2015. március 11., szerda

Mitől NŐ a nő?

Mostanában mindennek van már világnapja. Tény, hogy a nőnap egyike azoknak, amelyek igazi múltra tekinthet vissza. Csernus könyvét kézbe véve én is elgondolkoztam azon, hogy vajon mitől nő a nő, mikor tud igazán nő lenni és vajon mit jelent nőnek lenni. A legtöbb válasz hasonló volt: ha egy igazi férfi van mellettem, akkor tudok igazán nő lenni. Vagyis a "nőség" egy társfüggő tényező lenne. Nem hiszem, nem gondolom, hogy ez így van. Amennyiben igen, akkor ott súlyos önmegvalósítási problémák lehetnek. 

Azt sem gondolom, hogy a nő lényegét csakis a nőiesség adja meg: nem a ruha, nem a smink, hanem egyszerűn a lényének egésze. Nehezen megfogható, még nehezebben leírható, de egy biztos nem a szilikon mellektől, ajkaktól és a mély dekoltázstól sőt nem is az XS-es mérettől lesz a nő nő illetve nőies.

De nézzük meg mi is a nőnap: A nőnap eredetileg a mai virágos, kedveskedős megemlékezéssel szemben munkásmozgalmi eredetű, harcos, a nők egyenjogúságával és szabad munkavállalásával kapcsolatos demonstratív nap volt.. 

Vagyis a nők egyenjogúak akartak lenni. Na de ha azok vagyunk akkor miért is nyissák ki az ajtót, miért tolják alánk a széket. Kettős ez az egyenjogúság, mert egyfelől fasza csaj vagyok, aki kapjon meg mindent amit egy férfi, másfelől meg ugyan tisztelj már és szolgálj már. És persze igen miért is ne kapnám meg azt amit más, csak azért mert más testbe szorultam? 
Nem tartom magam feministának, de igenis utálom a megkülönböztetést, és ezzel szemben néha jól esik az udvariasság. De ez az udvariasság ne a nememnek, hanem a személyemnek szóljon. És azt hiszem nem nekem kell tudnom, hogy mitől Nő a nő, hanem másnak kell észrevennie, hogy hé ez itt egy nő, még akkor is ha nadrágban és bakancsban jár.

Egy a lényeg kedves férfiak, ha tisztelni akarjátok a mellettetek álló, élő, levő nőt, akkor tegyétek ezt minden nap. Ha pedig nem teszitek, akkor ezen az egy bizonyos napon se tegyétek, mert álszent, képmutató és hazug dolog ez…

2015. március 8., vasárnap

Egy pesti hétvége rohanásban

Új image
Megszoktam már, hogy általában nálam minden egyszerre jön: a jó, a rossz és a programok is.  Erre szokták mondani, hogy csőstől jön?! A lényeg, hogy pénteken meló után autóba be és Pestre fel. Még mindig így használom, pedig már nem Szegeden élek, de azt hiszem agyban és szívben is mindig szegedi maradok. Szóval utazás, majd a Nyugati közelében kiszállás. Még napközben utána néztem, hogy tudok eü kártyára papucsot venni. Persze kicsit arrébb volt. Pont 8 villamos megállóra, de mert logisztikailag mindig is jó voltam, a kilencedik megállónál szállt fel barátnőm, akinél az éjszakát szándékoztam tölteni. Gyors próba és már fizettem is, mert a kártyán nem volt elég pénzem. Sebaj így két körös lesz: kifizetem, a számlát postán elküldöm, ők meg visszautalják. Hogyan is élnének meg nélkülem a pénzintézetek? Barátnőmmel találkozás, örvendezés majd séta és nézelődés, aztán pedig éjfélig tartó pletyi-party, majd pedig egy alvás ami pihentetőnek nem mondható. Reggel pedig irány a templom, mert egy ételosztós össznépi megbeszélés volt a napirendi pontom. 

