosolyogj őszintén. S nagy igazság:

„Laugh and the world laughs with you. Weep and you weep alone”.
"Nevess és a világ veled nevet. Sírj és egyedül sírsz."

2012. december 20., csütörtök

Szaloncukor mizéria


Hogy mit kedvelek a karácsonyokban? Pl. a szaloncukrot. Nem is értem miért nem árulják az év összes napján. Na de évről évre nagyobb bajban vagyok. Mert hát ragaszkodok ízekhez, illatokhoz. És ahogy a nagy öregek mondják: már semmi sem olyan mint régen. A csokik terén igazat kell hogy adjak. Emlékszem gyermekkorom kedvenc narancsos zselés szaloncukorkájára. Még most is fel tudom idézni illatát, ízét és állagát. 

Na hiú ábránd ezt a szaloncukrot keresni, s nem csak azért mert nincs, hanem mert ha lenne sem tudnám miből is készül az a bizonyos zselé. Másik nagy kedvencem a marcipános, na de ezek sem a régiek már. A marcipán gyenge utánzatát belemártják valami nugátos, kakaós masszába: csokinak sem nevezném. Kóstoltam a minap meggyes-joghurtosat. A eredmény: Se meggy se joghurt. Bármennyire is fáj a szívem, idén a milka mellett tettem le a voksot. Választottam a fekete-erdős. S bár a szaloncukorhoz semmi köze nincs, de mint desszertnek megfelel,  ami szaloncukorhoz hasonlóan van csomagolva. 

2012. december 18., kedd

Fogyasztói társadalom


Manapság olyan sok mindenre nincs szüksége az embernek, és mégis akarja. A minap sétáltam és az alábbi reklámot láttam:

Nem is értem. Kávé illatú bankkártya? Na de minek? Kinek jó az hogy egy pénztárca kávé illatú? Ha szeretem a kávét állandóan kívánom. Vagy ez a lényeg? Tudat alatt így irányítanak a kávézókba? És vajon meddig tart az illata: örökkön örökké? Ezen túllépvén, kivettem az reklám újságokat, hogy gyorsan átlapozzam, mi az amit megvennék, mi az ami kell, és mi az amit tényleg veszek is. Ez a három kategóriám van, aztán a boltban úgyis mindent felülírok. Persze lehet, hogy tervszerűen kellene menni: jegyzettel, tollal és vásárlás közben kihúzni ami a kosárba kerül. Na erre nem vagyok még elég érett. Szóval lapozgatom az újságot, és ott is megakad a szemem.
Na értem én, hogy karácsony, és hogy narancs meg fahéj. Na de egy wc papír? Nem is tudom eddig hogy élhettem, és hogy élvezhettem a karácsonyokat, ilyen eü papír nélkül. Hát tényleg hányatott sorsom volt nekem. 

2012. december 16., vasárnap

A kellemest a hasznossal


Régen voltam Szegeden. Sajnos úgy alakult hogy karácsonykor nem tudok menni, így előrehoztam utolsó két nap szabimat. A sors úgy hozta, hogy épp Gita jayantira érkeztem, így persze nem hagytam ki. A házunktól sem volt messze a rendezvény, 5 buszmegállónyira, és 10 perc sétára. Utóbbi kissé idegesített, de aztán úgy alakult, hogy elállt az eső, a szél és még a mínuszok sem repkedtek. Főleg hogy Sivarama Maharaja olvasta fel. Ez az a rendezvényünk amikor az összes verset felolvassuk a Bhagavad Gitából: Maharaja szanszkritül mi pedig magyarul. Van valami éltető abban, ha sokan olvassuk egyszerre. Szinte egy energiamezőt, egy burkot képez. És közben fel sem tűnik, hogy közel négy órán keresztül egy helyben ül az ember. Persze volt benne kétszer 10 perc szünet, de az épp csak egy szusszanás. Ilyenkor vásárolhat egy-egy könyvcsomag, ami most 7 darab könyvet tartalmazott. Ebből el is ajándékoztam hármat. a többit anyuméknál hagytam, majd szép lassan hazahordom és tovább adom, így száll tovább a szent név.


2012. december 11., kedd

Gyors karácsony


Sokaknak nehézkes az ajándékvásárlás. Nekem ez sosem okozott gondot. Ha figyelsz másokra akkor neked is könnyű lehet. Hogy mi a titok? Ne csak nézz hanem láss is! Így bevetettem magam a karácsonyi fergetegbe. Még jó hogy ott Debrecenben nem olyan gagyi a karácsonyi vásár. Itt inkább a kézművességre mennek rá. Így némi érték is kerülhet a fa alá. Persze nem csak egy nap szól a szeretetről, vagy az ajándékozásról, de valahogy mégis mindenki a december 24-re összpontosít. Hülyeség a napoknak elnevezéseket adni. Egyszerűen ha adni akarsz akkor adj, akkor és annak és azt amit akarsz!