Ahol csak egyszer estem kétségbe, méghozzá mikor egyedül önön magammal kellett volna csapatot alkotnom. Értem én, hogy mindenkinek egyszerre több személyisége van, de ezt fizikailag nem tudtam bemutatni, így egybeolvadtam az egri csapattal, mert hát amúgy is úgy vagyunk, mint a borsó meg a héja. A gyülekezés után találkozás kedvenc indiai lakótársammal, majd ismét egy kis kétségbeesés. A büfébe lépve három féle palacsinta fogadott: csoki, mákos, mangós. Na ilyenkor hogyan kell és lehet dönteni? Oké legyen mind a három. És kijelenthetem nem bántam meg. Aztán ismét séta és pletyi, mert hát csak így telik jól a nap. Később vissza a szállásra. Lett volna még egy találkám, de ezt nemes egyszerűséggel átaludtam, hiába hívott mind a két telefonom vagy nyolcszor. Ébredés után gyors pakolás, és irány a DürerKert mert ott lesz a Replika. Valójában az út felénél ébredtem fel és tértem magamhoz, addig mint egy droid követtem barátnőmet, úgyse tudtam merre  vagyok. Megérkeztünk, persze a nevünket a listán nem leltük, így némi telefonálgatás után jutottunk be a helyre. Tudtuk a dolgunkat: a shopot ki kell pakolni. A koncert 23:30-ra volt kiírva. Tapasztalatom szerint kicsivel éjfél előtt kezdődik. Így sóhajtva konstatáltam, hogy hajnali 5 előtt ágyba nem kerülök Debrecenben. Sok lelkes együttes lépett fel. Számomra a lelkesedésük nagyobb volt, mint a tehetségük, de sokak szerint igazán jók. Hát elfogadtam, de a fotózásig nem jutottam. És igen, 10 perccel éjfél előtt kezdődött. Ekkor már fotóztam, de valahogy a helyemet nem találtam. 

A színpad motorja
A színpad alacsony volt és az emberek meg már részegek. Volt aki szerint a fotózás felesleges és őt nem érdekli. Aztán mégis pózolt előttem, hogy mindenféleképpen fotózzam le. Nem tettem meg. Persze én emlékeztem rá tavalyról. Aztán volt aki úgy gondolta, hogy a vállam könyöklésre való. Én nem így gondoltam, először csak testileg jeleztem, majd társítottam hozzá gyilkos tekintetem, aztán már szavakba is tömörítettem gondolataimat. Ő pedig lazán közölte, de hogy ez egy koncert. Hát mondtam igen az, így mi lenne ha nem könyökölnél, hanem mondjuk buliznál?! Aztán a lelkes fotózni vágyó úgy gondolta, hogy magáévá teszi a második szám után a dallistát, de a színpad motorja ezzel sem értette egyet, így magához ragadta. Még jó hogy nem én voltam ott, mert a nyomaték kedvéért a lábamat is lendítettem volna. Egy ember vette észre, hogy mit is akarhatok és ő kedvesen segédkezett, hogy odaférjek és fotózhassak. Szóval így telt az idő az első sorban, majd átadtam a terepet barátnőmnek, mégis csak neki hazai pálya, én pedig szépen visszavonultam a shopba és ott énekelgettem. Utólag olvastam, hogy volt aki az énekeshez dobott egy poharat meg szívószálakat. Háti kedves pestiek (akinek nem inge ne vegye magára) nem vagyok rátok büszke. Persze tény, hogy későn kezdődött és addig sok pohár lefolyt, de nem tudom, hogy nekem mennyit kellene innom ahhoz, hogy rajongásom szereplőinek megnehezítsem a helyzetét. Persze volt, aki tőlem kért BKV infót, és ekkor én mosolyogva közöltem, hogy én ugyan nem vagyok pesti.  Ekkor odalépett az egyetlen segítő, aki nem akadályozta a fotózásomat, hogy akkor én boldog lehetek. Ha ez dönti el a boldogságot, akkor bizton kijelenthetem, hogy igen boldog voltam/vagyok. A koncert után gyors pakolás és egy kis öltözői, leeresztős beszélgetés. Majd be az oly jól ismert kisbuszba. Tapasztalt rókaként kértem plédet, betakaróztam és benyomtam a szundi funkciót. Elég jól sikerült, mert a Józsai lejárónál ébredtem meg. Aztán már csak le-lecsukódott a szemem. Kiszállás a buszból majd a fáradtságtól és a hidegtől remegve bedőltem az ágyba. A telefonom a konyhában hívást jelzett, de nem hívott szépen, így aki próbált elérni az szomorúan vette tudomásul, hogy választ nem kap. Na ilyen az amikor 36 órába próbálok egy heti programot beletenni…