2012. december 8., szombat

Maraton


A gödörből mindig van kiút, csak meg kell látni és el kell fogadni azt a bizonyos kezet. Biztos mindenki ismeri a nem is annyira viccnek számító, mint inkább tanmese jellegű szösszenetet: egy ember hajótörést szenved, egy deszkán ül és süllyed. Arra megy egy hajó: gyere mássz fel! A válasz: oh nem köszi, én hívő vagyok, engem Isten megment. Az emberünk süllyed tovább. Arra jön egy repülő: gyere mássz fel elviszünk. A válasz: oh nem köszi, én hívő vagyok, engem Isten megment. Majd emberünk elsüllyed, és Isten színe elé kerül, kinek szemrehányóan mondja: én igaz hívőd voltam miért nem mentettél meg. Isten válasza: de küldtem hajót, nem kellett. Küldtem repülőt nem kellett, hát ennél többet mit tehettem volna?
Szóval a szolgálatban az is egy feladatunk, hogy segítsük egymást (a másikat) szolgálata végzésében. Így kapóra jött egy telefon, hogy nem mennék-e könyvet osztani. Ugyanis november végétől december végéig van az ún. Prabhupada maraton. Ilyenkor még nagyobb kegy könyvet osztani, mint máskor. Így Debrecenben is az utcára megyünk pár könyvvel. Szóval igent mondtam. Előtte este kérdezték is, hogy izgulok-e. Mondtam még nem, na de majd ha az első embert le kell szólítanom. Eljött a napja: reggel japa, guru-puja, lecke majd 4 lelkes ember könyvekkel el is indult. Azt hiszem az idei tél leghidegebb napját sikerült kiválasztanunk. Megérkeztem a kiszemelt helyre (osztottam már itt régebben). Nem egy szélcsendes hely. Az első 10 ember meg sem állt. Egyből a telefonhoz nyúltam és hívtam párom: gyere, mert feladom. És ő jött. Közben Andi mata kiosztotta első könyvét. Lelkesedése erőt adott, és alig 30 perc alatt 3 könyvet is kiosztottam. Közben repkedtek a mínuszok, de erőt adtak azok az emberek akik emlékeztem rám az utcákról vagy épp az étteremből. Közben felhívtam beépített emberemet is, hogy dél körül viszem neki a két könyvet (előre bebiztosított sankirtan). Közel másfél órát voltam az utcán: kaptam hideget, meleget. A lényeg mosolyogva töltöttem a nap hátralevő részét. Sankirtana ki jaya!



2012. december 3., hétfő

Mikor a nehéz idők teszik próbára a szívet és az elmét


Lelki utazásunk egyes fázisai olyan száraznak tűnhetnek, mint a sivatag, sőt, akár veszélyesen göröngyösnek is. Áruljátok el nekem: a belső konfliktusok valaha letörték már a kedveteket, és nem tudtátok, mit tegyetek? Úgy érzitek, hogy maya lüktet az elmétekben és testetekben, miközben éjjel-nappal küzdötök?
Ne feledjétek, barátaim, hol élünk: a zavar és bonyodalmak országában. Lássuk reálisan a saját közvetlen környezetünket: az anyagi világot két főbb elem, a szenvedély és a tudatlanság irányítja.
- Add már fel! – üvölti Maya az agyadban. – Sosem fogod elérni a bűnök nélküli bhaktit. Dőlj hátra és csússzál le szépen és merülj el önzőn testi örömökben. – Az illúzió csalogat és csábít:
- Értsd már meg, hogy egy kis hallucináció is szükséges, hogy végre békére találj.
Ezek a kihívást jelentő időszakok igazából megerősítik lelki izmainkat. Próbáld ki, és meg fogod tapasztalni Krisna és az Úr Caitanya lenyűgöző erejét, mely a sötétség korában is elérhető számunkra. Amikor Maya a falhoz nyom minket, minden kietlennek tűnik, és biztosak vagyunk abban, hogy semmi esélyünk arra, hogy lelkileg túléljük az egészet. Aztán ha mégis figyelmen kívül hagyjuk, amit az elménk és testünk suttog nekünk, annál jobban a Szent Név menedékére találunk a japán és a kirtanon keresztül.
Drága törekvő bhakták, középszintű gyakorlók és szeretett érett bhakti jógik, mindannyiunknak szüksége van arra, hogy megtapasztalja, hogyan kell a jogunkért harcolni, hogy figyelmesen énekelhessük a Hare Krisnát. A legjobb, ha a Mahamantrával ordítjuk le Maya fejét:
- Amíg zavarsz engem, én csak japázok. Nem érdekel, meddig fog tartani, napokig, hónapokig, évekig vagy akár több életen át: a japázás hatására nem tudsz megérinteni, és teljes biztonságban leszek Krisna lótuszlábainál.
Sosem fogod elfelejteni ezt az akaratformáló drámát, ha sikerül ellenállni Máyának azáltal, hogy még jobban belekapaszkodsz Krisnába. Ha a Krisnához vezető úton learatod ezt a győzelmet, egyre több lelki kincsel leszel felfegyverkezve, és bhaktikus életed csak fokozódik.
- Korábban már ellenálltam Mayanak, és tudom, hogy a Szent Név segítségével a kegy mindig nőttön nő.
Param vijayate sri krsna sankirtanam: Minden dicsőséget Krisna szent nevei éneklésének!

Devamrita Swami